Ikarus, 1965 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1965-05-26 / 21. szám

im. május 1­. EMBEREK A BÍRÓ ELŐTT EGY ÜLNÖK NAPLÓJÁBÓL II. Az ülnök, míg bejár a bíró­ságra, nemcsak a saját ügyei­vel foglalkozik, hanem ismer­kedik­ az igazságszolgáltatás gondjaival, betekint más tár­gyalásokra, tapasztalatokat szerez, ítéletet formál önma­gában. Szabó Istvánná is, ami­kor szabadideje akadt, ott ült a nézők között, aki Koc­sel-Látta a „Királyfit”, olyan nyegle semmiségű­küleje van és homloka nőtt a fejtetőre, elől csak né­hány hajszál maradt mutató­ban. Ez a modern Don Juan? Angol nadrágot visel, világos olasz cipőt de külseje jelen­téktelen, és mégis... A királyfi tündöklése Alig öt hónap alatt 140 nő­vel ismerkedett meg, került közelebbi kapcsolatba, mint ahogyan azt fél évvel ezelőtt a Nők Lapja Egy királyfi és 140 nő címmel megírta. Első lá­tásra már szerelemre lobbant és vallott, megindítóan, ér­zelmesen: maga az életem; az első pillanatban láttam, hogy maga lesz a végzetem, stb. Eb­ben az utóbbiban igaza is lett mert az új ismerőseitől kicsal­ta a megakarított pénzüket összesen harmincezer forin­tot. — Én mindig a magasabb élet után kívánkoztam. Finom emberekkel társalogni, nők mellett feszíteni, kellemes he­lyen sütkérezni, hát meg is szereztem magamnak. Keresztbe tett lábbal ül a bíró előtt és cinikusan nevet minden vádra. Majd felpattan, dühbe jön, és a bírót átkoz­za, hogy elfogult vele szem­ben. És felvonulnak a nők: a ta­núk, a kárvallottak, a kifosz­tottak, a megszégyenültek. Szépíteni akarják szerepüket, hiszékenységüket és megcsú­folt érzelmeiket takargatni. Az egyik ott áll a bíró előtt, elmondja, hogy rövid ismeret­ség után pénzt kért tőle a vád­lott. A bíró faggatja a tanút: közelebbi kapcsolat volt-e kö­zöttük? A fiatal nő tagad: nem, nem! — Ugyan, ne mondja — szól közbe a királyfi gúnyo­san —, tán nem fizettem öt­ven forintot azért a szobáért, ahová első találkozásunk után elmentünk. A tanú megsemmisül. Egy orvos felesége a vona­ton ismerkedett meg vele, ez az asszony is tagadta, hogy közelebbi kapcsolat lett volna közöttük. — Hazudik — veti közbe a vádlott, — már a vonat mel­lett megcsókolt, amikor elbú­csúztunk és másnap eljött ve­lem a strandra. A tanú megsemmisül és a királyfi cinikusan, keresztbe rakott lábakkal ül. Hogy egy­folytában mennyit fog ülni, arról a bíróság még nem dön­tött, míg szerencsétlenül ki nem esett a villamosból és meg nem halt. A fiú egyedül ma­radt. Az apát felszólította a gyámhatóság, hogy nyilatkoz­zon, mit óhajt tenni a lakás­sal és a gyerekkel. Az apá­nak egyikre sem volt szüksé­ge. A ház lakói megsajnálták a fiút és kérték, hogy hagy­ják neki a lakást, míg felnő, majd ők vigyáznak rá. Ez a lakás lett a bűnszövetkezet központja, a rabolt holmik gyűjtőhelye. Két 15 éves lány is volt a galeriben, akik hetekig a Du­­naparton heverő csövekben aludtak. Hogy a szüleik miért nem keresték őket, ki tudja. A lebukást a lányoknak kö­szönhetik a fiúk. Ugyanis egy öregaszonyhoz készültek, mert úgy tudták, 50 ezer forintot rejteget otthon. Az első kísér­letek nem sikerültek, elment a fiúk kedve. A lányok azon­ban nekik támadtak: ilyen gyávák vagytok, nem mertek betörni? Betörtek, de az öregasszony felébredt. Összekötözték, be­tömték a száját és össze-vissza verték. A rendőrség az itt ta­lált nyomok alapján csakha­mar letartóztatta őket. Ki hibázik nagyobbat: a fiatalok, akik erkölcsi gátlás nélkül, csordamódra garázdál­kodnak, vagy a szülők, akik nem törődnek velük, akik hagyják? Ezer kérdés és kétely tá­mad Szabónéban is. Nem is olyan egyszerű állást foglal­ni, a fiatalokat, majdnem, hogy gyerekeket börtönbe jut­tatni. Jól tudja ő, milyen ne­héz gyerekeket formálni, irá­nyítani. De mégis: a szemhu­­nyás, a nagyvonalú nemtörő­dömség bűn; akkor is, ha a szülő követi el, akkor is, ha maga az ülnök. Gerendás Ferenc . A bűn mindig elszomorító és felháborító, bárki követi el, de különösen döbbenetes, ha fia­talokat sodor magával, ha ők törnek mások életére, vagyo­nára. Az ilyen tárgyalások mindig felkavarták Szabónét, érezte a felnőttek súlyos fele­lősségét és sokszor a tehetet­lenségét is. A galeri és a közömbös szülők A Villányi úti galeri tagjai 15—20 évesek. Van közöttük olyan, aki szüleivel négy szo­ba összkomfortos lakásban la­kik, van, akinek apja három­szorosan kitüntetett, szorgal­mas dolgozó. A vezér, 17 éves fiú, egyedül élt egy két szoba összkomfortos lakásban. Szü­lei ugyanis elváltak, a fiú az apjánál maradt, aki újra nő­sült. Az apa másodszor is el­vált, a nevelőanya magánál tartotta a gyereket és vele élt. A GOMBÁS SZELET ÉS A TÖBBI Valami nincs rendben Gyárszerte beszélik a dolgo­zók, hogy az üzemi konyha a la­ carte rendszerű éttermében az ételek minősége és válasz­téka nem kielégítő. Az ételek ára is drágult.­­ A gombás szelet ára pél­dául 7,60 helyett 8 forint 80 fillérbe kerül, és nem ritka a 9 forinton felüli ár sem. Álta­lában mintha egy forinttal minden étel többe kerülne — így hangzik az egyik panasz, amelyre Beke Piroska, az étte­rem vezetője ezt mondja: „A vendéglátóipari konyhá­kon a múlt év májusától — kormányrendelet alapján —, úgynevezett elszámoló árakat kell alkalmazni. Évente két­szer, nyáron és télen vál­toznak az árak. Ez maga után vonja, hogy egyes ételek árai hat hónapon át, hol alacso­nyabbak, hol pedig azonos anyagfelhasználás mellett, va­lamivel magasabbak lesznek. Egyébként nem tartozik közé­jük a panaszban említett gombás étel, bár a gomba árát 20—24 forintról 32 fo­rintra emelték, illetve ennyi­ben állapították meg. Ezek az árak rögzítettek, a konyha nem önmagától szabja meg. Az árak és eladási értékek helyességét időközönként a szakszervezeti bizottság ré­széről Herczeg kartárs szokta ellenőrizni, és eddig még sem a kötelező áraktól, sem pedig az eladási áraktól való eltérést nem állapított meg. A választék az árubeszer­zés jelenlegi adottságainak megfelelő. A téli cikkek már kifogytak, a tavasziak vi­szont még nincsenek nagy té­telben a piacon.” A választ­ó így, ahogy van — aligha lehet elfogadni. Jog­gal merül fel a kérdés, hogy az ellenőrzést nem lehet­ne-e hatékonyabbá tenni. Eh­hez az kellene, hogy a szak­­szervezeti bizottság illetékesei szétnéznének­ időnként a fővá­ros különböző éttermeiben, ezenkívül más üzemek, válla­latok konyháin, összehasonlí­tanák az árakat, a minőséget és a választékot, s mindjárt tájékozottabban lehetne állást foglalni a panaszok ügyében. A legkönnyebb panaszkodni ? Waldman Ernő, a fásműhely művezetője, lelkiismeretes ember. Papírra vetette a dol­gozók panaszát. Eszerint: „Van az üzemben egy láncfű­rész, amelynek a lánca elsza­kadt, ezért már hónapok óta nem lehet használni. Ha a ke­reskedelem behozat külföld­ről egy ilyen gépet, miért nem gondoskodnak hozzá pótalkat­részről?" Varga Imre, a GYGO veze­tője válaszolt a panaszra: " Az említett láncfűrészhez kö­rülbelül másfél évvel ezelőtt vásárolt két láncot Négyessy Száva anyagbeszerző, és azo­kat Waldman Ernő rendelke­zésére bocsátotta. Érdekes azonban, hogy a fűrészlánc beszerzése után csak másfél évre kezdett el a művezető érdeklődni, így ekkor derült ki, hogy a cseh gyártmányú fűrészlánc a fásműhely gépé­hez nem megfelelő, az eltérő méret miatt. Ekkor másfél hónappal ezelőtt Négyessy és Waldman szaktárs együtt men­tett át az élező­ műhelybe, hogy a láncvezető sínt szélesebbre köszörültessék. A vezetősín azonban annyira görbe, hogy­­ ezt a műveletet elvégezni nem­­ lehet. Az ügy azóta is ennyi­ben maradt. Megfelelő vezető­sínt akkor lehetne beszerezni,­­ ha a fásműhely vezetősége­­ nem a dolgozók hangulatáról­ panaszkodik, hanem igénylést­­ — megrendelést — állít ki a­­ GYGO részére. Ezt persze,­­ még a mai napig sem tette­­ meg. IKARUS ­ Tizenhat éves volt Móhr­a Lajos, amikor 1894-ben elment­­a sárvári legényegyletbe, hogy­­ a dalosok közé felvegyék. [Mint , ,kappanhangot”, a­­ basszistáik közé állították. Ma­­rga sem sejtette, hogy 71 év­­ múlva még mindig dalolni­­fog.­­ Maga elé néz, halántéka hor­­­­padt, ráncos szemhéja félig­­ csukva van. Emlékezik. Az­­ énekről faggatom, de benne a­­dal és az élet egybefolyik; a­­ kettő azonos, elválaszthatat­­­lan. Csak úgy egyszerűen, ter­­­­mészetesem, ahogy a szenve­dély része az embernek.­­ Tizenhat évesen már túl volt a játék­koron, túl azon, hogy az erdőbe járhasson, var­júfészket kutatva, fiókákat gyűjtve a finom húsleveshez; mindezen túl, már 16 órát gör­nyedt a kaptafa fölött.­­Estén­ként kiegyenesedett és a da­lárdában felcsendült a hang­ja. Éjszaka a kertben aludt, subába burkolózva, és reggel újra a kaptafához ült. Apja volt a szigorú mester, de mit is tehetett most: tizenkét gye­reke született, de amint ket­tő a világrajött, egy mindig meghalt. A születés és a te­metés is költséges volt. Ke­resni, alapozni hogyan is le­hetett volna? Lajos 1905-ben zsebrevágta az Amerikába szó­ló útlevelet és elindult. Auszt­riáig jutott el, ahol felvették gépmunkásnak egy gyárba, mert épp megrendelést kap­tak, srapneleket, és gránáto­kat, aknákat szállíthattak a háborúzó oroszoknak és a ja­pánoknak egyaránt. Csakhogy ez a háború is egyszer véget­ért. Nem kellett az akna, nem volt munka. Zsebében la­pult még az amerikai útlevél, de a barátja levelet írt Kos­suth Ferenc miniszternek: ha­za jönnének, ha kapnának munkát. Kossuth közbenjárá­sára a közvetítő iroda, a „köp­ködő”, Csepelre helyezte őket; később Rákosszentmihályra ke­rültek, a Reszelőgyárba. Móhr Lajos nemsokára megtanulta a villanyszerelő szakmáit és átment a Ganz Villamossági Gyárba, majd a Siemens-ék­hez. Amikor eldördültek az el­ső világháború ágyúi, ő már a vasasdalárdában tenorista. Énekel, bár egyre kevesebb oka van a jókedvre. 1918-ban fegyvert ragad a fosztogatók ellen. 1919-ben, a proletárdiktatúra alatt a Fő­városi Serfőző kőbányai tele­pén főbizalmi. Nincs idő ének­re, élelem kell a népnek. A kommün leverése után előbb a munkástanács tagjait küldik el a vállalattól, majd ő is le­velet kap. A levél bal sarká­ban két angyal tartja a szent koronát a címer fölött, alatta olvasható: Alaptőke 12 millió korona. Sürgöny: Fősor Bu­dapest. Girószámla: Osztrák —Magyar Bank. Valamivel lejjebb Szent István lovas­szobra látható, szép­­ koronás bélyegen. Mellette ez a szö­veg: Ezennel igazoljuk, hogy Móhr Lajos úr, villanyszerelő nálunk. 1915. augusztus 15— 1919. szeptember 30-ig alkal­mazásban volt, amely idő alatt működésével minden te­kintetben meg voltunk eléged­ve. Elbocsátása az üzemreduk­­ció folytán történt.” „Meg voltak­ vele elégedve”, de azért feketelistára került és hiába keresett munkát. A lakása előtt, amely a gyáré volt, 1920. január 9-én, dél­után 4 órakor megjelent két rendőr, két napszámos és két kocsi. Felpakolták a holmijukat, az asszonyt és a gyerekeket. Elindult a menet, ők nem tud­ták, hová. A sashalmi Ehmann-telepre vitték őket, épp akkor értek oda, amikor a barakktelepről egy szekér koporsót hozott ki. Munkát nem kapott a vá­rosban, de szerencsére a há­borúból sok sérült bakancs maradt vissza. Ezeket javítgat­ták a­ telepen. Móhr Lajos is újra az árhoz nyúlt. Hamaro­san felcsendült a dal, a ba­rakkok között is: dalárdát alakítottak. Az ideszorult ta­nítók, értelmiségiek és mun­kások jöttek énekelni. Ettől kezdve Móhr Lajos folyama­tosan, a mai napig dalos. Kez­detben gyanúsak voltak még az ilyen összejövetelek is a te­lepen, és a Babarczi-különít­­mény éjszakánként is felver­te őket, razziáztak. De ez is elmúlt. Néhány év múlva egyik ba­rátjával iparengedélyt váltot­tak ki. A dalárda is kiköltö­zött a barakkokból és az egész Sashalomé lett. Móhr Lajos számára ez kevés volt: húsz éven át nemcsak a sashalmi, de a szentmihályi dalárdának is énekese volt. 1944-ben a sashalmi dalárda megszűnt, ettől kezdve Mátyásföldre járt át énekelni, majd, amikor a községi dalár­da beolvadt az Ikarus-gyár énekkarába, ide is utánuk jött. Tizenhét éve énekel a gyári dalosok között. Érces, csengő tenorhangja már kissé fátyolos, ajka körül apró redőkbe húzódott a bőr. Halántéka horpadt, 87 éves, szemhéját felemeli és kérdez: hány óra? Már négy? Men­nem kell, kezdődik a halóra, és nem szeretek utolsó lenni, sohasem szerettem. g. f. — ------------------------------------------------- ^ Hét évtized a kórusban ! MÁJUSI VIRÁGOK Táborimpiroslik a hegyoldalon... Iv­esztöli az IA. utolsó falu­, zegzugos utcáival, régi, tornácos épü­leteivel és a falu végén a hegyol­dalba vájt boros­pincékkel. A hegy meredeken fel­emelkedik és messzire szaladva, gyönyörű völgyet zár körül. A völgyben turisták, ikaruszosok ha­ladnak, majd las­san kapaszkodnak a hegyoldalon fel­felé. A cél: Klast­rompuszta. A kolostor rom­ja, az áhitatos csendben élő apá­cák emlékét idézi; szűk cellák, tágas templom. A csend tengerében ült ez a kolostor egyko­ron. Kétszáz éves, kiszáradt bükk áll mellette, pőrére vetkőzött törz­­­zsel, fehéren vilá­gít, Csontváry ecsetjére való, torzó ágaival, rejtélyes barlang­nak beülő odúi­val. A csenden át­szűrődik a bányá­szok hétvégi üdü­lőjéből a zene. Odébb, a hegyol­dalra tapadtan áll a turistához. Az est sötétsé­gét tábortüzek pi­rosa színezi. A magasra csapódó láng maga köré vonzza az embe­reket. Nézik a tü­zet, a fa izzását és faggatják egy­mást, mitől e va­rázs, melyben mintha a tűzimá­­dók ősi hite éled­ne újra... Hideg szél gör­dül le a hegyol­dalról. Közelebb húzódnak a tűz­höz. A némaságot tréfás megjegyzé­sek váltják fel. Az éjszaka friss levegője álmot hoz és a hajnal új utakat. Az erdő lombsátora át-át­­ereszti a nap su­garait, és mire felérnek a maga­san, a szakadé­­kos hegyoldalban tátongó barlan­gokhoz, meleg lesz. A Fiú- és a Leány-barlang széles torkában megáll egy szusz­­szantásra a har­minc turista, az öt-hat éves kis­lány és a kisfiú éppen úgy, mint a nyugdíjas Feri bácsi és Irma né­ni. A sötét bar­lang mélyének tit­kát nem kutatják, ahhoz barlangku­tató felszerelés kellene. Az útirány most már Piliscsaba. Kakukk kiáltozza a kérdezők még hátralevő éveinek számát, a levelek közt madarak fütty­ögnek. Las­san mennek a tu­rista úton. Itt is, ott is lehajolnak egy virágért. Gyöngyvirágot, ibolyát még min­dig lehet találni, a sug­ár kankalin is messzire sár­gállik, a macska­­farkú veronika és a foltos árvacsa­lán szerényebb pedig ők is szépek. Az igazi szenzáció a tava­szi hérics. Megáll a csoport és a sár­ga, nagy virágú növényt nagy lel­kesedéssel szedik, még gyökerestül is, mert otthon új­ra elültetik, szép dísze lesz a kert­nek. Mire Piliscsa­bá­ra értek, a nap már féloldalra dőlve keresi a nyughelyét és ne­kik vonatra kell szállniuk, hogy a másfélnapos túra után felüdülten, élményekkel gaz­dagon hazatérje­nek. (gerendás) A következő lépés, hogy valóban klub legyen Szeretném, ha nevetnének címmel műsoros délutánt ren­deztek a szocialista brigádok­nak május 20-án délután. A kárpitos, a fás, a motoros, a fényező és a lemezes üzem dolgozói, körülbelül hetvenen foglaltak helyet a művelődési ház klubszobájában. Egy évvel ezelőtt hívták össze először ilyen céllal a szocialista brigádokat. Azóta sokféle műsort, előadást lát­hattak. Zenés irodalmi dél­utánnal kezdték, foglalkoztak könnyűzenével, vendégül" lát­ták Molnár Gábor írót, a bra­zíliai erdők ismerőjét, majá­lis-bált rendeztek, faggatták a Tenkes kapitányát, Zenthe Fe­­­­rencet a színművészet titkai­­­­ról, beszélgettek az örökéletű , Szabó család Lacijával, Garics­­ Jánossal. Somogyi Béla Kos­­­­suth-díjas szobrász a giccsről , beszélt a megjelenteknek, a­­ művelődési ház dalárdája az­­ azóta elhunyt Hortobágyi kar­­­­naggyal magyarnóta-és nép­­­­dalestet tartott. Játék-délután­­­nokon vettek részt a brigádok.­­ A modern betegségekről kér­­i­dezgették dr. Nagy Lászlót.­­ Megnézték az Egyesült Izzó­­ irodalmi színpadának műso­­­­rát. Beszélgettek a MALÉV­­ egyik pilótájával. A legutóbbi műsorról­ ­ most legutóbb a műve­­­­lődési ház színjátszó csoportja adott egyórás műsort Galam­bos Szilveszter műveiből. Ma­ga a szerző konferált. A Lu­das Matyiból jól ismert hu­morista csakhamar felderítet­­■ te és felfrissítette a munkában kifáradt embereket. A szín­­­­játszó csoport jeleneteket és­­ villámtréfát, sanzont adott elő. A szerző fő erőssége: a be­­­­mondások, egy-egy talált meg­­­­jegyzés mosolyt, nevetést fa­kasztott. Sajnos, azonban a je­lenetek mégsem eléggé hatá­sosak, mert legtöbbjüknek nincs megfelelő befejezése, nincs poénje. Hiába küszköd­nek a színjátszók például a Széptevés vagy a Szerelem cí­mű jelenetekben, a hatás el­marad. Nem csattan fel a taps a végén. De így van a többi­vel is. Legjobbak azok a jele­netek, ahol a szövegtől füg­getlenül komédiázni mernek a szereplők. Sajnálatos, hogy a műsort nem kezdték pontosan és ezzel a várakozók türelmét próbára tették. Gondosabban kell elő­készíteni az ilyen rendezvé­nyeket. A klub délután, sajnos, csak erre a műsorszámra korláto­zódott, nem volt klub­ jellege. Megnézték a műsort és utána elmentek az emberek. Még hiányzik az, hogy összeszokot­­tan szórakozzanak, beszélges­senek utána. A fejlődésnek ez a lépése még odébb van. "

Next