Igaz Szó, 1979. január-június (27. évfolyam, 1-6. szám)
1979-06-01 / 6. szám
•GÖRGEY ARTÚR LÁNYA Hamarosan megjelent egy nagyobb terjedelmű — esszét súruló — portrém Görgey Artúr lányáról. Szekfű Gyula hívta fel a figyelmemet a magányosan, nagyon szegényen élő, már nagyon idős asszonyra. A címét is ő adta meg. Meglátogattam, megrázott a környezet. A környezet? Az ajtón névtábla: Gróf Bubna Ferencné. És az ajtón túl: egy sivár, sötét odú, valahol a város dzsungelében, szűkmellékutcában — alig találtam oda. A szobában kényelmetlen, ómódi, széthulló és végleg elrongyosodott bútorok, a legyektől piszkolt, elkormozódott ablakon alig tört át a fény. Pedig kora nyár volt, sütött a nap, délelőtt tizenegy óra tájt kopogtattam be az özvegy grófnéhoz. Zsúfolt szoba volt, de azt rögtön meg kellett látni: itt már régen eladtak mindent, ami eladható volt. Üresek a fiókok, a szekrényekben sem lóg semmi, odakint hideg a konyha, a tűzhely. Itt jégverés és aszály pusztított, homokvihar és örvények, és minden elemi rontásnál nagyobb hatalmasság, a végtelen idők óta tartó pénztelenség. Ami itt mégis megmaradt, az már nem kellett senkinek. Legkevésbé ennek a nagyon magányos, félig megfeketedett öregaszszonynak. Grófné? Szekfű elmondta: valóban Görgey lánya, és valóban grófné, kalandos múlttal, osztrák szeretőkkel a háta mögett. Bubna gróf különben a második férje. Az első az a Bohus László volt, akinek világosi kastélyában írták alá 49-ben a fegyverletétel okmányait. De Görgey lánya nyughatatlanul, megfékezhetetlenül kiröppent innét Karintiába, Bécsbe, Visegrádra — nem a világosi árnyak kergették világgá, nem is sorvadozó anyjához menekült, nem asszonyügyekbe bonyolódó, „áruló“ apjához —, férfiak után futott, kalandok, izgalmak hajszolták, magasan kívánt repülni, ragyogni a fényben: a gazdag Bubna váratlanul és megváltóként tűnt fel hányattatásaiban, megejtette, magához kötötte, de őt is romlásba sodorta, akár saját magát. Londonban telepedtek le, különböző üzleti vállalkozásokba bocsátkoztak, a pénzük hamarosan elúszott,a gróf meghalt. Mit tehetett? Pénztelenül visszajött Magyarországra, hogy itt mindenkitől és minden módon pénzt kérjen, követeljen. — Három-négy levelet is ír naponta — közölte Szekfű, aki akkoriban segíteni próbált rajta. — Mégis Görgey Artúr lánya! Néztem a félsötét szobában ezt a szúette Bubna grófnét — hová tűnt a tavalyi hó? Rom volt már. Rom, roncs — de még volt tüdeje. A szíve izgatottan vert. Minden szava lázban égett. Rögtön panaszolni kezdte kivetettségét, sanyarú napjait, egész életét. Néhány perc alatt régi, nagy intrikák, örvénylő pletykák árnyalakjaival népesítette be a szobát: keresztnevükön, becenevükön szólította az ide-oda lebbenő árnyakat — röpködött a sok Réli, Pőre meg az a szemtelen osztrák zabigyerek, Gambelli Klára (Görgey klagenfurti éveinek emléke), akit bezzeg kiházasított az apja, de őt, az édeslányát, éhezni hagyta, a leveleire nem is felelt, de hogyan is felelhetett volna, hiszen a visegrádi boszorkányok, Réli és Pőre, elsikkasztották a leveleit. Hogy kik ők? Szégyen, szégyen, szégyen! Az apja, a hős, elszerette saját édes öccsének a feleségét, és ezzel a szajhával élt. Ezzel a Rélivel. De ő is megbűnhődött, mert az állhatatlan vénember Rélit is