Igazság, 1948 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1948-03-13 / 11. szám

IV. évfolam, 11. szám­áras SPIJI HStér 1948 március 13. szombat A MAGYAR VIDÉK HETILAPJA EGY ÉVSZÁZAD távlatából szemléljük a magyar történe­lem nagy eseményeit 1848 már­cius 15-én lépett Petőfi Sán­dor, a szabadság nagy költője a Nemzeti Múzeum lépcsőjének kőpárkányára és elszavailta a »Talpra magyar«-t. A vers, amelyet Petőfi a márciusi na­pok lázas készülődésének köze­pette írt tűzcsóvaként repült szét a Múzeum-kertből és lánga rágyújtotta a lelkeket. Ez a szimbolikusan szép kép jut eszünkbe, amikor a már­ciusi eseményeket idézzük. A március 15-ét megelőző idők azonban már magukban hordták a közelgő forradalom jeleit. A francia, német és len­gyel forradalmak szele eljutott Magyarországra is. A job­­bágyság az egész országban mozgolódott. Panasziratokat küldöttek az elnyomatásban élő parasztok a tekintetes várme­gyékhez és az országgyűlés­hez, ahol azokat, a legtöbb eset­ben nem hallgatták meg. De ha meghallgatták is, alig volt eredménye a panaszkodásnak. Az 1847 novemberére összehí­vott országgy­űlésen az úrbére­sek panaszainak ügyét tár­gyalták, de ez az országgyűlés sem tudott megnyugtató vá­laszt adni az egyre szélesedő zsellérkövetelés­ekre. Nem is lehetett szépen megfogalmazott válaszokkal megnyugtatni a robotban görnyedő jobbágysá­­got. Csak olyan törvénnyel te­hetett volna, megnyugvást ter­­emteni, amely jogokat bizto­­sít a dolgozó parasztságnak a földesurakkal szemben. Ilyen törvényt azonban az 1847-es or­szággyűlés nem alkothatott, mert hiszen az országgyűlésben meglehetősen kevés pártfogója volt a magyar nép széles réte­geinek. Ennek az országgyűlésnek a kudarca után még nagyobb lett az elégedetlenség. Még több pa­naszirat érkezett a tekintetes vármegyékhez és egyre több helyen éleződött ki az ellentét a f­öldesúr és a jobbágy között. AZ 1836. ÉVI TÖRVÉNYEK előírták, hogy ahol a földesúr, vagy a jobbágyok nagy része azt kívánja, a legelőelkülöní­­tést végre kell hajtani. Nagy iramban meg is indultak ezek az elkülönítések, de az elkülö­nítésnél mindig a jobbágyság húzta a rövidet. A viszlói job­bágyok az országgyűléshez fel­küldött beadványukban elpa­naszolták, hogy a földesúr a közös legelőből 280 holdat fog­lalt el­ magának szántóföldnek. Máshol meg­ az elkülönített le­gelőt a földesúr a maga javára úgy osztotta meg, hogy a kövér rész az ő marháit, jószágait tartotta el, a vízállásos, hasz­­nálhatatlan területeket pedig a jobbágyságnak engedte át. Ebbe persze nem nyugodtak bele mindenütt a jobbágyok és bizony a lázadók nyakára ka­­tonaeagot küldött a kormány, így egyik baranyamegyei fa­lura 365 katona szállott és kü­lön büntetésül három paraszt egyévi börtönt, 48 pálcaütést 25 paraszt pedig 12 pálcaütést kapott a lázadás miatt. Rád nógrádmegyei falura 660 ka­tona szállott és a helység bí­­ráját lázadás miatt félévre a vármegye börtönébe csukták. De nemcsak a föld és a legelő írta: DANCS JÓZSEF kérdése miatt voltak napiren­den a lázadások, hanem a robot és a dézsm­a miatt is. A Pesti Hírlap­ 100 év előtti megálla­pítása szerint a nyugtalanság nagy része­ onnét meredt, hogy az emberek nem voltak tisztá­ban azzal, hogy mi is az az úr­béri birtok. Jellemző volt a bi­zonytalanságra, hogy egyes falvaik az országgyűléshez for­dultak, hogy­­tartoznak-e kitel­cedet és tizedeit fizetni. Meg­­történt azután az is, hogy az egyik birtokos, Serényi gróf, ki tudja, milyen okból, de el­­engedte a majorság­ zsellércé­­gének tartozásait és ugyanak­kor ugyanannak a falunak a többi birtokosa azt a legszigo­rúbban behajtotta,. Ilyen vis­szásságok­­természetesen még­­j­obban elmérgesítették a hely­­zetet. Petőfi Sán­dor: Talpra magyar, ki a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! — A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok­ voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek, haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! NEMZETI DAL gehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy xyibok tovább Nem leszünk! «■grew»**­­«autói ..­h.­­ Jobban ékesíti a kart, és mi mégis láncot hordtunk! Ide Veled régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar nép megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez, Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Kei­rájaink domobícaink, Unokáink leborulnak. És áldó imádság mellett Mondják­ el szent neveinket. A magyarok istenére .Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Nagyapáink és apáink Míg egy század elhaladt Nem tevének annyit,mint mink Huszonnégy óra alatt (Petőfi, 15-ik március 1848.) KOSSUTH LAJOS tisztában volt ezzel a kérdéssel, de tisz­tában volta­k vele a többi veze­tők is és igyekeztek a nép han­gulatának megfelelően döntést kicsikarni a reakciós és nép­­ellenes bécsi kormánytól. És elindult a szabadságharc. A magyar nép széles tömegei odaállot­tak a szabadság kibon­tott zászlaja alá és harcbaszáll­­tak a szabadságért, az emberi jogokért, a földért, amelyre év­századok során vérük és verej­tékük hullott. A­ szabadságharc z­ászl­óhord­ozó­i mindannyian tisztán látták a célt, hogy el kell jönnie a győzelem napja­­in­ ik, hogy meg kell töri-t­ a nesmnak hatalmának, hogy meg kell adnia minden dolgo­zónak a szabadságot. A márciusi események sza­badságharcba torkollottak, s a szabadságharc nemcsak a jgh­■ ■ t ---. rí.... . ., robot és a dézsm­a­ eltörléséért, hanem új társadalmi rend ki­alakulásáért is folyt. A szabadságharc zászlóit vé­res csatákon vitték diadalra a szabadságeszmék harcosai. A bécsi kormány kétségbeesett erőfeszítéseik árán próbált gá­tat vetni a­ szabadságharc el­söprő erejének. A harcbaszállt magyarság már-m­ár úgy lát­szott, hogy diadalra viszi a ki­bontott zászlót, amikor a cári hadak beavatkozásával hirte­len derékba tört a felemelt szent szabadságzászló Világos­nál. A VILÁGOSI ESEMÉ­NYEK azonban nem tudták megtörni a magyar nép sza­badságvágyát. Az elnyomatás sötét korszaka még jobban meg­érlelte a magyar népben a füg­getlenséghez, szabadsághoz és a földhöz való ragaszkodást. Az eszmék nem buktak el Vi­lá­gosnál. A parasztság sorskér­déseinek rendezését többé nem lehetett levenni a napirendről. Az 1867-es kiegyezés sem hozott teljes megbékélést a széles nép­tömegek számára. A magyar­ság nyakán érezte a német, igáz és gyűlölettel fordult a Habs­­burg-ház felé, a bécsi udvar felé. Ez a gyűlölet még ma is benne él a magyar nép töme­­geiben. A centenáriumi év a sza­badságjogok kivívása után meghozta azt a lehetőséget a magyar parasztság számára, hogy tulajdonba vehette a Haynault­ és Metternichek bir­tokát. Tulajdonba vehette azt a földet, amelynek minden ál­dása­­azok ölébe hullott, akik sohasem verítékeztek a baráz­dában. Tovább kell­ menni, biztosí­tani kell a felemelkedést, a fej­lődést, a magyar nép számára. Biztosítani kell a magyar jö­vőt mindenki számára, aki de­mokráciát és szabadságot akar­ Kossuth Lajos és Petőfi Sán­dor szellemében.

Next