Ikarus, 1966 (10. évfolyam, 1-26. szám)

1966-10-19 / 21. szám

8 A kongresszusi verseny eredménye A fehérvári gyáregység túlteljesítette harmadik negyedévi tervét Eredményesen zárták a harmadik negyedévet a szé­kesfehérvári gyáregység dol­gozói. Egyidejűleg kedvezően alakult az év kilenc hónapjá­nak tervteljesítése is. A gyáregység harmadik negyedévi befejezett ter­melése 107,8, teljes ter­melése 99,4 százalékos. Az exportértékesítési tervet pedig 102,4 százalékra si­került teljesíteni. A teljes termelési mutató­nak negyedévi 99,4 százalékos alakulása nem lemaradásból adódott. Ellenkezőleg: a ko­rábbi időszak túlteljesítésé­nek eredménye. Ugyanis a feladatok termelés közben a szükségletnek megfelelően változtak, tehát bizonyos termékek gyár­tási ütemét módosítani kellett. A jó munkát bizonyítják az év kezdetétől végzett terme­lés összesített mutatói is. Eszerint a gyáregység az idei év három­negyedére vonat­kozó teljes termelési ter­vét 100,5 százalékra tel­jesítette. Túlteljesítette a többi muta­tókat is, hiszen a befejezett termelés 104, az exportterv pedig 102,2 százalékra ala­kult az év kilenc hónapjá­ban. Jól halad tehát az évi terv teljesítése. Az elmúlt há­rom hónapban a többi között elkészítettek 170 műhelygép­kocsit szovjet exportra, 26 nagy tej­szállítókocsit lengyel, 67 kis tejszállítót pedig cseh rendelésre. A kongresszusi verseny leg­frissebb értékelése szerint­ a gyáregység kollektívá­ja szeptember 30-ra ele­get tett a mintegy nyolc­millió forint értékű kong­resszusi vállalásnak. — Az eddig eredményes munka után már az év utolsó negyedének tervfeladatain dolgozunk — mondotta Jónás József osztályvezető. — Az év végéig gyártanunk kell még 241 különféle gépjárművet és 50 vízszállító utánfutót. Ezeken a tervfeladatokon kívül el kell még készíteni decemberi átadásra három hűtőkocsit, és kongresszusi pótvállalás­ként három kenyérszállí­tó gépkocsit fehérvári megrendelésre, illetve a város vezetőinek kérésé­re. Ez utóbbi többletmunka felett a KISZ és a szocialista brigá­dok védnökséget vállaltak. A még hátralevő időben nem kis erőfeszítésre van szükség, de a terv teljesítésé­hez megvan a lehetőség. Az évi terv teljesítésének egyik biztosítéka a dolgozók kong­resszusi munkaversenye. Heresznyei Tibor A bérelszámolás válasza: Fizetés csak munkaidő után Póta János brigádvezető, az Ikarus újság október 5-i szá­mában kifogásolta, hogy a dolgozók szeptember 27-én csak a munkaidő befejezése után kapták meg bérüket. A vállalat működési szabályzata azonban előírja, hogy bért fi­zetni csak a munkaidő befe­jezése után lehet. (Vállalati Működési Szabályzat 191. ol­dal, 3.13.15 pontja.) Technikai szempontból sem lehetséges a kérés teljesítése, ugyanis az 1965 decemberében hozott határozat értelmében a fizetést borítékolni — bizton­sági szempontból — csak a ki­fizetés napján szabad. A pénz átvételére, átszámolására, bo­rítékolására és ellenőrzésére tehát csak a bérfizetés napján kerülhet sor. Ezzel a munkával — a pénz átvételének időpont­jától függően — csak a mű­szak vége felé készülnek el a bérelszámolók. A bérelszámolási osztály dolgozói mindent elkövetnek, hogy a borítékolás minél előbb befejeződjön, és a mun­kaidő befejezésekor a bérfize­tések megkezdődhessenek. Ah­hoz, hogy gyárunk dolgozói fizetésüket mielőbb megkap­ják, a nagyobb, illetve szétta­goltabb helyeken, valamint a nagylétszámú műhelyekben a helyi gazdasági és műhelybi­zottsági vezetők, művezetők, csoportvezetők és brigádveze­tők nyújtanak segítséget. Póta János elvtársék mű­helyében az eddigi három sze­mély helyett szeptember 12-től hat személy végzi a kifizetést. Ezáltal biztosítottuk, hogy a dolgozók a műszak befejezése után rövid időn belül kézhez kapják munkabérüket. Vidíts Béla osztályvezető Önzetlenül, mások érdekében Az idei első térítésmentes véradási napot október 7 -én tartották. Ekkor az autóbusz I. főosztályhoz tartozó üzemek s a sajtoló dolgozói ad­tak vért. A gyáregység főosz­­ályának vezetője úgy szervez­­e meg a munkát, hogy a rend­kívüli program ne zavarja a­­ termelés ütemét. Az első nap 211 ember je­­­lentkezett az orvosi rendelő-­ ben. Százhatvannyolc dolgozó­­­­tól vettek vért. Nagyon sok­ 18 éven aluli dolgozó jelenti meg az orvos előtt. Fiatal Jco-­ ruk miatt, el kellett küldeni­­ őket. A szűrővizsgálatot ala­­posan végezték és eddig észre­­ nem vett betegségeket fedez-­­tek fel egy-egy dolgozónál. A szocialista brigádok között volt olyan — például a fülke­­i üzem Tyereskova brigádja —,­­ amely teljes létszámmal je­lentkezett. Számosan, például Klenovszki Mária, Kenyeres István, Korompai László, Ma­­kulinszki L­ászlóné, Kardos Lászlóné, már ötödször-hatod­­szor adtak vért. A rekordot Petrecz Lászlóné tartja, aki eddig 148-szor adott vért, és ebből közel 90-szer térítésmen­tesen. Tizennégy éve dolgozik az Ikarus-gyárban és azóta egyetlen napot sem hiányzott betegség miatt. Az első napi eredmény: 50 liter életet mentő vér.­­ * Petrecz Pálné 148-szoros vér­adó A belgyógyászati vizsgálatok után a véradókat fehér, tiszta ruhába öltöztetik, és lefektetik. Ezután a figyelmes asszisz­tensnőkön a sor, hogy fájdalommentesen elvegyék a felkínált vért. Huszár Károlyné, a vázasüzem dolgozónője, tavaly adott először vért és az idén újra eljött IKARUS Lélektelen játék... Vasas Dinamó — Ikarus 1:0 (1:0) NB III. bajnoki labdarúgó­­mérkőzés, Mátyásföld, 550 né­ző. Egy héttel korábban az Ika­rus 5:1-es győzelmet ért el Hatvanban, ezért a Dinamó el­leni mérkőzésen szép számú közönség jelent meg. Sajnos, a játékosok ezt a megnyilvá­nulást azzal „hálálták meg”, hogy példátlan nemtörődöm­séggel, lélektelen játékot mu­tattak, különösen az első fél­időben. A második félidőben már némi igyekezet látszott, de ez nem volt elég a szerény képességekkel rendelkező, de lelkes vendégekkel szemben. A szurkolók szomorúan ta­pasztalták, hogy csapatunk já­tékában sok a szerkezeti hiba, s néhány labdarúgónk mintha nem is törekedne arra, hogy az Ikarus ismét feljusson az NB II-be. Mindenesetre el­gondolkoztató, hogy ugyanez az összeállítású együttes ide­genben 5:1-re győzött, most pedig hazai környezetben vere­séget szenvedett a csoport utolsó helyezettjétől. Az a kevés akarat, amit en­nek a mérkőzésnek utolsó ne­gyedórájában láttunk, nem elég a kitűzött cél eléréséhez, így az 1:0-ás vereség saját pá­lyánkon fosztott meg bennün­ket attól a reménytől, hogy az NB III-ban a feljutást jelentő harmadik helyre kerüljön gyá­runk csapata. Puskás István Ikarus II—Erdészet II 11:3 (7:1) NB II-es tartalék bajnoki mérkőzés, Mátyásföldön. Tartalékcsapatunk minden részében jobb volt, mint a gyenge képességű Erdészet. Könnyű győzelem, időnként jó játék jellemezte a mérkő­zést. Góllövők: Tóth Gy. (5), Román K. (4), Wágner Gy. és Régi G. ★ Ikarus ifi I—Bp. Spartacus ifi I 2:3 (2:0) Ifjúsági bajnokság, Mátyás­földön. A korábban 2:0-ra vezető if­júsági csapatunk a mérkőzés végén összeroppant. Ikarus ifi II—Bp. Spartacus ifi II 0:2 (0:0) Mátyásföld. Ifi bajnoki mér­­kőzés II. ker. TTVE úttörő I—Ikarus úttörő I. 3:1 Hévízi út, bajnoki mérkőzés. III. ker. TTVE úttörő II— Ikarus úttörő II 2:0 Hévízi út, bajnoki mérkőzés. A hegesztőnők brigádot alakítottak A vázasüzem nyolc hegesz­tőnője elhatározta, hogy brigá­dot alakít. Mindannyian a nő­­bizottság tagjai, és célul tűz­ték ki, hogy segítik a műhely balesetelhárítási munkáját, be­tegeket látogatnak meg, tanít­ják a gyengébb hegesztőket, és természetesen a napi termelé­si feladataikat is példamuta­tóan elvégzik. A női hegesztőbrigád ver­senyre hívta a fehérvári he­gesztőnőket. Ez a versengés azonban nemcsak vetélkedés, hanem egymás kölcsönös segí­tése is. Nemrég töltött Buda­pesten két napot két fehérvári hegesztőnő. Nagy Sándorné és Kovács Ferencné tanította őket a védőgázas hegesztés fo­gásaira. Nagy Sándorné azt is vállal­ta, hogy az egyik salakozót, Pál Gézánét délutánonként hegeszteni tanítja. Ez a vál­lalkozása eredményes is volt, Pál Gézáné már hegesztőmun­kát végez. Szereti-e a szép gólokat? Slózi, dr. Sárosi, Pluhhár a filmvásznon ! Ki ne tapsolna szívesen egy­­ újra látott, hatalmas Puskás­ig gónak, leheletfinom Bozsik­­! húzásnak, vagy éppenséggel ! Sárosi dr. parádés alakításai­­­­nak, hálószaggató lövéseinek. ! Aki szeretné ezeket látni, an-­­ nak erre csakhamar módja is­­ lesz, mégpedig november 9-én.­­ A labdarúgás szerelmeseinek­­ igazi csemegét ígér az a­­ sportfilm-összeállítás, amelyet­­ a KISZ-bizottság szervezésé­­­­ben november 9-én délután a­­ kultúrház nagytermében ve­­­­títenek.­­ A filmtudományi intézet­­ archívumából kiválogatott­­ sportfilmeken feltűnik Schlos­­­­ser-Slózi legendás görbe lába,­­ látható lesz a 100. osztrák é­s magyar mérkőzés, és az év­­­­század mérkőzése, a londoni­­ 6:3 is.­­$ A filmek felidézik majd az , $ 1938-as olaszországi világbaj-­­­­­nokság eseményeit, felhang­­­­zik az első nagy magyar ' $ sportriporter, Pluhár István $ hangja, majd csakhamar Sze­­­­pesi Györgyé is (az 1954-es ' $ svájci világbajnokságot közve- ' $ títi), érdekes lesz összehason- ' i lítani a szakma két nagyját.­­$ Az említetteken kívül veti­­­ tésre kerülnek még az 1955-­­ ben Moszkvában lejátszott, és­­ az l:1-re végződött szovjet— a magyar mérkőzés legérdeke­­­­sebb epizódjai, a tokiói olim­­­­piáról készült összeállítás, az­­ 1963-as év labdarúgó-esemén­­­nyei, köztük az emlékezetes­­ Honvéd—FTC 7:2-es mérkő­­­­zés és az év válogatott talál­­­­kozói. A programról részletes fel­világosítást a KISZ-alapszer­­vezetek adnak. Ugyanott lehet előre megváltani a jegyeket is. Személyi hírek Kiss Ernőnét, a szerelvény­szerkesztési osztályról a sze­mélyzeti főosztály oktatási osz­tályára helyezték előadónak. Elődje, Sziráki József, a tan­műhelyben lett diszpécser. Ko­lozsvári Vera saját kérésére a személyzeti főosztályról a munkaügyi osztály munkásel­látási csoportjához került elő. Köszönet­nyilvánítás Köszönöm azt a részvétet és sze­­retetet, amelyet szeretett férjem, Barsai László elhunytával gyászoló családomnak a gyár vezetősége és dolgozói kifejeztek. özv. Barsai Lászlóné Köszönetet mondunk mindazok­nak, akik édesanyánk temetésén megjelentek és részvétüket fejez­ték ki. Hilbert család fiálól 4.7 Ikarus Karrészért* és Jármű­gyár dolgozóinak lapja Felelős szerkesztő: Kővári József Szerkesztő V­égr Budapest XVI Margit 0 1 telefon: »8—440. JS1 11# mellék Kiadta: • Hírlapkiadó Vállat»' dares' vm Blaha Lomza tér « Telefont *49—10# HaSfteUiető a» d­zeml lap­­tér» észt csmét Szikra Lapnyomda, Budapest 1966. OKTÓBER 19. Bronzérmet szereztek az asztaliteniszezők Október 1-én rendezték meg a Vasas Kupa asztalitenisz­bajnokságot a Ganz-MÁVAG kultúrházban. A döntőbe 12 csapat került. Ezek között ott volt vállalatunk válogatottja is. Az Abai István, Nyulasi Je­nő és Balla Károly összeállí­tásban szereplő csapat az elő­döntőben jól szerepelt, és be­jutott a legjobb három csapat közé. Itt azonban már nem kí­sérte szereplésüket szerencse A kitűnő erőkkel felálló Cse­peli Vasmű és a Ganz-MÁ­VAG mögött a harmadik he­lyen végeztek. Dicséret illeti asztalitenisze­zőinket, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére (idegen pálya, tartalékos csapat) bronz­érmet szereztek. Kézilabda-eredmények Postás—Ikarus 21:20, Ikarus- Ganz MÁVAG 21:19 Legjobb dobó: Gulyás Göndör (5), Kocsis (4)­ (4). A tudás legyőzte a durvaságot Alba Regia-Martonvásár 7:0 (1:0) Maroshegy, 400 néző, vezet­te: Virágh. Alba Regia: Erdész — Ré­ti, Sepsi, Kiss L. — Salga, Zele — Kunos, Sipos, Ja­­necz, Németh G., Tóth. Ideális labdarúgóidőben, hazai rohamozással indult a mérkőzés. A Martonvásár vé­dekezésre rendezkedett be, szinte egész csapatunk a 16- osán tanyázott. Sok gólhely­zetet dolgozta­k ki a mieink. Sipos két, Janecz egy eset­ben tiszta gólhelyzetben hi­bázott. A 32. percben végre gólt szereztünk. Zele 28 méteres bomba szabadrúgása a felső sa­rokban kötött ki. Sok durvaság csúszott a játékba, a játékvezető azon­ban sajnos elnézte ezeket. A félidő végén Saiga szo­kásos könnyelműsége majd­nem megbosszulta magát. A második félidőben a ven­dégek durvaságára játéko­­saink jó játékkal és sok góllal feleltek. Sipos már az első percek­ben megkezdte a „gól­gyártást”. Egymás után két ízben talált a hálóba. A negyedik sem sokáig vá­ratott magára. A 25. perc­ben Tóth volt eredményes. A gól után a vendégcsapat ka­pusa levette mezét, nem akart tovább játszani, de pár perc múlva folytatta a játékot Az eset után Sipos — hogy megvigasztalja a kapust — berúgta az ötödik gólunkat. A 32. percben a sorozatos durvaság 11-essé érett,­ amelyet Saiga értékesí­tett. A másik oldalon Zele nagy könnyelműsége okozott iz­galmat, szerencsére Erdész önfeláldozó vetődéssel tisz­tázott A végeredményt Janecz állította be szép gól­jával. A mérkőzésről elmondhat­juk, hogy lelkes, de nagyon durva csapatot győztünk le a második félidőben tanúsí­tott, harcos és eredményes játékkal. Jók: Sepsi, Sipos. Alba Regia—Martonvásár 4:1 Ifjúsági mérkőz­és: Alba Regia—D. Kohász I 2:1 Serdülő bajnoki mérkőzés. A LEGUTÓBBI FORDULÓ Petőfibánya—Ikarus 0:1 (01). Nehéz, de biztos győzelem. Góllövő: Szigeti. Alba Regia—Kisgyáni Bá­nyász 0:0 (0:0). A tartalékos Alba Regia nem tudta pótolni a sérülteket. Sikeres sportvetélkedők a dunaújvárosiakkal Valóra váltják a szocialista szerződést Szeptember 29-én kora dél­után egy krém színű, farmo­toros autóbusz gördült a gyár kapuja elé. Negyvenöt spor­tolót hozott, köztük a Dunai Vasmű KISZ-bizottságának tagjait és a szakszervezeti bi­zottság képviselőit. A vendé­gek a múlt hónapban Dunaúj­városban járt küldöttségünk látogatását viszonozták. A dunaújvárosiak előbb megtekintették a busz I. és a busz II. szerelőcsarnokait, majd a gyári fiatalokkal együtt a sportpályára mentek. A négy sportágban lebonyo­lított baráti találkozó a Du­naújvárosban már előzőleg lejátszott mérkőzések vissza­vágója volt. Legeredménye­sebbek az Ikarus nagypályás labdarúgói voltak: idegenben és a hazai pályán egyaránt legyőzték ellenfelüket. A tekézőknek azonban van mit gyakorolniuk, mivel mindkét mérkőzésen kikap­tak. A kézilabdázók és a kis­pályás labdarúgók testvérie­sen megosztoztak a babérokon, egy-egy győzelmet arattak Dunaújvárosban és Mátyás­földön is. A legnagyobb sikert min­den bizonnyal a műsoron kí­vüli focimérkőzés aratta. A si­ker titka az volt, amit az egyik dunaújvárosi néző ta­lálóan így fogalmazott meg: „nem az a fontos, hogy győz­zön a csapat, hanem, hogy sokat lehessen nevetni”. Ka­cagásban nem is volt hiány, sem a mérkőzésen — mellé­kesen a pestiek győztek —, sem a játékot követő beszél­getésben, ahol megvitatták a játék egyes „döntő” mozzana­tait A jól sikerült találkozó vé­gén a vendéglátók és a ven­dégek megegyeztek abban, hogy októberben ismét talál­koznak a két gyár képviselői, és akkor megbeszélik, miként fűzzék még szorosabbra a kap­csolatokat. Tekibajnokság Alba Regia—MÁV illőre 7:1. Legjobb dobó: Moloványi II. 435, Ott 430 fa.

Next