Ikarus, 1967 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-07-12 / 14. szám

VERSENYKÉPESSÉ VÁLUNK Készül már a 240-es autóbusz ELLENŐRZIK A MENETTULAJDONSÁGOKAT A vásáron nagy sikert ara­tott a 200-as típuscsalád első képviselője, a 250-es autóbusz. A szakemberek és gyárunk dolgozói jól tudták, hogy a bemutatkozás, az ünnep után ismét megfeszített munka kö­vetkezik. Tovább kell dolgoz­ni a 200-as család kialakítá­sán, ellenőrizni kell az eddigi eredményeket, és tökéletesíte­ni kell néhány megoldást. A BNV után éppen ezért tovább foglalkoztak a rajztáblák mel­lett és a kísérleti műhelyek­ben is az új kocsikkal.­­ A 250-es autóbuszon jelenleg menettulajdonsá­­gi vizsgálatokat végeznek­­— mondja dr. Majtényi Sán­dor, a gyártmánykísérleti osz­tály vezetője. — Ellenőrzik a hűtőrendszer biztonságát, az üzemanyag­fogyasztást, a gyorsulás­lassulás problémáját. Len­gésvizsgálatokat is végez­nek rajta. Elkészült már a második 250-es is. Ezen a szürkére fes­tett autóbuszon tartóssági vizs­gálatokat végeznek. A cél az, hogy az autóbusz minél töb­bet fusson, naponta legalább ezer kilométert. Ezt a távol­ságot egyelőre még nem ké­pes naponta leszaladni, gyer­mekbetegségei miatt. Termé­szetesen, éppen az a cél, hogy ezek a betegségek most kide­rüljenek, és ezeket kiküszöböl­hessék mielőtt sorozatban gyártanák őket. Készül már a harmadik 250-es is. Kerekei egyelőre még nincse­nek. A vázán most tenzomet­­rikus méréseket végeznek: megállapítják a szakító és ter­helő szilárdságát. Hozzáfogtak már a 240-es városi rendeltetésű autó­busz építéséhez is. A váz már kész. Kooperációs nehézségek miatt azonban még nem tudták elkezdeni a próbaüzemeltetését. Néhány alkatrész hiányzik, például lengőfej. Remélhetőleg ez a probléma hamarosan megoldó­dik és a most mutatkozó le­maradást pótolják. Addig, amíg ez az új 200-as autóbusz típussor tagjai for­galomba kerülnek, hónapokig tartó ellenőrző munkára van szükség. Természetesen, rend­kívül alapos, sokoldalú, és egyszerre több kocsin végzett vizsgálatok fényt derítenek majd arra, hogy mit kell még változtatni ezeken a kocsikon ahhoz, hogy versenyképesek és keresett autóbuszok legyenek. só lakást Építenek Kezdeményező: a KISZ-bizotság Tíz hónappal ezelőtt válla­latunk KISZ-bizottsága hatá­rozatot hozott a KISZ lakás­­építési akció megindításáról. Törekvéseiket segítette válla­latunk pártbizottsága és tá­mogatta a vállalat vezetősége. Megértésre találtak a fiatalok a kerületi pártbizottságnál és a kerületi tanácsnál is. Régtől vajúdó probléma megoldásához kezdtek tehát. Akciójukkal 80 fiatalt, többségükben KISZ-tagot juttatnak lakáshoz 1868- ban. A Kossuth L. utca 16., a Prodám utca 3. és a Kinizsi utca 18. szám által határolt mintegy 1069 négyszögölnyi telket vásárolták meg. A te­lekkönyvi átírás már megtör­tént. A fiatalok 30—40 ezer fo­rintot fizettek be saját csekkszámlájukra, ez mintegy 3 és fél millió forint jelenti az építke­zések indulási költségeit. Az OTP lakásonként körülbe­lül 100 ezer forint hitelt biz­tosít, 25—30 évi törlesztési feltételekkel. A havi törlesz­tési összeg 400 forint körül lesz. A kerületi tanácstól már megkapták az építési enge­délyt; az építkezések meg­kezdésére vonatkozó enge­délyt még ebben a hónapban szintén kiadja a tanács. A KISZ-lakótelep tervei a pestlőrinci Árkai István-féle KISZ-lakótelepi tervek alap­ján készült. Ennek a tervnek az adaptálását, átdolgozását, vállalatunk fiataljainak igé­nyei szerint az UVATERV KISZ-fiataljai társadalmi munkában készítették el. A lakótelep három négy­­emeletes háztömbből áll és minden lakás két szoba összkomfortos lesz. Az építkezést, mint generál­­tervező a Budapesti Lakás­építő Vállalat végzi, a mun­kálatok augusztus végén, eset­leg szeptember elején kezdőd­nek. Az átadási határidő — a kezdési időponttól egy esz­tendő. A felépülő 80 lakáshoz mint­egy 100 jelentkező fiatal volt. Az elosztásnál figyelembe vették a jelentkezők szo­ciális körülményeit, a gyárban végzett gazdasá­gi és társadalmi munkát és nem utolsósorban azt, hogy ki rendelkezik az indu­láshoz szükséges pénzösszeg­gel. Otthon a gyerekek között Ha egy nappal előbb születik Fe­kete Kati, talán még az év első újszülöttének ki­járó OTP-nyere­­ményt is megpá­lyázhatja. Ám, ha erről le is ké­sett, mégis jó idő­pontban — 1967. január 2-án — született ahhoz, hogy életének első éveiben otthon, az édesanyja mel­lett nevelkedhes­­sék. A nemrég napvilágot lá­tott rendelkezés értelmében ugyan­is a január elseje után született gyermekek édes­anyja jogosult gyermekgondo­zási segélyre, ha gyermekgondo­zás céljából szü­netelteti a munka­­viszonyát. Gyá­runkban az első, aki élt ezzel a lehetőséggel, a kis Kati édesanyja volt, Fekete Fe­rencné, a munka­ügyi osztály elő­adója. (Azóta to­vábbi három dol­gozónk részesül a segélyben: Kocsi Ferencné, Vár­nagy Antalné és Balogh Pálné.) Őt keressük most fel egy rövid beszél­getésre. A Fogarasi úti lakásban nagy a munka. Fekete Ferenc —, szin­tén gyárunk dol­gozója, a busz 11. műszaki vezetője­­— éppen a csa­ládfőnek „dukáló” művelettel van el­foglalva, az ablak­os ajtókereteket­­eszi. Bevonulunk a másik szobába a gyerekekkel együtt. A mama ölbe veszi a kis kék szemű Ka­tit, Laci pedig —, aki már nagy fiú, az ősszel megy is­kolába — miután megállapítjuk, hogy druszák va­­rjunk,­ mellém ül és segít. Kiderül, hogy még két test­vérük is van. — Nekem külö­nösen jól jött, hogy itthon ma­radhattam — mondja Fekete Ferencné —, hi­szen négy gyerek van a családban. A két idősebbet most „kölcsön­adtuk” a nagyszü­lőknek. — Hogyan jön­nek most ki anya­gilag? — Nem járunk rosszabbul. Igaz, hogy mindketten az átlagnál job­ban keresünk. Az én fizetésem 2050 forint. Ehhez ké­pest a 600 forintos segély kevésnek tűnik. De, ha a kétezer forintból levonjuk még a mosás költségeit, meg a napközi otthon díját két gyerek után, ak­kor a differencia mindjárt kisebb. (És, ha ideszámít­juk még a családi pótlékot 680 fo­rintot is, még kedvezőbb a kép.) Emellett, ha az ember nem jár el dolgozni, a kosz­ton és a ruházko­dáson is meg lehet egyet-mást takarí­tani. Ed­dig min­dig segítségre is volt szükségünk, most pedig min­dent el tudunk vé­gezni magunk. S amit nem le­het pénzben kife­jezni, bizonyára sokkal több ideje marad foglalkozni a négy gyerek­kel. — Valóban, a gyerekeknek is jót tett, hogy többet vagyunk együtt. Mivel már az is­kolaév kezdetétől fogva nem dolgo­zom, mind a két iskolásnak meg­javult a bizonyít­ványa, legalább 4 tizeddel. A két idősebb gyerek az Ikarus óvodájába járt? — Sőt, mind a hárman a gyári bölcsödében, óvo­­dá­ban nevelked­tek, s nem is vol­tak rossz kézben. De mégis, minden­nap hajnali 5 órá­ra elkészülni a há­rom gyerekkel, még, ha értünk is jött a gyerekbusz — nem volt köny­­nyű. Sokat kö­szönhetünk az Ikarus-otthon­­nak, de így azért nyugodtabbak va­gyunk. Különben, amióta itthon tar­tózkodom, a gye­rekek még nem voltak betegek egy napig sem. Mikor látjuk vi­szont újra a gyár­ban? — A segély 2969. júniusáig szól. Ka­ti ekkor már har­madik évében jár. Addig azonban szüksége van még az édesanyja köz­vetlen gondosko­dására. Tanulmányút a Szovjetunióba Három gépészmérnökünk utazik e hó 12-én hosszabb ta­nulmányútra a Szovjetunióba. Mindhárman a szerkesztésben dolgoznak. Martin Ferenc a karosszériatervezést, Szaró Já­nos és Fehérvári György pe­dig a légkondicionálással kap­csolatos problémákat tanulmá­nyozzák. Felkeresnek különbö­ző vállalatokat, kutatóintézete­ket, fél évig maradnak távol, s hazajőve itthon gyümölcsöz­­tetik ottani tapasztalataikat. Jugoszláv vendégek az üdülőkben Jugoszláv barátainkkal is megszervezték a csereüdülte­tést a székesfehérvári gyáregy­ségben. A pancsovai UTVA gyár 21 dolgozója négynapos kirándulást tett a zamárdi üdülőbe, s a jövő hónapban to­vábbi jugoszláv csoportokat lát vendégül az Ikarus Agár­­don. Ugyanekkor jugoszláviai kirándulásra indult 12 fehér­vári dolgozó, s az Alba Regia futballcsapatának 22 játékosa is utazást tesz nemsokára Ju­goszláviában. Formatervezők vizsgája Vasárnap nyílt meg az Ipar­­művészeti Főiskolán kilenc fiatal formatevező művész vizsgamunkáinak kiállítása. Ikarus autóbusz, benzinkút, 50 személyes hajó, var­akonyha és egyebek közt motoros áru­szállító targonca is látható a kiállításon. Határidő előtt Az új öltözőt terv szerint 1968. január 31-re kell befejezni. Az MM 31 -es vállalata azonban megígérte, hogy az épületet egy hónappal előbb, december 31-ig készen átadja. Szervezeti és személyi változások Beiktatták a gazdasági igazgatót • Új feladatunk a piackutatás Mint előző lapszámunkban megírtuk az Autó- és Traktor­ipari Tröszt június 30-ával megszűnt. A felszámolást jú­lius 1-én kezdték meg. A tröszt hatáskörébe tartozó munkák nagy része vállala­tunk feladata lett. Az új ha­táskörnek és feladatnak meg­felelő bizonyos —, de nem nagyarányú — szervezeti vál­tozásokra volt szükség. Új főosztályok, osztályok létesül­tek, mint például kereskedel­mi főosztály, piackutatási osz­tály, más osztályokat pedig átcsoportosítottak, célszerűbb alá- és fölérendeltségi viszonyt alakítottak ki. A Kohó- és Gépipari Mi­nisztérium a megnöveke­dett feladatokra való te­kintettel gazdasági igazga­tót nevezett ki vállala­tunkhoz. A gazdasági igazgatót, dr. Antal Já­nost, vállalatunk korábbi főkönyvelőjét július 4- én György Gyula a Ko­hó- és Gépipari Miniszté­rium miniszterhelyettese iktatta be új munkaköré­be. Mivel a létszámellátás és más munkaügyi kérdések egy­re nagyobb jelentőségűek, azért a vállalat igazgatója az osztályból főosztállyá váló munkaügyi főosztályt közvet­lenül maga alá rendelte.. A gazdasági igazgató mun­káját közvetlenül a szakta­nácsadók segítik. Első helyet­tese a főkönyvelő. A gazdasá­gi igazgató területén új szerv a kereskedelmi főosztály, amelynek vezetője kereskedel­mi­­vonalon a gazdasági igaz­gató helyettese. A kereskedel­mi főosztályhoz tartozik a piackutatási osztály is. A gaz­dasági igazgató irányítja a közgazdasági főosztályt is.. A műszaki főmérnök alá rendelt szervek között új illetve újjászervezett a távlati fejlesztési osztály és a nemzetközi kapcsola­tok osztálya. A termelési főmérnök által irányított munkavédelmi cso­portból osztály lett. A tröszt dolgozóinak egy ré­sze vállalatunknál helyez­kedett el. Ezeknek a dolgozóknak az átvétele következtében és az új szervezeti formának meg­felelően a következő szemé­lyi változások történtek: Az igazgató titkárságának vezetője Simon János lett, dr. Szabó József, a szervezési és ellenőrzési főosztály, Kalotai László a műszaki ellenőrzési főosztály, Bozóki János, a mű­szaki ellenőrzési főosztály osz­tály osztályvezetője, Paczona Ottó a munkaügyi főosztály, Wittek József, a munkaügyi osztály, Tóth József, az ipar­­szervezési és légó csoport ve­zetője. Bóna Imre az ár- és ajánla­ti főosztály, Csamba Gusztáv, a kereskedelmi főosztály, Ur­­szin János, a közgazdasági fő­osztály, Szantner Mihály, a statisztika és információs osz­tály vezetője. Udvari László, a távlati fej­lesztési osztály vezetője. Új főkonstruktőr Kelemen Pál lett. Bálint György, az NDK- ban levő vevőszolgálatunk ve­zetője lesz. A gazdasági igazgató szak­­tanácsadói: Gellért Endre, dr. Komár József, dr. Szlavkov­­szki Imre. A tröszttől jöttek át válla­latunkhoz még: Varga István­ná, a kereskedelmi főosztály adminisztrátora, Fekete Lász­lóné tervelőadó, Lantos Éva pénztári ellenőr, Mészáros Jó­­zsefné hivatalsegéd, L­utter Ede kereskedelmi előadó, Grund István gépkocsivezető, Homoródi Jenőné, a gazdasági igazgató adminisztrátora, Szi­getvári Angyal, a szervezési osztály adminisztrátora, Kato­na Piroska, a távlati fejlesz­tési osztály adminisztrátora Joó Dezső vevőszolgálati elő­adó, Halasi Józsefné munka­ügyi előadó, Kubinyi Attila m­árosztályi előadó, Szekeres­ László, a kísérleti osztály elő­adója, Galla Lászlóné beru­házási előadó, Széphelyi Géza beruházási előadó, dr. Érsel Ervin kereskedelmi előadó Izsai Jánosné statisztikus és Trebics Györgyné, a távlati fejlesztési osztály előadója. A volt tröszt dolgozói egye­lőre a tröszt felszámolásával foglalkoznak és fokozatosan veszik át az új munkakörüket. A személyzeti főosztályon szerzett értesülésünk szerint azonban néhány személyi ügyet nem zártak le, így pél­dául Radics Gyula, a meo fő­osztály, Köröshegyi Gábor, a munkaügyi osztály volt veze­tőjének és néhány trösztből jövő dolgozó új beosztásának megállapítása még folyamat­ban van. Jól sikerült a kongresszusi hét Annak idején Dunaújváros­ban, a megyei ifjúsági bri­gádok vezetőinek értekezletén a Dunai Vasmű Asztalos Já­nos ifjúsági szocialista brigád­jától származott az ötlet: munkaversennyel ünnepeljék meg a KISZ VII. kongresszu­sát. A kongresszusi hét kere­tében a székesfehérvári Ika­rus-üzemek is megtették fel­ajánlásukat. A forgácsoló- és az asztalos-kárpitos üzem versenyértékelése azóta már megtörtént. A forgácsoló üzem KISZ- esei nemcsak hogy időre elkészítették a vállalt kü­lönféle alkatrészeket, ha­nem még jelentősen túl is szárnyalták tervüket. Többek között a 311-es kocsi kétféle rugóbakjából progra­mon kívül 50-et, illetve 70-et gyártottak, vonóhorogból 150 helyett 250 darabot készítet­tek, a 60 darab vonóhárom­szög helyett pedig 68-at. A 404-es hűtőkocsihoz való 60 darabos szériát szintén jóval a határidő előtt befejezték. Az asztalos-kárpitos üzem fiataljai is kitettek ma­gukért. A 311-es autó­buszprogramban az al­­katrész-előregyártást az eddigi lemaradás ellenére egy nappal előbb fejezték be. A 404-es hűtőgépkocsi alkat­részeit határidő előtt szállítot­ták a végszereldébe, s a tej­szállító gépkocsi repasz mun­káiban is sikerült minden ne­hézséget leküzdeniük. A második 350-es típusú autóbuszt is gyakran láthatják már vállalatunk dolgozói. Külseje nem olyan tetszetős, mint az elsőé, mert nem fényezték le, de a célnak, a kísérleteknek így is kiválóan megfelel.

Next