Ikarus, 1965 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1965-03-17 / 11. szám

AZ IKARUS KAROSSZÉRIA- ÉS JÁRMŰGYÁR DOLGOZÓINAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM., 1965. MÁRCIUS 17. / Központi Bizottság határozata nyomán Az export-tervet 109 százalékra teljesítettük Két hónap alatt 16 autóbusz terven kívül — Javult a munkafegyelem Gazdaságosabb az anyagfelhasználás Az influenza zavart okozott az Ikarus NB II-es csapatá­ban — írtuk a múlt héten —, s vereséget szenvedtünk 4:0 arányban. Voltak pedig tartalékosok, akiket beállítottak a betegek helyére. Az Ikarus „nagy csapatát” azonban nem tudta megtörni az influenzajárvány, pedig naponta folyik a mérkő­zés, és mindennap 500 ember hiányzik mostanában a termelő munkából. 500 hiányzó! Ha az ember jól meggondolja, az ilyesmi súlyos bajt okozhat. De a lelkesedés, a közös érdek felisme­rése elhárította a veszélyt. Ismeretes, hogy felszabadu­lásunk 20. évfordulója tiszte­letére széleskörű munkaver­seny indult. A hatalmas „szur­kolótábor” — az egész nép — bizonyára megelégedéssel ve­heti tudomásul, hogy az év ed­digi részében az Ikarusban nem volt semmiféle visszaesés a termelésben, sőt terveinket túlteljesítettük. Januárban és februárban a tervezett 361 autóbusz helyett 377-et — tehát 16- tal többet — gyártottunk, és ezzel teljes termelési ter­vünket 104,4 százalékra telje­sítettük. Exporttervünk telje­sítése pedig globálisan 109 szá­zalékra alakult. Az év első két hónapjában 60 ezer normaórát takarítottunk meg, ami azt jelenti, hogy az első negyedévre előirányzott 95 ezer órát minden valószínűség­­ szerint meg fogjuk takarítani. Ismeretes, hogy normarende­zéssel az idén, a mátyásföldi telepen 395 ezer órát kell meg­takarítanunk. Jellemző azon­ban a dolgozók felajánlására, hogy csupán a busz II. gyáregy­ség dolgozói mintegy 300 ezer normaóra megtakarí­tását vállalták. Ebből a 300 ezer órából 246 870 normaóra megtakarítása máris kimutatható. Várható, hogy apróbb, saját erőből történő szerszámozásokkal a busz II. a vállalást túl fogja teljesíteni A busz I-hez tartozó fülke­üzem 18 760, a hűtőüzem pedig 24 ezer óra megtaka­rítását ajánlotta fel, és en­nek teljesítése is folyamat­ban van, a vállalást túl fogja teljesíteni, sok helyen az önellenőrzés be­vezetése, illetve tökéletesítése, az elfekvő anyagok felhaszná­lása, a felhasználásra kerülő anyagok pontosabb szabása és méretezése. A KISZ-fiatalok felajánlásaiban igen jelentősek azok a tervek, melyek a mű­szak utáni hulladék begyűj­tésre vonatkoznak. A busz I- ben folytatódik a hegesztő­­elektródák megtakarítása. Csu­pán a busz II-ben felajánlott anyagtakarékossági intézkedé­sek több, mint másfél millió forint megtakarítását teszik lehető­vé. A pártalapszervezetek kom­munistái mindenütt a párton­­kívüliekkel szoros egységben igyekeznek megvalósítani a vállalati intézkedési tervet, a központi bizottság határoza­tait. Érdemes megemlíteni, hogy a februári párttaggyűlé­seken több mint száz pártonkí­­v­üli meghívott is részt vett, hogy együtt beszéljék meg a lgfontosabb tennivalókat. A f­űtőüzem pártalapszervezeté­­bben született például egy igen­­ kezdeményezés. Városversenyre hívták ki az anyag- és áruforgalmi főosztály alapanyag-osztá­lyának dolgozóit e­nnek keretében a hűtősök vállalták, hogy negyedévi bon­tásban a specifikus gyárt­mányösszetétel szerint elkészí­tik a hűtős programnak és az anyagnormának pontosan meg­felelő főbb anyagok jegyzékét, és biztosítják a hűtő termékek ütemes gyártását. Az anyago­sok viszont vállalják, hogy a hűtős programnak megfelelő anyagokat —, amelyek többsé­gükben színesfémek és eddig igen sok gondot okoztak — időben elkészíttetik, és a gyár­tó cégektől időben a raktárba szállítják. (Megjegyezzük, hogy a hűtőüzem két hete várja az­­ anyagosztály dolgozóinak írá­sos felajánlását.) A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a Központi Bizottság decemberi határozatát az Ika­rus kooperációs partnerei is kötelezőnek tartják, és minden eddiginél nagyobb mértékben igyekeznek segíteni az Ikarus munkáján is. Leg­utóbb például igen gyors intéz­kedéseket tapasztalhattunk a KGM illetékesei részéről, s en­nek eredményeként mutatko­zott kedvező eredmény az SZK 56-os ventillátor és vil­lanymotor ügyében. A dokumentáció és az anyagellátás jelenleg jobb, mint eddig bármikor. Van még persze javítanivaló, de minden remény megvan arra, hogy a helyzet egyre in­kább tökéletesedik. Kétségtelen jelek bizonyít­ják üzemeinkben azt is, hogy javult a munkafegyelem, jelentősen csökkentek a késé­sek és az igazolatlan hiányzá­sok, ugyanakkor emelkedett a felelősségrevonások száma. Több helyen alkalmaztak pré­miummegvonást is, beosztásra való tekintet nélkül. Április közepén tartják meg Fehérváron szocialista brigádvezetők ötödik tanácskozását A szakszervezeti bizottság megválasztása után sorra ala­kulnak újjá a reszortbizott­ságok a székesfehérvári gyár­egységben. A közelmúltban tartotta alakuló ülését a ter­melési bizottság, melynek nyolc tagja van, vezetője Berencsi Miklós. — Termelési bizottságunk újjáalakuló ülésén megvitatta idei első félévi munkatervét — mondotta Berencsi elvtárs. — Minden tevékenységünkkel segíteni kívánjuk a gyáregy­ség 1965. évi termelési tervé­nek megvalósítását, ennek ér­dekében dolgoztuk ki munka­­programunkat is. Úgy osztot­tuk el a feladatokat, hogy egyformán jusson mindenkire. Ezekben a napokban a bi­zottság megvizsgálja a brigá­dok munkáját: hogyan vesz­nek részt a felszabadulási ver­senyben? Elemzik a buda­pesti és a fehérvári üzemek között folyó párosverseny ed­digi tapasztalatait. A bizott­ság előkészíti és megtárgyalja az illetékesek bevonásával a kiváló dolgozók jutalmazását április 4-re. — Április közepén megren­dezzük a szocialista brigád­­vezetők ötödik tanácskozását; az értekezleten értékeljük az első negyedév eredményeit, s megbeszéljük a második ne­gyedév feladatait. Termelési bizottságunk közreműködik ünnepi műszak szervezésében május­­ tiszteletére. Szeret­nénk a mostani, jubileumi verseny lendületét tovább vin­ni április 4. után is, a munka ünnepére is biztosítani a jó eredményeket, és később, egész éven át. Terveink kö­zött szerepel még tapasztalat­­csere a pesti termelési bi­zottság tagjaival. Munkánkról május közepén, szk ülésen kívánunk majd számot adni — mondotta végül Berencsi Miklós. hu. Üzembe helyezték a vonalmozgató berendezést a fehérvári gyáregység karosszéria-üzemében Székesfehérváron a műsza­­­­ki fejlesztési osztály március 1-én, délután 2 órára tűzte ki­­ a karosszériaüzemben létesít­­­tett vonalmozgató berendezés­­ műszaki átadását-átvételét.­­ Az aktusra megjelentek a gyáregység érdekelt szervei­nek képviselői. Hőbb a kö­zépső hangárban próbálták ki a berendezést, majd a nyu­gati hangárban, az üzem vá­zas részlegében. A berende­zés mindkét helyen kitűnően működött, az érdekelt szervek képviselői egyetlen észrevé­telt sem tettek. A feladatot sikeresen ol­dották meg a tervezők és kivitelezők, a műszaki fejlesztés, illetve a TMK dolgozói. Kendrovics Miklós mérnök, a műszaki fejlesztés szerkesz­tési csoportjának vezetője ér­deklődésünkre elmondotta: " A vonalmozgató beren­dezés kiviteli rajzait, egész dokumentációját tavaly jú­liusban készítettük el, és a munkák ősszel indultak meg. A megvalósítást anyag­hiány késleltette, ennek ellenére a TMK igyekezett mielőbb elkészíteni a be­rendezést. A budapesti gyártól sok segítséget kaptunk. A vonal teljes hosszúsága 150 méter. Két pálya létesült, a külső soron készülnek a kis kocsiszekrények, a belsőn pe­dig a nagyméretű járművek. Az előbbi vonalon 22, az utóbbin pedig 10 kocsi fér el. A fehérvári vonal mozgató berendezés lényegében a ta­valy kooperációban és házi­lag gyártott szállítókocsik gépi mozgatását jelenti. Csörlő segítségével húzatják meg a kocsisort, ezzel megszüntették az üzemben a kocsik ide-oda tologatását kézzel, sok-sok ember erejével. Naponta egy­szer, azaz műszakváltáskor mozdul előre a vonal, s ez azt jelenti, hogy műszakonként a külső vo­nalról két kocsit, a belső­ről pedig egyet továbbíta­nak a végszereldébe. — A vonalmozgató beren­dezés üzembe állítása csupán az első lépés a korszerűbb gyártás kialakításában — mondotta a továbbiakban Kendrovics Miklós. — A má­sodik üzemben hat zárt blok­kot tervezünk, illetve valósí­tunk meg. Ezzel a zsírtalaní­tást, gittelést, szárítást óteon­­szerűen beiktatjuk a sorba. A harmadik ütem pedig azt je­lenti, hogy végig a kocsiol­dalakon­­ felfüggesztőket he­lyezünk el a kisgépeknek, és három keresztirányú darut építünk. E három ütem megvaló­sulása együttesen jelenté­kenyen javítja a termelés gazdaságosságát, csökkenti az átfutási időt. A fehérvári gyáregységben március 1-én megindult a vonal, s ezzel egy régi elkép­zelés — a kocsik gépi mozga­tása — megvalósult. A kivite­lezésre csaknem 700 ezer fo­rintot fordítottak. A második ütem tervrajzait már készítik, s ha rendelkezésre áll kivite­lezéséhez a pénzügyi fedezet, úgy ennek a munkáit is meg­kezdik. (H. T.) ....................................................................................................miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiwiiiiiiiii....................................... MÁRCIUSI SÉTA (Jurkievicz Tibor felvétele) A „BUSZ UTCÁN“ VÉGESTELEN VÉGIG... im­ fei !» "rhw • b' * b! “•. . ./x (Jurkievicz Tibor felvétele) Törzsgárda-tagok figyelmébe! Mindazok, akik 1955 óta dol­goznak a vállalatnál, ez évben már kérhetik a törzsgárda tag­jai közé való felvételüket. Akik már az első fokozatot megkapták, azok éveiknek megfelelően automatikusan megkapják a következő foko­zatokat is. A 10 évet betöltöt­ték feltétlenül jelentsék be igényüket a munkaügyi osztá­lyon, hogy április 4-én meg­kaphassák a jelvényt. 35 SZÁZALÉK Szinte hihetetlen, de így van: az Ikarus dolgozóinak 35 százaléka még nem végezte el az általános iskola nyolc osz­tályát. Néhány analfabétánk is van. Ennek ellenére, tavaly ősszel csökkent az általános is­kolai oktatásra jelentkezők száma. A jövő tanévben leg­alább két osztályt szervez majd a vállalat vezetősége, 30 —30 hallgatóval. S O.S. a busz II-ből Hiányzik, pedig sürgősen kellene a kiszerelőben 3-as fú­ró, 315-ös, illetve 4x20-as ön­metsző és 4x16-os lemezcsavar — panaszolják a dolgozók. AZ illetékesek sürgős segítségét, gyors intézkedését kérik! Az említett anyagok hiánya rend­kívül nehezíti az egyenletes munkát. Az MHS lövészei meg akarják tartani a vándor kupát Lőtéravatás április 4-én Az Ikarus MHS lövész­klubjának tagjai tavaly a 21. helyen végeztek az országos Béke kupa bajnokságon, ösz­­szesen 25 366 köregységet ér­tek el. Az eredmény kielégítő, főként, ha figyelembe vesz­­szük, hogy 45 részvevő rajtolt az NB III-ban. Eredményeink azonban job­bak is lehettek volna, ha női lövész csapatunk évek óta nem volna gyenge. Jellemző erre, hogy a második fordu­lóban Gödöllőn női csapat nélkül álltunk ki, s ez azzal járt, hogy 1200 köregységet átengedtünk versenytársaink­nak. A férfi csapat tagjai kö­zött találjuk Popik, Bodnár, Kormos, Szánti és Szijjártó elvtársakat (hogy csak a leg­jobb lövészeket említsük) és az ifjúsági csapatban szere­pelt legtöbbször a Kozma — Bai — Bükkös „hármas”. A női csapatban Tamás Zsuzsa, Dávid Irén és Merth Katalin voltak a legeredményesebbek. A 21. helyet biztosító vég­eredményhez a férfiak 11 245, az ifik 8622 és a nők 5499 köregységgel járultak hozzá. Lövészklubunk tagjai em­lékversenyeken is részt vet­tek. Debrecenben a Május 1. kupáért mérkőztünk, s ezt a versenyt a férfiak közül Po­pik elvtárs, a fiatalok közül pedig Bai elvtárs nyerte. A nők zsúfolt mezőnyében Ta­más Zsuzsa a 7. helyen vég­zett. Szegeden is részt vettünk a Fegyveres erők napja tiszte­letére rendezett versenyen, de ezen nem tudtunk helye­zést elérni. Idei legfontosabb felada­tunknak azt tartjuk, hogy a November 7-i vándorkupát — amelyet már két éve őrzünk — továbbra is a magunkénak mondhassuk. Ehhez azonban szükséges, hogy a lövészklub létszámát feltöltsük (ez rész­ben már biztosítottnak lát­szik.) Jelenleg tart egy alap­fokú sportlövész tanfolyam, 18 résztvevővel, akik mind fiatalok. Április 25-én kezdődik a HL osztályú bajnokság tavaszi fordulója. Ezen ismét csökken a „ver­senyadag” (nem 60 lövéses összetett lesz, hanem csak 30 plusz 10 lövést kell leadni).­­ Sportpisztoly csapatot is indít­t­­unk, s ezt a szakosztályt­­ Szánti Ferenc sporttársunk­­ fogja irányítani. A női csapat szervezését, illetve vezetését Kormos Alfréd sporttárs kap­ta feladatul. Az ifjúságiak felelőse Bükkös Zoltán lett, aki nagyon tehetséges, szor­galmas versenyző. A lövész­klub fő edzője Popik János. Edzésre sem kell már Cin­­kotára járni, mert a gyár szomszédságában megépült új, nemzetközi lőtér főbérlője az Ikarus lesz. A lőtér avatóün­nepségére egyébként április 4-én kerül sor. A lövészklub vezetősége

Next