Ikarus, 1977 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1977-06-17 / 12. szám

MEGVÁLASZTOTTÁK CSÚCSVEZETŐSÉGÉT Fehérvári gyárunkban május 11-én választották meg a vörös­keresztes szervezet új vezető­ségét, és a küldötteket a felsőbb értekezletre. A beszámolót a gyári Vörös­­kereszt munkájáról Tenke István­né titkár tartotta. Beszélt az 1977. évi intézkedési tervről is. Kiemelten foglalkoznak majd többek között a családvédelem­mel, az üzemegészségügy kérdé­seivel, az elsősegélynyújtással, a véradómozgalommal. Fontos feladatuknak tartják az alkoholiz­mus elleni küzdelmet, felvilágo­sító előadásokat terveznek. A szocialista brigádok segítségével megszervezik a „Tiszta üzemért, tiszta gyárért" akciót. Az igé­nyeknek megfelelően emelni kívánják a Családi Lap példány­számát. A hozzászólások után a vörös­keresztes aktívák jutalmazása és a csúcsvezetőség megválasztása következett. Az új vezetőség név­sora: elnök Dr. Bakonyi Anna (üzemi orvos), titkár Tenke Ist­vánná (II. gyáregység), gazdasági felelős Khaudt Mária (személy­zeti osztály), egészségre nevelési felelős Lakosa Józsefné (egészség­­ügyi csoportvezető), környezet­­védelmi felelős Zsigmond László­­né (kárpitos üzem), családvédel­mi felelős Paulusz Imréné (terv­statisztikai osztály),­­segély­­nyújtási és polgári védelem fele­lős Ardai József (tanüzem), véradás szervezési felelős Pájer István (üzemfenntartás), ifjúsági felelős Borbély Ágnes (orvosi ren­delő), számlaellenőr Heresznyei Tiborné (pénzügyi osztály). (v.j.) Mondd, drágám... Melánia a kolléganő telefonál a barátnőjének Köszönés után elő­zékenyen tudakolja, hogy ráér-e kicsit beszélgetni. Természetesen elcsevegnek. Mindenről. Meg pletykálnak is. Persze Melánia ilyenkor lehalkítja a hangját. És folyik a szó... Csak egy telefonkagylót tartó női kéz látszik a végtelenben Melániáé. A kollégák már csendben szedeledzkednek. Melánia hirte­len megszakítja csicsergését, s megkérdezi: Mondd, drágám, hány óra? Nehogy túlórában beszélgessünk! (krémer) Kirándulás, vetélkedés, mozi Vidám, játékos műsorral nyi­tott június 14-én az Ikarus nap­közis tábor. A műsort Dévényi Tibor vezette, közreműködött Takács Rolland bűvész és Jancsó Péter bábos. A gyerekeknek kellemesnek ígérkezik a nyári vakáció, hiszen minden héten hétfőn és pénteken mozielőadást, a keddi és csütörtöki napokon műsoros vetélkedőket, szerdán pedig kirándulást rendez számuk­ra a művelődési központ. Ezen­kívül szerepel még a tervben könyvtári foglalkozás és ének­tanulás. Négy héten át Ügyes kezek címmel a tábor résztvevői­nek egy-egy csoportja megismer­kedhet még a játék-, báb- és ajándék­készítés „tudományával" is. Nők figyelik a nőket Első olvasásra szűkmarkúnak tűnik, a vállalati pártszervezet nőfelelőseinek ez évi munkaterve, mert mindössze öt pontból áll. Igazán akkor válik terebélyessé, ha mondatonként boncolgatjuk. Ahhoz például, hogy a női kádertartalékok beiskolázását fokozott figyelemmel kísérjék, át­ kell fogniuk az egész gyárat. Rendszeres munkát jelent az is, hogy az adott pártvezetőségek­ben, pártalapszervezetekben föl­fedezzék a vezetői készséggel ren­delkező nődolgozókat, tovább­képzésüket szorgalmazzák. Nagy­­nagy körültekintést igényel — a szervező titkárokkal közösen — a párttagságra alkalmas nők meg­találása, útjuk egyengetése. Felmérik a közgazdasági és munkaügyi főosztályon a dol­gozó nők keresetének alakulását, majd megfelelő elemzés után észrevételeikkel javaslataikkal segítik az esetleges béraránytalan­ságok megszüntetését. Kihúzták a szálkát NEM IS MINDIG NÉPSZERŰ Jobb később, mint soha! A busz a vöröskeresztes alap­szervezet vezetősége újjáválasz­­tásakor, elfelejtették megköszön­ni egy-két segítőjük munkáját. Később tették meg. Melegítve csak a töltöttkáposz­ta jó — gondolhatnánk — utólag, „ilyen ügyben" nem lehet csalá­dias hangvételű klubdélutánt tartani. A busz­­ vöröskeresztes alap­szervezete ügyesen rácáfolt erre! Talán azért, mert Rizmayer Jakabné híres, maga sütötte pogácsájával kínálgatták egymást? Ami most azért is nagyon jól sikerült, mert csak a zsír és liszt árát „guberálta" ki a gazdasági felelős. Mondta is Rizmayerné: ne fájjon a feje, azt a négy tojást megtojták az ő tyúkjai. Aztán volt szörp. Beme­legítésként pedig harsány csipke­lődés. Vajon miért kukucskálnak be a férfiak a női mosdóba? Nincs jobb dolguk? Ezután már a „hivatalos rész" is családias volt. Túrar Istvánné titkár, Kruchió Sándorné elnök kérésére, szép sorjában elmondta, hogyan zajlott a törzsgyári vörös­­kereszt csúcsvezetőségének választása, mi mindenért „harcol­nak" ezentúl. Meglehetősen terje­delmes a „lista", nem is mindig népszerű. Például: ne jöjjön be senki ittasan, bent se igyon. Értekezleteken mellőzzék a dohányzást. Növeljék a taglét­számot. Képzett elsősegély­­nyújtókkal működjenek az egész­ségügyi állomások. Kihúzták a szálkát Böhm Gyulánéból is, aki évekig gazda­sági felelőse és a Családi Lap ter­jesztője volt az alapszervezetnek. Jó lett volna, ha tovább intézi, de nem lehet kívánni. Pártalap­­szervezeti nőfelelős, ez épp elég munkát ad. Most hát végre meg­köszönték: amit a vöröskeresztért tett, annak értelme és látszata volt. Fájlalják is, hogy le kellett mondani róla. A három nép­­művészeti tányér, amivel meglep­ték, majd arra emlékezteti: a lótás-futás emlékére. Horváth Jánosné néhány szál maga nevel­te bazsarózsát is átnyújtott Böhm Gyulánénak. Fiát mi volt még? Wágner Ferenc többszörös vér­adónak életmentő munkáját köszönték. Bíznak benne, hogy még sokáig „szolgálatban" áll. Úgy is, mint véradó, úgyis mint véradásra szervező. - d - Pogácsa ” a tarisznyában Szemünk fénye, életünk értelme. Igen, ők azok­­ a gyerekek. Értük érdemes él­ni, dolgozni, küsz­ködni még szenvedni is... Szőkék, barnák, zöld, kék meghatá­rozhatatlan színű szeműek, még alaku­­lóak, parányiak, ennivalóan édesek, somolygósak, síró­­sak, röhögősek... Még semmit sem tudnak az Életről. Arról sem, hogy a mai nap — a szüle­tést leszámítva — milyen fontos az életükben. Ma kap­nak nevet. Nevet, mely „másoktól való megkülönböztetésük­re használt szó", s amely egy életre szól. Az útravaló „ta­risznyában" az egyik „hamuban sült pogá­csa" éppen a név, s ezzel ajándékozták meg májusban a név­adó ünnepségen Korompai Mária és Florváth János hat­hónapos „Gabriellá­ját," Kirsch Zsuzsan­na és Fodor Béla öt­­hónapos „Ágnesét" Balassa Ildikó és Ju­hász Sándor egyhó­napos „Gabrielláját", Kovács Györgyi és Pusztai Ferenc két­hónapos „Ferencét", Szőke Mária és Sarvajcz József há­­­­romhónapos „Zol­tánját", Gergely Éva és Tóth Lajos tíz­hónapos „Szilviáját" Kovács Ágnes és Radics János hat­hónapos „Györ­gyét", Széles Borbá­la és Baranyi András öthónapos „Ritáját" Most mi is be­tesszük pogácsánkat abba a tarisznyába: kívánunk a ma apró­ságainak, a holnap felnőtteinek friss, jó egészséget, boldog, kiegyensúlyozott, tartalmasan szép életet. -­­ - ŐSZ FEJJEL A PADBAN Szégyenli, hogy tanul Miért? Miért nem? Amikor nyomába eredtem, miért jár iskolába, aki jár és miért nem, aki nem, már sokféle indokot és magyarázatot hallottam előzőleg. Úgy gondoltam, amit hallatni fogok, szinte előre megírhatnám, annyira közismert. Nem is csalódtam nagyot. Ideges vagyok, Szélesi László darus. Ahogy elmondja, szereti ezt a munkát. Fia megszerezné az iskolai vég­zettségét, két forinttal lehetne több az órabére. Mégsem? — Ideges vagyok — mondja. — Nem bírom az iskolát, pedig jól ment... — Mi az, hogy „ideges"? — Hát... ideges. Volt úgy, hogy rosszul írtam valamit, a­ törteket matekból, vagy már nem is emlékszem pontosan, erre a tanárnő nevetségessé tett, kigú­nyolt, mindenki rajtam röhögött. Hát rajtam ne röhögjenek. Együtt maradtunk ki a bátyám­mal. Talán egyszer majd foly­tatom. Bőven elég? Keresztes Józsefné határozottan nemet mond. Munkája után ítél­jék meg az embert, ne a papírja után — mondja. Ebben általában volna is némi igazság, de ebben az esetben vajmi kevés van. Az általános iskolai végzettség ugyanis nem egy kiváltságokat biztosító papír — ez ma már alapkövetel­mény. Keresztesnének más a véleménye. Elmondja, hogy a munkaidő kedvezmény, ami az iskolába járást könnyítené, őt különben is hátrányosan érintené, mivel sajtológépen, darabbérben dolgozik. Fia korábban elmenne, kevesebb volna a pénz. Számolgatom, hogy mekkora lehet az a veszteség, de kiderül, nem az a legfőbb indok. — írni, olvasni tudok, az­ nekem bőven elég. Flát ez az! Flogy lehet, hogy sokan vannak, akik másként gon­dolkodnak? Akik nem elégszenek meg ennyivel? Akik az ember örökös tudnivágyásával ülnek be ismét a padokba? A háború és az azt követő nehéz évek sok ember előtt hosszú időre becsukták az iskola kapuját. Ámde ennek már har­minc, vagy mondjuk húsz éve vége. Erre többé nem lehet hivat­kozni. A „nincs időm"-re lehet. Kézenfekvő és kényelmes is. De, hogy van az, hogy másoknak van idejük, szakítanak maguknak, jól­lehet őket is várja a család, a kert. Mi a fontosabb a tudásnál? Keresztes Józsefné azt mondja, ismer olyan embert, akinek nincs nyolc osztálya, mégis sokkal töb­bet keres, mint 0. Kérni akarom, hogy mondjon ilyen neveket, de faképnél hagy. Ahány ember — annyi sors. Berki Gyuláné két gyerek édes­anyja, építkeznek, a férje katona. Érthető, hogy van elég gondja, baja. Majd ha a férj leszerel, majd ha a ház felépül... — Több volna a pénze? — Több. Ha megvolna az isko­lám, darus lehetnék — mondja és a fejünk fölött rohanó gépre pillant. Oslóczky István felesége beteg, gyereket vár. A kicsi lesz a nyol­cadik lakója a kétszobás lakás­nak. Majd, ha az asszony meg­gyógyul, ha rendbejönnek a dol­gok... Szeptembertől talán ő is folytatja. Tovább is akar tanulni, a hegesztő szakmát választja. Talán, talán. Hsányan vannak így? És vajon hányan keresik föl augusztus végén, szeptember elején az oktatási osztályt? Nézzük, miként vélekednek ezekről a dolgokról, az akadá­lyokról azok, akik tanulnak? Akarat és önbizalom Kertész Gyulát az ejtette gon­dolkodóba, hogy feleségének érettségije van, mégis tanul. A karosszérialakatos szakmával ismerkedik, középszintű vezető­képző-tanfolyamra is jár. ő is beült hát a padba. Eleinte nehe­zen ment, de most ezöl semmi baj, sőt, a matekkal boldogul a legkönnyebben. — Flogy jut ideje rá? — Hát, nem nagyon. De aki az órákról soha nem hiányzik, és odafigyel, nagyon sokat nyer vele. Annak otthon már alig kell elővennie a könyvet. Tulajdon­képpen nem sok időt vesz el, hetente kétszer van iskola és ötre, fél hatra akkor is otthon vagyok. — Nem szokott hiányozni? — Nem szabad. A tanárnő na­gyon lelkiismeretesen magyaráz ha elmulasztom, nehéz pótoln. FI. L.-né elmeséli, hogy gyakran fáradtan ül be a padba, ezért a kezdet neki is nagyon nehéz volt. Meghát az a hosszú kihagyás is... (Ma már unokája van.) — Bizony nagy akaraterő kell hozzá, hogy el tudjuk végezni. De el kell végezni, hogy ne maradjon el az ember. — Ön szerint miért kérte H. L.-né, hogy ne írjuk le a nevét? — kérdezem Hídvégi Györgytől, aki most végzi a VII. osztályt. — Mert szégyenli. — De hiszen büszkének kéne lennie rá. — Így van, de sokan szégyenük mégis. Hogy mit mondanak az emberek, hogy ilyen vén fejjel tanul. Pedig hát szerintem, ebben nincs semmi szégyen. Eddig nem végezte el valami miatt, hét most elvégzi. Lépést kell tartanunk a korral, ma már enélkül nem nagyon lehet megélni. Hídvégi György saját kárán okult, annak idején a HUNGAROCAMION-hoz akart menni dolgozni, de csak hat álta­lánosa volt, nem vették fel. Most már akkor is elvégzi, mondja, ha azt a bizonyos fát hasogatják a hátán. „Csak egy kis önbizalom kell hozzá." — Az is jó dolog, hogy sok olyan témával találkoztam azóta, amihez ma már hozzá tudok szólni, pedig azelőtt éppencsak, hogy sejtettem belőle valamit. Hidvégi György egyszerűen és okosan sommázta a lényeget. Igaza van. A dolgozók általános iskoláját nem azért indították, hogy onnan biokémikusok vagy magfizikusok kerüljenek ki. Sok­kal inkább azért, hogy az ott tanulók a világ dolgait látó és értő „hozzászólókká" váljanak. Kapuvári G. Béla „Tudatosan dolgoztatok ** „JOGGAL TÜRELMETLENEK, DE HIGGYÉK EL, NEMCSA­K BESZÉL­ÜNK, TENNI IS A­KAR­UNK” A székesfehérvári Ikarus kultúr­termében május 6-án tartották az ifjúsági szövetség beszámoló és KISZ-bizottságot választó kül­döttgyűlését. Ács János, levezető elnök meg­nyitójában köszöntötte a jelen­lévőket és az elnökség tagjait. Az előző küldöttgyűlés óta vég­zett munkáról a beszámolót Tóth József, a gyári KISZ-bizottság titkára tartotta. A beszámoló után hozzászólá­sok következtek. Flajtai Géza az egyéni szakmai versenymozgalmakról beszélt. Elmondta, hogy sokan nagyon nehéznek tartják a kérdéseket, feladatokat. Pedig kell ez, hiszen az élet nem áll meg, egyre maga­sabbak a követelmények... A fiatal műszakiak, közgazdászok szakdolgozatainak hasznosítása igen lassan megy. Előbbre kell lépnünk ezen a téren is. Radó Zoltán: Vegyük komo­lyan az „Edzett ifjúságért" moz­galmat! Riba Tibor: — A politikai kép­zéseken a lemorzsolódás nemcsak a fiatalok hibája. Sokszor az elő­adók felkészítése sem megfelelő. A propagandista személye sok mindent meghatároz. Nem „okta­tás" kell, hanem „beszélgetés"! Fréderevics Lajos a műszaki fiatalok helyzetét elemezte. —Jobban kellene bízni ben­nünk, türelmetlenek vagyunk! Nem megfelelő munkakörben dolgozunk,­ vannak még rejtett tartalékok. Nincs szükség a mun­kánkra? A tanulmányi utakra is kevés fiatal szakember megy. Ezek az utazások egyes magas pozícióban lévő elvtársak kivált­sága? Néha keserű a szájízünk... Preil László: — Az Ifjú Gárda gondjainak megoldásában hatéko­nyan lépjünk föl! Moór Gyula egy javaslattal for­dult a küldöttekhez: dolgozzuk föl a gyár munkásmozgalmi tör­ténetét. Tóth István, igazgató: — F ha a múlt jelent valamit, akkor a fiatalság is sok mindent jelent... Alakul egy értékelemző csoport, ők átvizsgálják az ügyeket, a szakdolgozatok nem fognak elveszni. Figyelnünk kell az ifjú szakemberekre, fontos a mun­kájuk. Joggal türelmetlenkednek, de higgyék el, nemcsak beszé­lünk, tenni is akarunk... Teljes meggyőződéssel mondom: büszke voltam az ifjúsági parlamentekre. Az egész szemléletre, a fölfogás­ra. Tartalmas, komoly nézeteket ismertem meg. Érettek a mi fiataljaink, tovább tudják vinni a stafétabotot. Nyári István, a szakszervezeti bizottság titkára: — A minőség érdekében mer­jünk felelősséget vállalni mun­kánkért... Közös ügyünk a poli­tikai oktatások rendezése... Fon­tosnak tartjuk a munkahelyi beil­leszkedés kérdését. H­ogyan fogadjuk a fiatalokat, hogyan foglalkozunk velük, hogyan neveljük őket? Ezek egyáltalán nem lényegtelen dolgok. Bencsik István, a törzsgyári KISZ-bizottság politikai munka­társa: — Ez a küldöttgyűlés a IX kongresszus határozatainak végre­hajtásában egy kis állomás.. Feladataink, céljaink közösek. Verbó Géza, a megyei KISZ bizottság titkára: — Nagyon fon­tosnak tartjuk, hogy az akció­programokban az egyéni vállalá­sok is tükröződjenek... A poli­tikai képzés legalább olyan fon­tos, mint a gazdasági munka... Jól végeztétek munkátokat, tuda­tosan dolgoztatok, a tagépítés megfelelő volt. Kaiser Tibor, a pártbizottság és a végrehajtó bizottság tagja: — A különböző átszervezések sok gon­dot okoztak, nehezítették a KISZ tevékenységét. Jobbá kell tennünk a párttagépítő munkát... A fiatalok segítségével, közösen értük el eddigi sikereinket. Szá­mítunk rátok a továbbiakban is. A hozzászólások és a válaszok elhangzása után a beszámolót a küldöttgyűlés egyhangúlag elfo­gadta. A KISZ Központi Bizottsága „Kiváló KISZ Szervezet" zászlót, gyárunk pártbizottsága pedig új mozgalmi zászlót adományozott ifjúsági szervezetünknek. Befejezésül a KISZ-bizottság tagjait és titkárát választotta meg a küldöttgyűlés. A KISZ-bizott­­ság titkára ismét Tóth József lett. A tagok névsora a követ­kező: Albert Ilona, Hartai Géza, Juhász László, Kiss József, Klock Júlianna, Kovács Ilona, Pfisztner Mihály, Rada Zoltán, Riba Tibor, Szabó János. Sok sikert kívánunk a munká­hoz! Varga József Fotó: Fitz Andrea

Next