Igen, 1991 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1991-08-05 / 16. szám
Kákonyi Asztrik: Elmélkedések a rózsafüzér titkairól Elanyátlanodott világunkban, amelyben szorgos propagandahangyák tízezrei igyekeznek a nőről leválasztani az anyát, a testről a lelket, az életről az áldozatot; amikor eladó az egész világ és a pénz évezredek kultúrái fölött készül tort ülni, Anyaszentegyházunk az Istenanyát állítja elénk példaként. A hűséget kikacagó világ elé a Szüzet, az önmegvalósító feminista propagandazajjal szemben a gondoskodó, önfeláldozó anyát, az elgépiesedett Mammon-létben a Szentlélek mátkáját. Jön a Szentatya. Megtérésre, imára buzdít, s arra, hogy szeressük a rózsafüzért, az egyszerű emberek zsolozsmáját. De nemigen szeretjük, még ha jó fiúkként igyekszünk is megfogadni a pápai tanácsot. Nem szoktunk hozzá a szentolvasóhoz, nem értjük, mire való ez az imamalom? De vannak, akik értik. Kákonyi Asztrik ferences szerzetes, pap és festőművész megpróbált segíteni. Minden rózsafűzértitokhoz festett egy képet, s egy átelmélkedett, gazdag élet kincseiből kísérő gondolatokat írt hozzájuk. Szentírási elmélkedést, képmeditációt, ősi imákat gyűjtött egybe, hogy Krisztus és a Szűzanya életének sarokpontjait jobban átérezzük, megértsük. Ezt a könyvet persze nem kell egyvégtében elolvasni-végignézni. Lassan, ráérősen nézzük a képeket, fontolgassuk a szavak értelmét. Közben észrevétlenül elimádkozhatjuk a rózsafűzért is. (Kapisztrán Szent János Ferences Rendtartomány kiadása, Esztergom, 1991) -író- Szántó Konrád: Várjuk a Szentatyát Még meg sem érkezett hozzánk a pápa, egy pesszimista könyvárus máris féláron árulta a könyvet a Lehel téri aluljáróban. Pedig a teljes árat is megérné. Szántó Konrád ugyanis azon kevesek táborába tartozik, akik szakembernek számítanak, mégis közérthetően és érdekesen írnak. A tárgyi tudás és a jó stílus nem mindig jár kart karba öltve, a ferences történész-tanár egyéniségében azonban szerencsésen adnak randevút egymásnak. A könyv előnye, hogy nem pusztán kegyes történeteket gyűjt össze, henem ismerteti Karol Wojtila fontosabb műveinek lényegét, doktori értekezésétől a pápai enciklikákig. Az igaz, hogy túl sok kritikus hangot nem enged meg magának, egy csipetnyivel kevesebb hódolat talán még hitelesebbé tette volna a képet. Viszont -a teljes elhatárolódással, de - megemlíti a pápát egyházon belülről és kívülről ért támadásokat is. Szól a holland konfliktusokról, a felszabadítási teológiával kapcsolatos vitákról, talán csak a viszonylag friss kölni ügyet nem említi. Persze nem kell izgulni, a botrányokra szomjazóknak bőséges étlapot fog kínálni világi sajtónk, némi ízelítőt kaphattunk már utóbbi lengyel útján. Vagy tessenek forgatni az Egyházfórumot és az Érted vagyunk-ot. Mi azért inkább egyszerűen várjuk a Szentatyát. (Vigilia, 1990) -mer(zombori) Németh Dezső: Doktorok cellája — szemelvények a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt (1945- 1948) Nagyszeged megyei szervezetének szervező és adm. igazgatójának Amerikában 1956-tól kiadott írásaiból. A prózája még hagyján. De verseket is ír. Hogy felindulásomat megérthessétek, íme egy idézet: "Adj a magyarnak uram:/ Bort, búzát, hogy élni, hogy/ örülni, hogy sokasodni tudjon./ Csak/ békességet,/ csak/ megértést azt ne/ azt ne adj neki uram!/Adj neki örömöt, bút, bánatot/ bilincset és szabadságot/ de úgy, hogy a nemzeti tespedtség/ a jólét, a/ megelégedettség bomlasztó mérge/ ne érjen el hozzá, hogy/ fennmaradhasson." Még azt sem mondom, egynémely gondolata ne volna figyelemreméltó. Na de a stílus! Kérdezhetitek persze, hogy akkor miért húzom a drága időtöket? Azért, mert Németh Dezső (az előnév pusztán származási helyet jelöl, mint hangsúlyozza) olyan kisgazda, akiből Tolsztoj sosem lesz, de egymást látott és rendkívül eredeti véleménye van bizonyos személyekről. Hogy Balogh pátert papi gúnyába bújt politikai kalandornak nevezi/ azon nemigen lepődünk meg, de a mai fülnek ugyancsak meghökkentő, amikor a mostanában megdicsőülő Varga Bélát pohoshasú papnak aposztrofálja, nevét oly sokat korholt névnek. Nem kíméli a nemrég hazánkban járt Tollas Tibor koszorús költőt, akit vamzemek, ÁVH megbízott kopónak nevez (ráadásul versben!) vagy Pfeiffer Zoltánt, akinek Rákosi hatalomrajuttatását írja a számlájára. Jó szava szinte csak Kovács Béláról és Mindszenty Józsefről van,bár még az utóbbit is meggyanúsítja azzal, hogy 1956-ban ingatlanügyben összerúgta a patkót az előbbivel, s ezért elintézte, hogy Kovács Béla ne kapjon menedékjogot) és hát bizony ahogy az ember utánagondol, van rendszer abban, amit mond. Talán még nem is teljesen bolond beszéd. Kétségtelenül megnehezíti a legendaképződést, ha néhány éles nyelvű szemtanú a régi viselt dolgokra emlékeztet. De talán nem is olyan fontos legendákat szőni. Talán egy becsületes önvizsgálat többet ér ma. (Szeged, 1990) -ist- P.G Wodehouse: Kirabol a komornyikom Azt mondták a fiúk a lapnál, hogy nyáron különösen kívánatos, hogy könnyebb műfajt is ajánljunk a nagyérdemű figyelmébe. Nekem ugyan a jelzett szerzőt olvasni nem számít idényjellegű elfoglaltságnak, az azonban biztos hogy alkalmas könnyed nyári lazításra. Pozitív, mármár lelkes hozzáállásomat látva persze joggal felvethető, miért nem ajánlottam kedvenc lapom kedvenc LAT-jában mindezideig egyetlen Wodehouse művet sem. A válasz egyszerű. A műfaj szabályai megkövetelik, hogy legalább egy fél flekket összekínlójon az ember, ha könyvismertetést ír. Nem elegendő annyi, hogy: Karcsi, vettem neked is egy Wodehouse-t. Márpedig ennél többet aligha mondhatok. E jeles író ugyanis pimaszul közhelyes formákat használ, a néhány bukfenccel tarkított többszálú szerelmes regény szolgál leggyakrabban mondanivalója keretéül, ifjabb és korosabb, leleményesebb és utódottebb, üreszsebű és dúsgazdag arisztokraták az állandó szereplői. Hogy mégis mit eszünk rajta? Tessék kipróbálni, megkóstolni. Nem tehetek róla, azt sem tudom elmagyarázni, milyen a vaníliafagylalt íze. Csupa egyszerű komponensből áll, s mégis más, mint egy tejbegríz. Szóval olvassatok Wodehouse-t. S készüljetek a kacagásra. -van- 30