Igazság, 1946 (3. évfolyam, 57. szám)

1946-10-13 / 57. szám

/A­ szegedi nagygyűlés írta: Marosán György nemzetg­yűlési képviselő. ’A Szociáldemokrata Párt október 13-án nagyszabású megnyilatkozás keretében fogja közölni az ország közvéleményével a gazdasági, poli­tikai és társadalmi kérdések meg­oldására irányuló akcióprogramját, amely hivatva lesz új utat nyitni nemcsak a koalíciós politika, hanem azontúl, a demokratikus magyar élet számára is. Az akcióprogramot Szakasits Árpád, a Szociáldemokrata Párt főtitkára az ország második városá­ban, Szegeden hozza nyilvános­ságra. Elkísérik őt a Párt összes vezetői, hogy ezzel is alátámasszák mindazt, amit­ a Szociáldemokrata Párt nevében mondani fog. Ország­szerte nagy az érdeklődés a szegedi gyűlés iránt. Ez érthető is, hiszen a hetek óta vajúdó politikai válság még nem jutott nyugvópontra, annak ellenére, hogy a Kommunista Párt kongresszusa már nyilvános­ságra hozta elképzelését a helyzet tisztázása és a további fejlődés érdekében. De maga Nagy Ferenc is ismertette már azokat a gazda­sági és politikai programpontokat, amelyek szerint a Kisgazda Párt kívánja alakítani a demokratikus magyar életet" A Szociáldemokrata Párt most elkészítette jól átgondolt, a magyar ipart, mezőgazdaságot és a politikai életet alapvetően érintő program­­tervezetét. A gazdasági, politikai és szellemi élet embereinek kollek­tív munkája ez az akcióprogram. Új utat nyit a magyar élet számára a stabilizáció eddigi sikerei és eredményei után, melynek kezde­ményezői és végrehajtói voltunk. Az akcióprogram tengelyében a dolgozó kisember áll, mert első­sorban az ő érdekében kell meg­szüntetni a gazdasági és politikai bizonytalanságot. Felöleli ez a program az ország minden fontos kérdését. És már most megmond­juk : nem lehet országot építeni és ugyanakkor örökösen résen állni a magyar reakció mögött meg­húzódó, ellenforradalmi elemekkel szemben. Az építőmunka nyugal­mat, biztonságot kíván és ezt a nyu­galmat, biztonságot, a demokrácia további fejlődését Magyarországon a jobboldalon meghúzódó ellen­forradalmi erők zavarják és gá­tolják. A Szociáldemokrata Párt fel kí­vánja sorakoztatni akcióprogramja mögé az ország valamennyi balol­­dali rétegét. A baloldali rétegekről beszélünk, azokról, akiknek ezer okuk van arra, hogy résen legye­nek az ellenforradalmi erőkkel szemben. Ezek az ellenforradalmi erők alaposan kihasználták az utóbbi időben a nagyon elfoglalt ipari és mezőgazdasági munkást s hallgatását, szorgalmas munkáját gyengeségnek tulajdonították. Tér­jenek végre észre a demokratikus politikát­ zavaró erők és lássák: itt a munkásság a Szociáldemokrata Pártnak a testvérpárttal való együtt­működésének tudatában olyan té­nyező, mely megtud és meg is fog akadályozni minden kísérletet mely arra irányul, hogy az eddigi kialakult és az ezután kialakítandó fejlődést zavarja, gátolja. A Szoci­áldemokrata Párton most a sor, hogy nyilvánosságra hozza véle­ményét, hiszen a Szociáldemokrata Párt vezetői voltak azok, akik a koalíciós válság elviselhetetlenül nyomasztó légkörét a nyilvánosság elé tárták. Emlékezetesek Szakasits Árpád és Bán Antal harcos szoci­alista beszédei, intő figyelmezteté­sük azok felé a rétegek felé, akik a Szociáldemokrata Párt szerepét és helyét a magyar politikában máskép akarják magyarázni, mint amilyen. A nyilvánosságra kerülő akció­­program után a Szociáldemokrata Párt százezres tömegei állnak m­ajd sorompóba ennek a program­nak alátámasztására és végrehaj­­ására. A program valamennyi pontját visszhangozni fogja az or­szág közvéleménye. A párt a­ deb­receni nagygyűlésén is tisztázott egy ser­eg politikai és gazdasági problémát. Méltán sorakozik majd a debreceni gyűlés mellé a szegedi nagygyűlés is, hogy még jobban megszilárdítsa, bizonyítsa a Szo­ciáldemokrata Párt nélkülözhetetlen építő és alakító szerepét a magyar politikában. Szegednek új utat kell nyitnia. Erről az útról el kell takarítani az oda nem valókat, hogy a dolgozó magyar nép a szocialista mozgalom vezetésével befejezhesse az újjá­építés munkáját. Elvtársaink felelő­ségérzete és harckészsége a biz­tosíték, hogy ez valóban így lesz. ­­ 2 KtZtílfi 1946. évi október hó 13 Molotov: Az olasz békeszerződés vitájában­ Molotov szovjet külügyminiszter is felszólalt és — többek között — a következőket mondotta: «A fasizmusért mérhetetlen árat fizettünk. Népeink ezért szorongva várják, hogy megtudják munkánk eredményét. Az első világháborút követő békék nem elégítették ki a népek vágyát, amelyek tartós bé­két akartak. Erről ne feledkezzék meg a mostani értekezlet. A mos­tani békének demokratikusnak kell lenni. A Szovjet­ Uniónak óhajtása az, hogy az együttműködés valamennyi demokratikus ország között meg­szilárduljon. Tévedés azt mondani, hogy a szláv országok szembe akarnak szállni az angolszász ál­lamokkal. •• A mostani békének 3 . 1 demokratikusnak kell lennie Újóbb kétmillió frank értékű élelmiszert kapunk Svájctól Korányi Jenő elvtárs miniszteri tanácsos, aki a magyar kormány képviseletében részt vett a koppen­hágai FAC értekezleten, visszaér­kezett Budapestre. Korányi elvtárs először csak megfigyelőként vett részt az Egye­sült Nemzetek e legfiatalabb szerve­zetének, az élelmezési és gazdasági világszervezetnek ülésein. Magyar­­országot Korányi Jenő­­előterjesz­tésére teljes jogú tagjának válasz­totta a szervezet, ami azt jelenti, hogy míg Magyarországnak szük­sége van rá, igényt tarthat megfe­lelő élelmiszerkvótára a világ élel­miszerkészleteiből. Korányi Böhm elvtárs meghívá­sára Stockholmba repült, ahol fon­tos gazdasági tárgyalásokat folyta­tott, majd Bernben és Zürichben tovább tárgyalt a «Don Suisse» vezetőségével a Magyarország szá­mára küldendő újabb segítség ügyé­ben. Sikerült elérni, hogy Magyar­­ország ugyanolyan segítségben részesüljön, mint Lengyelország és Jugoszlávia. Ennek folytán Ma­gyarország legújabban további két­millió svájci frank értékű segítség­ben részesül. Novembertől javul a vidék hatósági ellátása Cukrot, zsiradékot és húst kapunk a közellátás útján • Szabott János közellátási állam­titkár nyilatkozott a közellátási helyzetről. A vidék nem részesül még rendszeres ellátásban, csupán a bányák és egyes üzemek dol­gozói. Remélhető azonban, hogy november hónaptól kezdve komo­lyabb mértékben tudunk a vidék­nek is hatósági ellátást nyújtani. A hazai cukortermésből novem­berben cukrot biztosítunk az egész ország számára. Hasonló a hely­zet a zsiradékok, elsősorban étolaj tekintetében. .Nagyjából megtörtént napraforgó magok be­szolgáltatása, novemberre, decem­berre a zsírellátás terén komolyabb lehetőségek nyílnak. A jelenlegi húskínálat a takarmányhiány folytán következett be, de novem­berben előreláthatólag megszűnik. A vadászidény megindulásával körülbelül 1 millió vadnyúlra szá­mít a közellátás. Közölte még az államtitkár, hogy a külföldi­ zsír­behozatal elmarad, erre tehát nem ehet számítani. Elutasították a náci-vezérek kegyelmi kérvényeit A Szövetséges Ellenőrző Tanács kivétel nélkül elutasította a halálra­ítélt náci-vezérek kegyelmi kérvé­nyét. Fordulat állott be a felmen­tettek sorsában. Papennek és Fritschének az amerikai hatóságok megtiltották Nürnberg elhagyását. Mindketten rövidesen német bíró­ság elé kerülnek, de Papent — Baldur von Schiracchal együtt — az osztrák igazságügyminiszter is kikérte. A német «náci kirostáló bizottság» most készíti a vádiratot Schacht ellen, aki egy stuttgarti börtönben várja további sorsát. Munkanélküliek • véres tüntetése az olasz kormány székháza előtt Az olasz kormány székházából lövöldöző olasz rendőrök, páncé­los kocsik és lovas rendőrök szer­dán szétszórtak mintegy ötezer munkást, akik a várható elbocsá­tásuk miatt tiltakoztak. Legalább húsz rendőr és tüntető megsebesült. Kötél általi halálra ítéltek egy ferencrendi zárdafőnököt. A bjelovári (Jugoszlávia) Nép-é­ő bíróság befejezte Gaszman Vendel bjelovári ferencrendi zárdafőnök hazaárulási és kémkedési bűnpe­rének tárgyalását. Gaszman növen­dékei körében terjesztette a fasiszta eszméket, magasztalta a hitleriz­­must, majd a németek javára kém­kedett, miközben a nemzeti felsza­badító mozgalom pártolójának adta ki magát. Tízesével juttatta a né­metek kezébe a becsületes haza­fiakat, akijet, azok kivégeztek. A bíróság kötél általi halálra ítélte a zárdafőnököt. 20kal mérséklik a vasúti személytarifát Gerő Ernő elvtárs, közlekedés­ügyi miniszter sajtótájékoztatójában kijelentette, hogy még ez évben 20 százalékkal mérséklik a vasúti személytarifát.Bejelentette továbbá, hogy lépéseket teszünk az ameri­kai kormánynál hajóink vissza­szerzése érdekében, valamint­­azt, hogy október 15-től — egyelőre csak két vonalon — megindul a polgári légiforgalom. Közellátási rumutalványok BEVÁLTHATÓK Preszler Márton rum-, likőr- és ecetgyárában Kertész-u. 32, Csákány-u. 15

Next