Igen, 1997 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1997-01-01 / 1. szám
„Akarat, szólt a szerelmes, ne akarj nagyobb akarásra szert tenni a szeretés nagyobb erénye és jósága nélkül.” Alakítsuk át ezt a mondatot Ha..., akkor... alakra! Ha az akarat szert tesz a szeretés nagyobb erényére és jóságára, akkor az akarat akarhat nagyobb akarást. Készítsünk ebből a mondatból ábrát! A szeretet iskolájában MESTER, HA JÓL LÁTOM, BUKÁSRA ÁLLOK! Hadd kezdjem egy személyes élménnyel. Mintha csak ma történt volna, olyan tisztán emlékszem rá. Pedig ennek már legalább tizenöt éve. Ekkor találkoztam ugyanis vele először. Már maga a találkozásunk — és barátságunk — története is a szeretet iskolája volt számomra. Ő köszönt rám ugyanis először. Méghozzá elég érdekes módon: a noviciátus könyvespolcáról. Addig is ott volt jelen volt, de észrevétlenül. Először olyan benyomást tett rám, mintha már találkoztunk volna, pedig akkor ő már 749-edik évét taposta... 1232-ben született a távoli katalán földön. Amilyen idősnek és távolinak tűnhetett volna, annyira fiatalos, közeli és időszerű volt számomra a maga valóságában. A látszat ugyanis — mint a legtöbbször — csal. Ebben a találkozásban is beigazolódott a Jóisten türelmes szeretete, illetve szent Péter jogos figyelmeztetésének igazsága (2 Pét 3,8-9). Volt úgy, hogy naponta többször is találkoztunk. Azt is mondhatnám, mély barátság szövődött köztünk. Nekem ez nagy megtiszteltetés volt. Katonaság után a teológia, és különösen az egyetemi évek „fontos teendői” miatt azonban egyre ritkábban kerestem őt fel. Mint első találkozásunkig, úgy ezen időszakban is, szerényen meghúzta magát. Nem erőszakoskodott, „csak” jelen volt. Aztán néhány éve, mikor rendezgettem polcomat, szinte szó szerint az ölembe pottyant. Véletlen lett volna ez az ismételt „rám köszönés”? Nem hinném. Az ábra kifejtése: — nagyobb akarásra szert tenni csak a nagyobb szeretés akarása miatt érdemes; — az akarat izmosítását tehát nem önmagáért az akarat izmosodásáért kell végeznünk; — másként: az „akarat-body building”-nek önmagában nincs célja és értelme; — az akarat valódi célja és értelme a nagyobb szeretet nagyobb akarása; — a nagyobb erény és a nagyobb jóság biztosítja a szeretet helyes klímáját. 1. Szeretett, ahogy Istent nevezzük, szerelmes, vagyis az ember, aki Istent szereti; szeretet, azaz maga a teljes szeretet; szeretet a fa, szeretés a gyümölcs; a szeretet az a kötél, amellyel Szerettéhez kötődik a szerelmes. 2. A szeretet az elmélet és a gyakorlat egyezősége egy végcélra, amelyre a szerelmes akaratának beteljesedése törekszik, hogy az embereket Szerettének tisztelésére és szolgálására indítsa. S az a kérdés, vajon a végcél erősebben illik-e annak a szerelmesnek az akaratához, aki Szerettével kíván lenni? 3. Ramon szép tisztásra bukkant, a tisztás közepén egy nagy fa és szép forrás volt. A fa árnyékában egy díszesen öltözött úrhölgy ült, és sírt, zokogott. Ramon megkérdezte tőle, hogy hívják, s miért zokog és sír oly nagyon? — Ramon — szólt az úrhölgy —, engem a Szeretet Filozófiájának hívnak, és azért sírok és zokogok, mert kevesen szeretnek; nővéremet, Tudás Filozófiáját sokkal többen szeretik. — Mi az oka, hogy Tudás Filozófiájának több szolgája van, mint neked? S miért irigyled őt, ha egyszer a nővéred? — Amikor az emberek a tudományok tanulásába fognak, énáltalam kezdik megszeretni a tudást, mert a tudást nélkülem meg nem szerethetik. S mikor már ismerik a tudományokat, azoknak filozófiáját szeretik, élvezik, hogy szeretik a tudományokat, s nem abban lelik örömüket, hogy engem vagy az én szeretésfilozófiámat szeressék. Mikor azért szeretni akarnak, nem tudnak annyira szeretni engem, mint ahogy meg tudják érteni a megtanult dolgok igazságát. Sokáig tanulják az értelem és az igazság tudományait, a szeretet és jóság tudományait pedig nem tanulják. Ezért ér engem annyi sérelem, bűn és kár azoktól, akik a tudást szeretik. Mert minél többet tudnak anélkül, hogy engem s a jóságot szeretnék, annál inkább módjuk van arra, hogy rosszat cselekedjenek, s becsapják egymást. Nem irigység, nem gőg késztet a sírásra, hanem azért sírok, mert a legtöbb ember nem tud szeretni. V AGYTAKARAK CD 03 -CD -03 CD ez -03 -CD GO -O CD _Q -LJ - O CD 03 CD 03 £— 11