Igaz Szó, 1983. július-december (31. évfolyam, 7-12. szám)
1983-07-01 / 7. szám
KILÁTÓ H. P. LOVECRAFT — A. DERLETH Árnyak a kapu előtt Ösztönöm először arra sarkallt, hogy azonnal meneküljek; csakhogy ez gyanút ébresztene unokafivéremben, ahelyett, hogy eloszlatná ellenséges érzését, s különben is lehetetlen. Ám ezt az ösztönös vágyat egy mellékreakció kísérte: az érzés, hogy magára hagyom Ambrose-t. Bármi történjék is, én csak egyet tehetek: minél előbb felkeresem újra Harper doktort, előadom időrendben a történteket, ismertetve vagy akár lemásolva unokafivérem könyvtárának dokumentumait. Ilyenkor, jóval éjfél után, már nem sok értelme lett volna effajta munkához kezdeni, de meggyőződésem volt, hogy el kell végezni. Mielőtt elhagynám a házat, neki kell ülnöm és összeállítanom egy anyagot, amely útmutatásul szolgálhat annak, aki megkísérelné megoldani a Billington Erdő valamint a különös és iszonyatos dunwichi események rejtélyét. Aznap éjjel nem aludtam. Másnap reggel megvártam, hogy unokafivérem lemenjen, mielőtt magam is kijöttem volna hálószobámból; mélységesen rettegtem attól, amit majd láthatok. Jó okom volt a félelemre. Ambrose a reggeli készítésével foglalatoskodott. Nagyon jókedvűnek látszott, és az igazat megvallva, ez elűzte félelmemet. Rendkívül könnyedén viselkedett, azt mondta, reméli, hogy a mocsárbeli kórus nem tartott ébren túl sokáig. Biztosítottam, hogy nem. Azután azt mondta, hogy a békák szokatlanul erősen brekegtek, és jó volna módot találni a számuk csökkentésére. Ez az ötlet érthetően megriasztott. Nem állhattam meg, hogy ne emlékeztessem Alijah meghagyására a békákkal és varangyokkal kapcsolatban, mire ő meglehetősen baljósnak tetsző mosollyal válaszolt, mint aki azt akarja jelezni: tudja, mire gondolt Alijah, ám ez őt nem érdekli. Ez a visszás reakció még inkább felbolygatott, de okosabbnak véltem, ha leplezem érzéseimet. Ő csak beszélt, hogy szinte egész nap odakint lesz dolga, és reméli, nem veszem zokon távollétét. Elmesélte, hogy az erdőben olyan teendőket fedezett fel, amelyeket haladéktalanul el kell végezni. Eltitkoltam örömömet: távolléte alkalmat nyújt, hogy lemásoljam a kellő iratokat a dolgozószobában, de azért szükségesnek véltem megkérdezni, nem lehetnék-e segítségére teendőiben. — Nagyon kedves tőled, Stephen — mondta mosolyogva. — De majd elfelejtettem megemlíteni: segítségem is van. Minap, mikor távol voltál, megfogadtam egy embert, és szólnom is kell róla, nehogy megijedj tőle. Furcsán beszél, és meglehetősen különös módon öltözködik. Indián. Nem tudtam elrejteni meghökkenésemet 73