Ikarus, 1983 (31. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-20 / 1. szám

(folytatás a 3. oldalról) került. A vállalatok is így voltak. A mos­tani jövedelmezőségi mutató már azt veszi figyelembe, ha egyszer már valaki kétszáz­húsz centit átugrott, az több bért kapjon, mint aki 180 centit ér el. Igazságosabb lett ez az osztályzás. Ez most nem azt fejezi ki, mint korábban, hogy a vállalat saját magá­hoz képest az egyik évről a másikra mennyit fejlődött, hanem az a szint, amit a vállalat elért nemzetközi mércével mérve elfogadható, közepes vagy gyenge. Ma aki „csak” tartani tudja az élenjáró szintet, az is jobban jár, mint aki ezt a szintet el sem érte. Kell-e a gyártást korszerűsíteni ? Az Ikarusnak jól kidolgozott gyártási rendszere van. Ezt a technológiát a 200-as család bevezetésével együtt tervezték meg." Nagy sorozatokra készült, ma pedig elég sok a kis sorozat. Nem kellene-e a gyártá­sunkat is már korszerűsíteni? — Felfogásom szerint az Ikarus előnye a világpiacon abban van, hogy nagy tömeg­ben gyárt. Ezt a tömegszerűséget a 200-as konstrukciója és a technológia tette lehe­tővé. A ráfordítás idővel is versenyképesek vagyunk. Ezek eredménye, hogy a kereslet nem csökken az Ikarus autóbuszok iránt. A 200-as család piacképességéről ugyan eltérő vélemények vannak, de abban nagy általánosságban megegyezünk, hogy a ha­todik ötéves tervidőszak végéig ennek a típusnak az értékesítése különösebb gon­dot nem jelenthet. A tervidőszak végére azonban már rendelkeznünk kell azokkal az új típusokkal, (azzal a technológiával) amelyek a 200-as családot fölváltva értéke­síthetők. Ennek a célnak a megvalósításá­hoz hozzá tartoznak azok a beruházások, amelyek minden telephelyen folynak, a korrózióvédelmi célprogram megvalósításá­ért és az alkatrészgyártás bővítéséért. Itt kell megemlítenem, hogy a volt busz­­ területén létrehozzák a fő vonalak mellett azt a kis vonalat, amelyen a szériától eltérő közép és kis sorozatokat lehet gyártani. Cél részben az egyedi tehermentesítése és egyben előkészület is ez a 300-as, 400-as család gyártására. Hozzá tartozik ehhez a képhez, hogy a 200-as család fejlesztése je­lenleg is folyik és ez segíti az új családok kialakítását. A 200-asokba beépítjük, ki­próbáljuk mindazokat az új főegységeket, amelyekhez már hozzájutunk. Ezek az új családokba, mint kipróbált főegységek ke­rülnek be, így olyan átmenet lesz, amely minden bizonnyal a legkisebb zökkenők­kel hidalja át a típusváltást. Élenjáró marad Van azonban ezzel egy gond. Az új családokat a régi technológiára tervezik. Jó-e ez? Hiszen a régi technológiát kon­zerválják így. Az ország gépiparának egyébként is az a nagy gondja, hogy tech­nológiájának szintje egyre jobban elmarad a világ technológiai szintjétől. Nem áll-e ez majd az Ikarusra is? — Az a korrózióvédelmi beruházás, amely megcélozza az egymillió kilométeres élettartamot, az tulajdonképpen megfelel a 300-as, 400-as családokkal kapcsolatos igé­nyeknek. Az, hogy egy sor olyan műszaki intézkedést hozunk, mint például az új weinsbergi készülékek beállítását; az, hogy kialakítunk egy harmadik vonalat; az, hogy a technológiában mind több olyan változtatást léptetünk be, amely már meg­teremti a 300-as, 400-as család gyártásának lehetőségét, ez azt is jelenti, hogy korszerű technológiával fogjuk gyártani az új csalá­dokat. Úgy érzem, hogy az Ikarus élen tud járni technológiájával a következő tervidő­szakban is. Az új technológia finomítva veszi át a régit. Lesz-e ebben akkora tartalék, mint volt a 200-as kialakításakor az akkori tech­nológiában? — Én azt mondanám, hogy a jövedelme­zőséget az új konstrukciótól és a technoló­giától várjuk. Én a hangsúlyt az új kons­trukcióra tenném. Megítélésem szerint a 200-as család versenyképességében is a korszerű konstrukciónak volt nagyobb szerepe. Az olcsóbban gyártható konstruk­cióhoz persze olcsóbb technológia is kell. Ez fordítva nem megy. Olcsóbb technoló­giával egy komplikált konstrukciót nem lehet jövedelmezően gyártani. Az aggodalom éppen az, hogy amikor a 200-ast tervezték, akkor a konstrukcióhoz tervezték a technológiát. Most az adott technológiához tervezik az új konstrukció­kat. — Akkor fogjuk meg másként. A nagy tömegű gyártás következtében egy Ikarus autóbuszra fordított közvetlen bér és rezsi­­költség nemzetközi összehasonlításban is kedvező. Ezeket az előnyöket minden­képpen meg kívánjuk tartani az új csalá­doknál is. Cél, hogy 300 órával készüljön el egy új típusú autóbusz. Ha ezt elérjük, a termelékenységbe is változatlanul élen já­runk és versenyképesek maradunk. Azzal pedig, hogy nem egy vadonatúj gyártási rendszert kell kialakítani, fantasztikus költséggel, nagy gazdasági előnnyel kez­dünk a 300-as, 400-asok gyártásához. Lehet-e majd nyugodtabban "... '-4 dolgozni ? Tavaly a termelés nagy gondokat oko­zott. A kis szériák, a rövid határidőre vállalt üzletek egyre zaklatottabbá teszik a munkát. Kialakulhat-e olyan termelési rendszer, hogy nyugodtabb légkörben le­hessen gyártani. — Véleményem szerint, ha az ajánlattevő tevékenységünkben odáig el tudunk jutni, hogy az általunk ajánlott repertoárból választ a vevő, akkor a műszaki előkészítés lényegesen kisebb gondot jelenthet. A ko­rábbi években a vevőket általában nem hoztuk abba a helyzetbe, hogy az általunk ajánlottból válasszon. A vevő mondta meg azt, hogy neki milyen elképzelései vannak, és ennek a feldolgozása és a gyártási rend­szerbe való bevitele természetesen zavaro­kat okozott. Tavaly eljutottunk odáig, hogy többszáz változatból (ami az elmúlt években gyártott a 200-as és az idegen alvázas típusváltozatokból) összeállt egy ajánlati dokumentáció. Ezzel megteremtő­dött az a lehetőség, hogy a vevő a korábbi­nál gyakrabban választhat az ajánlatunk­ból. Budapesten egyébként az idén elké­szül az új vonal. Ezen gyártani lehet a 200-astól eltérő típusokat. Az új vonal belépésével rugalmasabban tudunk dol­gozni a kis sorozatokon anélkül, hogy a jelenlegi vonalakat zavarnánk. Az új, a harmadik vonalhoz is munkások kellenek. És bizonyára jól képzett embe­rek. Elképzelhető, hogy Budapesten lehet még új munkaerőket találni? — A munkaerő ellátás gond. De úgy tű­nik, hogy a kölcsönvett munkaerőkkel, a kapacitások jobb kihasználásával, tehát a veszteségidők csökkentésével, olyan tech­nológiák alkalmazásával, melyek a munka­igényességet csökkentik — olyan helyzetet tudunk teremteni, hogy munkaerő­hiány nem gátolja a termelést. Érdekeltek a munkában Milyen érdekeltségi rendszert alkalmaz a vállalat azért, hogy a telephelyek között is érvényesüljön az a népgazdasági elv, hogy aki többet tesz, az több bért is kap.­­ A telephelyeket két formában tesszük érdekeltekké. Az egyik forma arra ösz­tönzi őket, hogy többet gyártsanak. Ez biztosítja, hogy elkészül a vállalat által vállalt darabszám. A másik forma arra teremt lehetőséget, hogy többlet bért kap­hassanak. Ha a telephelyek az önköltségü­ket csökkentik (ezzel az úgynevezett szá­mított eredményüket növelik), akkor egy meghatározott képlet szerint több bért is kapnak. Érvényt lehet szerezni annak, hogy a műhelyekben is úgy kapjanak bért, aho­gyan dolgoznak? — A fizikai bérezéssel változatlanul ott tartunk, hogy a bér többségét az elvégzett munka intenzitása szerint fizetjük. Emel­lett több bért kaphat még az, aki elsőosz­tályú vagy különlegesen jó minőségű mun­kát végez. Ilyen jellegű ösztönzés megvalósítható-e az alkalmazottak között? — Az alkalmazotti területeken a mozgó­bér növelésével lehet a kiugró teljesítmé­nyeket jobban megfizetni. Ez a közvetlen vezető hatásköre. És az ő feladata annak meghatározása is, hogy mi az, amit jó teljesítménynek fogad el. Az előbb említette, hogy a vállalat ide­gen munkaerőkkel oldja meg a munkaerő gondokat. Ez első pillanatra úgy tűnik, hogy a termelésnövekedés azonnal lét­számnövekedéssel is jár, azaz tulajdonkép­pen extenzív fejlődéssel állunk szemben.­­ Nem pontos ez így. Az Ikarus az utóbbi években olyan beruházási tevé­kenységet folytatott, amelynek nem az volt a célja, hogy munkaerőt takarítson meg, hanem hogy minőséget javítson. Jó példa erre a tényező és az alapozó. Ezek­nek a beruházásoknak a célja, hogy a korrózió védettségünk javításával elérjük az egymillió kilométeres élettartamot. Ez­zel nem takarítunk meg munkaerőt. Sőt ahhoz, hogy jobb legyen a fényezés, a technológia kényszer­pályára kerüljön, va­lamivel több ember is kell. Ezekkel a beruházásokkal tehát nem azt akartuk el­érni, hogy például még 50 órával csökkent­sük a ráfordított munkaidőt. Ilyen célt a 300—400-as családdal szemben fogalmaz­tunk meg. Már a tervezés első időszakában azt mondtuk a konstruktőröknek és tech­nológusoknak, hogy körülbelül 300 órából kell az új típust kihozni. Az új autóbusz így lesz versenyképes termelékenységével is. A következő időszakban kell úgy beru­házni, hogy a munkaigényességet csök­kentsük, mégpedig elsősorban a nehéz és az egészségre ártalmas munkákon. Ezekre egyébként sem fogunk létszámot kapni. Az pedig nem igaz, hogy a közúti jármű második programja nem volt létszám-meg­takarító. Ennek a programnak a megvalósí­tásával jutottunk el 13 ezer autóbusz gyár­tásához úgy, hogy a ráfordítási idő pl. egy 260-asnál 360 óra. Ehhez kellettek például azok a berendezések, készülékek, amelyek a busz 1-ben láthatók, így a különböző váz­ál­lítók. A 180-ashoz vagy az 556-os autó­buszokhoz képest 100—200 normaórát ta­karított meg a vállalat. Nem látja-e helyzetünket borúsnak a szocialista piacon? — Egyelőre a szocialista országok igé­nyeit nem tudtuk kielégíteni 1982-ben sem, és nem tudjuk az idén sem. A gazdaságpolitikai előrejelzések szerint a KGST országokkal való kereskedelem valószínűleg nem bővül egy-két százaléknál jobban a következő években. Vajon nem okoz ez majd gondot nekünk, ikarusosok­­nak is? — Véleményem szerint a szocialista or­szágok autóbuszok iránti igénye nem fog csökkenni. Ezekben a gazdaságokban, az ismert pénzügyi nehézségek miatt, nem nagyon jut beruházási eszköz a kapacitá­suk tervezett bővítésére. Véleményem szerint ezért 1985-ig tovább nő a vásárlási igényük. Azután pedig már a szakosítások­nak megfelelően, megközelítőleg a jelen­legi mennyiségben tudunk Ikarus autó­buszt értékesíteni. Keresik az Ikarus buszt Milyen most az Ikarus piaci helyzete? — Ha kiindulunk a hatodik ötéves terv készítésekor készített előrejelzésekből, akkor azt látjuk, hogy ma a magyar fizető­képes kereslet magasabb, a szocialista piac felvevő képessége nagyobb a tervezettnél. A nem rubel elszámolású fizetőképes ke­reslet viszont a vártnál kedvezőtlenebbül alakult. Sem 1981-ben, sem 1982-ben nem tudták teljesíteni az előirányzott tőkés exportot. Igaz, hogy a tőkés tervszámok rögzítésekor alapvetően az elvárásokból in­dultak ki, és nem a piaci helyzetből. Közis­mert, hogy a népgazdaság külgazdasági helyzete a tervezettnél kedvezőtlenebb, ennek politikai és pénzügyi okai vannak. Nincs annyi fizetőképes kereslet, mint amennyi igény lenne vásárlásra. Az autó­­buszokat is sok afrikai ország venné, de nem tudnak fizetni. Az Ikarus a jól fizető területeken — az Amerikai Egyesült Álla­mokban, Kuvaitban, Irakban — bent tu­dott maradni, és növekedett is. Olyan új piacokra is bekerültünk, mint Algéria, Szíria. Az Ikarus tőkés piaci pozíciója a jól fizető országokban valamicskét javult, de ahhoz, hogy a hatodik ötéves tervben elő­írtaknak meg tudjunk felelni, olyan nagy­ságrendű üzletre lenne szükség, mint 1980—81-ben a törökországi volt. ­ffj Nem hisszük el a jót, kételkedünk az eredményben Beszéltünk eddig a szervezésről, terme­lésről, a kereskedelemről, tehát több na­gyon fontos kérdésről. E beszélgetéskört milyen gondolatokkal szeretné befejezni? — Kicsit érthetetlen a vezetőség számára, hogy a dolgozók nem kötődnek eléggé a vállalathoz. Az Ikarus pedig kiemelkedő termékű cégek kategóriájába tartozik. Az ország exportjának jelentős részét adja. Sok nemzetközi elismerést kap. S ami igazán nem utolsó, hogy olyan keresetet biztosít, amit számos vállalat irigyel. Ilyen helyzetben azt várnánk, hogy a vállalat dolgozói jobban elismerjék az eredménye­ket. Nemcsak ikarusi jelenség ez. Hiszen úgy látszik, hogy a dolgozók manapság kevésbé kötődnek a nagyvállalatokhoz. — Annyiban érzem ezt sajátosan ikarusi­­nak, hogy itt mást várnánk. Az Ikarust ugyanis más ipari vállalatok elismerik vagy irigykednek rá, a határokon kívül is. Ter­mékünk olyan kelendő, hogy az autóbusz -világpiacon nagyon jelentős a részesedé­sünk. A közhangulat itt nálunk mégsem egészen jó. Pesszimisták az emberek. — Inkább azt mondanám, elégedetlenek. Indokolatlanul elégedetlenek. Nem arról van szó, hogy ne adjunk hangot azoknak a rendezetlenségeknek, szervezetlenségek­nek, amelyek főleg a fizikai területeken befolyásolják kedvezőtlenül a folyamatos anyagellátást, a munkát, a kereseti lehető­ségeket. A jövőben is beszélni kell ezekről, de az eredmények elismerése is hozzá tartozik a tárgyilagossághoz. Az is van annyi, mint hiba. Ha mi az eredményekről írunk, azt mondják, hogy túlozunk, lakkozunk. — Jó, térjünk vissza az ős­témánkhoz. Hát most azzal lakkozunk, hogy meg­mondjuk, hogy a bérek 11 százalékkal nőttek? ! Ez a 11 százalék — ami a magyar iparban a nagyvállalatok között kiugróan jó — összhangban az elvégzett munkával. Ez mégiscsak valami. A vállalatok többsége ennek felét sem tudja biztosítani. Hasonló eredményt érhetünk el 1983-ban is. — Van ilyen összefüggés. Az áremelés mindenkit érint az országban, de ennek kompenzálását a vállalatok közül csak az tudta tisztességesen megoldani, aki az ár­emelést meghaladó keresetnövekedést biz­tosított. Ezt az eredményt végeredmény­ben mégiscsak ott kell értékelni, becsülni, ahol ez megvalósult, nem ott, ahol ezt nem érték el. Vannak, akik elmentek, mert máshol jobban kereshetnek. De akad, aki már vissza is jött.­­ Itt is van egy kérdés, amit mindannyi­unknak helyre kell tenni. Egy olyan közeg­be, ahová Pesten 1200, Fehérváron 1000 ember jár be a környező falvakból, mindig lesz X vagy Y fő, aki jobb lehetőséget talál és nem jár be messziről. Az is teljesen kézenfekvő, hogy esetenként mindenki tud egy példát mondani, olyanról is, aki 7—8 ezer forintot keresett itt, többet ka­pott másutt. No, de kérem szépen Magyar­­országon állami iparban 7—8 ezer forintot keresni, az a jó keresetek közé tartozik. Abból pedig, hogy 50—80 vagy 100 ember nagyobb jövedelemért el tud menni más­hová, ne következzék az, hogy az itt ma­radt 10 200 ember ne legyen megelégedve. Országos összefüggések Ha ennek a hangulatnak az okát kutat­juk, azt látjuk, hogy az emberek rendkívül sokat dolgoznak. Bizony sokszor idegesek. Ilyenkor nem is veszik észre az eredménye­ket. Aztán talán országos gondok is érzé­kelhetők a háttérben. Mert igaz, hogy 11 százalékkal nőtt a dolgozók átlagkeresete, de ezt nem mindenki érzi. Van, akinek a bér növekedése nem haladja meg az árak növekedését. Valósághűen A többség mégiscsak valahogy jól érté­keli a helyzetet, mert nem megy el a vállalattól, bár ha elégedetlen is.­­ Azért is emelem ki ezeket a gondolato­kat, mert a budapesti Pártbizottságon az első félév értékelésekor is elhangzott, hogy az egész iparral kapcsolatban általában sok az elmarasztaló és általánosító kritika. Méhes Lajos miniszter legutóbbi beszédét is ezzel kezdte. Ebben a minisztérium is hibás, mert nem gondoskodott arról, hogy a kiugró vagy az átlagosnál jobb teljesítmé­nyek megfelelő nyilvánosságot kapjanak. Én azt is mondom, hogy ennél a vállalat­nál, meg máshol is, a bajok, a nehézségek mellett azért eredmények is vannak. A valósághű értékelésének jogos részei a pa­naszok is, de talán túlragozzuk azokat. Mert a mi vállalatunk is 16,5 milliárd forintot hozott, ebben a létszámhelyzet­ben, ebben az ellátási helyzetben, közben beruháztunk, közben voltak ezek az át­szervezések és az ipar hozott 102,2 száza­lékot, mi 112-t, hát tessék megmondani, ez nem eredmény? Nem az én eredmé­nyem, hanem akik lent elégedetlenkednek. Hát nem az ő munkájuk eredménye, hogy 1100 busszal jött le több, s ebben a nehéz helyzetben is el lehetett adni? Hát ez semmi? ! — gerendás ferenc —

Next