Igaz Szó, 1983. január-június (31. évfolyam, 1-6. szám)

1983-04-01 / 4. szám

nem lehet más, csupán a dolgozószobában levő színes üvegű, amelyen soha­sem nézett ki. Dewart nem tudta elképzelni, miért építették ide azt a tornyot. Azért emelték volna, hogy valamilyen primitív csillagásznak szolgáljon? Fekvése kétségtelenül eszményien megfelelt az égitestek mozgásának nyomon követé­sére. A kúpos tető kövei, figyelte meg Dewart, olyan vastagok, mint a fala­kéi, vagyis több mint egy láb vastagok voltak, és az, hogy a tető ép maradt e hosszú esztendők során, az építész hozzáértését bizonyította. Ámde az a magyarázat, hogy ez a torony csillagászati célokra szolgált volna, nem elé­gítette ki teljesen, mert eszébe jutott, hogy hiszen nem hegy, még csak nem is domb tetején áll, hanem szigeten, vagy hajdanvolt szigeten, azaz három felől lejtős kis emelkedésen, egy oldalban, amely fokozatosan ereszkedik a Miskatonic folyó felé (ez némi távolságra folyt az erdők között), mert vélet­len volt, hogy a torony uralta ezt az eget, mivelhogy egyetlen fa sem nőtt a közelében, amint nem nőtt gyom és semmiféle fa sem. A láthatárt még így is annyira eltakarta a távoli fák csúcsa, hogy a csillagokat legalább egy óra hosszat nem lehetett látni keltük után, és egy órával nyugtuk előtt már lát­hatatlanná váltak, ami nem volt eszményi körülmény egy csillagvizsgálásra szánt épület számára. Némi idő elteltével Dewart újra lejött a lépcsőn, és azzal foglalatosko­dott, hogy a követ az oldalára fordítsa, majd kiment az árkádon át, ahol semmi, sem állta útját a szélnek és esőnek, amitől a tetőnyílás elzárása még furcsábbnak hatott. De nem sokáig töprengett ezen, mert ahogy a nap elbújt a fák mögött, egyre jobban gyengült a fény, megette maradék szendvicsét, és elindult ha­zafelé, megkerülve a mocsarat. Elégedett volt, mint mindig, valahányszor egy elkezdett kutatásból hazatért. Bármily keveset fedezett is fel aznap, sok mindent megtudott a helyi folklór sajátosságairól, valamint Alijah őséről, aki annak idején olyan felfordulást okozott Arkhamban, hogy mélységes rejtélyt hagyjon hátra végül. Sok részletet hordott össze, ámbár nem volt biztos ab­ban, hogy ezek egy egész különböző részei, vagy különféle ábrák alkotó ele­mei-e. Amikor hazaért, fáradtnak érezte magát. Ellenállt a kísértésnek, hogy újra elmerüljön ükapja könyveiben, tudván, hogy pihentetnie kell szemét, és leült, hogy jövő kutatásain tűnődjék, mintha ez a sok száz régi könyv nem állna rendelkezésére. Kényelmesen elhelyezkedve a dolgozószoba egyik ka­rosszékében, miközben a kandallóban lobogott a tűz, Dewart végiggondolta mindazt, amit megtudott, hogy eldöntse, melyik nyomot célszerűbb követnie, hogy lehetőleg minél gyorsabban előrejusson felfedezéseiben. Többször gon­dolt Quamisra, az eltűnt szolgára, és eszébe ötlött, hogy valamelyes hasonló­ság van e szolga neve és az indián varázsló neve, Misquamacus között, aki az ódon dokumentumban szerepel. Quamis vagy Quamus, írta a kisfiú, nem lévén biztos abban, melyik a helyes, az utóbbi helyesírásába belefoglalva ket­tőt az indián bölcs nevének négy szótagjából, s jóllehet igaz, hogy sok ha­sonló indián név létezik, nagyon valószínű, hogy a családi összetartozás ál­landósult a névadásban. Ezek a gondolatok azt az ötletet sugallták, hogy annak a Quamisnak még élhetnek rokonai vagy leszármazottjai ezen a vidéken. Igaz, hogy egy évszázaddal ezelőtt az indiánt kitaszították az övéi, de Dewart úgy vélte, hogy ennek nincs jelentősége, ellenkezőleg, emiatt valószínűleg élénkebben emlé­keznek rá. Elhatározta tehát, hogy ha az időjárás engedi, másnap ebbe az irányba tereli kutatásait, és szerfölött elégedetten elhatározásával, lefeküdt. Jól aludt, noha az éj folyamán kétszer is hánykolódott és felébredt, s 362

Next