Evangélikus Polgári Leányiskola, Igló, 1888

Adatok iskolánk ez évi történetéhez. A lefolyt iskolai évet szeptember 3-án ünnepélyes módon nyitottuk meg, mely alkalommal az igazgató , a tanító­testület, az egyházi- és iskolai felügyelőség, a helybeli intézetek képviselői, úgys. Dr. Münnich Aurél, országgyűlési képviselő úr és számos szülő és iskolabarát jelenlétében — az ifjúsághoz buzdító és intő beszédet intézett. Az ünnepély után iskolaépületünk tágas termei csakhamar megteltek és felolvastattak az egyes osztályfőnökök által a tantestületileg megállapított rendszabályok. Itt e helyen vallhatom, hogy növendékeink az iskolai fegyelmi szabályokat nemcsak meghallgatták, hanem alkalmazkodtak is azokhoz, mert az egész tanév lefolyása alatt alig fordult elő oly eset, mely szigo­rúbb megrovás­ vagy megdorgálásra szolgáltatott volna alkalmat. Múlt évi értesítőnk szerint a behratások szeptember 1­3-ig az intézet nagytermében eszközöltettek. A tanév a rendes elő­adásokkal szeptember 4-én kezdődött és tartott minden nagyobb megszakítás nélkül június végéig. A tantestület személyzetében a múlt évre nézve nem történt más változás, mint, hogy Platthy Zsigmond róm. kath. hitoktató helyett. Dr. Rothy Frigyes káplán tanította a róm. kath. növendékek egy részét. A franezia nyelv tanítása a lefolyt tanévben is Sima Gizella tanítónő kisasszonyra bízatott, ki a II. III. és IV. polgári leány­­osztálynak önként jelentkező növendékeit két csoportban, kezdők­ és haladók csoportjában, az intézet helyiségében hetenkénti két-két órában tanította a franczia nyelvből. Mint örvendetes mozzanatot e helyen fel kell említenem, hogy Kellner Mária tanítónő kisasszony, ki az 1882. évben a német nyelv és a történeti tudománykörben foglalt tantárg­yak­ taní­­tására a felső nép- és polgári leányiskolákban képesek nyilváníttatott, e tanév folyama adott Vonultatta a budapesti VI. ker. polg. isk.

Next