Igaz Szó, 1983. január-június (31. évfolyam, 1-6. szám)
1983-03-01 / 3. szám
KILÁTÓ Különös regény, különös író Hajdani szombat esti folytatásos tévéfilmekből régi ismerőseink már azok a távoli égitestekről, idegen galaktikákból származó értelmes lények, akik el akarják özönleni a Földet, furfanggal és erőszakkal, egy fejlettebb civilizáció eszközeinek felhasználásával megkaparintani és birtokba venni bolygónkat. Lovecraft regényének „betolakodói“ nem ebbe a kategóriába tartoznak. Mitikus szörnyetegek ezek, nem értelem, csupán erő — sohasem építő, mindig csak pusztító erő — dolgában állnak fölötte az embernek. Ősrégi időkben a Föld urai voltak, de — más mitikus hatalmak nyomása folytán — még az ember megjelenése előtt kiszorultak innen a Kozmosz ismeretlen tájaira, s azóta is szüntelenül lesben állnak, várják a kedvező alkalmat, hogy visszahódítsák egykori földi birodalmukat. Ősi tudást őrző mágikus rítusok varázsló papjai még ismerték ezeket a démoni lényeket, bánni tudtak velük, felhasználni őket sötét céljaikra, ellenségeik megrontására. Ez a „mitológia“, amely átszövi a szerző egész életművét, voltaképpen nem Lovecraft leleménye. Iszaak ben Ammonidesz rabbi könyvészeti munkája arról tájékoztat, hogy a tűzvészben elpusztult alexandriai könyvtárban őrizték Balthazar Szator gnosztikus okkultista Nekronomikon című, különös művét. A három dekameronra osztott könyv első része a képzeletbeli Kadath ország törvényeit és szokásait írta le, tizennégyes alapú számmisztikába ágyazva. A második, terjedelmesebb dekameron, amelyben a hellenisztikus görög kalandregény fantasztikus motívumokkal — ha úgy tetszik, a „gótikus“ regénnyel — ötvöződik, azt adta elő, hogyan indult el a lengi Nyarlatoth herceg a Lenyugvó Nap városának keresésére, s miután sorra diadalmasan megküzdött az útját álló szörnyekkel, hogyan jut el végül Kadathba. Világos tehát, hogy regényes bölcseleti allegóriáról van szó, amelyet a harmadik rész a Lenyugvó Nap városának társadalompolitikai utópiájával fejelt meg. Ben Ammonidesz „bibliográfiai glosszája“ csak 1547-ben jelent meg Prágában; a Nekronomikont azonban már 1300 körül lefordította a (feltehetően kabbalista) tudós Abdul Alhazred és az arab terjeszkedéssel Spanyolországon keresztül eljutott Európába is. Itt egy alkimista visszafordíthatta görögre, s valószínűleg ez a szintén elveszett, második görög szöveg szolgálhatott alapul Olaus Wormius Toledóban közreadott fordításához. A Nekronomikon szerzőségét sokan tévesen Alhazrednek tulajdonítják — ami tulajdonképpen annyiban jogos is, hogy a ránk maradt változat vajmi kevéssé hasonlít a ben Ammonidesz ismertetéséből rekonstruálható eredetihez. Az utópisztikus bölcseleti allegóriából Alhazred kezén a Cthulhu (kitalált) mítoszára épült fekete mágia kézikönyve lett. Lovecraft tehát teljesen készen kapta „mitológiáját“, még neveket sem kellett hozzá kitalálnia, csupán nyelvet — igen, nyelvet! — teremtett a Kozmosz szörnyeivel való érintkezéshez, és az egészet — helyes írói érzékkel — kapcsolatba hozta az emberi művelődés talányos, ősi emlékeivel, rejtélyes kultúrákkal és kultuszokkal.