Ikarus, 1981 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-11 / 12. szám

Kezdeményezőképesség, döntés és felelősségvállalás. Három egymásba fonódó magatartásforma. Olyanok, amelyekre szüksége van egy nehéz helyzetben lévő gazdaságnak. Ezek a magatartásformák változnak most leginkább a vezetők és beosztottak mindennapjaiban. Egész gondolkodásmódot kel fölszámolnunk, hiszen a többé-kevésbé utasításláncolatra fölépült gazdaságirányításban megszoktuk, hogy egymásra várunk, gondosan ügyelünk arra, nehogy előbb lépjünk a többinél, mert kilógni a sorból sosem volt ajánlatos. És tessék! Nagy hirtelen itt van a nyakunkon az új gazdasági rendszer, új szeleivel; ebben pedig már egyre többet mondjuk: csak az boldogul jól, aki ki mer lépni a sorból. Aki kezdeményez és kockázatot vállal. De vajon megéri-e változtatni és a felelősséget vállalni? Újítóké a világ!­­ /vagy mégsem?/ Dabi Lajos „notórius" újító, egyben arról is híres, hogy kiáll az igazáért, akár a bíróság előtt is. „Nehéz ember,, föllépésé­vel nem tudom mit szerzett többet, bará­tot vagy ellenséget. — Aki haragudott rám — mondja — az sok esetben még jobban haragszik, én azt tartom: jobb állva meghalni, mint térden­­állva élni. — Lassan a nyugdíj felé közeledik, érde­mes volt ennyi tárgyaláson, bemutatón részt venni, hogy elismerjék, alkalmazzák az újításait? — A boldogulásomat az újítómozga­lomnak köszönhetem, ezért egyben elköte­lezett is vagyok, sokszor kényszerített egy­­egy ismételten visszatérő hiba arra, hogy más megoldást próbáljak ki. — És az anyagiak? — Általában az újítók, föltalálók nem kupecok, de sajnos mindig az a sok, amit a föltaláló kér, azt senki sem nézi meg, mennyit adott. Ezen a szemléleten változ­tatni kell! Hoffer József a törzsgyár raktárgazdál­kodási osztályvezetőjének nevéhez fűződik a szállítások korszerűsítése, így például az üvegszállító konténerek elterjesztése. — Amikor ide kerültem — kezdi — az üvegeket négyszer kellett átrakodni a gyáron belül. Ez az akkori létszám és darabszám mellett is nehézkes volt, most képzelje mi lenne konténer nélkül: fele­annyi emberünk van és háromszor annyi autóbuszt gyártunk. Egyszerűen meghal­tunk volna, ha nem csinálunk valamit. — Az előbb az újítási osztályon találkoz­tunk, épp egy újításának a véleményezését igyekezett kihajtani az illetékesekből. Mindig ilyen rámenősen kell ezt csinálni? — Sajnos igen. A kezdeményezés átgázo­­lással egyenlő, vagyis csak akkor lehet elérni valamit, ha szívósan rajta van az ember, utánamegy a dolgoknak. Egy fokkal magasabb szinten születnek a döntések A fehérvári gyár szervezési osztályát egy év óta vezeti Süle Gábor. Véleményét röviden így foglalta össze: „ Régi közhely, hogy a döntéseket arra a legalacsonyabb szintre kell telepíteni, ahol a meghozatalukhoz szükséges összes információ rendelkezésre áll, megvan a végrehajtáshoz szükséges hatáskör és megteremthető a cselekvésben való érdekeltség. Ezek bármelyi­kének hiánya gátat vethet a legjobb szándék, a legtiszteletre méltóbb akarat érvényesü­lésének is. Nos, az Ikarusban a legtöbb döntés legalább egy szinttel magasabban születik, mint az indokolt lenne. Ha születik. A valós vagy vélt rizikótól való ódzkodás, a kényelmesség, a közöm­bösség, vagy az érdektelenség gyakran okozza ugyanis, hogy döntések meg sem születnek, vagy csak jelentős túlhordás után. — (Egyik kedves műsorom a reggeli torna. Milyen jó érzés is hallani: döntés következik... —) Sovány vigasz bár, de a Munkaügyi Minisztérium, mintegy kilencszáz hazai vállalat vizsgálata során hasonló következtetésekre jutott: „A vezetői lépcsők számának növeke­dése miatt minden közbeiktatott vezetői lépcső gyakorolni akarja az alatta levő vezetői beosztások kijelölt hatásköreit, emiatt a hatáskörök a vezetői lépcsőben felfelé tolódnak el, a vezetői lépcsők végén lévő közvetlen munkahelyi vezetői munkakörök a hatáskörök csökkenésével arányosan elértéktelenednek. Ez a körülmény is erősen befolyásolja a szervezetek felfelé, a magasabb hatáskörök elérése felé való törekvést, ami viszont a szervezet vízszintes tagoltságának tovább növekedését eredményezi." Mi a teendő? A recept egyszerűen hangzik: világosan megfogalmazott célok, rendezett, a vállalati működés egészét átfogó folyamatok, korszerű szervezeti struktúra, tisztázott feladat és hatáskörök, korszerű információs rendszer és hatásos érdekeltség, hozzá adekvát vezetési rendszer. Napjainkban nagyvállalati szintről indított munkák keretében, ezen irányokban dolgozunk és messzelátó terveket szövünk. Kár, hogy a megfogalmazott koncepciókkal ellentétes (de legalábbis haránt)­­ irányú döntések gyakorta tompítják e távoli csillagok fényét. Ez rossz ikarusi szokás Molnár Imre fehérvári gépészmérnök je­lenleg — a DÜRR munkák ideje alatt — a szerszámüzem műszaki oszt. vezetője. Egyéb­ként a célgéptervező csoport vezetője, tizenhét éves szakmai gyakorlattal. — Kevés információ jut el erre a terü­letre. Hetente egyszer van főtechnológiai értekezlet. (így egyes információk már egy hetet késnek) Főmérnöki értekezleten is hetente foglalkoznak ugyanazon területtel — az áttétel, az idő ezzel tovább nő. Ez valami rossz Ikarusi szokás Az emberekkel nem hetente kell megbeszélni a felada­tokat, hanem együtt kell velük élni, dol­gozni, menetközben is megtalálni egymást. Szervezetileg kellene ezen változtatni, mert az értekezletek egy részében csak raboljuk egymás idejét. (Azt is végig kell hallgatnunk, ami már nem ránk tartozik). — A döntésekről nem a legjobb a véle­ményem. Kiszolgáltatott terület a szer­számüzem. Pl. egyforma szinten kérik a kis- és nagyszériás kocsik fölszerszámo­zottságát akkor is, ha a gazdaságosság, az ésszerű takarékosság nem ezt diktálja. Az az érzésem, hogy akik ezt kérik nem kel­lően értenek hozzá. Példának említem a pneumatikus szorítót. Kis szériához meg­felelne a kézi szorító is. Vagy példákat tudnék hozni a most soron lévő 220 Scania busz szerszámozottságáról. Itt lehetne nálunk eldönteni, hogy mi felel meg, mi a gazdaságos. Mi egyébként elkészítjük és odavisszük az általunk készített olcsóbb, egyszerűbb készülékeket, de az üzem nem veszi át. Pedig a szerszámozottság költsé­gét rájuk, a termékre terhelik. Erre azon­ban akkor nem gondolnak. Tehát a lénye­ges kérdésekben nem mi döntünk. — Kockázatot addig a mértékig lehet vállalni, amíg csak én vagyok érte a felelős. Ha másoknak is van benne része, már kezdődik a huza­vona. A felelősségvállalás egyébként nálunk egyértelmű. Aki tervez, az nem tudja másra hárítani a felelősséget. — A beosztásomnak megfelelő intéz­kedési joggal rendelkezem. De, ami az Ikarus jövőjére hat, ahhoz nincs meg a járható út, nincs aki meghallgasson, nincs fórum, ahol elmondhatnám. Akiknek hivatalból kellene foglalkozni (gyártmány­­fejlesztés) a jövővel, azoknak nem marad idejük a fejlesztésre. Nem az ő hibájuk, szervezetileg nem jó a fölállás. Gondolok itt olyanokra, hogy pl. az Ikarus nem foglalkozik a fékenergia visszanyerésével. Pedig ez 30%-os üzemanyag-megtakarítást jelentene. Szintén hiányosság van a technológia fejlesztés területén is. Általá­ban azok kezdeményeznek, akik a „sor" végén állnak. — Hogy érdemes-e értelmes embernek lenni? Igen. Ha csak azt végezném el, amit kiadnak , nem lenne értelme bejárni a munkahelyemre. A szépet, az izgalmasat az újnak a keresése adja, s ezzel együtt a munkakedvet is. A főnökeim nem akadályoznak Palló Sándor, a fehérvári lemezes üzem fiatal művezetője tizenhárom év óta dolgozik azok között, akiknek egy évvel ezelőtt a vezetőjük lett. — Először el kellett fogadtatni magam. Sok dolgot a helyére kellett tennem, pl. azt, hogy miért mennyit lehet keresni. Nehéz volt megszüntetni az egyenlősdit. Keresni kellett az utat, hogy megfelelő légkört tudjak kialakítani. Ahogy telt az idő, egyre inkább megértettek. A főnökeim nem akadályoznak ebben a munkában, sőt volt rá eset, hogy átvették a módszeremet. Most már tudják az e területen dolgozók, hogy a fizetést a 100%-os, minőségben is jó teljesítményért kapják. De azt is tudják, ha ezen felül vállalnak, azért fizet is a gyár. — Az üzemvezetőnk hagyja dolgozni a fiatal beosztottakat. Az üzemi demokrácia fórumain nincs olyan, hogy azért nem veszik figyelembe a véleményemet, mert fiatal vagyok.­­ A döntések, a feladatok általában adminisztratív úton jutnak el hozzánk, vagy a hétfő reggeli üzemvezetői eligazításon. Halasi Ferenc üzemvezető közvetlen, bármikor be lehet hozzá menni. Ezeken az értekezleteken több alternatívából kialakított feladat­­megoldást mondanak. Ebből alakítjuk ki közösen, a végső megoldást. Aggályaimat, javaslataimat elfogadják­, ha meg tudom kellően indokolni.­­ Nehéz előre megmondani, hogy mikor vállalok­­rizikós feladatot. Mindenki másként közelít meg egy feladatot. Más stílusban, más temperamentumban — még akkor is ha egyet akarunk. Nagysága akkor derül ki igazán, ha nem sikerül, ha belebukik valaki. De felelősséggel mindenki tartozik: a munkás, a vezető egyaránt. A legnagyobb annak a felelőssége, aki emberekkel foglalkozik. Néha a „farok csóválja a kutyát” Wéber Rudolf, a fehérvári III. gyáregységvezető helyettese: — A fehérvári gyárról tudni kell, hogy egy időben elszoktatták a vezetőket a döntések jogától. Most lenne rá mód, most meg gyakran nem élünk vele. — Nem mindig ott születnek a döntések, ahol kellene, ahol a legjobb, a legtöbb információ rendelkezésre áll. Néha a „farok csóválja a kutyát". Még csak nem is „fönt" hanem lejjebb döntenek egy-egy üzemi témában. Mondok példákat is. Én napi 20 milliós készletért vagyok felelős, de ennek egy ezrelékéhez sincs utalványozási jogom. Ha megfelelőnek tartják az egyszemélyi felelős vezetését, miért nem bíznak bennünk? Vagy például mások döntötték el, hogy nincs szükség üzemtechnológusra, így most más dönti el, azt is, hogy egy biztosíték, egy villanyégő természetes úton, vagy szándékosan ment-e tönkre. Hasonló a helyzet a létszámkérdésben. Nem vehetünk fel takarítót a kilépett helyett. Pedig csak látná milyenek a mellékhelyiségek! Ott döntöttek, döntenek ezekben a témákban, ahol nem tudják, nem értenek hozzá. Ránk bíznak hatalmas értékeket, de a véleményünkre nem kíváncsiak, nem mi döntünk ezekben a bosszúságokat szülő kérdé­sekben. Egyesek hivatalként lépnek fel, mintha fordítva értelmeznék a ki kiért van helyzetet. (pl. gyegy, pénzügy, munkásellátás, stb) A cél: kiszolgálni a termelést, az embert. — Ha azt kockázatnak lehet nevezni, hogy naponta megszegjük a sokféle, elavult, rosszul kiadott intézkedéseket, bürokráciákat — akkor igen, vállalunk. Véleményem szerint kockázattal járt a szervezési osztály segítségével megvalósított III. gyáregység új telepítési rendszere is. Mi kezdeményeztük, ez év április 4-re készült el. Ez felelősséget rótt az itt dolgozó szocialista brigádokra is. — Én a munkát csak felelősséggel, újat adva tudom elképzelni. Vannak dolgok, amit évek óta „hajtok". Van, ami sikerült, van ami még nem. De nem fáradok bele, végig fogom csinálni, mert tudom hogy jót akarok, megfelelő érveim vannak. Azért nem vagyok elfáradt,elfásult ember, mert tudom, hogy egyszer sikerül. — Az hogy én anyagilag is, erkölcsileg is el vagyok ismerve ebben a gyárban — jórészt annak köszönhetem, hogy szakmailag is, emberileg is felelősséget, kockázatot vállalok munkámban. Nem elég párjelzőként bekiabálni, szajkózni a hibákat, nem elég csak „fölvetni" Meg kell mondani, ha nem így akkor hogyan, indokolni miért jobb az új a réginél. De még ez sem elég, annak megvalósításában cselekvő emberként, vezetőként részt is kell vállalni. Belső kényszer Esztergályos Géza a budapesti meó­ban műszaki vezető. Szemmel láthatóan fiatal, ahogyan mondta, harmincöt éves. Tizenegy éve dolgozik a törzsgyárban, gé­pészmérnök. — Itt, nálunk a meó­ban egyik óráról a másikra kell dönteni. A rövid idő nem teszi lehetővé, hogy ezek mindegyike megalapozott és kikezdhetetlen legyen. Túl sok a tűzoltó munka. — Milyen utóhatása van ennek? — Nem mindig,nyugodt a lelkiismeretem. — Említene egy-két „kikezdhető" döntést... — Nem szívesen... De ha nem lehet kitérni előle... Előfordul, hogy egy ugyan­azon minőség igent és nemet is kap egy­szerre. Egyik oldalról nyomja a termelés... Például egy gyáregység — az ottani meóval együtt — hibázik. Nem egetverő dolgokra gondolok. Hibás anyagot épít be. Ezt tudván tudja is. Aztán rájátszik a követ­kező is. Ezt mindjárt azzal kellene meg­etetni, aki főzte. Menet közben. De nem, megy tovább. Nem riadunk vissza a felelős­ségre vonástól. De nem volt szabad hagyni az egymásra való hivatkozást... — Itt mindössze egy éve dolgozik, volt-e alkalma kezdeményezésre, ha volt, mi haj­totta? Mi volt az indítéka? — Itt még nem, az előző munkahe­lyemen, a kísérleti üzemben inkább kezde­ményeztem. S hogy mi késztetett rá? Az, hogy valamit lelkiismeretesebben, gyor­sabban csináljunk: a tenniakarás. — Észrevették? — Most már mondhatom, hogy észre­vették, de nem jártam sok sikerrel. Rossz a hatása a kezdeményezéseknek. Az embe­rek szeretnek kényelmesen dolgozni. Addig nem is izgatják magukat, míg valami külső hatás nem éri őket. Most kevesebb autóbuszt rendelnek tőlünk. Ez szerintem arra kényszerít bennünket, hogy közben is jó legyen a minőség, ne csak a végén. Külső pofon kell ahhoz, hogy úrrá legyünk a tespedésen. — Elsikkadnak a kezdeményezések? — A régi munkahelyemen nem láttam a visszacsatolást. Nem jött vissza, hogy az a valami jó vagy rossz, mire lehet használni. Úgy elment a levegőbe. — Ezek után érdemes?... — Lehet, hogy ellentmondásba kevere­dek, de azt mondom: igen. Tíz közül, ha egy végigfut, bejön, érdemes. Belső kény­szer az, hogy időnként az ember tegyen valamit. — A fölülről érkező kezdeményezésekre jobb sors vár? — Ha nem ellenőrzik, az ugyanúgy elhal­hat. Hány olyan példa van, amely születé­sekor ígéretes volt, s egy év múlva ugyan­azzal, mint megoldásra váró gonddal talál­koztunk. — Van ellensége a kezdeményezőnek? — Nyíltan nincs... Nincs is lehetőség Klujber Lászlóné üzemvezető. Mór: „Az üzem rá van kényszerítve a kezde­ményezésekre, hisz a termelés ezt megkö­veteli. A feladat adottsága mellett a mód­szert nekünk kell meghatározni. Ilyen pél­dául az ülésfejlesztés. A nagyvonalú ter­vezői elképzelések alapján elkészítettük a különböző kivitelű üléshuzatokat, s ezek­ből választották ki a legmegfelelőbbet. Persze nem megy minden ilyen egy­szerűen. A két sori luxus autóbusz gyártás miatt nem tudtuk a fejvédő huzatot varrni. Ez ugyanis mintegy 3000 normaóra kapaci­tást köt le. A dolgozókkal való egyeztetést követően javasoltam, hogy vihessék haza, s otthon sima darabbérért megvarrják. A dolgozók ezt vállalták, s az üzemnek is jól jött volna, hisz semmiféle rezsiköltség nem jelentkezik. Ezzel az ötlettel aztán küldöz­­gettek jobbra, balra, végül nem lett belőle semmi, így elértük, hogy a kiélezett hely­zet miatt egy hétig túlóráztunk (kifizettük a pótlékokat) és a szabadságokat sem tud­tuk kiadni. Mindettől függetlenül az az igazság, hogy egetverő kezdeményezésekre nincs is lehe­tőség. A gyártási program és a foglalkoz­tatható létszám adott, az üzem­szabadság foka a végrehajtás módszerére korláto­zódik, vagy esetenként arra sem." Nem jár több fizetés Adamis Gábor, folyamatgépesítési cso­portvezető, Budapest. — Érdemes keresni az önálló megoldásokat, mert akkor sokkal gyorsabban megy a munka. Másért nem. Ezért nem jár több fizetés, külön jutalom — és ha nem válik be a megoldás, akkor még le is zálják az embert. Ha nincs főnök, akkor az önálló döntés marad egyedüli megoldásként, mert ha várunk egy felelős vezetőre, akkor addig nem megy a munka. Bata Péterné adminisztrátor, gyártásfej­lesztés, Budapest — Érdemes önállóan kez­deményezni a munkában — bár az én területemen erre kevesebb a lehetőség. Inkább a felelősség vállalására van mód. Elvárják tőlem, hogy ha szükség van rá, önállóan döntsék. Rugalmasnak kell lenni. Kurdi Sándor, a KISZ-bizottság agit.prop. titkára: Budapest — Ha valamit csinál az ember, akkor vállalnia is kell érte a felelősséget. Aki dolgozik, az tévedhet is. De ha valaki semmi mással nem csinál többet, mint ami a munkája — és csak azt végzi el, amit mondanak neki, akkor olyan, mint egy gép. Keresni kell az önálló kezdeményezéseket, akár a gazdasági, akár a politikai munkában. A KISZ éppen ezeket a kezdeményezéseket várja el a fiataloktól. Névtelen válaszadó: — Gondolom maga is keresi az önálló megoldásokat. No akkor, keressen másik riportalanyt! Végülis nem én döntök Megszólítottam valakit a törzsgyári sajtolóban. Döntési jog, felelősségvállalás, kezde­ményezés... ezekről szeretnék beszélgetni. Nem vállalta. Közben mellénk lépett egyik munkatársa, s hallván a témát, megjegyezte: ugyan már, itt egyik nap kiadják szóban az utasítást, másnap letagadják." A négy művezető mégis kötélnek állt. — Hogy van-e döntési jogunk? — kérdezett vissza Takács György, az excenter élhajlító műhely művezetője. — Minden nagy dologban mi döntünk, de nagy dolog még nem fordult elő. Ami nem a termeléssel kapcsolatos, abban a legtöbbször az utolsó pillanatban S.O.S. kell döntenünk. De nemcsak ez a baj. Mást is mondhatok. A legjobb gépbeállítómnak 800 forint prémiumot szerettem volna adni. Ahhoz jogom van, hogy ezt javasolhassam, de fölülbírálják és végülis nem én döntök. — A bér és prémiumosztáskor a legtöbbször átnyúlnak a fejünk fölött, mi csak javasolhatunk, de nem döntünk, úgy ahogy Gyuri mondta, s ezzel csorbítják a művezetők tekintélyét — kapcsolódott a beszélgetésbe Molnár Antal, a daraboló műhely vezetője. Amikor gyorsan kell dönteni, de még a mérlegelésre sincs idő, bizony előfordulhat, hogy a döntés nem a legjobb lesz... Dehát hogyan lehessen jó? — Tegnap délután kaptam a meó­tól egy leállító jegyet: a sajtolt alkatrész vonalas és szálfaszakadásos, emiatt a sajtolt anyag hullámos. Döntenem kellett. Leállok vagy csináltatom. De hiába küldöm el a szerszámot javításra, lemossák, s marad a régi. A program viszont fölborul. Lehet, hogy négy de meglehet, hogy nyolc óra lesz a kiesés, ide áll a busz , és tombol, én pedig tudom, hogy jobbat úgysem csináltathatok. Ilyen ez már több mint tíz éve. Aláírtam, s ezzel a teljes felelősséget a nyakamba vettem. — Anyagilag ráfizettek már az önálló döntésre? — Hogyne — válaszolta elsőként a többiek nevében is Takács György. — A meó ránk bizonyította, hogy nem jó. Leselejtezték. Fizethettünk. Aztán mert nem volt más, mert nem volt jobb, mégis fölhasználták. — Június elsején a borítékból tudtuk meg, hogy az áprilisi prémiumunkat elvonják, mert a teljesítés csak 96,8 százalékos volt — vette át a szót Figura József, a nagysajtoló délutános művezetője. — Nem is teljesíthettük 100 százalékra, mert nem volt gép, nem volt anyag, akkor adták át az új darut, elvitték a 3-as gépet, munkavédelmi oktatáson kellett részt vennünk... Önhibánkon kívül egy csomó kiesés. A döntést nem tartjuk jogosnak, de ha már valakik így határoztak, legkésőbb május 15-ig közölniök kellett volna, hogy ilyen és ilyen okok miatt nincs prémium, de ennek írásban nyoma sincs. Így is születnek döntések. írták: Dézsy — Dunajcsik — Kovács — Szántó — Kovács — Tarpai

Next