Ikarus, 1969 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-08 / 1. szám

Még két kazánt terveznek Az Ikarus növekvő felada­tait követve új és új üzemek, épületek, öltözők, irodahelyi­ségek telepednek, egyre több új épületet lát az, aki egy körsétára indul a gyárban. Gyarapodásunk azonban problémákkal is jár, úgyne­vezett „kisegítő üzemeket” is létre kell hozni. Ilyennek szá­mítanak a kazánok is, a meg­levők már nem bírják kapa­citással a növekvő terhelést és főleg nem az új építmé­nyek okozta többletfeladatot. A szakemberek gondoltak er­re és hozzákezdtek új kazá­nok építésének előkészítésé­hez. Jelenleg a széntüzelésű kazánokon kívül két olajtüze­­léses is üzemel, a harmadik építéséhez pedig hozzákezd­tek. Tervezik még másik két gázoskazán építését is. A most készülő olajos és a két gázos­kazán a tervek szerint az 1969-es fűtési idényben kezdi el működését. • •Üvegezik a szerszám­üzemet Sokan várják már az új szerszámüzem elkészültét. Az elmúlt év utolsó napjait fel­­használtuk, hogy körülnézzünk az építkezésen, megtudakol­juk, hogyan halad a munka. Mint tapasztalhattuk, a tartó­szerkezetek elkészültek, már be vannak építve, látogatá­sunkkor a nagycsarnok üveg­fallal történő lezárását vé­gezték. Amint azt a beruhá­záson megtudtuk, április 15-re hozzákezdenek a gépek, tech­nológiai szerelési munkák vég­zéséhez, ezt követően próba­­üzemeltetésekre kerül sor, és a terveknek megfelelően szep­temberben ez az új üzem is teljes kapacitással megkezdi a termelést. Az idei tervünk 5200 autóbusz 1968. december 16-án tar­tott igazgatói tanácsülés úgy döntött, hogy 1969. évre 5200 autóbusz gyártását tervezi Ugyanekkor elhatározták, hogy a gyárfejlesztési és be­ruházási főosztályon belül munkaszervezési csoportot hoznak létre. Szerkesztőségünk díjat nyert A Vas-, Fém- és Villamos­energiaipari Dolgozók Szak­­szervezete pályázatot hirde­tett a „Szakszervezeti munka nyilvánossága” címmel. A pá­lyázaton a szakszervezethez tartozó üzemi lapok, híradók egy dolgozattal vehettek részt, amelyben értékelniük kellett a saját munkájukat, a szak­­szervezeti mozgalom helyi te­vékenységének figyelemmel kísérése, segítése, nyilvánossá­gának biztosítása szempontjá­ból, az 1967. szeptember és 1968. szeptember között el­telt időszakban. Ezen kívül be kellett küldeni azt a há­rom, legjobbnak ítélt tudósí­tást, cikket, riportot, publi­cisztikai írást, amely a pá­lyázati feltételnek legjobban megfelelt, azaz legjobban se­gítette a szakszervezet mun­káját. A pályamunkák értékelésére decemberben került sor. Az Ikarus újság szerkesztősége a pályázaton a második helye­zést érte el. Első lett a Mező­gépgyár üzemi lapjának szer­kesztősége, harmadik a diós­győri üzemi lap szerkesztő kollektívája. ­ •• AZ ÉPÜLŐ CSARNOK VIVO H­OLHARJAI, EGYESÜLJETEK! Januárban kerül sor a székesfehérvári gyár­ban épülő új gyártócsarnok külső munkái­nak műszaki átadására. A beruházás legna­gyobb létesítményén az üvegezési, szigetelé­si munkákat és a kapuk be­helyezését végzik az építők AZ IKARUS KAROSSZÉRIA-, ÉS JÁRMŰGYÁR DOLGOZÓI­NAK LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1969. JANUÁR 8. Az új év küszöbén Csak együttes erővel teljesíthetjük feladatainkat Beszélgetés Toldi József vezérigazgatóval AZ ÚJ ÉV ELSŐ NAPJAIBAN FÖLKERESTÜK TOLDI JÓZSEF VEZÉRIGAZGATÓT, HOGY VELE AZ IKARUS­­GYÁR NÉHÁNY NAGY FONTOSSÁGÚ KÉRDÉSÉRŐL BE­SZÉLGESSÜNK. MEGISMERJÜK A VÁLLALAT JELENLEGI HELYZETÉRŐL KIALAKÍTOTT VÉLEMÉNYÉT ÉS A JÖVŐRE VONATKOZÓ TERVEIT. Önként A 7000 autóbusz gyártása 1970-ben nem hibás termelési szemlélet következménye, ha­nem egy több éve folyó és 1970 után is folytatandó tervszerű — a magyar gépipar sruktu­­rális átalakítását érintő — fej­lesztési feladat gyárunkra eső része. E fejlesztéshez népgaz­daságunk jelentős anyagi esz­közökkel járult hozzá, és az Ikarus feladata, hogy tervsze­rű munkával, gondos felkészü­léssel biztosítsa a közúti jár­műprogramban előírt termelési feladatok megvalósulását. A feladat meghatározását megelőzően az igényeket ál-A vállalat tervei szerint 1970- ben 7 ezer autóbuszt kell gyár­tani. E rendkívüli feladat lát­tán sokan úgy gondolják, hogy még mindig öncélú mennyisé­gi szemlélet uralkodik a vál­lalatnál, és célszerűnek tarta­nák, ha reálisabban tervezné­nek. Kérdés tehát, hogy az Ikarus önként vállalta-e ezt a feladatot, és ennek mértékét csökkenthetjük-el­lamközi szinten egyeztették. Például a SZU 1970-re 4000, NDK 1300, BNK 350, LNK 150 és belföld mintegy 1000 autó­buszra jelentette be vásárlási szándékát. A számokból világosan lát­ható, hogy a feladat meghatá­rozása nem szűk termelési szemléletből, nem öncélú eről­tetett fejlesztési elgondolások­ból alakult ki. A számok meg­alapozott igényeket tartalmaz­nak, kielégítésüket a felsorolt országok elvárják a közúti sze­mélyszállítások fejlesztése ér­dekében­ gyorsítja, előnyösnek mondha­tó. Fel akarom azonban hívni a figyelmet arra, hogy a fej­lesztésnek megfontoltan kell történnie, nehogy egy gyárt­mánytípus túl korai piacra­­kerülése különböző minőségi problémákat vessen fel. A szerkesztés fő törekvése legyen a nagy darabszámú gyártás le­hetőségének megteremtése ér­dekében, a minél nagyobb fo­kú alkatrészazonosság elérése (pl. ajtók, ládák, stb.) Létszám Biztosítani lehet-e a szüksé­ges létszámot? Nem irreális-e még ma is minden erre vonat­kozó terv? A termelés növekedéséhez szükség van munkáslétszá­munk emelésére, mivel ilyen­mértékű termelésfelfutás, a munka termelékenységnöve­lésén kívül megkívánja az ex­­tenzív fejlesztést is, tehát el­engedhetetlenül szükséges új munkahelyek és létszám be­állítása is. Az extenzív fej­lesztés, vagyis a termelés­felfutás létszámmal történő biztosításának mértékét 1969­(Folytatás a 3. oldalon.) Fejlesszük a technológiát Gyártás A távlati terveink szerint 1975-ben mintegy 12 000 autó­buszt fogunk gyártani, ez a darabszám sem teszi szüksé­gessé azt, hogy félautomata, vagy automata berendezéseket állítsunk termelésbe. A tech­nológiai fejlesztésünket a meglevő technológiánk jelen­tős továbbfejlesztésével kell tervezni. Elsősorban a váz­gyártás, vázállítás, valamint a lemezelés technológiáján kell Szerkesztés Milyen alapvető feladatokat kell megoldani a vállalat jövő­je érdekében. Milyen irányba kell fejleszteni a technológiát? nagyfokú korszerűsítést végre­hajtani, rendkívül fontos ezért a szerszámozás és készülékezés továbbfejlesztése. A szerszám­ellátásunkat, saját szerszámo­zási bázisunk nagymértékű fejlesztésén kívül nemzetközi kooperációból is kívánjuk biz­tosítani. Nem közvetlen tech­nológiai feladat, de jelentős tartalékokat kell feltárnunk, munka és üzemszervezési in­tézkedésekkel is. Változtatni kell-e a szerkesz­tés munkáján, meg kell-e gyor­sítani a 200-as család kialakítá­sát? Vállalatunk a 200-as típus- minden intézkedés, amely a családra alapítja jövőjét, ezért 200-as család kialakítását Személyi változások A kerületi pártbizottság első titkára: Dóra János Értékelték a gazdasági reform eddigi eredményeit A kerületi pártbizottság 1968. december 21-én kibőví­tett pártbizottsági ülést tar­tott Első napirendi pontként személyi változásokról tár­gyaltak. Érdemeinek elismeré­se mellett felmentették eddigi tisztsége, a pártbizottsági és végrehajtó bizottsági tagság, továbbá a pártbizottsági első titkári teendői alól Uzsoki Istvánt. A pártbizottság első titkárának Dóra Jánost, a pártbizottság második titkárá­nak Horváth Árpádot, a párt­­bizottság titkárának, az EMG volt párttitkárát, Todika Lász­lót választották meg. Ugyanekkor a pártbizottság tagjává választották Toldi Jó­zsefet, az Ikarus vezérigazga­tóját, a végrehajtó bizottság tagjává pedig Matusek Istvánt, az Ikarus gyár párttitkárát. A kerületi pártbizottság hatáskö­re alapján javasolta, hogy az EMG új titkárává Zsarnóczai Lajost, a kerületi pártbizottság eddigi munkatársát válasszák meg. UZSOKI ISTVÁN közel 10 évig volt a XVI. ke­rületi pártbizottság első titká­ra. Kiegyensúlyozott egyénisé­ge alkalmassá tette arra, hogy rendkívül körültekintéssel, ügyszeretettel és megfontoltan irányítsa a kerületi pártszerve­zetek életét. Közvetlensége és az emberek ügyes-bajos dol­gai iránti őszinte érdeklődése vonzóvá tette egyéniségét és nemcsak, mint a kerület első titkárát becsülték sokra, ha­nem mint embert is. Vezetői egyénisége népszerű a pártta­gok, de a pártonkívüliek kö­zött is. A hosszú párttitkársága alatt egyénisége és munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kerületünkben nőtt a párt tekintélye. A kerületi pártbizottság kö­szönetét fejezte ki az eddig végzett munkájáért és gratu­lált a Budapesti Pártbizottság osztályvezetőjévé történő ki­nevezéséhez. A személyi kérdések után az időszerű nemzetközi kérdések­ről tartott tájékoztatót Hor­váth Árpád, a kerületi párt­­bizottság másodtitkára. Majd ezután került sor az új gazdasági irányítás háromne­gyedévi tapasztalatai és az 1969. évi gazdaságpolitikai fel­adatok megtárgyalására. Ezzel a témával kapcsolatban a köz­­gazdasági munkabizottság írá­sos jelentést terjesztett a párt­­bizottság elé, majd pedig Dóra János, a kerületi pártbizottság első titkára emelkedett szólás­ra és többek között ezeket mondta: — Az MSZMP Központi Bi­zottságának 1968. december 4-i ülés­e összegezte az elmúlt 10 hónap legfontosabb gazda­ságpolitikai tapasztalatait. A utóbbi ülésének elemzése lé­nyegében igazolta a KB. érté­kelését. — A KB és a Budapesti PB helyzetelemzése nyomán né­hány olyan kérdéssel foglalko­zom, amelyek a kerületi ta­pasztalatokkal egybevágnak, és alapul szolgálhatnak a párt és tömegszervezetek, a gazda­sági vezetés tevékenységének továbbfejlesztéséhez. A KB határozata megállapította, hogy az 1968. január 1-én be­vezetett gazdaságirányítási rendszer beváltotta a hozzáfű­zött reményeket. A kerületi szocialista ipar a termelés emelkedését nagy részben a termelékenység nö­vekedésével fedezte. Az egy fő egy napra jutó termelékeny­ség az elmúlt évhez viszonyít­va jelentősen növekszik. Ika­rusban 28, EMG 24,6, autóal­katrész 12,1 százalékkal. (Folytatás a 2. oldalon.) Megtörtént a műszaki átadás Az új irodaépület műszaki átadására 1968. december 21-én került sor. A hiányjegyzékbe nem kerültek nagy tételek, a beruházási költségeknek mind­össze egy-másfél százalékát te­szik ki. (Öt százalék az enge­délyezett maximum.) A mű­szaki átadás során a fűtéssel, egyes helyiségek parkettázásá­val, a lépcsőház gumiborításá­val és más kisebb munkála­tokkal adódtak problémák. A megállapodás szerint a kivite­lező a hibák kijavítását ja­nuár 15-ig elvégzi és utána sor kerül az új irodahelyiségekbe való beköltözésre. Ülésezett a fehérvári szakszervezeti tanács Székesfehérváron, a gyár kultúrtermében december 17- én ülést tartott a szakszerve­zeti tanács. A tanács tagjait Toldi József vezérigazgató tá­jékoztatta az 1968. évi várható tervteljesítésről, és az 1969. évi tervfeladatokról. Az ezt követő vitában 12-en szólaltak fel, közöttük Bécsy Llászló igazgató is. Ezután Rák József szakszer­vezeti titkár ismertette az új­­raválasztási programot, amit a tanácsülés elfogadott. Vietnami fiatalok Székesfehérvárott A Dél-vietnami Nemzeti szöntő eseményre került sor Felszabadítási Front megala­ december 19-én a fehérvári kulájának 8. évfordulóját kör­gyárban. A szakmunkástanu­lók ICISZ-szervezetének meg­hívására a gyár melletti ifjú­munkásotthonban lakó viet­nami tanulók egy csoportja látogatott el az üzembe. A vietnami fiatalok megtekin­tették az autóbuszgyártást, körsétát tettek a gyárban, majd végül a tanműhelyt keresték fel. Itt elbeszélget­tek a szakmunkástanulókkal, megismerkedtek munkájuk­kal, üzemi életükkel A program a Gárdonyi Géza Művelődési Otthonban folytatódott, ahol a vietna­mi fiatalok ünnepi KISZ- taggyűlésen vettek részt. Ezen közösen emlékeztek meg a DNFF megalakulásá­ról, a vietnami nép hősi harcáról. Ezt követően a KISZ-isták műsoros klub­délutánon látták vendégül a vietnami fiatalokat. 4005 autóbuszt gyártottunk A közgazdasági főosztálytól kapott információ sze­rint az 1968-as év termelési eredményeiről végleges ada­tok még nem állnak rendelkezésünkre, de közölni tud­ják a 11 hónapi tényszámait, az egész évre vonatkozó várható adatokat. Eszerint az 1968-as év első 11 hónapjában a be­fejezett termelés 2,5 milliárd, az egész évi várható ter­melés közel 3 milliárd forint. A teljes termelés 2,6 illet­ve 3 milliárd. Az export termelés 11 hónap alatt 1,7 milliárd forint volt, az évi várható pedig 1,8. Forint értékben megközelítettük a tervezettet, bár a harmadik ötéves terv által előirányzott mennyiséget (amely 1968-ra 3600 volt), túlteljesítettük, azonban a vállalat által tervezett 4200, majd 160 busszal szem­ben 1968-ban 4005 autóbuszt gyártottunk.

Next