Ikarus, 1979 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1979-10-19 / 21. szám

BUDAPEST Külföldi utazások: Nagy Károly, a sze­mélyzeti és oktatási osztály vezetője Irakban járt vevőszolgálati ellenőrzésen. László András konténerszerviz értékesítés céljából utazott ugyancsak Irakba. Vipa­­rina Kázmérné ártárgyaláson volt a Szov­jetunióban. Visi Gyula szabványosítási szakértői értekezleten vett részt Lengyel­­országban. Konda István Rijekában járt , onnan vezette haza az angolai bemutatón részt vett autóbuszt. Négy újszülöttről kaptunk hírt az SZTK csoporttól. Sok szeretettel köszönt­jük az édesanyákat és gyermekeiket. Kamhal Györgynét és Krisztinát, Imréné Szász Katalint és Miklóst, Bélik Ferencnét és Andreát, valamint Palczer Mihálynét és Viktort. Nyugdíjba vonulásuk alkalmából jó pi­henést kívánunk: Nyárádi Zoltánnénak (busz II), Orosz Lászlónak (busz II), Gál Istvánnénak (GYGO), Márta Sándornak (busz II) és Lampert Ferencnének (gond­nokság). Katonai szolgálatot teljesítő dolgo­zóinkról érkeztek jó hírek a Magyar Nép­hadseregtől. Fehér László és Nagy Sándor példamutató, fegyelmezett magatartásával katonatársai és parancsnokai elismerését vívta ki. Mindketten elnyerték a Magyar Néphadsereg Kiváló Katonája kitüntető cí­met. Az Ikarus fotókör hírei: „Életünk" című fotópályázaton Tomhauser István a Fotó című lap szerkesztőségének különdí­­ját kapta. Ugyanezen pályázat kiállításán Hortobágyi György két fotója is szerepelt A „Nimród" című fotópályázatra öt diaké­pet küldött Bágyi Ferenc, s munkáival a pályázat harmadik díját nyerte. A Szak­­szervezetek Országos Tanácsának Gyer­mekfotó pályázatán Hortobágyi György hat kiállított alkotásáért elismerő oklevelet kapott. A Találkozásom az NDK-val című jubileumi kiállításon Horváth Gyula II. díjat nyert. Sikeresen szerepelt az Ikarus lövész­klubja az országos sportlövő bajnokság csa­patversenyében. Légpuska versenyszámban az ifjúsági csapat (tagjai: Baranyi József, Tóth Erzsébet, Ambrózai Tibor) III helye­zést ért el. Ugyancsak III. helyezést ért el légpisztoly számban az ifjúsági A csapat (Forrai Ágnes, Rizmayer Erzsébet, Hor­váth Sándor). A légpisztoly lövő B csapat IV. helyet szerzett. Gyorstüzelő pisztoly versenyszámban szintén harmadik lett az ifjúsági csapat (Barabás István, Cservári Tibor, Horváth Sándor). S az edzők, akik a fiatalokat a győzelemhez segítették: Dienes János, Bellai Ferenc és Kriger János. Néhány program a jubileumi műsornap­tárból: október 21-én vasrnap „Lehullott a rezgőnyárfa" című nótaműsor, ahol hét budapesti nóta- és népdalénekes szerepel, ifj. Sánta Ferenc és népi zenekarának köz­reműködésével. Október 23-án kedden­­ a filmklub műsorán a Hóhér halála című NSZK film szerepel Október 24-én szer­dán , a „Sokszemközt a pszichológussal" című előadássorozat keretében magatar­tásunk érzelmi rugóiról beszél dr. Kászon Aladár. Október 26-án pénteken - „Bűn­ügyi történetek" — dr Pálinkás György előadása. Október 31-én szerdán - az OTP műsoros előadása a világtakarékossági nap alkalmából. Idén is folytatódik a nők alakdémiája — a két nem kapcsolatáról Október 31-én szerdán „Egyenlőség vagy egyenjogúság" címmel hallgathatnak előadást az érdek­lődők. Már javában folynak az Ikarus Művelő­dési Központ tanfolyamai, de néhány tan­folyamra még pótlólag lehet jelentkezni, így: angol kezdő, német kezdő és haladó nyelvtanfolyamra, makramé kézimunka tanfolyamra és női kondicionáló tornára. Felejthetetlen operaesték ezzel a cím­mel kezdődött előadássorozat a művelő­dési házban a Magyar Rádió egyik munka­társának közreműködésével. Az októberi élő előadáson — bár nagyon jól sikerült — a vártnál kevesebben vettek részt. Ezért közöljük most jó előre a sorozat követ­kező előadásának időpontját és témáját. November 7-én tehát Glyndeburne (opera fesztivál, Anglia) címmel lesz előadás, Mozart, Rossini és Bellini operáinak részle­teivel. Közben diavetítés London és Dél - Anglia nevezetességeiről, végül egy film a Figaró Házassága Glyndeburner operaházi előadásának részleteiről. tikai és katonai követelményeket becsület­tel teljesítette. Példamutató megbízható magatartásával a szocilaista versenymozga­lomban elérte a Magyar Néphadsereg Ki­váló Katonája kitüntető címet. A területek közművelődési helyzetét tárgyalják a napokban a pártalapszerve­­zetek a gyári párt-végrehajtó bizottság májusi határozatának alapján. Az üléseken a több évre szóló intézkedési tervek meg­valósított és még arra váró pontjait tekin­tik át. Szeptember végén ülésezett a gyár mű­velődési bizottsága. Foglalkoztak a GYES-en lévő anyák továbbképzésbe való bekapcsolásának tapasztalataival, annak további lehetőségeivel Ajánlást adtak a szocialista brigádok 1980-as kulturális, tár­sadalmi vállalásaihoz, valamint tájékoztató hangzott el az 1978/79-es oktatási év ta­pasztalatairól, a további feladatokról „A politikai oktatás pedagógiai kér­­dései"-vel foglalkozott az az egyhónapos bentlakásos továbbképző tanfolyam, melyen gyárunkból négy propagandista vett részt (Pályi Sándor, Kádár György, Temesvári Gyula, Prókai István). A hallga­tók az előadások alatt megismerkedhettek a vitavezetés módszertanával, a szemlélte­tőeszközök használatával. Tájékoztatást kaptak kül- és belpolitikai kérdésekről. „Körutazás Lengyelországba" címmel diavetítéssel egybekötött élménybe­számolót hallgattak a munkásszálló lakói október 8-án Hajmási József előadásában. „Korunk betegsége a depresszió" Október 29-én 18 órakor dr Faller János főorvos tart előadást a munkásszálló lakói számára 14-ig. Förhécz László, Gáncs István és Gagyi Ferenc a vorosilovgrádi Szelep gyárba látogattak Fett László szeptember 24-től október 6-ig a járási KISZ-bizottság jutalma alapján szovjetunióbeli utazáson vett részt Átadták a móri gyár saját kivitelezésben épülő festőműhelyét. A vegyszeres próbák megkezdődtek. Buszváró: A műszaki osztály szocialista brigádja felajánlotta: társadalmi munkában elvégzi az épülő autóbuszváró alapjainak betonozását A betonozási munkákat már elvégezték, nemsokára sor kerül a vázszer­kezet felállítására. A különféle alkatrészek zsírtalanítá­­sához a móri gyárban mostanáig tőkés importból származó triklóretilént használ­tak A gyár szakemberei most egy stabili­zációs eljárással megoldották a hazai gyár­tású triklóretilén alkalmazását oly módon, hogy sem a dolgozók, sem a berendezések nem károsodnak. A megoldás több millió forint megtakarítást jelent a vállalatnak. Ülést tartott a móri gyár KISZ-bizott­­sága Megtárgyalták a politikai képzés beindításával kapcsolatos teendőket, va­lamint a tömegszervezetek és mozgalmak partiranyitását. FEHÉRVÁR Sporttal egybekötött klubdélutánt ren­dezett a szereldeüzem Petőfi KISZ-alap­­szervezete szeptember 29 én. Vendégül hívták a VIDEOTON, a KÖFÉM és a Ruhaipari Szövetkezet testvér KISZ-alap­­szervezeteit. A találkozó jól szolgálta a városban lévő nagyüzemek alapszerveze­teinek együttműködését. A fegyveres erők napján hatvan ikaru­­sos KISZ-fiatal vett részt a pákozdi csata emlékére rendezett ünnepségen és koszo­rúzáson. Október 6—7-én Gyöngyös — Eger út­vonalon kirándulást szervezett az elősze­­relő-üzem Alpári Gyula KISZ-alapszerve­zete. Bevonulása előtt az üzemfenntartási fő­osztály gépjavító részlegében lakatosként dolgozott Udvari László. Értesítést kapott gyárunk, hogy a kiképzési idő alatt poli­ Az első félidőbeli enyhe mezőnyfölény a második félidőben már gólokban is megmutatkozott. A csapat ellenállhatatlan volt, ugyanakkor taktikusan játszott a kissé kemény ellenfél otthonában. Góllövők: Horváth (2), Bodó és Meráth. Jók: Tóth F., Szabó, Molnár, Horváth és Bodó. Vasas Ikarus—KISTEXT 1:0 (1:0) A két évvel ezelőtti bajnokcsapatot fogadtuk hazai pályán. Az erős ellenfél nagy küzdelemre serkentette csapatunkat is, s annak ellenére, hogy helyzeteink nagy részét nem használtuk ki, az Ikarus megérdemel­ten nyerte a találkozót. Góllövő: Péteri. Jó: Tóth F. és Szabó. Ercsi Kinizsi—Vasas Ikarus 1:2 (0:1) Jó játék mellett sok helyzet kimaradt, de így is végig irányítottuk a játékot. Sajnálatos sérülés is történt a mérkőzés folyamán. Egyik erősségünk, Perecsi térdsérülést szenvedett. Góllövő: Horváth (2). Jó: Horváth, Molnár, Tóth F., Tóth V., Varga. MÓR Befejeződött Móron a Tatabányai Szén­bányák ÁVF Kazán- és Tüzeléstechnikai Ágazata által elkészített rekonstrukciós tervek kivitelezése A kazánház techno­lógiai és gépészeti szerelését a GYGV, a hőszigetelési munkákat a KOMÉP, az erő­átviteli szerelést pedig a móri gyár szakem­berei végezték A próbaüzem előrelát­hatólag november első napjaiben kez­dődik. Húsz kilowattos feszültség szintre szerel­ték át a móri gyár transzformátorállo­mását A műszaki átvétel október 11-én volt. A terveket a BÁTI, a kivitelezést pedig a VB­KM VÁV gyára végezte Külföldi utazás: Stolczenberger József meós csehszlovákiai és lengyelországi szakmai úton vett részt október 8-tól ASZTALITENISZ Nagyszerű fegyvertényt üdvözölhettünk néhány nap­ja, az NB II. Gárdos csoportjában a 7—12. helyért folyó ádáz küzdelem­ben — a VASAS IKARUS a következő bajnoki évet is az NB II-ben kezdi! Igen, sikerült a bentmaradás. Dicséret illeti Korsós József játékos­edzőt és legénységét, akik ezt a szép sikert kovácsolták. Az őszi szezonban 60 százalékos teljesítményt értek el. Nem keveset nyomott a latba az sem, hogy a csoport legjobbját (Diósgyőr) is megverték. A 10. hely első hallásra nem is olyan nagy dolog a laikusok számára, de ha számításba vesszük, hogy mindez a magyar Nemzeti Bajnokság második vonala, akkor már másként kell vélekedni erről a 10. helyről. Az első vonalban ugyanis — ne feledjük egy pillanatra sem — világbajnokok serege pörgeti a kaucsuklabdát. Klampár, Jónyer, Gergely és társaik a világ legfélelmetesebb csapatát utasították maguk mögé: a kínaiakat! Hát, ilyen erős első vonal mögött, — ha éppen emiatt kicsit „árnyékban" is — a második vonalban található az Ikarus néhány fős csapata. Vasas Ikarus—Nagy­kálló 25:0 Győzelem: Korsós, Gyenes, Hagyák, Melay és Erdei (5—5). A csapat az utolsó helyezett (12.) ellen kiütéses győzelmet aratott. Jellemző fölényünkre, hogy játékosaink mindössze 11 szettet vesztettek. Bp. I/B. ifi fiúbajnokság: Magyar Nemzeti Bank—Vasas Ikarus 6:4 Győzelem: Nagy (2), Szabó és Kovács. Bp. I/A. serdülő fiúbajnokság: Bp. Postás—Vasas Ikarus 10:0 ÖREGFIÚK BAJNOKSÁGA Két szép győzelemmel jelentősen följebb kúszott bajnokcsapatunk a tabellán, így a gépezet beindult, hiszen az első három mérkőzés mérlege két döntetlen és egy vereség volt. Azóta három győzelem! Remélhetőleg már nem lesz rosszabb a teljesítmény és az öregfiúk fiatalosan gyűjtik tovább a pontokat. Gázművek—Vasas Ikarus 1:4 (0:1) öregfiúk bajnoksága. Kiemelt csoportjának állása: 1. Ferencváros6 3 3 17:8­9 2. BKV Előre6 3 2 1 14:108 3. KISTEXT6 2 4­­12: 88 4. Váci Húsos6 3 2 1­8:5­8 5.Ikarus6 3 2 1 15:148 6. KPM Vasúti Főoszt.6 1 5­­13:107 7. Vasas6 1 5 12:107 8. Gázművek6 1 4 1 9:116 9. Ercsi Kinizsi6 1 2 3 8:114 10. BVSC6 1 2 3 12:174 11. ÉVIG6 1 1 4 9:133 12. Kőbányai Lombik6 -- 6 6:180 KÉZILABDA Kikapott az Ikarus. A Honvéd Zalka SE első félidei játékával meglepte csapatunkat és a háromgólos előnyt az időközben „felébredt" Ikarus csak egy gólig tudta csökkenteni. A második félidő­ben tehát jól játszott csapatunk, de ez kevés volt a győzelemhez. Ezzel, az őszi szezonban egyébként jól játszó csapatunk, elvesztette idénybeli veretlenségét. Újpesti Cérna- Vasas Ikarus 19:20 (8:8) Csapatunk „bírta cérnával", fegyelmezett, jó játékkal biztosan győ­zött az Újpesti Cérna otthonában. Legjobb dobó: Czeglédy 10, Maschek és Horváth 3—3 góllal. Vasas Ikarus-Honvéd Zalka SE 18:19 (8:11) Legjobb dobó: Czeglédi 5, Gulyás 4, Horváth 3 góllal. SAKK Sakkozóink megkezdték az őszi idényt a győzelemmel. Idegenben ültek asztalhoz, a Gamma otthonában. Az újabb győzelemmel csapatunk megőrizte vezető helyét a tabellán. Első Vasas Ikarus 61 ponttal, mögötte VCL Traktor 52,5 és Beloiannisz HG 50,5 ponttal következik. Tartalék csapatunk a Sajtó második csapatával találkozott és három­pontos győzelmet aratott. Gamma- Vasas Ikarus 5:7 Győztek: Pál, Papp, Kiss, Benkó. Remiztek: Gurszky, Kulcsár, Ur­­hegyi, Miklós, Dénes dr. és Grassanovits. Vasas Ikarus II-Sajtó SE II 7,5:4,5 Győztek: Benkó, Török, Németh, Papp, Pollák, Kovács. Remiztek: András, Lakner, Járó. TEKE Két győzelmet szerzett NB 111-as férfi csapatunk, egy győzel­met és egy vereséget NB 11-es női csapatunk. Vasas Ikarus-Magnezit 7:1 (2779:2444) Pontszerzők: Bató 501, Bozsik 486, Ballai 468, Ferencz 466, Maksai II 445 fával. Lőrinci Henger-Vasas Ikarus 2:6 (2390:2457) Pontszerzők: Ferenc 431, Bozsik 422, Ballai 411, Maksai I 410 fával. Magnezit B— Vasas Ikarus B 6:2 (2523:2388) Pontszerzők: Eppel 421 és Rizner 415 fával. Vasas Ikarus B—Lőrinci Henger B 8:0 (2590:1452) Pontszerzők: Bacsa 456, Rizner 453, Krémer 436, Hohol 432, Eppel 417 és Buli 396 fával. Vasas Ikarus C—Vegyterv C 7:1 (2569,1913) Pontszerzők: Springer 450, Kovács 447, Borbiró 446, Gurály 422 és Horváth 417 fával. Női NB //: Vasas Ikarus-Ózdi Kohász 6:2 (2391:2283) Legjobb dobó: Ballainé 464, Dobos 418 fával. Kinizsi Sör- Vasas Ikarus 6:2 (2249,2147) Legjobb dobó: Bene 414, Ballainé 378 fával. A férfi NB III Keleti csoportjának állása: 1. Vízművek 20 161 3 108:52 33 2. Vasas Ikarus 20 151 5 105:55 30 3. Zuglói Danuvia 20 141 5 98:62 29 4. Ganz-V­illany 20 132 5 98:62 28 5. Chinoin 20 112 7 94:66 24 6. Gázművek 209 1 10 79:81 19 7. Magnezit 209 1 10 76:84 19 8. ÉPFU 207 3 10 73:87 17 9. Vegyterv 208 1 11 72:88 17 10. Honvéd Bem J. SE 208 — 12 75:85 16 11. Elektromos MSE 208 — 12 68:92 16 12. Lőrinci Henger 207 1 12 67:93 15 13. Csavar SK 206 — 14 63:97 12 14. Nagykőrösi TSZ SK 202 1 17 43,1175 Még hat forduló van hátra, a csapat feljutásra esélyes. LABDARÚGÁS A csapat nemcsak hogy elvesztette a Budapet bajnokságban nyolc fordulón keresztül tartott veretlenségét, hanem kétszer is kikapott. Vasas Ikarus—Ganz Villany 2:3 (1:0) Mátyásföld, 300 néző. Ikaru Szilasi —Bulla, Deáki, Hagenbach (Malik), Horváth I, Ilosvai (Kocsis Radics, Hideg, Molnár, Szót (Frecska), Dudás. Edző: Vilezsál Oszkár. A első félidőben csapatunk nem használta ki a helyzeteket, ez fölhozta a ellenfelet. A második félidőben a nagy akarás ellenére is vereségel távoztunk a hazai pályáról. Góllövők: Hideg és Radics. Jó: Bulla , Hideg. Kiállítva: Deáki. Soroksári VOSE-Vasas Ikarus 1:0 (1:0) Soroksár, 300 néző. Ikarus: Szilasi—Bulla, Frecska, Hagenbach Horváth I. (Malik), Radics, Ilosvai, Hideg, Horváth F., Szót, Nag (Dudás). Jó: Hagenbach, Bulla, Ilosvai. Mint azt a tabelláról is leolvashatjuk, csapatunk csak gólkülönbséggé második. Ez elsősorban a Soroksáron kihagyott 11-esnek és a gyengéd játéknak tudható be. IKARUS KUPA — Mór Az első ízben 1978-ban kiírt Ikarus Kupa idén Mórott adták át a győztesnek. A versenysorozat célja — a vállalt pártszervezete, szakszervezete KISZ- és tömegsport bizottságai szervezé­sében — a négy telephely tömegsportolói baráti kapcsolatának erősítés és szélesítése. Az évenként megrendezett versenyt a legtöbb pontot elér csapat nyeri, és egy évig őrizheti a vándorserleget. A serleget végleg négy év alapján legtöbb pontot szerzett telephely csapata nyeri el. A legjobb egyéni versenyzők évenként tiszteletdíjat kapnak, a sportér felelősök döntése alapján. Október 6-án rendezték meg a móri sportüe­lepen a versenysorozatot, amelyen a rossz idő ellenére sem fordult el sérülés. A rendezők jó munkáját dicséri még az is, hogy a lebonyolítás­i értékelés zökkenőmentesen zajlott. A móri telephely a díjakon tölt vándorserleget ajánlott föl a legsportszerűbb csapat számára. A verseny a pontverseny alapján idén is a budapestiek szerezték meg. Kispálya labdarúgásban, női kézilabdában, tekében, asztaliteniszben és lövésze­ben Budapest, férfi kézilabdában Szeged csapata lett a győztes. A legsportszerűbb csapatnak járó serleget a móri csapat őrizheti egy évig (Szántó Sándor) A rovatot vezeti: Krómer Józs­ ­. Soroksári VOSE9 7 2­­ 21- 4 16 2. Vasas Ikarus 105 3 2 20-11 13 3. Chinoin 105 3 2 16-12 13 4. Április 4. Vasas 104 5 1 15-14 13 5. Erzsébeti SMTK 105 2 3 16-10 12 6. III. ker. TTVE 105 1 4 19-14 11 7. Ganz—Villany 105 1 4 16-14 11 8. Törekvés 104 2 4 16-14 10 9. VCS Gépgyár 104 2 4 13-12 10 10. EMG SK 103 4 3 12-13 10 11. KELTEX 103 4 3 11-13 10 12. MEDICOR 103 3 4 12-139 1­3. Kinizsi Sörgyár 104 1 5 9-119 14. MOM 102 5 3 10-149 SZEGED Munkásőreinket köszöntöttük szep­tember 28-án a fegyveres erők napja alkal­mából. A gyár társadalmi és gazdasági ve­zetői kis ünnepség keretében mondták el köszöntőiket, a legjobbaknak pedig pénz­jutalmat nyújtottak át. A fejlesztési csoport dolgozóinak életé­ben jelentős változást hozott szeptember 24-e. Új, modern irodahelyiségbe költöz­tek és ott folytatják fejlesztési munkáju­kat. Asztalitenisz csapatunk részt vesz a vá­rosi alapfokú bajnokságban. A tavaszi for­dulóban tíz csapat indult, így csak színvo­nalas játékunkkal sikerült a hatodik helyet elérni. A csapat teljesítménye azonban vál­tozó. Ennek oka, hogy több jó képességű játékosunk gyakran betegeskedik. Sokkal jobb a helyzet a női kézilabda alapfokú bajnokságban. Csapatunk az eddigiekben hat mérkőzésből ötöt meg­nyert A sikeres szereplés eredménye­képpen a hetedik helyről az élmezőnybe küzdötte magát. KÖSZÖNET Ezúton mondok köszönetet a busz II fényezőüzem közösségének, figyelmes­ségük nagyon jólesett, további jó munkát kíván egy nyugdíjasuk. Dobler Józsefné Pályázati felhívás Az Országos Takarékpénztár az eddigi gyakorlatához híven az 1979 évi világtakarékossági nap alkalmából is pá­lyázatot hirdet a sajtó, a rádió és a televízió munkatársai részére az egyéni pénztakarékosság népgazdasági fontos­ságát, módjait, előnyeit, a takarékpénz­tár erre irányuló tevékenységét ismer­tető újságírói munkákra. Pályadíjak: I. díj (1 db) 3000 Ft II. díj (2 db) 2000 Ft III. díj (3 db) 1000 Ft Pályaműként beküldhető minden olyan újságírói alkotás (cikk, tudósítás, interjú, riport, stb.), amely 1979. októ­ber 1. — december 31. között jelenik meg a sajtóban, hangzik el a rádióban, illetve közvetítésre kerül a televízióban. A díjak odaítéléséről az Országos Takarékpénztár bíráló bizottsága dönt. A pályázati anyagokat — megjelenés helyének és idejének feltüntetésével — 1980. január 10-ig az alábbi címre kér­jük beküldeni: „VII sajtópályázat" Or­szágos Takarékpénztár Propaganda és Sajtó Osztály, 1876. Budapest, Münnich Ferenc u. 16. Eredményhirdetés: az OTP 1980 évi sajtótájékoztatóján. Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindezek­nak a barátoknak, ismerősöknek és mun­katársaknak, akik szeretett férjem, éde apánk és nagyapánk elhunyta alkalmát, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek s a kegyelet virágait sírján elhelyezték. A gyászoló Varga csalá­dM Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár dolgozóinak lapja Felelős szerkesztő: GERENDÁS FERENC Szerkesztőség: 1630 Budapest, Margit u. 2. Telefon: 636-440 145. 204 mellék Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat 1959 Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon 343—100 Felelős kiadó: CSOLLÁNY FERENC Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat 79.5332

Next