Igaz Szó, 1979. január-június (27. évfolyam, 1-6. szám)

1979-06-01 / 6. szám

•GÖRGEY ARTÚR LÁNYA Hamarosan megjelent egy nagyobb terjedelmű — esszét súruló — portrém Görgey Artúr lányáról. Szekfű Gyula hívta fel a figyelmemet a magányosan, nagyon szegényen élő, már nagyon idős asszonyra. A címét is ő adta meg. Meglátogattam, meg­rázott a környezet. A környezet? Az ajtón névtábla: Gróf Bubna Ferencné. És az ajtón túl: egy sivár, sötét odú, valahol a város dzsungelében, szűk­­mellékutcában — alig találtam oda. A szobában kényelmetlen, ómódi, szét­hulló és végleg elrongyosodott bútorok, a legyektől piszkolt, elkormozódott ablakon alig tört át a fény. Pedig kora nyár volt, sütött a nap, délelőtt tizen­­­egy óra tájt kopogtattam be az özvegy grófnéhoz. Zsúfolt szoba volt, de azt rögtön meg kellett látni: itt már régen eladtak mindent, ami eladható volt. Üresek a fiókok, a szekrényekben sem lóg semmi, odakint hideg a konyha, a tűzhely. Itt jégverés és aszály pusztított, homokvi­har és örvények, és minden elemi rontásnál nagyobb hatalmasság, a végtelen idők óta tartó pénztelenség. Ami itt mégis megmaradt, az már nem kellett senkinek. Legkevésbé ennek a nagyon magányos, félig megfeketedett öregasz­­szonynak. Grófné? Szekfű elmondta: valóban Görgey lánya, és valóban grófné, kalandos múlttal, osztrák szeretőkkel a háta mögett. Bubna gróf különben a második férje. Az első az a Bohus László volt, akinek világosi kastélyában írták alá 49-ben a fegyverletétel okmányait. De Görgey lánya nyughatatlanul, megfé­­kezhetetlenül kiröppent innét Karintiába, Bécsbe, Visegrádra — nem a világosi árnyak kergették világgá, nem is sorvadozó anyjához menekült, nem asszony­ügyekbe bonyolódó, „áruló“ apjához —, férfiak után futott, kalandok, izgal­mak hajszolták, magasan kívánt repülni, ragyogni a fényben: a gazdag Bubna váratlanul és megváltóként tűnt fel hányattatásaiban, megejtette, magához kötötte, de őt is romlásba sodorta, akár saját magát. Londonban telepedtek le, különböző üzleti vállalkozásokba bocsátkoztak, a pénzük hamarosan elúszott,­­a gróf meghalt. Mit tehetett? Pénztelenül visszajött Magyarországra, hogy itt mindenkitől és minden módon pénzt kérjen, követeljen. — Három-négy levelet is ír naponta — közölte Szekfű, aki akkoriban se­gíteni próbált rajta. — Mégis Görgey Artúr lánya! Néztem a félsötét szobában ezt a szúette Bubna grófnét — hová tűnt a tavalyi hó? Rom volt már. Rom, roncs — de még volt tüdeje. A szíve izgatottan vert. Minden szava lázban égett. Rögtön panaszolni kezdte kivetettségét, sanyarú napjait, egész életét. Néhány perc alatt régi, nagy intrikák, örvénylő pletykák árnyalakjaival né­pesítette be a szobát: keresztnevükön, becenevükön szólította az ide-oda leb­­benő árnyakat — röpködött a sok Réli, Pőre meg az a szemtelen osztrák zabi­­gyerek, Gambelli Klára (Görgey klagenfurti éveinek emléke), akit bezzeg ki­házasított az apja, de őt, az édeslányát, éhezni hagyta, a leveleire nem is fe­lelt, de hogyan is felelhetett volna, hiszen a visegrádi boszorkányok, Réli és Pőre, elsikkasztották a leveleit. Hogy kik ők? Szégyen, szégyen, szégyen! Az apja, a hős, elszerette saját édes öccsének a feleségét, és ezzel a szajhával élt. Ezzel a Rélivel. De ő is megbűnhődött, mert az állhatatlan vénember Rélit is

Next