Ikarus, 1981 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1981-05-14 / 10. szám

BUDAPEST Külföldi utazások: Toldi József vezér­­igazgató vezérigazgatói szintű tárgyaláson képviselte a vállalatot a MAN cégnél. Nagy József műszaki tárgyalásra Mexikóba uta­zott. Szendrődy Valér szabadalmi ügyben a Szovjetunióba tárgyalásra utazott. Konda István, Herendi Ferenc és Bence Domonkos az NSZK-ban RENK sebesség­­váltó tanfolyamon vesz részt. Ruttkai Lajos és Bence Sándor Ausztriában a Steyr cégnél tárgyal. Pláveczky Gábor Angolá­ban műszaki-kereskedelmi tárgyaláson képviseli az Ikarust. Nyugdíjba mentek: Dudás Ferenc (anyagmozgatás), Lakatos Ferencné (busz II gyáregység, II-es vonal), Halász Ferenc (sajtoló üzem kovács műhely), Pál József (egyedi gyáregység), Ungvári Józsefné (gondnokság), Vas János (személygépkocsi garázs), Pálfi Józsefné (üzemrendészet), Badar­ Gyula (gondnokság), Bándi Istvánná (busz II gyáregység, előkészítő üzem), Csömör Mihály (szerszámgyár­egység, célgépkészülék-üzem), Katona Béla (technológia), Varga Tivadarné (utókalkul­áció). Megérdemelt pihenésükhöz erőt, egészséget, gondtalan napokat kívánunk és figyelmükbe ajánljuk a nyugdíjas bizottság csütörtök délelőtti fogadóóráit, valamint a nyugdíjas klub műsorait. Nyugdíjas klub. Május 27-én Az idős ember táplálkozása és diétája címmel film­vetítéssel egybekötött egészségügyi elő­adást tart dr. Márton András belgyógyász szakorvos. Arany szem. Jugoszláviában rendezték meg a nemzetközi „Arany szem" című fotókiállítást, amelyen az Ikarus fotó szak­köréből Horváth Gyula és Tomhauser István két-két képpel sikeresen szerepelt. Újszülöttek. Gratulálunk Szélesi Lászlóné — Katalin; Kovacsics Ferencné — Zsolt; Tellér Józsefné — Erika; Balogh Istvánná — Erika; Farkas Csabáné — Emese; Lacsni Péterné — Andrea; Frajszák Pálné — Péter; Korcsek András — Krisz­tián; Szabó Andrásné — Enikő; Rendek Mihályné — Zsuzsanna; Hackerschmidt Józsefné — Krisztián nevű gyermekéhez. A szülőknek és az apróságoknak örömteli napokat és jó egészséget kívánunk. Határőrség kiváló katonája, Urbányi Pál és Rozman István a budapesti gyár dol­gozói sorkatonai szolgálatukban helytáll­tak hazánk államhatárainak őrizetében. Élenjártak a kiképzésben, aktívan részt vettek a szocialista versenyben. Kiemel­kedő eredményükért a „Határőrség Kiváló Katonája" kitüntető jelvényt kapták. Diaporáma vetítés. „Tátrai utazás" címmel tartott jól sikerült diaporáma vetí­tést Szalai József természetfotós, a fotó­kör tagja a művelődési központban. Tini klub: 23-án 15-től 18 óráig disco és filmmozaik. Kulbaik­. Vezető: dr. Budai Péter okle­veles klinikai pszichológus. 20-án 13.30 órától veszélyről és hivatásról beszélget­nek. Vendég: Korbély István főhadnagy. Fényképezzen! A körülöttünk lévő világ csodálatos. A múló pillanat elillan. Érde­mes megörökíteni. Erre kiválóan alkalmas a fényképezés. Fényképezzen. Öröm. Ta­nácstalan? Szeretné megbeszélni a fényké­pezéssel kapcsolatos gondjait? Esetleg ta­nulni akarja a fényképezést? Keresse meg a fotószakkört, ahol szeretettel várják és segítik. Összejöveteleik minden héten csü­törtökön délután fél 3 órakor kezdődnek a művelődési központban. Terefere. 28-án 18 órától disco és filmve­títés. Házigazda: Mandics Sándor, vendé­gek az FTC művészi torna csoport. Minden kedden 18-tól 21.30 óráig Popper disco. Műsorvezető: Gazdag György. 26-án Bártfai Sándor TIT előadó lesz a vendég, aki Vámbéri Ármin nyomá­ban címmel diavetítéssel egybekötött elő­adást tart. Fotó­túra. Bánki tó — Szandavár — Hollókő útvonalon tartott fotótúrát április 2-án a fotókör negyven résztvevővel. Jogerős fegyelmi határozatok. Vörös Sándor (sajtoló) február 24-én igazolat­lanul hiányzott. Megrovást kapott. Szabó János (sajtoló) február 16-án és 20-án iga­zolatlanul hiányzott, szintén megrovást ka­pott. Vrabecz István (sajtoló) januárban és februárban összesen hét napot hiányzott igazolatlanul. Büntetése szigorú megrovás. Gáti László (busz - gyáregység) január 31-én engedély nélkül akart távozni, és ugyancsak engedély nélkül magával akart vinni egy 450 forintos vas fogast, ezért áprilisi és májusi gyártmánybéres pré­miumát megvonták. Vojna Józsefné (ener­giaüzem) március 19-én 15 óra után isme­retlen helyre távozott. Április havi pré­miumát megvonták. Zlanyik Mihály (busz - gyáregység) egy nap igazolatlan hiányzás és munkahelyen történő szeszesital-fogyasz­tás miatt áprilisi és májusi gyártmánybéres prémiumának 50 százalékát megvonták. Oszlay László (energiaüzem) hatáskörét túllépte — megrovást kapott. Gubis Gyula (busz - gyáregység) március 24-én 25-én és 26-án igazolatlanul hiányzott, büntetése szigorú megrovás. Minden szombaton 18-tól 22 óráig disco és kívánságműsor. Műsorvezető: Kluger László. 16-án a műsor: Zeneszóval... Ven­dég: Bakó Tibor Zoltán. 23-án disco film­­show. 30-án Tőrös Judit filmgyári maszk­mester Kulisszatitkokról... címmel beszél­get az érdeklődőkkel. Termő ékes ág. A szabadtéri fotókiállí­táson, amely „Termő ékes ág" címmel nyílt meg. Hortobágyi György egy képét is kiállították. Meseklub. Május 30-án 11 órakor. Az Ikarus—FÖMO moziműsora: 15-én pénteken: A nagy álom — színes magyarul beszélő amerikai krimi. Csak 16 éven felü­lieknek! 18-án hétfőn: Hair — színes, feli­ratos, amerikai film, 14 éven felülieknekl 22-én pénteken Kramer kontra Kramer — magyarul beszélő színes amerikai film, szintén 14 éven felülieknekl 25-én hétfőn: Münchausen báró csodálatos kalandjai - magyarul beszélő színes, francia rajz-játék­­film. 29-én pénteken: Blöff — magyarul beszélő színes olasz film. A vetítések idő­pontjai: 17.30 és 19.30 óra. FEHÉRVÁR Zimbó Pál, a III. gyáregység szerelője 1980. óta katona. Szorgalmával és példa­­mutatásával kivívta parancsnokai dicsére­tét és elvtársai megbecsülését. A katonai eskühöz híven, fáradságot nem ismerve törekedett arra, hogy eleget tegyen dol­gozó népünkkel szembeni kötelezettsé­gének. Ezért elnyerte a Magyar Néphadse­reg Kiváló Katonája megtiszteld clmet. Erdélyi társasutazást szervez július 20 12-ig és július 16-26-ig a fehérvári gyár Camping Clubja személygépkocsival. Rész­vételi díj 1700, illetve 2600 Ft/személy. Útvonal: Szivár — Budapest — Szolnok — Biharkeresztes — Nagyvárad — Félixfürdő. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Dezső Andrásnál (tel.: 300.) A Forradalmi Ifjúsági Napok keretében rendezett városi kispályás férfi labdarúgó­­tornán nyolcvanöt induló csapat közül a szerviz és átadó üzem csapata III. helye­zést ért el. Május 7-án, az Oktatási Igazgatóságon „A propaganda pártszervezeti irányításá­nak elvei és módszerei" címmel tanács­kozás volt. Ezt megelőzően a részt vevő küldöttség fehérvári gyárunkba látogatott. Tájékoztatót hallgattak, majd megtekin­tették a gyártósorokat. A vendégeket Varga Ferenc pártbizottsági titkár és Balla Károly gyárigazgató fogadta. A személyzeti osztály „Kuznyecov" Szo­cialista Brigádjának 45 tagja május 2-án kirándulást szervezett Zirc-Pannonhalma —Győr—Mór útvonalon. Megtekintették a városok nevezetességeit, s a hideg ellenére is estig jól szórakoztak. A szabadbattyáni Magyar-Szovjet Barát­ság Termelőszövetkezet szovjet testvérvál­lalatának küldöttsége járt Szergely Kirilovics Klimenko vezetésével városunk­ban. Egyik programjuk május 6-án az Ika­rus fehérvári gyárának megtekintése volt. A vendégek tájékoztatót hallgattak meg a gyár kapcsolatairól, életéről, gyártmá­nyainkról. Befejeződött fehérváron az Országos Diák Napok rendezvénysorozata. A gyár KISZ-bizottsága és aktivistái sok feladatot kaptak és azt derekasan hajtották végre. Az ODN ideje alatt Szűcs Zoltán az átadó üzem aktivistája propaganda autóbusszal járta a várost. Propagált, mozgósított, han­gulatot, reklámot csinált. Maga állította össze a szöveget, a dekorációt, a zenét. Munkájáért elismerést kapott a megyei, városi KISZ-bizottságtól. Ragyogóan sike­rült az ODN hatalmas emblémája, mely a Szabadság téren hirdette az országos talál­kozót. Az emblémát a dekorációs osztály és az elő- végszerelde aktivistái készítették. KISZ-eseink fogadták Fehérvár határában a Tolna megyei fiatalokat április 29-én. A záró ünnepségig segítették őket, május 1-én együtt vettek részt a felvonuláson. Az Alba Regia Napok nyitó ünnepségére érkezett bolgár pártküldöttség május 6-án Angel Rosnev, Blagoevgrád város pártbi­zottsága titkárának vezetésével gyárunkba látogatott. A vendégeket Horváth András városi pb-titkár, Varga Ferenc úz.pb-titkár és Kelemen Pál főmérnök fogadta. Go-kart: Az Alba Regia Napok keretében országos, meghívásos go-kart verseny lesz május 24-én Székesfehérváron a Dózsa György téren. Az ünnepélyes megnyitóval 10 órakor veszi kezdetét a verseny. Ren­dező egyesület: az Ikarus SE Székesfe­hérvár. Kismama-találkozó — Anyák napja. Fehérváron lakó kismamákat hívtak meg május 5-én a művelődési házba. Eszéki Péter, a KISZ-bizottság titkára virággal kö­szöntötte a gyes­en lévő dolgozóinkat anyák napján. A gyerekek felügyeletéről óvónők gondoskodtak. ASZTALITENISZ Három szép győzelem• Kitűnő teljesítmény ez az NB II Barna csoportjában. Eddig öt mérkőzésből mindössze egy mérkő­zést veszített a csapat. Idegenben, a bajnokesélyes otthonában. A többit megnyerte, ami 80 százalékos teljesítményt jelent KEV METRÓ-VASAS IKARUS 7:18 Győztek: Mészáros, Gyenes (5—5), Zsigmond (4), Malay (3) és Nagy Ferenc VASAS IKARUS-DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ 15:10 Győztek: Mészáros (5), Gyenes, Zsigmond (4—4), Melay (2), VASAS IKARUS—ERZSÉBETI SPARTACUS MTK 17:8 Győztek: Zsigmond (5), Mészáros, Gyenes (4—4), Melay (3), Novotny. Két szép győzelmet szereztek az ifjúsági fiú csapat tagjai a Budapest II. osztályú csapatbajnokságban: CHINOIN—VASAS IKARUS 3:7 Győztek: Novotny Richárd (3), Gyöngyösi Imre (2), Seregi László és a Novotny—Seregi páros. GYÁR ÉS GÉP-VASAS IKARUS 0:10 Győztek: Seregi László, Nagy Ferenc, Gyöngyösi Imre (3—3), és a Gyöngyösi—Nagy páros. Három győzelemmel gazdagodott serdülő fiúcsapatunk, amelyik a Budapest I/B osztályban gyűjti a pontokat. VASAS IKARUS-BP. SPARTACUS VI 9:1 Győztek: Nagy és Novotny (3-3), Szelei (2) és a Nagy-Novotny páros. KÖZPONTI SPORTISKOLA V-VASAS IKARUS 4:6 Győztek: Nagy (3), Novotny (2), Szalai. BP. SPARTACUS V-VASAS I­KARUS 4:6 Győztek: Nagy, Novotny és Dvéri László (2—2). C­sak üdvözölni lehet az egész szakosztály eredményeit. REGFIÓK BAJNOKSÁGA Csapatunk a 17. fordulóban egy rossz szervezés áldozata lett —­­ elvesztette a veretlenségét. Fölcserélték a pályaválasztói jogot, s így az Üllői úti FTC stadionban tartották meg a bajnokságot a Vitezsál Oszkár emlékmérkőzés (FTC—Vasas Ikarus barát­ságos) előmérkőzéseként. Az FTC 2:0, 3:1, 4:1 után a fölébredő együttes ellen 5:3-ra nyert. Bizonyos, hogy hazai környezetben, szurkolókkal nem kapott volna ki a még mindig bajnoki aranyérmes helyen, öt ponttal vezető gárda. Tulajdonképpen ezúton kell elnézést kérnünk az „Ikarus" olvasóitól is, hiszen önhibánkon kívül félreinformáltuk a mérkőzést megtekinteni kívánó szurkolókat is, hiszen a beharangozónk szerint, április 27-én (hétfőn) Métgesföldön kellett volna lejátszani az Ikarus— FTC öregfiúk bajnoki találkozót. Ám az újság átfutási ideje nem képes követni az ehhez hasonló „szerencsétlen" változtatásokat, hiszen április 29-én és az Üllői úton játszották le végül a meccset... VASAS I­KARUS—BVSC 3:0 Az ellenfél nem érkezett meg, így a szabályok értelmében e 3,0 és 2 bajnoki pontot jegyezték be. VASAS-VASAS IKARUS 2:2 (1:1) A játék erejére nem igen panaszkodható ellenfél — Bene­deri is őket erősíti — csak egy pontot tudott otthon tartani. Góllövőink Horváth és Menráth voltak. Jók: Molnár, Racskó, Menráth. FERENCVÁROSI TC-VASAS IKARUS 5:3 (2:0) Üllői út, 250 néző. Ikarus: Gajárszki—Molnár L., Tóth F., Péteri, Racskó, Muharai, Rostás, Hazai (Kardos), Horváth I. Bodó (Varga), Menráth. Edző: Molnár János. A Fradiban játszott: Szűcs, Szőke, Novák, Monostori, Fenyvesi dr.,, Fenyvesi II, hogy csak az ismertebbeket említsük, sőt Németh Miklós is,aki sorsdöntő gólt szerzett a Fradinak. Az öregfiúk kiemelt csoportjának tabellája: 1. Vasas Ikarus 17 13 3 1 47-19 29 2. FTC 17 10 4 3 42-28 24 3. BKV Előre 177 5 5 17-15 19 4. Vasas 178 2 7 41-35 18 5. Dunakeszi Vasutas 177 4 6 23-23 18 6. Gázművek 177 4 6 19-19 18 7. Ercsi Kinizsi 176 4 7 22-28 16 8. KISTEXT 176 3 8 18-24 15 9. KPM Vasúti Főoszt. 176 3 8 20-28 15 10. Váci Húsos 175 4 8 29-30 14 11. ÉVSG 175 4 8 23-25 14 12. BVSC 175 4 13 15-424 Egyébként a góljainkat Menráth (53. perc), Horváth (63. és 68. perc) az FTC góljait Török (2), Simon, Németh és Novák szerezték, egy olyan mérkőzésen, ahol még legalább ennyi helyzet maradt kihasználatlanul.. Például a 26. percben Hazainak csak át kellett volna Horváth Györgyi fölött a labdát... Szőkét még az első félidőben kiállították a beszédért. TEKE Kezdjük ez NB II Keleti csoportjában küzdő női csapat mérkőzéseivel. Nyíregyháza ellen győzelem. Szentesen vereség... VASAS I­KARUS—NYI­REGYHÁZI TAURUS 6:2 (2484:2272) Pontszerző: Dobos 454, Fehér 432, Telegdi 416, Sallayné 410. Játszott még: Rózsa 399, Bene 337 fával. SZENTESI VASUTAS-VASAS IKARUS 5:3 (2371:2366) Pontszerző: Rózsa 403, Telegdi 400, Sallayné, 399. Játszott még: Dobos 389, Fehér 388, Bene 387 fával. Fehér Andrea és Telegdi Éva Nyújtott tehát jót...­­ BP. POSTÁS B-VASAS IKARUS B 5:1 (1561,1277) Pontszerző: Ballainé 371. Játszott még: Szabóné 314, Joó 288, Borbiró 284 fával. VASAS IKARUS B—FTC B 1:5 (1489,1631) Pontszerző: Doboz 389. Játszott még: Novák 380, Szabóné 342 és Joó 378 fával. Feltűnő Szabóné gyengesége... CSEPEL SC B-VASAS IKARUS B 6:0 (játék nélkül) VASAS IKARUS B-VÍZMŰVEK B 4:2 (1394,1365) Pontszerző: Joó 382, Ballainé 366. Játszott még: Borbiró A. 340 és Szabóné 304(!) fával. VASAS IKARUS B-BKV ELŐRE­ A 2:4 (1516,1551) Pontszerző: Szallayné 420, Fehér 392. Játszott még: Joó 362, Borbiró Ági 342 fával. Férfiak. NB II-es férficsapatunk is „felesben" játszott. Egy győzelem és egy vereség. Egyre több fiatal szerepel... VASAS­I­KARUS—SZABOLCSI ÉpÍtŐK 7:1 (2788,2484) Pontszerző: Ferenc 504 Borbiró 486, Bató 468, Sallai 457, Bacsa 441. Játszott még: Riznar 432 fával. SZEGEDI POSTÁS-VASAS IKARUS 7:1 (2477:2336) Pontszerző: Borbiró 406. Játszott még: Rizner 405, Bató 404, Ferencz 388, Sallai 368 és Bacsa 365 fával. MOM­A-VASAS IKARUS ( 6:2/2 ,2102) Pontszerző: Borbiró 375, Gurály F. 372. Játszott még: Springer 362, Horváth 339, Soós 329, Sallai 325 fával. VASAS IKARUS C-PÉNZÜGYŐR B 7:1 (2651:2422) Pontszerző: Borbiró 507, Springer 477, Maksai 431, Kovács 428. Játszott még: Horváth 420, Soós 388 fával. ZUGLÓI DANUVIA B-VASAS IKARUS C 6:2 (2496:2455) Pontszerző: Borbiró 443, Bató 434. Játszott még: Bacsa 425, Springer 408, Gurály F. 379, Horváth 368 fával. VASAS IKARUS C-B. HUNGÁRIA B 8:0 (2770:2317) Pontszerzők: Borbiró 502, Springer 480, Krémer 469, Hohol 452, Gurály F. 447 és Kovács J. 420 fával. VEGYTERV B-VASAS IKARUS 1:7 (2 :2298) Pontszerző: Krémer 401, Borbiró 400, Gurély F. 387, Soós 383. Játszott még: Kiss P. 382 és Springer 345 (!) fával. LABDARÚGÁS öt mérkőzés és nyolc pont. Mégsem vagyunk illetve lehetünk elégedettek, hiszen „értelmetlenül" vesztettünk két bajnoki pontot a régi mumus otthonában. Ráadásul még gólt sem lőttünk, igaz besegített a játékvezető is... Nem adott , meg javunkra szinte semmit. Azonban a tabellán csak a vereség látszik, sajnos, jobb helyünkbe is került a vesztesi VASAS I­KARUS—III. KER­ TTVE 1:0 (1:0) Mátyásföld, 200 néző. Góllövő: Hidegh (6 perc) Kiállítás: Dudás (61 perc). Küzdelmes mérkőzés — megérdemelt győzelem. Jó: Szét, Szekulov, Hidegh. ÁPRILIS 4. VASAS-VASAS IKARUS 0:2 (0:2) Kelenvölgy, 150 néző. Góllövő: Szekulov 11 -esből, Csajka. A gólok a 11. és 18. percben estek. Gyenge játékkal is két pont. VASAS IKARUS—EMG SK (Sashalom) 3:1 (0:1) Mátyásföld, 250 néző. Ikarus: Szilasi-Bulla, Frecska, Malik, Szekulov, Ilosvay, Szét, Hideg, Darányi (Horváth), Csajka, Dudás (Kárpáti). Edző: Tóth Ferenc. Góllövő: Hideg, Kárpáti és Pál I. (öngól). Kitűnő második félidő, megérdemelt győzelem. Jó: Malik, Hideg, Kárpáti, Ilosvay. A 8. percben Szekulov 11-est hibázott... GANZ VILLAMOSSÁGI-VASAS IKARUS 1:0 (1:0) Marcibányi tér, 200 néző. A mumus ismét nyert, kis segítséggel... A hazaiak egy fontos „pelyetartozékkal" voltak előnyben — játékveze­tővel! VASAS I­KARUS—CHI­NOI­N 3:2 (3:1) Mátyásföld, 150 néző. Góllövő: Hideg (2), Horváth. Egy lépés előre a tabellán, és ismét gólok — három is... A tabellából: 1. Soroksári VOSE 31 189 4 70-24 45 2. Erzsébeti SMTK 31 179 5 53—36 43 3. Vasas Ikarus 31 15 124 51-26 42 4. Medicor 31 178 6 44-23 42 5. III. ker. TTVE 31 159 7 55-32 39 6. Honvéd Köteles I. SE 31 148 9 51-31 36 7. Honvéd Osztapenko SE 31 147 10 48-33 35 8. EMG SK 31 146 11 49-39 34 9. Törekvés 31 11 10 10 46-33 32 10. Vasas Izzó 31 10 11 10 51-48 31 11. Chinoin 31 118 12 45-51 30 12. Honvéd Nógrádi SE 319 12 10 38-53 30. TÖMEGSPORT - FEHÉRVÁR Felszabadulásunk tiszteletére teke egyéni és csapatversenyt rendeztek nők számára. 108-an éltek a lehető­séggel , 26 négyfős csapat küzdött a helyezésekért. Csapatban: 1. Ár- és kalkuláció osztály. 342, 2. Elektr. előszerelő üzem 340, 3 Vázas II. üzem 324, 4. 111-as gyáregység Előszerelő üzem 322, 5. Munkaügyi osztály 311,6. Forgácsoló üzem 310 fával. Egyéniben: 1. Makk Flóriánná 104, 2. Takács Károlyné 104, 3. Lengyel Istvánná 101, 4. Szőke Irma 101, 5. Nagyváradi Tamásné 100, 6. Juhász Gyuláné 99 fával. A 40 vegyesdobás eredményénél azonos eredmények esetében a jobb tarolás dönt. A sikeres rendezésen felbuzdulva — a női verseny után — kiírták a szocialista brigádok teke férficsapat és egyéni bajnokságot. Három fordulóra tervezik. 65 csapat, 325 fő nevezését fogadták al Keleti János TÖMEGSPORT — SZEGED A 11-es számú KlsZ-alapszervezet „szervezeti kupa" elnevezésű labdarúgó bajnokságot szervezett a vállala­ton belül. Résztvevő csapatok: KISZ-szervezet, pártszervezet, szakszervezet, gazdasági vezetők. Ennek a sportrendezvénynek erénye, hogy olyan emberek is részt vettek rajta, akik általában nem sportolnak. I. helyezett lett: KISZ, II. a szakszervezet, III. a pártszervezet, IV. a gazdasági vezetők csapata. Dudás Mária A rovatot vezeti: KRÉMER JÓZSEF MÓR Fedett, daruzott tároló. Megkezdődtek a fedett, daruzott tároló alapozási munkái. A betonacél szerkezetet az Oroszlányi Szénbányák Építészeti üzeme szállította. Az alapozást a gyár kőműves brigádja végzi. Az acélszerkezeti gépészeti és elekt­romos munkákra a Csepel Egyedi Gépgyár­ral kötöttek szerződést. Méregtemető. Több éves gond a vegyi hulladék elhelyezése. Ez most megoldódik. A székesfehérvári gyárral közösen méreg­temetőt létesítenek Pusztavám térségében. A területátadással kapcsolatos teendőket az Erdészeti Felügyelőséggel már intézik. Gratulálunk Kiss Józsefné, József és Szehofner Lászlóné Tamás nevű gyermeké­nek. Uszb-ülés. Rendkívüli ülést tartott a gyár szakszervezeti bizottsága. Üdülőjegyek és lakáskiutalás odaítéléséről döntöttek. Alkotó Ifjúság. A KISZ-bizottság ez évben is meghirdette az Alkotó Ifjúság kiállítást. A vártnál kevesebb pályamű ér­kezett be. A főként szabad­idő hobby kategóriában benyújtott alkotásokat az étkezdében tekinthetik meg. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetemet fejezem ki munkatár­saimnak, barátaimnak, ismerőseimnek, hogy szeretett férjem, Tiboly József el­hunyta alkalmával mély együttérzésüket fejezték ki, fájdalmamban osztoztak, utolsó útjára elkísérték őt és sírjára koszorút helyeztek. özv. Tiboly Józsefné KETTŐSZÁZÖTVEN NYERT GÉPKOCSI! Még mindig nagy népszerűségnek örvend a gépkocsinyeremény-betétkönyv, annak ellenére, hogy ma már jóformán minden harmadik család rendelkezik gépkocsival. Kerületünkben már 255 gépkocsit nyertek. A negyedéven­kénti húzás eredményt­­ a napilapok közük, de megtekinthetők a nyereményjegyzékek az OTP fiókokban is. Szeretnénk fölhívni a figyelmet arra is, hogy a betétkönyv tulajdonosok­­ e jövő­ben sokkal jobban nézzék meg a nyere­ményjegyzéket, mert egyre több azoknak a kihúzott betétkönyveknek a száma, mellyel nyertek -se nyertes nem jelent­kezett. A XVI. kerületnek is megvan ezzel kap­­­csolatban a története. Egy Wartburgot kihúztak, s a nyertes sokáig nem jelentke­zett. Névre szóló könyv volt, de természe­tesen cím nélkül, így fölkutatása igen nehéz volt, bár mindent megtettek ennek érdekében. A tulajdonos nyolc év útán jött az OTP-re, akkor is azért, hogy kivegye pénzét. Nagy meglepetés érte­­ mert a vételár rá volt vezetve a kartonra, így pénze, illetőleg nyereménye nem veszett el, nem évült el. Hasonló „szerencsében" volt része egy másik ügyfélnek is, aki éppen Wartburg befizetés miatt kívánta megszüntetni gép­­kocsinyeremény-betétkönyvét, s ekkor ér­tesült arról, hogy egy Trabant Limusin tulajdonosa. Tájékoztatásul közöljük az olvasókkal, hogy most, április 30-ig kellett betét­könyvet nyitni ahhoz, hogy az augusztusi sorsolásban résztvehessenek. És mégegyszer: a nyereményjegyzékeket mindig nagyon gondosan nézzék át, mert­, minden lehetséges! Paor Éva Az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár dolgozóinak lapja Felelőt szerkesztő: GERENDÁS FERENC Szerkesztőség: 1630. Budapest, Margit u. 2. Telefon: 636-440 145, 204 mellék Előfizetési díj negyedévre: 8,40 Ft Kiadja: a Hírlapkiadó Vállalat 1959. Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100 Felelős kiadó: TILL IMRE a Hírlapkiadó Vállalat igazgatója Felelős vezető: GYENTI PÁL, igazgató Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat 81.2253

Next