Igaz Szó, 1983. január-június (31. évfolyam, 1-6. szám)
1983-03-01 / 3. szám
Regényeivel, elbeszéléseivel Lovecraft a húszas, harmincas években iskolát teremtett, egész sereg írót vonzott Kadath mitológiája köré, nemcsak Amerikában, de — főleg a szerzőnek mintegy másfél évtizede kezdődött reneszánsza óta — Európában is. Hozzájárult ehhez az is, hogy Lovecraft könyveit a legkülönbözőbb nyelveken óriási példányszámban adják el szerte a világban; legjelentősebb követője, August Derleth — jellemző módon Arkham House néven — kiadóvállalatot is alapított, Lovecraft és más, hasonszőrű szerzők műveinek kiadására; egyébként Lovecraft 1937-ben (47 éves korában) bekövetkezett halála után könyveit részben bekebelezte a maga nem kevesebb, mint 150 kötetet számláló életművébe. Lovecraft sikereit nem magyarázhatjuk egyedül a nagyközönségnek a kaland és fantasztikum iránti egyre növekvő érdeklődésével sőt a szerző tagadhatatlan tehetségével, cselekményszövő képességével és feszültségteremtő erejével sem. A fasizmus népirtó expanziójának előestéjén félelmetes víziókban vetítette előre az irracionalizmus rémuralmát, az ellenőrizhetetlen ösztönök-indulatok elszabadulásának iszonyatát, az ősvilági káosz betörését modern civilizációnkba. Most, amikor a tébolyult fegyverkezési hajsza egyetemes pusztulással fenyegeti földi világunkat, az emberiséget, még inkább időszerűvé vált a lovecrafti horror-látomásban foglalt súlyos figyelmeztetés. Ambrose Dewart sorsában azt példázza az író, hogy az, aki enged a sötétség irracionális erőinek, maga is óhatatlanul cinkosokká válik. És egész sor elbeszélésében foglalkozik azzal, hogyan torzul el az ember testileg-szellemileg, hogyan aljasul, embertelenedik el a sötétség hatalmaival való kapcsolatban. Az ember elállatiasodásának azt a veszélyét mutatja fel a „fekete irodalom“ síkján, amelyet — modernebb, ismertebb és rangosabb példával élve — Ionescu tárt elénk Az orrszarvú abszurd parabolájában. Alig hihetjük persze, hogy Lovecraft ezzel a szándékkal és elképzeléssel írta könyveit. Bizonnyal durva túlzás volna filozófiai törekvéseket tulajdonítani a szerzőnek — de a lovecrafti fantasztikus horror akarva-akaratlanul is visszafordult a Nekronomikon eredeti értelme, Balthazar Szator bölcseleti allegóriája felé. Arra int, hogy ama régi Nyarlatoth herceghez hasonlóan küzdjünk meg az ősvilági szörnyekkel, mint e regény Lapham doktora, akinek bátor határozottsága végül is elzárja előlük a világunkba vezető utat. J. GY. HOWARD PHILLIP LOVECRAFT AUGUST DERLETH Árnyak a KxIPa előtt I. A Billiugton Erdő Arkhamtól északra emelkednek a sötét, sivár, erdővel és bozóttal benőtt dombok, amelyek között a Miskatonic folyik a tenger felé, valahol az erdő borította szűzföld határán. Az erre járó utasnak ritkán támad kedve, hogy túlmenjen az erdő szegélyén, noha valamelyest jelzett ösvény vezet befelé, amely hihetőleg átvág a dombokon, és a Miskatonicig visz, sőt azon is túl, amíg a valaha nyílt mezőre ér. A lakatlan házak, amelyek ellenálltak az időjárás viszontagságainak, mind a dúlás egyforma, meghökkentő nyomait viselik, s míg az erdős terület maga furcsamód elevennek látszik, a környező vidék nem sok jelét mutatja a termékenységnek. Az utast, aki végigmegy az Aylesbury