Ikarus, 1973 (21. évfolyam, 1-26. szám)

1973-03-01 / 5. szám

1073. március 1. A rím­adó kérdést tettük fel a vállalatunknál dolgozó nők közül nyolcnak. Van köztük betanított- és szakmunkás, alkalmazott, osztályvezető. Kiváló Dolgozó, a területi pártbizottság tagja, fiatalabb és idősebb. Bízunk benne, hogy kérdé­sünkre adott válaszaik egy kicsit általános érvényűek, és tükrözik a hozzájuk hasonló munkát végző lányok, asszonyok véleményét, gondolatait. Pótkérdésünk: Mit kérne a vállalattól nőnapi aján­dékként? a­ kezelet nehéz Ágoston Istvánná (alapanyagellátási osztályvezető): ^ — Az osztályon végig jártam minden lépcsőt. Ismerem a munkafolyamatokat. Anyagnyilvántartóként kezdtem, itt 1949-ben. Voltam minden anyagfajtára anyagbeszerző, s közben ugyancsak 24 éves szakszerve­zeti tagságom alatt szakszervezeti bizalmi. Ezt a feladatomat 1965-ben adtam át, mikor csoport­vezetővé neveztek ki. 1970 óta vagyok az osztály ve­zetője. Az osztályon egy férfi és tíz nő dolgozik. Jó a kap­­­csolatunk egymással. A kezdet nehéz volt. Meg kellett küzdeni az előítéle­tekkel. De az véleményem, hogy a nők akkor bizonyít­hatják igazán egyenjogúságukat, ha nem vesztik el ön­bizalmukat és elég erősek. Szerencsére ma már sokkal könnyebb előrejutni egy nőnek is, mint néhány évvel ezelőtt. Mit kívánok? Én saját helyzetemmel elégedett va­gyok, de mint vezető két dolgot kérnék. Jó lenne, ha az osztály dolgozóinak megfelelő elhe­lyezése, a helyiség­gondok megoldására született terv valóra válna. Másik: Sokat javítana a munkakörülményeinken, ha a második félévben az ISZSZI beváltaná a hozzáfűzött reményeket. cl klizaneqjjt tenni, Jlohm Gyuláné (vázas alkatrész): — A műhelyben én dolgozom egyedül fúrógépen. Már 12 éve. Munkakörülményeim lényegesen könnyeb­bek lettek az újabb típusok bevezetésével. 1961 óta szakszervezeti tag is vagyok, TT-felelős. A Vöröskereszt mozgalomban gazdasági vezetőként veszek részt, de sok más társadalmi munkát is végzek. Jó érzés a ' "■*. sségért tenni valamit. Nagyon örültem, mikor tavaly jó munkámért és tár­sadalmi tevékenységemért Kiváló Dolgozó kitüntetést kaptam. Továbbra is szeretnék méltó lenni a bizalomra. s­okat foladt T­eller Sándorné (villanyszerelő): — 14 éve dolgozom itt a busz II-ben. Azóta sokat ja­vult a nők helyzete. Ebben az évben meg külön öröm számomra, hogy még nem volt túlóra, hiszen a családot is el kell látni: 15 éves lányom és 17 éves fiam van. Az ifjúsági brigádban dolgozom. Most küzdünk a 7. fokozatért. Jó közösség a mienk, ezért igyekszem úgy beosztani az időmet, hogy a brigádrende­zvényeken részt tudjak venni. Ha kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy a válla­lati hulladék vásárlásához nagyobb lehetőséget és több kedvezményt adjanak. uh'qcj bű q aj a k ! V­­ihályi Zsigmondné (kárpitos): — Nekem javultak a munkakörülményeim az alatt tizenegy év alatt, amit itt töltöttem a vállalatnál. A székszerelőknél nehéz, nagy fizikai erőt kívánó munkát végeztem. Nem bírtam, és így kerültem id­e a kárpito­sokhoz. Ha valamiben ,­javítást kérnek az az öltözőnk. Három­százan járunk a négyes öltözőbe. A víz hőfoka nem állítható a zuhanyozóban vagy jéghideg, vagy a bőrt is leégeti rólunk. A tisztaság sem megfelelő. Sokszor keltenek riadal­mat a mindenhol felbukkanó kis, sárga, szőrös bogarak. Ifi»'! ____—.­ _____________________________s 7' 3 Cik állták a urunkapad iiletJj'tt, U'uupok,­­inző-iupca, lijOCpjOJL lát át a. h­­­u / dejiiinpj'xkai i bwimhh gjMuLo-tak T­ele Károlyné (galvanizáló műhelyt — Úgy érzem, az elmúlt 10 év alatt­ mindent-m­eg­­seaptam a vállalattól. Munkám mellett igyekeztem hasznossá tenni magam más területeken is. 1947 óta dolgozom a pártban, az alapszervezetünkben vezetőségi tag vagyok. És meg­tisztelő felelősséget jelent számomra, hogy a kerületi pártbizottság tagja lehetek. Ha kívánnék valamit azt a műhely valamennyi nő­­dolgozója nevében tenném. Tudomásunk van arról, hogy a munkahelyünket felszámolják. Az asszonyok nem kaptak különösebb bíztatást. Főleg a nyugdíj előtt állókat érinti súlyosan, hogy a hátralévő néhány évben, hol, milyen környezetben, milyen közösésgben és mi­lyen munkát fognak végezni. Jó lenne ha mindenki pontosan tudná­, mire számít­ , hat. iiLiZeJtüJ­tUJb­_ n ufík Béláné (lemezes alkatrész): ^ — Műhelyünkben 22 férfi és három nő dolgozik. A férfiak bevettek bennünket a „csapatba”. Egyenran­gúak vagyunk, összetartunk. És nem túlzás, hogy az ember valóban úgy érzi magát ebben a közösségben, mintha otthon volna. Kár, hogy ezt az egyenrangúságot a bérek egyelőre nem nagyon tükrözik. A férfiak ugyanazért a munkáért általában három forinttal magasabb órabért kapnak. Lmmj kxLcfjtL 0«I«1if IIÉ I III III II(II 1 rUallom(Vók a h­ódirág mellé Nők oldala március 8. alkalmából és hány éve azt a féltudatot­ kaptam­, hogy állítsak össze egy beszédes mumus­z-ra, a nőnapi ün­nepségre. Mi sem könnyebb, gondoltam. Elő a papírt, tollat s már rovom is a sorokat. De nem igy történt. Ahogy szembenézett velem az üres papír, nemesnek tűnő gon­dolataim kezdtek elbizonytalanodni. Írjam le, hogy a nők a család alapjai, feleségek, anyák és nemcsak háziasszonyok, de gyakran békebírók az otthoni perpatvarokban? Mondjam el, hogy a munkában, termelésben egyenrangú társaivá váltak a férfiaknak, sőt nem egy területen nagyobb eredményeket érnek el? Hogy kedvesek, szépek, megértőek, jók és hasonló bókokat? Mindez nagyon banálisnak tűnt, s a legnagyszerűbb jelzők mögött is valami hiányt éreztem.­gy kolléganőm nyitotta fel a szemem. Látva, hogy Pi tol­am felét lerágtam, megkérdezte, min dol­gozom. Mikor elmondtam, kicsit szemrehányóan, kicsit ok­tató hangon, de segítő szándékkal mondta: „­Látod ez a­ nagy igyekezet az oka mindennek. Ilyenek vagytok ti férfiak. Egy nap akartok kiengesztelni bennünket min­denért. Az egész évi idegeskedésért, a „második mű­szakért", a kevesebb bérért, a mostoha munkakörülmé­nyekért. Egy alkalommal szeretnétek elmondani az el­maradt bókokat. Nehéz mindezt egy beszédbe sűríteni. Ilyenkor meg­tenné egy csokor hóvirág is, csak az év többi napjain vennétek észre gyakrabban, hogy nők vagyunk!’’ Régen történt ez a beszélgetés. Azóta sokat változott a szemlélet, hivatalos határozatok is foglalkoztak a nők helyzetével. Mégis valahányszor közeledik március 8-a, lelkiismeretfurdalásom támad, és azt hiszem így jár sok férfitársam­ is: úgy érzem ismét adós maradtam. Keresem a köszöntő szavakat, hogy pótoljam, amit egész évben elmulasztottam. És magamban megfoga­dom, ezentúl figyelmesebb, előzékenyebb leszek. I­­­zennel felhívom, hasonló érzésekkel küzdő férfi­ja társaimat csatlakozzanak elhatározásomhoz. Addig is valamennyiünk nevében kérem lánya­inkat, asszonyainkat — a hóvirág mellett — fogadják el tőlünk ezt a beismerő vallomást. IKARUS Lettek, üti Lenin !Jróth Miklósné (busz I. program): J — 21 éves vagyok, talán ezt még bevallhatom. Egy éve dolgozom a vállalatnál. S nagyon szeretek itt lenni. Kedvesek az emberek, jó a kapcsolatom minden­kivel. A férjem is itt dolgozik, a városban lakatos. Tízéves törzsgárdatagsága számomra is követendő példa. Egyetlen kívánságom lenne, és azt hiszem ez minden fiatal fő gondja: segítsen a vállalat az önálló otthon megteremtésében! hmásadik foko­zott ?. Z­egéndi Istvánné (szerelő II.): — 1956-ban kerültem a vállalathoz. A kárpito­soktól jöttem át ide a szerelő vonatra. Az armatúra „ szerelés nőknek elég nehéz munka. S bár a fizetésem jelentősen emelkedett az évek alatt, ma is kevesebb, mint a hasonló munkát végző férfiaké. A brigádmozgalomba az elsők között bekapcsolód­tam, a kárpitosban alapító tag voltam. Jó volna, ha a bri­­gád fokozat értékelését felülvizsgálnák, mert most az első fokozatot elért Ady brigádban dolgozom, és nekem sem veszik figyelembe az előzőleg megszerzett fokoza­taimat. A kérésem az lenne, hogy ne költöztessenek ki ben­nünket a jelenlegi öltözőkből a sajtoló épületébe. Hi­szen, ha a négyes öltözőbe kerülnénk, ott már 400 nő zsúfolódna össze. Ezt már csak zárójelben említem, hogy míg a nőknek munkaruhában kell átmenni a hi­deg udvaron a munkahelyről az öltözőbe, addig vala­mennyi férfinak az épületen belül van az öltözője. '»OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC „A proletáriátus nem vívhatja ki a teljes szabadságot, ha nem vívja ki a nő teljes szabadságát” (Lenin) cé­gAjaJJui ÉJ CL QIJXJJ­ Mosolygós, szőke asszony Belénessy Gyuláné, a fehér­vári átadóüzem raktárosa. A szakszervezeti bizottság­nál úgy beszéltek róla, mint a gyár egyik legjobb bi­zalmijáról. 1963 augusztusában segédmunkásként kezdett dol­gozni. Ez volt az első munkahelye, a férje hozta be. Há­rom gyerekük van, két fiú és egy kislány. Kellett a pénz. A gyerekekre, no, meg az az egyszoba-konyha is egyre szűkebb lesz öt embernek, így cserélte fel az ott­honi munkát az üzemmel. Felcserélte? Ez azért túlzás. Kiegészítette, hiszen délutánonként épp úgy rá vár most is a háztartás, mint eddig. No persze a férj és a gyerekek is segítenek. A két gyerek, mert az idősebbik fiú két éve szabadult az Ikarusban, karosszérialakatos. Már egy éve az NDK- ban, Eberswalde-ban dolgozik. Három évre ment ki. Az íróasztal üveglapja alatt ott a három gyerek fény­képe, meg egy háztömbbé. Az egyik ablakot X-szel­­je­lölték. „Abban a szobában lakik a fiam. Azt írta, hús­­vétra hazajön. Most ritkábban ír, mint eddig, mert be­választották a KISZ-bizottságba. Sok a dolguk." A szemrehányás mögött azonban ott lapul kimondatlanul is az anyai büszkeség. „Az én fiam”. Minden anya leg­természetesebb, legszebb ragaszkodása. A másik fia kőműves tanuló, hamarosan ő is szak­munkás lesz. A kislány 14 éves. Örömmel beszél róluk, rendes gyerekek. Most már szinte felnőttnek számíta­nak. Minden lényeges dologban a „családi tanács” dönt. Arról is, hogy megvegyék-e a lakást, melyben eddig laktak vagy a telekre építsenek. A­­munka? Elégedett a­­ munkakörével. Igaz, sokáig hegeszteni szeretett volna, de már négy éve raktáros. Most már itt marad. Megismerte és megszerette ezt a munkát. Most éppen a 255-ös alkatrészekkel ismerkedik. Négy éve bizalmi. Nem sok ez? Mosolyogva válaszok — A három gyerek mellett megtanultam, úgy beosz­tani az időmet, hogy jusson is maradjon is. Reppmann István műhelybizottsági titkár így beszél róla: — Mind a gazdasági, mind a társadalmi munkája a terület legjobb bizalmijává emeli. Bármilyen társadalmi munkát vagy brigád kirándulást szervezünk, ő v­égzi a a legjobban munkát. S amikor szorított a terv, túlóráz­ni kellett, bizony még este tízkor, sőt éjfélkor is itt ta­láltuk. Ő a saját példájával agitált. Bárhogy számoljuk is, sok idő és energia kell ehhez, és még valami­ szeretet. Egy szerető családanya, aki a családjához sorolja a gyerekein kívül a gyárat is. J Lán j­űnik a­z, Kicsiny, pozsgás arcod látván Enyém a világ, Gondoltam, amikor megláttalak a klinikán. * Telt, múlt az idő, nőttél, Mint a sok kis világ, S rájöttem, talán mégsem Enyém a világ. * Felnőttél, választottál párt, Néked jobb lett, Bennem viszont összetört a „nagyvilág”. Vondrasekné

Next