Ikarus, 1970 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1970-03-18 / 6. szám

6 újszülöttek. Gratulálunk Ungár Péternének Péter, La­katos Andornénak Hajnalka, Steffik József­nének József, Dá­vid Imrénének Gabriella, Bo­­bák Józsefnének Erika, Tóth Károlynénak Tamás, Komódi Lászlónénak, László, Tóth Antalnénak Attila, Pálya Sán­­dornénak Szilvia, Sági László­nénak György, és Tóth János­­nénak György nevű gyermeké­hez. Fegyelmi büntetések: Schneider Árpád, Sztabó Pál, Erős Péter, Szekeres Gábor és Szabó Teréz a sajtolóüzem dolgozói igazolatlan hiányzás miatt, szigorú megrovásban részesültek. Ugyanezt a bün­tetést kapta a fényezőüzem dolgozója, ifj. Villás György ■is, mert igazolatlanul hiány­zott. Hegedűs Sándort, mert igazolatlanul hiányzott és a beteglapját meghamisította, elbocsátották a szerelőüzem­ből. Putz Bélát igazolatlan hiányzás miatt áthelyezték a szerelőüzemből. Munkatársát érintő rágalmazó kijelentést tett Tivadar Judit és Koch Lászlóné. Mindketten az agrár dolgozói. Ezért a fegyelmi bi­zottság az elsőt alacsonyabb munkakörbe helyezte, a mási­kat áthelyezéssel büntette. Szabadság és forradalom címmel adott műsort vállala­tunk művészeti csoportja, éne­kesek, irodalmi színpad (már­cius 12-én) a Kerepesi úti munkásszállóban. Az esti elő­adást több, mint 300 építőipari munkás hallgatta végig. Külföldi utazások: március 7-én Halmai Nándor Jugoszlá­viába utazott. Itt kereskedelmi tárgyalásokat folytat. 8-án az NDK-ba ment Sárosi Gábor és Tomna Lajos hasonló ügyben. Ezen a napon érkezett meg pe­rui útjáról Izményi Ernő, Ka­­rászy György, Kubinyi Ödön, Kende László Tunéziából, Szentirmai Kornél az Egyesült Arab Köztársaságból érkezett meg március 12-én, 14-én len­gyelországi tanulmányútra in­dult Volár Emil, Keleti János és Tuba János. Toldi József vezérigazgató 15-én tender­tárgyalásra Svédországba uta­zott. Három KISZ-ista indul a március 28-i békevonattal ju­talomképpen a Szovjetunióba. A vázasüzem KISZ-titkára, Nedelka György, Bán Ernő, a KISZ egyik gyári alapítója, valamint a szerszámüzem if­júmunkása, Simon József. Filmklub műsora: 19-én fél 4-kor Marcel Pangel rendezé­sében A pék felesége című francia film kerül bemutatás­ra. 26-án azonos időben a Vö­rös kocsma című francia film Fernande­ főszereplésével. Ifjúsági filmklub: március 28-án 3 órai kezdettel Roberto Rossalina filmje, a Passa ke­rül bemutatásra (olasz film). Mozi műsor: 20-án pénteken Titokzatos szerzetes című szov­jet kalandfilm egy kolostor életéről. 22—23-án vasárnap és hétfőn Fel a fejjel, a nagy si­kerű filmvígjáték felújítása Latabár Kálmán főszereplésé­vel; 27-én pénteken Fehér far­kasok, színes magyarul be­szélő NDK kalandfilm; 29— 30-án vasárnap és hétfőn Ma­gányos vadász a szív, színes amerikai film az ismert regény alapján. Tatabányán jártak KISZ-istáink védnökség ügyben. A­­ delegációt a KISZ KB ré­széről Agócs István is elkí­sérte. Útjük során a megyei, városi, s a vállalatunknak dol­gozó Komárom megyei Fém­ipari Vállalat KISZ-bizottsá­­gait keresték fel a szorosabb együttműködés érdekében. Az út sikeres volt, a megállapodás értelmében a felek rövidesen szerződést kötnek egymással. Hirdetés Eladó Cinkotán HÉV- és busz­megállóhoz közel egy 200 négy­szögöles közművesített telek. Cím: Cinkota, Csókakő u. 9/b. IKARUS Az Ikarus Karosszéria és Jármű­gyár dolgozóinak lapja Felelős szerkesztő: Gerendás Ferenc Szerkesztőség: Budapest, XVI., Margit u. 1. Telefon: 636—440.145. 204 mellék Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat f­u­da­pest VIII. Blaha Lujza tér 3 Telefon: 343—100 Előfizethető az üzemi lap­­terjesztőknél. Az előfizetési díj: negyedévre: 3,60 Ft Szikra Lapnyomda A KIRÁLYON URALKODIK, MAGÁN NEM Rövidesen bemutatásra kerül Seregi László rendezésében Leo Fall Pompadour című operettje a Fővárosi Operettszínházban. A történet XV. Lajos francia ki­rály korát és az udvar életét ve­szi célba. Az operett érzéki, szel­lemes és karikírozó zenével, cso­dálatos dallamokkal öltözteti fel a mulattató és fordulatos mesét. A látványos, kosztümös történet Pompadour márkinéről szól, aki a király és Franciaország felett uralkodik ugyan, de saját érzésein, s hirtelen rátörő szerelmén nem. Madame Pompadour szerelemre, játékra, kalandra mindig kész, s ez adja a hangulatos darab három felvonásának érdekes bonyodal­mait. A címszerepet Petress Zsuzsa játssza. Belőtte, a komornája Le­­hoczky Zsuzsa, illetve Kovács Ibi. A király Rátonyi Róbert, illetve Pagonyi János. További szereplők: Wellisch Annamária, Marik Péter, Oszvald Gyula — Németh Sándor, ifj. Latabár Kálmán — Csanaki Jó­zsef, Takács Gyula, Börzsönyi Mi­hály, Gozmány György, Hidegföl­di József. Jegyek igényelhetők a színház április 25-i, szombati előadására. Az igényeket lehetőleg március vé­géig jelentsék be az érdeklődők Molnár János közönségszervező­nél, aki a 3-as gyáregységben, a 190-es telefon melléken található reggel 7—8 óra között. VÍVÁS " sz Első: Lózsa Ágnes Igen nagy érdeklődés mellett rendezték meg az Ikarus Alba Regia vívószakosztályának or­szágos III. osztályú minősítő női tőrvívóversenyét a II. Rá­kóczi Ferenc Általános Iskola tornatermében. Nyolc egyesü­let — Csepel SC, Orvostudo­mányi SC, Zalaegerszegi Dó­zsa, Körmendi MTE, Pápai MÁV, Várpalotai Bányász, Ko­máromi Vasutas és Ikarus Al­ba Regia — 45 versenyzője lé­pett pástra reggel nyolc órakor és kezdte meg a selejtező küz­delmeket. A selejtezők folyamán jól vívtak a fehérvári lányok: a 15 főből álló középdöntőben még négyen szerepeltek, közü­lük három döntőbe is jutott. Itt váratlan esemény zavarta meg a kezdést: a Csepel SC döntőbe jutott két versenyző­je teljesen indokolatlanul — és sportszerűtlenül — vissza­lépett a döntő küzdelmeitől, és így az hét főre csökkent. A csonkított körvívás is nagy harcot hozott, de ez mit sem von le a megérdemelten első helyet megszerző Lózsa Ágnes (Alba Regia­­ teljesítményéből, aki ezzel II. osztályú minőségi szintet ért el. További eredmények: II. Báthory Vera (Pápai MÁV), III. Lénárd Judit (Körmendi MTE), IV. Kovács Márta (Al­ba Regia), V. Kása Klára (Al­ba Regia), VI. Várhegyi Er­zsébet (Körmendi MTE), VII. Heller Márta (CSE). A vissza­lépő két versenyző természe­tesen nem ért el helyezést. Egyénileg Kovács Márra bátran versenyzett, helyezésé­vel III. osztályú szintet telje­sített (ifjúsági bronzjelvény), technikailag még fejlődnie kell. Kása Klára a megszokottnál halványabb vívással ugyan, de az erőviszonyoknak megfelelő helyezést ért el. A középdöntőben szerepelt még Nagy Klára, aki szorgal­masabb edzéssel jobb eredmé­nyek elérésére is képes. IKARUS Fehérvári telex Az Alba Regia sportkör ter­mészetbarát­ szakosztálya ered­ményes minősítő túrát tartott március 8-án a Balaton-felvi­­déken. A március 15-i prog­ram a Vértes hegység volt. A szakosztály 22-én Szombat­helyre, 30-án Bakonyhegyesre készül. Március 6-án üzemszerte megemlékeztek a nemzetközi nőnapról Fehérváron is. Dél­után 60 asszony részvételével kint, a Gárdonyi Géza Műve­lődési Házban folyt tovább az ünnepség. A vacsorával egybe­kötött évfordulón jelen voltak a gyár társadalmi, gazdasági vezetői, és az ünnepség során 23 nődolgozónak nyújtották át a kiváló dolgozó-jel­vényt. 63 szocialista brigád dolgo­zik a székesfehérvári gyá­runkban. Ki jut tovább? Ki ér el magasabb fokozatot? — a vállalat illetékesei részéről megkezdődött és folyik a tava­lyi munka értékelése. A gyár társadalmi és szocia­lista juttatásai címmel tartot­ták meg március 5-én a bri­gádfórum hetedik előadását. A művelődési házban tartott elő­adás különösen a szocialista brigádok körében talált nagy érdeklődésre. A kollektív szerződés módosított 8. pontja Módosítják a vállalati kollektív szerződés szerződés egyik leglényegesebb fejezetét, a nyolcadikat, amelyet teljes terjede­lemben közlünk. Ezt a fejezetet egyébként lapunk megjelenésé­nek napján, március 18-án tárgyalja a vszt, elfogadása tehát folyamatban van. 8. 1. Nyereségérdekeltség. Vállalatunk dolgozóinak anyagi érdekeltsége a nyere­ség abszolút tömegének ala­kulásához kapcsolódik. Min­den dolgozó érdekelt a nyere­ség növelésében, mivel a bé­rek és személyi jövedelmek alakulása a nyereség változá­sának függvénye. A nyereség­­tömeg keletkezését, valamint annak növelését segíti elő: — termelési terv teljesítése, ille­tőleg túlteljesítése és az ahhoz kapcsolódó árbevétel realizálása, — a munkatermelékenység szín­vonalának emelése, — az önköltség csökkentése. Vállalatunk dolgozói a ma­guk részéről az előbbi felada­tok megoldását — a munkaidő jobb kihasználá­sával, — kiváló minőségű, selejtmentes munkavégzéssel, — újítási javaslatokkal, — az anyagi eszközökkel való takarékossággal segítik elő. Részesedési alap 8. 2. A részesedési alap fel­osztása és felhasználása. A tervezett 348 916 e forintos nyereségtömegből — figyelem­mel a 4 százalékos tervezett bérszínvonal kihatására 13 952 e forint felhasználható része­sedési alap áll a vállalat ren­delkezésére, amelyből 1. Közvetlen anyagi ösztönzésre 6917 eFt-ot, 2. Meghatározott rendeltetésű pénzben: juttatásokra 1340 eFt-ot 3. Nem pénzben! részesedésre 5695 eFt-ot irányoz elő. A tervezett nyereségtömeg túlteljesítése esetén, ameny­­nyiben az a felhasználható ré­szesedési alap növekedésével jár együtt, a 2. és 3. rész ösz­­szege nem változik, viszont növekszik az első rész (a köz­vetlen anyagi ösztönzés) ösz­­szege és aránya. A tervezett nyereségtömegtől történő le­maradás, illetve a felhasznál­ható részesedési alap csökke­nése esetén a 2. és 3. rész ösz­­szegét biztosítani kell, csök­ken a közvetlen anyagi ösztön­zésre szolgáló rész összege. A közvetlen anyagi ösztönzésre előirányzott összegen belül a csökkentés sorrendjére az alábbiak kerülnek meghatáro­zásra. 1. Nyereségprémium, illetve nye­reségjutalom csak annyi fizethető, amennyire a felhasználható része­sedési alap fedezetet nyújt. 2. Év végi részesedés csak any­­nyi, amennyire a felhasználható részesedési alap fedezetet nyújt. 3. Éves prémium csökkentése, il­letve visszafizetése. 8. 21. Közvetlen anyagi ösz­tönzésre előirányzott összeg felhasználási formái és igé­nyei. A közvetlen anyagi ösztön­zés formáiként­ — prémium — jutalom — nyereségprémium — nyereségjutalom — újítási díj — év végi részesedés kerül meghatározásra. A közvetlen anyagi ösztön­zés címén előirányzott forint­­összeg fenti felsorolásban tör­ténő felhasználását a követ­kező legfőbb feladatok megol­dására kell biztosítani: — A termelésirányítás korszerű­sítése, különös tekintettel a fej­lett programozási módszer beveze­— Az ISZSZI rendszerű doku­mentáció feldolgozására. — A munkatermelékenység nö­velését biztosító műszaki fejleszté­si és munkaerőgazdálkodási fel­adatokra. — A gazdaságos és ésszerű ko­operáció kialakítására. — Az anyagmozgatás és belső szállítás ésszerű­ megoldására. — A 250-es és egyéb új típusú autóbuszok gyártásának beindítá­— A tőkés relációban készülő termék­ darabszám további növe­lésére. 8. 22. Szakszervezeti dönté­si jogkörbe utalt összegek. A szociális, kulturális és sportcélok támogatásának, va­lamint az üdültetési hozzájá­rulásnak egy összegben meg­határozott értéke 1500 eFt. A segélyekre előirányzott keret 500 eFt. Összességében a fenti 2000 eFt felhasználási módjáról a vállalati szakszervezeti ta­nács dönt a vállalat vélemé­nyének meghallgatása mellett. Premizálás 8.3. Premizálás, nyereség­premizálás és nyereségjutal­mazás rendszere. Vállalatunk fenntartja a fel­használható részesedési alap­ból a hagyományos premizálás formáját. E forrásból a köz­ponti jellegű feladatok ke­rülnek ösztönzésre. A nyereségprémium és nye­reségjutalom ösztönzési for­mák alkalmazása lehetővé te­szi a vállat eredményére jelen­tős befolyást gyakorló dolgo­zók anyagi elismerését. A nyereségpremizálás te­kintetében központilag meg­határozott kezelésben a maga­sabb vezetőállásúakhoz ha­sonló szorzószámos és R/B szá­zalékot figyelembe vevő mód­szerrel meghatározott összegek kerülnek kitűzésre, olyan fel­adatokért, amelyek a terve­zett nyereségtömeg jelentős túlteljesítését célozzák, ami által a közvetlen anyagi ösz­tönzésre szolgáló rész is nö­vekszik. A nyereségprémium és év végi részesedés növelésé­hez képződik forrás. Az egyes szakigazgatói te­rületekre, illetve a székesfe­hérvári gyárra nyereségpré­­mium-keretösszegek megha­tározásra kerülnek, melyek személyekre vonatkoztatott kitűzéséről a szakigazgatók, valamint a gyárigazgató dönt. A nyereségjutalom szintén felosztásra kerül az egyes szakigazgatókra, illetve szé­kesfehérvári gyárra, azzal a céllal, hogy amennyiben vala­mely dolgozó — munkás és al­kalmazotti állományú — olyan feladatot old meg, amely ki­tűzésére nem volt lehetőség, de a vállalat eredményeire je­lentős hatást gyakorol, úgy az anyagi elismerés is biztosítha­tó legyen. 8. 4. Alapbércsökkentés veszteséges gazdálkodás ese­tén. A nyereség alakulására je­lentős befolyást gyakorló mun­kakörben dolgozóknak szemé­lyi alapbérük 25 százaléka jár veszteséges gazdálkodás ese­tén. Vállalatunknál ezen mun­kakörök az alábbiak: műszaki főmérnök, termelési fő­mérnök, főkönyvelő, szfv-i gyár­igazgató, szfv-i gyári főmérnök, szfv­i gyári főkönyvelő, gyáregy­ségvezetők, gyáregységi műszaki vezetők, főosztályvezetők, osz­tályvezetők, üzemvezetők, Buda­pesten és Székesfehérvárott. 0Év végi részesedés 8. 5. Az év végi részesedés felosztásának szabályai. 8. 51. Év végi részesedésre jogosultak. a) azok a főfoglalkozású munkavállalók, akiknek a vál­lalattal fennálló munkaviszo­nya az év folyamán legalább 8 hónapot elért és a tárgyév de­cember 31-ig fennáll; b) a vállalathoz az év folya­mán áthelyezéssel került dol­gozók; c) a másodállású, mellék­foglalkozási munkaviszonya, valamint a határozott munka­­szerződéssel foglalkoztatott dolgozók legalább 6 hónapos munkaviszony esetén; d) a tárgyévben szakmun­kás vizsgát tett ipari tanulók, ha azt követően a vállalatunk­nál munkaviszonyba lépnek és munkaviszonyuk a tárgyév december 31-ig, illetve a bevo­nulás napjáig fennáll; e) a december 31-e előtt el­távozott dolgozók kétéves, vál­lalatunknál eltöltött munkavi­szony esetében, — akiknek évközben a vállalat mondott fel, — akiket, tényleges katonai szol­gálatra behívtak, vagy onnan le­szereltek, — akik évközben valamely egye­tem és főiskola nappali tagozatá­ra nyertek felvételt, — akik a vállalatnál a kétéves munkaviszonyt azért nem tudták megszerezni, mert — évközben nyugdíjazták — évközben elhaláloztak­­) a függetlenített párt- és tömegszervezeti tisztségvise­lők, valamint az üzemi újság, sport, kulturális és egészség­­ügyi munkatársak; g) a vállalatnál foglalkozta­tott nyugdíjasok. 8. 52. Év végi részesedésben nem részesülhetnek: a) a 8. 51. a),g) pontjaiban előírt feltételekkel nem ren­delkező dolgozók; b) az előírt feltételekkel rendelkező dolgozók közül, akiket a vállalat fegyelmi úton elbocsátott, továbbá azok, akiknek fegyelmi büntetése az év végi részesedés megvoná­sában került kiszabásra. 8. 53. Az év végi részesedés összegének meghatározása. Az év végi részesedésre jo­gosult dolgozókat az év folya­mán ténylegesen munkában töltött idejük és bérük ará­nyában illeti meg az év végi részesedés. Munkában töltött időnek kell tekinteni — a fizetett szabadság idejét — a szülési szabadság idejét — a fegyveres testületekhez (honvédség, munkásőrség) tovább­képzésre behívottak szolgálati ide­jét, — a társadalmi szervek és üze­mek részéről szervezett 6 hónap­nál nem hosszabb iskola és tan­folyam idejét, — foglalkozási betegség, vagy a dolgozó önhibáján kívül bekövet­kezett üzemi baleset miatt kiesett idő­tartamát, — a tbc, rákos megbetegedés, vagy gyermekápolás címén fizetett idő­tartamát,­­ az egybefüggően 30 napot meg nem haladó betegség időtartamát, a személyenkénti vetítési alap meghatározásához a bérköltség terhére kifizetett éves össze­geket kell figyelembe venni az újítási díj címén folyósított összegek nélkül. Növelő tényezők 8. 53. 1. Az év végi részese­déskor figyelembe vett növelő tényezők. Növelő tényezőként két lép­cső kerül meghatározásra: a) a vállalatnál eltöltött idő alapján. A vállalatnál eltöltött idő Növelés (a megszakítás nélküli %-os áthelyezésekkel együtt) mértéke alapján 3— 9 év 5 % 10-14 % 13 % 15—19 % 18 % 20 év felett 25 % b) törzsgárda fokozatokhoz kapcsolódóan: 8. 53. 2. Az év végi részese­déskor figyelembe vett csök­kentő tényezők: A fegyelmi büntetésekben — a tárgyévben jogerőre emel­kedett fegyelmi határozat sze­rint — kiszabott csökkentés. Igazolatlan mulasztás esetén: 1 nap mulasztásnál 10 % 2 ,, „ 20 % 3 ** „ 35 "/p . 4 „ „ 50 % 80 "/„-kal 5 nap és azon túl csökken az év végi részesedés összege. Fegyelmi határozat ennél súlyosabb csökkentést is tartalmazhat. 8. 6. Az év végi részesedés számfejtésével kapcsolatos reklamációt a kifizetést köve­tő 15 napon belül a munkaügyi főosztályra lehet benyújtani. Törzsgárda Növelés %-os fokozat mértéke I. 5 % n. 12 % m­. 17 % IV—VII. 25 %Vo 1970. MÁRCIUS 18. bíztató rajt Ikarus—Sátoraljaújhely 3:1 Szombaton, a tartalékcsapa­tok mérkőzésén még porzott a pálya — vasárnap délutánra egyre mélyülő sár fogadta az egyidényes tavaszi labdarúgó­­bajnokságban startoló Ikarus —Sátoraljaújhely NB II-es mérkőzés részvevőit. Csapatunk gerincét a tavaly összekovácsolódott gárda al­kotta, csupán a kapus Novák, a jobbsz­élső Gyűrűs (saját ne­velésű, 19 éves labdarúgónk) s a balösszekötő Perecsi volt „új fiú” (az összeállítás egyébként: Novák — Hoffmann I, Kontha, Hoffmann II — Vajda, Tóth I — Gyűrűs, Tóth II, Horváth, Perecsi, Nagy Gy. volt). A sá­toraljaújhelyiek nélkülözték az MTK-hoz igazolt Kattánt, de kezdéskor úgy tűnt, hogy a gólerős csatárt sikerült meg­felelő helyettessel felváltani: a vendégcsapat veszélyes táma­dásokkal mutatkozott be. Eny­he fölényük nemsokára góllá érett: egy, a bal oldalra átívelt labdát azonnal középre emel­tek s az éles fejes a jobb ka­pufa mellett utat talált há­lónkba (0:1). Csapatunkon azonban már ak­kor látszott, hogy a jó erőn­lét önbizalmat, nyugalmat ad: folcról-fokra erősítettek, nem­csak átvették a vendégcsapat erőteljes, hosszú labdákra ala­pított játékmodorát, hanem kombinációkra is képesek vol­tak. Az egyenlítő gólt ugyan kapushibából szereztük (egy hazaadás kiperdült a kapus ujjai közül s a szemfüles Hor­váth azonnal hálóba vágta a labdát), néhány perc múlva azonban ritkán látható szép, korszerű akcióra került sor: Perecsi kiugratta Nagyot, aki lefutott a balszélen és éles, la­pos beadását Tóth II értékesí­tette (2:1). Szünet után sokáig egyenlő erőik küzdelmét lát­hattuk, a hajrában azonban ismét erősítettek fiaink s egy beadásit Vajda fejelt a sátor­­a­ljaj helyi kapuba, így alakult ki a végeredmény. Mind a szakvezetők, mind a nézők elégedetten nyilatkoztak , ha nem is a játékról, amely­ből a bokáig érő sár miatt nem sokat láthattunk, de arról a küzdőképességről, akarásról, s szembetűnő állóképességről, amely a csapatot jellemezte. Kitűnt a védelemben Kontha, a pálya középső harmadában Vajda és Perecsi, a csatársor­ban pedig a hátvédből lett, nagy munkabírású Tóth II Fe­renc, dicséret illeti azonban valamennyi játékosunkat, be­leértve az újonc Gyuritsot is, aki élete első NB II-es mérkő­zésén nem keltett csalódást (s akit egyébként a mérkőzés utolsó negyedében Szőke dr. váltott fel). A biztató rajt után csapa­tunk — gólaránnyal — a 4. helyen áll. Várjuk a folyta­tást! F. J. SIÓFOK— IKARUS ALBA REGIA 3:1 (1:0). Az NB I-ből kiesett Siófok nagy iramot diktált az első perc­tól. Megerősített hátsó alakzatunk, Erdészszel és Boborival sorozato­san verte vissza e rohamokat. A 30. percben — lesből — szerezte meg a vezetést a helyi csapat. A 35. percben Józsa szabadrúgása a kapufán csattant. A második fél­időben feljött a Regia. Több hely­zet kimaradt a siófoki kapu előtt. A 70. és 80. percben két szeren­csés góllal szerezte meg a győzel­met a rutinosabb csapat. A játék­vezető két 11-est nem adott meg a Regia javára. Jók, Erdész, Bo­­bori, Sepsi. Alba Regia II.—Kisgyón 1:1 (0:0). Alba Regia II.—Kisgyón ifi 4:1 (1:0).

Next