Ikarus, 1973 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-01 / 5. szám
1073. március 1. A rímadó kérdést tettük fel a vállalatunknál dolgozó nők közül nyolcnak. Van köztük betanított- és szakmunkás, alkalmazott, osztályvezető. Kiváló Dolgozó, a területi pártbizottság tagja, fiatalabb és idősebb. Bízunk benne, hogy kérdésünkre adott válaszaik egy kicsit általános érvényűek, és tükrözik a hozzájuk hasonló munkát végző lányok, asszonyok véleményét, gondolatait. Pótkérdésünk: Mit kérne a vállalattól nőnapi ajándékként? a kezelet nehéz Ágoston Istvánná (alapanyagellátási osztályvezető): ^ — Az osztályon végig jártam minden lépcsőt. Ismerem a munkafolyamatokat. Anyagnyilvántartóként kezdtem, itt 1949-ben. Voltam minden anyagfajtára anyagbeszerző, s közben ugyancsak 24 éves szakszervezeti tagságom alatt szakszervezeti bizalmi. Ezt a feladatomat 1965-ben adtam át, mikor csoportvezetővé neveztek ki. 1970 óta vagyok az osztály vezetője. Az osztályon egy férfi és tíz nő dolgozik. Jó a kapcsolatunk egymással. A kezdet nehéz volt. Meg kellett küzdeni az előítéletekkel. De az véleményem, hogy a nők akkor bizonyíthatják igazán egyenjogúságukat, ha nem vesztik el önbizalmukat és elég erősek. Szerencsére ma már sokkal könnyebb előrejutni egy nőnek is, mint néhány évvel ezelőtt. Mit kívánok? Én saját helyzetemmel elégedett vagyok, de mint vezető két dolgot kérnék. Jó lenne, ha az osztály dolgozóinak megfelelő elhelyezése, a helyiséggondok megoldására született terv valóra válna. Másik: Sokat javítana a munkakörülményeinken, ha a második félévben az ISZSZI beváltaná a hozzáfűzött reményeket. cl klizaneqjjt tenni, Jlohm Gyuláné (vázas alkatrész): — A műhelyben én dolgozom egyedül fúrógépen. Már 12 éve. Munkakörülményeim lényegesen könnyebbek lettek az újabb típusok bevezetésével. 1961 óta szakszervezeti tag is vagyok, TT-felelős. A Vöröskereszt mozgalomban gazdasági vezetőként veszek részt, de sok más társadalmi munkát is végzek. Jó érzés a ' "■*. sségért tenni valamit. Nagyon örültem, mikor tavaly jó munkámért és társadalmi tevékenységemért Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptam. Továbbra is szeretnék méltó lenni a bizalomra. sokat foladt Teller Sándorné (villanyszerelő): — 14 éve dolgozom itt a busz II-ben. Azóta sokat javult a nők helyzete. Ebben az évben meg külön öröm számomra, hogy még nem volt túlóra, hiszen a családot is el kell látni: 15 éves lányom és 17 éves fiam van. Az ifjúsági brigádban dolgozom. Most küzdünk a 7. fokozatért. Jó közösség a mienk, ezért igyekszem úgy beosztani az időmet, hogy a brigádrendezvényeken részt tudjak venni. Ha kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy a vállalati hulladék vásárlásához nagyobb lehetőséget és több kedvezményt adjanak. uh'qcj bű q aj a k ! Vihályi Zsigmondné (kárpitos): — Nekem javultak a munkakörülményeim az alatt tizenegy év alatt, amit itt töltöttem a vállalatnál. A székszerelőknél nehéz, nagy fizikai erőt kívánó munkát végeztem. Nem bírtam, és így kerültem ide a kárpitosokhoz. Ha valamiben ,javítást kérnek az az öltözőnk. Háromszázan járunk a négyes öltözőbe. A víz hőfoka nem állítható a zuhanyozóban vagy jéghideg, vagy a bőrt is leégeti rólunk. A tisztaság sem megfelelő. Sokszor keltenek riadalmat a mindenhol felbukkanó kis, sárga, szőrös bogarak. Ifi»'! ____—. _____________________________s 7' 3 Cik állták a urunkapad iiletJj'tt, U'uupok,inző-iupca, lijOCpjOJL lát át a. hu / dejiiinpj'xkai i bwimhh gjMuLo-tak Tele Károlyné (galvanizáló műhelyt — Úgy érzem, az elmúlt 10 év alatt mindent-megseaptam a vállalattól. Munkám mellett igyekeztem hasznossá tenni magam más területeken is. 1947 óta dolgozom a pártban, az alapszervezetünkben vezetőségi tag vagyok. És megtisztelő felelősséget jelent számomra, hogy a kerületi pártbizottság tagja lehetek. Ha kívánnék valamit azt a műhely valamennyi nődolgozója nevében tenném. Tudomásunk van arról, hogy a munkahelyünket felszámolják. Az asszonyok nem kaptak különösebb bíztatást. Főleg a nyugdíj előtt állókat érinti súlyosan, hogy a hátralévő néhány évben, hol, milyen környezetben, milyen közösésgben és milyen munkát fognak végezni. Jó lenne ha mindenki pontosan tudná, mire számít , hat. iiLiZeJtüJtUJb_ n ufík Béláné (lemezes alkatrész): ^ — Műhelyünkben 22 férfi és három nő dolgozik. A férfiak bevettek bennünket a „csapatba”. Egyenrangúak vagyunk, összetartunk. És nem túlzás, hogy az ember valóban úgy érzi magát ebben a közösségben, mintha otthon volna. Kár, hogy ezt az egyenrangúságot a bérek egyelőre nem nagyon tükrözik. A férfiak ugyanazért a munkáért általában három forinttal magasabb órabért kapnak. Lmmj kxLcfjtL 0«I«1if IIÉ I III III II(II 1 rUallom(Vók a hódirág mellé Nők oldala március 8. alkalmából és hány éve azt a féltudatot kaptam, hogy állítsak össze egy beszédes mumusz-ra, a nőnapi ünnepségre. Mi sem könnyebb, gondoltam. Elő a papírt, tollat s már rovom is a sorokat. De nem igy történt. Ahogy szembenézett velem az üres papír, nemesnek tűnő gondolataim kezdtek elbizonytalanodni. Írjam le, hogy a nők a család alapjai, feleségek, anyák és nemcsak háziasszonyok, de gyakran békebírók az otthoni perpatvarokban? Mondjam el, hogy a munkában, termelésben egyenrangú társaivá váltak a férfiaknak, sőt nem egy területen nagyobb eredményeket érnek el? Hogy kedvesek, szépek, megértőek, jók és hasonló bókokat? Mindez nagyon banálisnak tűnt, s a legnagyszerűbb jelzők mögött is valami hiányt éreztem.gy kolléganőm nyitotta fel a szemem. Látva, hogy Pi tolam felét lerágtam, megkérdezte, min dolgozom. Mikor elmondtam, kicsit szemrehányóan, kicsit oktató hangon, de segítő szándékkal mondta: „Látod ez a nagy igyekezet az oka mindennek. Ilyenek vagytok ti férfiak. Egy nap akartok kiengesztelni bennünket mindenért. Az egész évi idegeskedésért, a „második műszakért", a kevesebb bérért, a mostoha munkakörülményekért. Egy alkalommal szeretnétek elmondani az elmaradt bókokat. Nehéz mindezt egy beszédbe sűríteni. Ilyenkor megtenné egy csokor hóvirág is, csak az év többi napjain vennétek észre gyakrabban, hogy nők vagyunk!’’ Régen történt ez a beszélgetés. Azóta sokat változott a szemlélet, hivatalos határozatok is foglalkoztak a nők helyzetével. Mégis valahányszor közeledik március 8-a, lelkiismeretfurdalásom támad, és azt hiszem így jár sok férfitársam is: úgy érzem ismét adós maradtam. Keresem a köszöntő szavakat, hogy pótoljam, amit egész évben elmulasztottam. És magamban megfogadom, ezentúl figyelmesebb, előzékenyebb leszek. Izennel felhívom, hasonló érzésekkel küzdő férfija társaimat csatlakozzanak elhatározásomhoz. Addig is valamennyiünk nevében kérem lányainkat, asszonyainkat — a hóvirág mellett — fogadják el tőlünk ezt a beismerő vallomást. IKARUS Lettek, üti Lenin !Jróth Miklósné (busz I. program): J — 21 éves vagyok, talán ezt még bevallhatom. Egy éve dolgozom a vállalatnál. S nagyon szeretek itt lenni. Kedvesek az emberek, jó a kapcsolatom mindenkivel. A férjem is itt dolgozik, a városban lakatos. Tízéves törzsgárdatagsága számomra is követendő példa. Egyetlen kívánságom lenne, és azt hiszem ez minden fiatal fő gondja: segítsen a vállalat az önálló otthon megteremtésében! hmásadik fokozott ?. Zegéndi Istvánné (szerelő II.): — 1956-ban kerültem a vállalathoz. A kárpitosoktól jöttem át ide a szerelő vonatra. Az armatúra „ szerelés nőknek elég nehéz munka. S bár a fizetésem jelentősen emelkedett az évek alatt, ma is kevesebb, mint a hasonló munkát végző férfiaké. A brigádmozgalomba az elsők között bekapcsolódtam, a kárpitosban alapító tag voltam. Jó volna, ha a brigád fokozat értékelését felülvizsgálnák, mert most az első fokozatot elért Ady brigádban dolgozom, és nekem sem veszik figyelembe az előzőleg megszerzett fokozataimat. A kérésem az lenne, hogy ne költöztessenek ki bennünket a jelenlegi öltözőkből a sajtoló épületébe. Hiszen, ha a négyes öltözőbe kerülnénk, ott már 400 nő zsúfolódna össze. Ezt már csak zárójelben említem, hogy míg a nőknek munkaruhában kell átmenni a hideg udvaron a munkahelyről az öltözőbe, addig valamennyi férfinak az épületen belül van az öltözője. '»OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC „A proletáriátus nem vívhatja ki a teljes szabadságot, ha nem vívja ki a nő teljes szabadságát” (Lenin) cégAjaJJui ÉJ CL QIJXJJ Mosolygós, szőke asszony Belénessy Gyuláné, a fehérvári átadóüzem raktárosa. A szakszervezeti bizottságnál úgy beszéltek róla, mint a gyár egyik legjobb bizalmijáról. 1963 augusztusában segédmunkásként kezdett dolgozni. Ez volt az első munkahelye, a férje hozta be. Három gyerekük van, két fiú és egy kislány. Kellett a pénz. A gyerekekre, no, meg az az egyszoba-konyha is egyre szűkebb lesz öt embernek, így cserélte fel az otthoni munkát az üzemmel. Felcserélte? Ez azért túlzás. Kiegészítette, hiszen délutánonként épp úgy rá vár most is a háztartás, mint eddig. No persze a férj és a gyerekek is segítenek. A két gyerek, mert az idősebbik fiú két éve szabadult az Ikarusban, karosszérialakatos. Már egy éve az NDK- ban, Eberswalde-ban dolgozik. Három évre ment ki. Az íróasztal üveglapja alatt ott a három gyerek fényképe, meg egy háztömbbé. Az egyik ablakot X-szeljelölték. „Abban a szobában lakik a fiam. Azt írta, húsvétra hazajön. Most ritkábban ír, mint eddig, mert beválasztották a KISZ-bizottságba. Sok a dolguk." A szemrehányás mögött azonban ott lapul kimondatlanul is az anyai büszkeség. „Az én fiam”. Minden anya legtermészetesebb, legszebb ragaszkodása. A másik fia kőműves tanuló, hamarosan ő is szakmunkás lesz. A kislány 14 éves. Örömmel beszél róluk, rendes gyerekek. Most már szinte felnőttnek számítanak. Minden lényeges dologban a „családi tanács” dönt. Arról is, hogy megvegyék-e a lakást, melyben eddig laktak vagy a telekre építsenek. Amunka? Elégedett a munkakörével. Igaz, sokáig hegeszteni szeretett volna, de már négy éve raktáros. Most már itt marad. Megismerte és megszerette ezt a munkát. Most éppen a 255-ös alkatrészekkel ismerkedik. Négy éve bizalmi. Nem sok ez? Mosolyogva válaszok — A három gyerek mellett megtanultam, úgy beosztani az időmet, hogy jusson is maradjon is. Reppmann István műhelybizottsági titkár így beszél róla: — Mind a gazdasági, mind a társadalmi munkája a terület legjobb bizalmijává emeli. Bármilyen társadalmi munkát vagy brigád kirándulást szervezünk, ő végzi a a legjobban munkát. S amikor szorított a terv, túlórázni kellett, bizony még este tízkor, sőt éjfélkor is itt találtuk. Ő a saját példájával agitált. Bárhogy számoljuk is, sok idő és energia kell ehhez, és még valami szeretet. Egy szerető családanya, aki a családjához sorolja a gyerekein kívül a gyárat is. J Lán jűnik az, Kicsiny, pozsgás arcod látván Enyém a világ, Gondoltam, amikor megláttalak a klinikán. * Telt, múlt az idő, nőttél, Mint a sok kis világ, S rájöttem, talán mégsem Enyém a világ. * Felnőttél, választottál párt, Néked jobb lett, Bennem viszont összetört a „nagyvilág”. Vondrasekné