Ikarus, 1983 (31. évfolyam, 1-25. szám)

1983-02-03 / 2. szám

őszinte tájékoztatás a jó intézkedés alapja A mai gazdálkodási körülményeink között rendkívül fontos erősíteni a munkahelyi demokráciát. Ha azt várjuk, hogy a munkahelyén minden dolgozónk azt nyújtsa, amire képes, akkor folyamatosan és közérthetően ismertetni kell velük az őket érintő intézkedéseket, elképzeléseket és azok indokait. Már a döntések előtt széles körben informálódni kell arról, hogy vajon a várható intézkedés megértésre talál-e, eléri-e a célját vagy nem. Számtalanszor bebizonyosodott már, hogy a megalapozatlan döntés sokkal többet árt, mint használ, vagy mintha nem is csináltunk volna semmit. Véleményem serint különösen igaz ez a semélyes kérdésekkel kapcsolatban. Miért állítom ezt? Azért, mert az átszervezésekkel együtt sok olyan kérdéssel foglalkoznak az emberek, amelyek hátráltatják vagy kikeltetik a feladatok megvalósítását És nemcsak azok foglalkoznak az átszervezési intézkedésekkel, akiket érint, hanem azok is, akiket nem. Elvonja figyelmüket a rájuk bízott feladattól. A kérdések tömkelege vetődik föl: „ki, hová, miért mennyiért"­, és ezekre válasolni is kell. Mindig vannak jólértesültek, akik biztosan tudják. A rendelkezések a korábbinál egyértelműbben rögzítik válla­lati szervezeten belül a munkamegosztást, egyértelműbbé teszik a közép- és alsósintű vezetők munkájának megítélésének jogát, az előírások megsértéséért való személyes felelősségét is. A vezetők kinevezéséhez, felmentéséhez, kitüntetéséhez a jövőben kérni kell a demokratikus fórumok véleményét Ez még az eddiginél is nagyobb tájékozottságot és felelősséget kíván mindenkitől. Baráth József Szeged c­LMSQWK _u_ JJ—1.1­­­1 OLDALA —f t i-t- t—rr t f t-t~ * t—f-­VITA-VÉLEMÉNYEK Sokat vállaltak Az év első hónapjaiban lázas munka folyik minden KISZ- szervezetben. Készülnek. Számot kell adni a taggyűlés előtt az elmúlt mozgalmi évben végzett munkáról, méltatni az eredménye­ket, de rámutatni a hibákra is, valamint azokra közösen meg­felelő megoldást találni. Tavaly a vártnál is nehezebb körülmények között bizonyított a szegedi gyár Sallai Imre KISZ-alapszervezete, melynek fiataljai többségében közvetlen termelő területen dolgoznak. Az egyéni vállalások alapján összeállított akcióprogram az év elején nehéz feladatok elé állította őket. Többek között vállalkoztak a gazda­sági eredményeink növelésére, a munka színvonalának emelésére, a politikai képzettség javítására, sport és közművelődési céljaink elérésére. Kiemelten foglalkoztak gazdaságpolitikai kérdésekkel. A fiatalok a hatodik ötéves tervnek megfelelően tevékenykedtek. Munkájuk javult, csökkentek a sel­ejtek, a kieső idők. Társadalmi munkával is jó eredményt értek el. Részt vettek kommunista műszakokon, a gyári sportpálya elkészítésében, végeztek társadalmi munkát általános iskola részére, dolgoztak a szegedi ifjúsági napokra készített karneváli produkción és még sorolhatnánk. Az alapszervezet politikai tevékenysége az előző időszakhoz képest fejlődött, de rendszerességén javítani kell. Az alapszervezet tagjainak a KISZ-en kívüli fiatalokra gyakorolt hatása eredményes volt: nőtt a taglétszám, valamint a munkásfiatalok aránya. A párttagajánló tevékenység tervszerű és folyamatos. A KISZ KB által kiírt országos pályázaton — üzemtörténeti kiállítással — az alapszervezet harmadik helyezést ért el. Az eredményeket köszönhetik a szegedi gyár KISZ-bizottság lelkiismeretes, tervszerű munkájának is, amellyel nagy segítséget nyújtanak az alapszervezetnek. Az alapszervezet munkája tehát jó színvonalú. A jövőben azonban még több fiatalt kell bevonni a rendezvényekbe, és gondot kell fordítaniok a politikai oktatások javítására is. A gazdasági munkában pedig még nagyobb gondot kell fordítani az eredményesebb és jobb munkára. Békési József Szeged Ne azt vállalja, ami a kötelessége Népünk jólétének fokozása, elért életszínvonalunk meg­szilárdítása, mindennapi életünket elégedettségünket befolyásoló tényezők javítása ugyanolyan fontos feladat társadalmunkban, mint bonyolult és igényes gazdasági teendőink hibátlan elvégzése. Ezért is, azért is felelősek vagyunk mindannyian, ki-ki saját képességei, lehetőségei, hatásköre mértékében. Mit és mennyit tehet népjólétünk javítása érdekében. Minden egyes embernek személyes felelősséget kell éreznie a hiányosságok föltárásáért, megszüntetéséért. Szóvá kell tenni a hibákat, nem szabad elhall­gatnia jobbító ötletét. Csak úgy fokozható a harmónia és a demokrácia, ha értünk vannak mindezek a létesítmények és mozgalmak. Erről kell most szólnom. Szocialista brigád — ez a kifejezés szókincsünkben már sokszor hallott, régen használt. Egy szó, mint száz, az utóbbi években nagyon elterjedtek a brigádok. Előrebocsátom: országszerte sok gondot sikerült orvosolni hozzájárulásukkal, segítségükkel. Magam is tagja vagyok munkahelyemen egynek. Van valami, amire az utóbbi időben figyeltem fel: a brigádok­kal összefüggő kötelezettségvállalásokra. Hihetetlen mennyiségű munkaóra, nem kevés pénzértékek. Ám néha olyan dolog képezi a kötelezettségvállalást, amit az illetőnek munkájából eredően kutya kötelessége lenne elvégezni. Van, aki a vállalásának még akkor is eleget tesz, ha egy ötven darabos szériát gyárt és az első darabtól az ötvenedik darabig is selejt. Elvégzi visszajavítását, munkaidőben és rendkívüli jutalom­ban részesül. Nézzük a másikat: 50—100 milliméterrel darabol rövidebbet a méretnél, és ez már csak selejt, az biztos. De jutalom ránézve is biztos. Nézzünk most egy vállalást, hogy meghumorosítsam a dolgot. Például: csirkekeltetőben dolgozó egyén vagy csoport vállalja, jobban ellenőrzi majd a tojásokat a gépberakás előtt, többször megforgatja, hogy egyenletesen átmelegedjenek. Mit csinált idáig, s ha nem volt rá ideje, most majd honnan lesz? Egy brigádnaplóban olvasható, az egyik tag vállalta, hogy rendes családi életet fog élni. Ezt természetesen fölajánlja a köz javára. Mit vállalhat ilyenkor, az aki eddig is rendes családi életet élt? Ezek a rossz példák, de nem vagyok én a megtestesült pesszimizmus. Tudom, a kiváló, jó vállalásokból született ered­mények ezeknek sokszorosa. Mégis: mitől jó ha olyasmivel dicsek­szünk, ami nincs, és ilyen hozzáállással nem is lesz? Ne vállaljon többet az ember csak, amit becsülettel teljesít. De ha már vállal, ne azt, amit fizetéséért kötelessége teljesíteni. Magyar Imre Székesfehérvár Tisztelt Szerkesztőség! Tudom, hogy Önök nem szeretik, ha valaki névtelenül ír, mert úgy gondolják, hogy ha valaki ír, akkor segítségre szorul, ez az én esetemben is így van, de sajnos már rajtam segíteni nem lehet, aki tudott volna az nem tette meg, de ennek ellenére nagyon kérem Önöket, hogy közöljék a cikkemet. Egy idegileg és lelkileg meggyötört ember Olvastam az Ikarus újság 1982. 13-ik számában a „Ki hallott még ilyet? " című cikket. Kedves cikkíró, Önnek igaza van, hogy az Ön által leírt eset valóban ritkán fordul elő. Az is igaz, hogy aki nem tud alakos­­kodni és minden az arcára van írva, az valóban elbukik. Az is igaz, hogy többségben vannak az úgynevezett gügyögő Oscar-díjat érdemlő színészkedő emberek. Én viszont ezektől fuldoklom, sőt egyenesen émelygek, mert ezek azok, akik erősen veszélyeztetik nemcsak a munkahelyi légkört, hanem a másik ember nyugalmát is. Mert mennyivel szebb az, ha valaki mások előtt mutatja a szépet, a jót és ezt így el is hiszik, de amikor nem hallja senki, akkor állandóan gyötri, szekálja és sértegeti a másikat. Ha beszél azért, ha nem azért. Ha nevet azért, ha nem azért. Ha csinál valamit, akkor azért, ha nem azért. Ha valamelyik régi ismerősé­hez kedves, akkor azért ahogyan merészeli? ). Különböző jelzők­kel illeti. Sőt a fenyegetődzéstől sem riad vissza. „Ha valakinek panaszkodni mersz, akkor jaj neked, mert ha szólok ennek meg annak te kiteheted a lelked úgyis nekem hisznek, mert te alaposan lejárattad magad, mert ez azt mondta rád, az meg ezt mondta. És amikor a másik annyira kikészül lelkileg és idegileg, hogy teljesen harcképtelenné válik, akkor megadja neki az utolsó döfést. Azt mondja a főnöknek „úgy veszem észre, hogy az utóbbi időben a munkatársam neheztel rám, pedig én mindent megteszek annak érdekében, hogy jól érezze magát, de ez egy hálátlan alak, én ilyen légkörben dolgozni nem tudok, kérem az intézkedését." ő pedig győztesen ott ül tovább a királyi trónon, hazugságból és rosszindulatból összefont babérkoszorúval a fején és a tükör előtt betanult szende, ártatlan mosollyal hajtogatja „Én bizony nem hagyom magam senkitől. Tudniillik az ő szemében a munkatársa nem ember, hanem egy nagy senki volt, úgy is kezelte, illetve lekezelte. Ez a munkatárs valóban megérdemli az Oscar-díjat, méghozzá sokszorosítva. „Ne ugass te kutya, mert...” Lackó most volt ötéves, szőke kék szemű pesti kisfiú, akivel szemben bizonyos mértékig elfogult vagyok, mert Laci az unokám. A történetek, azonban nem kitalálások. 1979 karácsonya előtt megálltunk egy utcai könyvpavilon előtt, Laci nézte a könyveket, majd rámutatott egy gyermek­­lexikonra, ,Ablak — zsiráf" volt a címe. Ezt vedd meg nekem, kérte. Jól van, majd beszélek a télapóval, s talán elhozza neked karácsonyra. Ne a télapónak szólj, mondta a hároméves Lackó, hanem ennek a bácsinak, aki itt árulja a könyveket.. Az anyai „szigor" néha, de sarokba állítja. Olyankor komo­lyan áll, nézi a falat. A megérkező nagyszülőkkel is közli, ,/Hagyjatok, most büntetésben vagyok". Biztatom, hogy kérjen bocsánatot, ígérje meg, hogy jó lesz. Elhangzik, elég halkan a bocsánat­kérés, de az anyuka azt mondja, hogy: „ugyan ki hisz már neked?" Mire Laci fölnézett rám, és azt mondta: „Tibor papó még hiszi" Baráti beszélgetés közben egyszercsak nekem szegezte a kérdést „Tibor papó igaz, hogy amikor te kisfiú voltál, te is kicsike voltál? " Amikor kint vagyunk falun és jön velem a fúrott kútra vízért, — a deszkapalánkon túl ugat egy házőrző kutya, megszólal a kis emberke: „ne ugass te kutya, mert feldoblak a háztetőre!" Hát ezt meg honnan tanultad, te kis hős? Pista papától — válaszolja (a másik nagyapját hívja úgy). Ha a járdán szembe velünk jön egy nagyobb kutya, rögtön kéri, „vegyél fel a nyakadba". Korholom: szabad így félni egy kutyától? „Nem annyira félek, csak magamat sajnálom." Baranyai Tibor X­i Yuan Hotelunkban vasárnap reggelre ébredve az ablakon kitekintve meglepő látványban volt részem. A főbejárat előtti nagy téren több száz férfiember csöndben hajladozva tornászott. „Na ezt megnézem magamnak közelebbről." A szállodabejárat felső fokán állva egy idősebb korú, előtornász bácsika vezette a gyakorlatot, lábát, karjait merev sarkot pózokba rakva , testhelyzetét változtatva. És a nép csinálta utána, számukra ismeretlen mulatégosnak tűnő pózokat produkálva. Ennek a tornának, mint megtudtam, több ezer éves tradíciója van és a híres kínai szellem tornának" voltam a tanúja. A mintegy negyedórás torna végeztével az előtornász előmutogatását megköszönve azt megtapsolták és mindenki csöndben, békében elvonult aznapi elfoglaltságát végezni. Tény az, hogy ennek a kortól független, tömeges méretű, önkéntes módszernek van összefogó ereje is, hiszen azon még az olyan 50 éves emberek is részt vesznek, akik már a hagyományoknak megfelelően koporsójukat is megrendelték és az olyan 60 éven felüli öregek is, akik szeretteiktől, fiuktól ajándékul koporsójukat is megkapták. Ez bizony nem mindig volt így, hiszen a nagy éhínségek idején halottaikat csak gyékénybe göngyölve tudták eltemetni, mely az élők számára a halálnál is nagyobb szerencsétlenséget jelentett. A délelőtti programban a Nyári Palota meglátogatása volt. A hegyoldalban egymás fölött több épülettömb helyezkedik el, melyek múzeumnak vannak átalakítva. Az épületek nyugalmát az előttük lévő bronz állatszobrok védik. Bizony-bizony itt a vándornak több ezer lépcsőfokot kell megmásznia, ha az ezer Buddhát is látni akarja. őszintén szólva rám nagyobb hatással volt az ott látott Szun Jat Szen emlékszoba, hol a Kínai Köztársaság első elnökének íróasztala, írásai, sapkája és tárgyi emlékei előtt hajt tisztelettel fejet a vándor. Szun Jat Szen volt az a férfi, aki 1911-ben elsőnek adott nemzeti programot e hatalmas országnak, kínai nevén Chung Kounak, melyből eredően a kínai magát is cungonak nevezi. Az 1971 évi adatok szerint 786 millió ember élt itt, akik nyolc év alatt egymilliárdra szaporodtak, és ma földgolyónkon minden ötödik ember kínai. Természetesen napjainban a nők is létszámba vannak véve, míg régebben őket nem számolták. Igen nagy jelentőségű volt az 1950-53 évek közötti földosztás, mely 300 millió föld nélküli igen szegény embert juttatott földhöz, tisztes megélhetéshez. Ezek a történelmi események jutottak eszembe a Szun Jat Szen emlékszoba láttán — úgy éreztem, hasznos, ha néha visszatekintünk a múltra, hiszen egy ország eredményei annál értékesebbek, minél mélyebbről indult el. Mire a hegyoldal volt császári pavilonjait látogatjuk, a több ezer lépcsőfoknak köszönhetően­­ alig kaptunk levegőt, így aztán jól jött egy kis tiszta önkiszolgáló étterem, mely székkel, asztallal és kitűnő sörrel várta társaságunkat. Távozásunkkor jött a meglepetés, hiszen az üvegeket az asztalon hagytuk, nem nézve, hogy azokra betétet adtunk. Még a kapuhoz sem értünk, mikor a csinos kis pénztárosnő utánunk jött és az üvegek betét árát nekünk átadta. Ez mi tagadás nekünk, okos európaiaknak szokatlan volt, de hát itt senki sem fogad el borravalót és aki azt adja, azt is lenézik. Gyékénybe göngyölve — nem fogadják el a borra­valót — a nagymama a babakocsiban — ugrottak a szüzek E történelmi hegyoldal lábánál mintegy öt négyzetkilométer nagyságban a Kunming tavacska várja hajókázásra vendégeit. A laposfenekű, motoros tutajocskák csendes dorombolással osonnak a vizen. Az egyik kikötőjében a nagy vízbe épített márvány kőhajó várja látogatóit, honnan az út egy hosszú, olyan oldalt nyitott filagóriaszerű folyosón vezet, melynek boltozatán csodálatos festményekről az ősi kínai múlt napjainkig meg van jelenítve. A tó másik felén lévő kikötőjéhez 17 boltívű kőhídon juthat el a vándor (mint a mi hortobágyi hidunk), melynek hídfőjénél a Bronz Bika szobor áll őrt. Óvodás gyerekek nagy csoportjai színesen öltöztetve , vidáman csicseregve teszik napi sétájukat. Mikor rájuk köszöntöttem, hogy „nyiha", ami jó napot jelent, azt kedvesen viszonozták. Az óvó nénitől engedel­met kérve ugyancsak csattogtattam kamerámat. Az igazi meglepetés most következett, hiszen az öreg, nyomorított lábú nagymamát iskolás unokái egy gyerekkocsiba ültetve toltak-toltak — körbezsibongva.­­ Délutánra a téli palota és Tiamen tér meglátogatása volt a program. Mivel ezeket a helyeket évekkel ezelőtt becserkésztem, most a változásokat figyeltem. Négy évvel ezelőtt az óriási tér magas árbóc oszlopain Lenin, Sztálin, Marx ötméteres képei voltak láthatók, ma csak a téli palota homlokzatáról Mao elnök képmása tekint le saját mauzóleumára és a képe előtt fotózkodó kínai családokra. Ez a mintegy városliget nagyságú óriás tér a sárkányeresztők és a hivatásos fotósok támaszpontja. Hogy itt sárkányokat eresztenek a magasba, ez nem tréfa, hiszen itt a sárkányépítés olyan nemzeti sport, mint a pingpong. Ezek a sárkányok, mint azt közelről is megnéztem, valóságos kis műremekek pálcikából, selyemből készítve. Láttam fölrepítve olyan sasmadár alakút, mely a magasban úgy lebegtette szárnyait, mintha igazi volna. Láttam egyszer fölengedni két fecske alakút, melyek szinte pajzánkodva kerülgették egymást. Minden látottnak a teteje volt az a mintegy száz darab selyemtányérból álló repülő csoda, mely lelkes fiatalok modern változatú készítménye volt. Mao elnök mauzóleuma mögött a híres Cheh Men városkapu áll ort, honnan annak idején 60 ezer kínai szűz ugrott le a mélybe, hogy Dzsingisz Khán vad lovasaival ne kelljen szexelni. A­z ittlévő buszpályaudvar forgalmát tekintve a mi Engels térünkhöz hasonló. A múlt és a ma mint láttam, itt békésen megfér egymás mellett, a régi vonatpályaudvar múlt század küllemű épülete megértően tekint le a Metro zajló forgalmára. A Tiamen sugárúton is láttam változást, hiszen a kerékpársávot alacsony összerakható betonoszlopokkal lehatárolták. Itt, mint láttam példamutató közúti béke van. Az autónak a biciklissel szemben előnye van, de ez nem jelenti azt, hogy a biciklisnek ezért hátránya legyen. Tapasztalatom szerint a közúton közlekedő kerékpáros jobban illeszkedik a közlekedésbe, mint a csak gyalogos, és tudja azt, hogy neki könnyebb megállni, mint az autónak. A kínai autós kresz a gépkocsi vezetőjétől tökéletes figyelmet követel meg, ebből következően nem rádiózhat, sőt a dohányzás is meg van tiltva, viszont a dudálást megengedi, mellyel az autós köteles magát jelezni, ha biciklisek mellett megy el. Láttam óriási színes kresz oktató táblát, melyen ábrázolva van, hogy mit nem szabad a biciklisnek. A rend kedvéért itt a biciklik sorszámot kapnak, mely a sármentőre rá van írva. Jelenleg minden családnak van kerékpárja, de terv szerint a következő öt évben minden második embernek lesz. Tény az, hogy Pekingnek, ennek a 10 milliós városnak a közlekedését autóbuszokkal megoldani szinte lehetetlen, a saját gyártású csuklós buszok harmadik tengelye is csak úgy bírja a terhelést, hogy azok ikerkerékkel vannak ellátva. Dabi Lajos

Next