Ikarus, 1983 (31. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-20 / 1. szám
(folytatás a 3. oldalról) került. A vállalatok is így voltak. A mostani jövedelmezőségi mutató már azt veszi figyelembe, ha egyszer már valaki kétszázhúsz centit átugrott, az több bért kapjon, mint aki 180 centit ér el. Igazságosabb lett ez az osztályzás. Ez most nem azt fejezi ki, mint korábban, hogy a vállalat saját magához képest az egyik évről a másikra mennyit fejlődött, hanem az a szint, amit a vállalat elért nemzetközi mércével mérve elfogadható, közepes vagy gyenge. Ma aki „csak” tartani tudja az élenjáró szintet, az is jobban jár, mint aki ezt a szintet el sem érte. Kell-e a gyártást korszerűsíteni ? Az Ikarusnak jól kidolgozott gyártási rendszere van. Ezt a technológiát a 200-as család bevezetésével együtt tervezték meg." Nagy sorozatokra készült, ma pedig elég sok a kis sorozat. Nem kellene-e a gyártásunkat is már korszerűsíteni? — Felfogásom szerint az Ikarus előnye a világpiacon abban van, hogy nagy tömegben gyárt. Ezt a tömegszerűséget a 200-as konstrukciója és a technológia tette lehetővé. A ráfordítás idővel is versenyképesek vagyunk. Ezek eredménye, hogy a kereslet nem csökken az Ikarus autóbuszok iránt. A 200-as család piacképességéről ugyan eltérő vélemények vannak, de abban nagy általánosságban megegyezünk, hogy a hatodik ötéves tervidőszak végéig ennek a típusnak az értékesítése különösebb gondot nem jelenthet. A tervidőszak végére azonban már rendelkeznünk kell azokkal az új típusokkal, (azzal a technológiával) amelyek a 200-as családot fölváltva értékesíthetők. Ennek a célnak a megvalósításához hozzá tartoznak azok a beruházások, amelyek minden telephelyen folynak, a korrózióvédelmi célprogram megvalósításáért és az alkatrészgyártás bővítéséért. Itt kell megemlítenem, hogy a volt busz területén létrehozzák a fő vonalak mellett azt a kis vonalat, amelyen a szériától eltérő közép és kis sorozatokat lehet gyártani. Cél részben az egyedi tehermentesítése és egyben előkészület is ez a 300-as, 400-as család gyártására. Hozzá tartozik ehhez a képhez, hogy a 200-as család fejlesztése jelenleg is folyik és ez segíti az új családok kialakítását. A 200-asokba beépítjük, kipróbáljuk mindazokat az új főegységeket, amelyekhez már hozzájutunk. Ezek az új családokba, mint kipróbált főegységek kerülnek be, így olyan átmenet lesz, amely minden bizonnyal a legkisebb zökkenőkkel hidalja át a típusváltást. Élenjáró marad Van azonban ezzel egy gond. Az új családokat a régi technológiára tervezik. Jó-e ez? Hiszen a régi technológiát konzerválják így. Az ország gépiparának egyébként is az a nagy gondja, hogy technológiájának szintje egyre jobban elmarad a világ technológiai szintjétől. Nem áll-e ez majd az Ikarusra is? — Az a korrózióvédelmi beruházás, amely megcélozza az egymillió kilométeres élettartamot, az tulajdonképpen megfelel a 300-as, 400-as családokkal kapcsolatos igényeknek. Az, hogy egy sor olyan műszaki intézkedést hozunk, mint például az új weinsbergi készülékek beállítását; az, hogy kialakítunk egy harmadik vonalat; az, hogy a technológiában mind több olyan változtatást léptetünk be, amely már megteremti a 300-as, 400-as család gyártásának lehetőségét, ez azt is jelenti, hogy korszerű technológiával fogjuk gyártani az új családokat. Úgy érzem, hogy az Ikarus élen tud járni technológiájával a következő tervidőszakban is. Az új technológia finomítva veszi át a régit. Lesz-e ebben akkora tartalék, mint volt a 200-as kialakításakor az akkori technológiában? — Én azt mondanám, hogy a jövedelmezőséget az új konstrukciótól és a technológiától várjuk. Én a hangsúlyt az új konstrukcióra tenném. Megítélésem szerint a 200-as család versenyképességében is a korszerű konstrukciónak volt nagyobb szerepe. Az olcsóbban gyártható konstrukcióhoz persze olcsóbb technológia is kell. Ez fordítva nem megy. Olcsóbb technológiával egy komplikált konstrukciót nem lehet jövedelmezően gyártani. Az aggodalom éppen az, hogy amikor a 200-ast tervezték, akkor a konstrukcióhoz tervezték a technológiát. Most az adott technológiához tervezik az új konstrukciókat. — Akkor fogjuk meg másként. A nagy tömegű gyártás következtében egy Ikarus autóbuszra fordított közvetlen bér és rezsiköltség nemzetközi összehasonlításban is kedvező. Ezeket az előnyöket mindenképpen meg kívánjuk tartani az új családoknál is. Cél, hogy 300 órával készüljön el egy új típusú autóbusz. Ha ezt elérjük, a termelékenységbe is változatlanul élen járunk és versenyképesek maradunk. Azzal pedig, hogy nem egy vadonatúj gyártási rendszert kell kialakítani, fantasztikus költséggel, nagy gazdasági előnnyel kezdünk a 300-as, 400-asok gyártásához. Lehet-e majd nyugodtabban "... '-4 dolgozni ? Tavaly a termelés nagy gondokat okozott. A kis szériák, a rövid határidőre vállalt üzletek egyre zaklatottabbá teszik a munkát. Kialakulhat-e olyan termelési rendszer, hogy nyugodtabb légkörben lehessen gyártani. — Véleményem szerint, ha az ajánlattevő tevékenységünkben odáig el tudunk jutni, hogy az általunk ajánlott repertoárból választ a vevő, akkor a műszaki előkészítés lényegesen kisebb gondot jelenthet. A korábbi években a vevőket általában nem hoztuk abba a helyzetbe, hogy az általunk ajánlottból válasszon. A vevő mondta meg azt, hogy neki milyen elképzelései vannak, és ennek a feldolgozása és a gyártási rendszerbe való bevitele természetesen zavarokat okozott. Tavaly eljutottunk odáig, hogy többszáz változatból (ami az elmúlt években gyártott a 200-as és az idegen alvázas típusváltozatokból) összeállt egy ajánlati dokumentáció. Ezzel megteremtődött az a lehetőség, hogy a vevő a korábbinál gyakrabban választhat az ajánlatunkból. Budapesten egyébként az idén elkészül az új vonal. Ezen gyártani lehet a 200-astól eltérő típusokat. Az új vonal belépésével rugalmasabban tudunk dolgozni a kis sorozatokon anélkül, hogy a jelenlegi vonalakat zavarnánk. Az új, a harmadik vonalhoz is munkások kellenek. És bizonyára jól képzett emberek. Elképzelhető, hogy Budapesten lehet még új munkaerőket találni? — A munkaerő ellátás gond. De úgy tűnik, hogy a kölcsönvett munkaerőkkel, a kapacitások jobb kihasználásával, tehát a veszteségidők csökkentésével, olyan technológiák alkalmazásával, melyek a munkaigényességet csökkentik — olyan helyzetet tudunk teremteni, hogy munkaerőhiány nem gátolja a termelést. Érdekeltek a munkában Milyen érdekeltségi rendszert alkalmaz a vállalat azért, hogy a telephelyek között is érvényesüljön az a népgazdasági elv, hogy aki többet tesz, az több bért is kap. A telephelyeket két formában tesszük érdekeltekké. Az egyik forma arra ösztönzi őket, hogy többet gyártsanak. Ez biztosítja, hogy elkészül a vállalat által vállalt darabszám. A másik forma arra teremt lehetőséget, hogy többlet bért kaphassanak. Ha a telephelyek az önköltségüket csökkentik (ezzel az úgynevezett számított eredményüket növelik), akkor egy meghatározott képlet szerint több bért is kapnak. Érvényt lehet szerezni annak, hogy a műhelyekben is úgy kapjanak bért, ahogyan dolgoznak? — A fizikai bérezéssel változatlanul ott tartunk, hogy a bér többségét az elvégzett munka intenzitása szerint fizetjük. Emellett több bért kaphat még az, aki elsőosztályú vagy különlegesen jó minőségű munkát végez. Ilyen jellegű ösztönzés megvalósítható-e az alkalmazottak között? — Az alkalmazotti területeken a mozgóbér növelésével lehet a kiugró teljesítményeket jobban megfizetni. Ez a közvetlen vezető hatásköre. És az ő feladata annak meghatározása is, hogy mi az, amit jó teljesítménynek fogad el. Az előbb említette, hogy a vállalat idegen munkaerőkkel oldja meg a munkaerő gondokat. Ez első pillanatra úgy tűnik, hogy a termelésnövekedés azonnal létszámnövekedéssel is jár, azaz tulajdonképpen extenzív fejlődéssel állunk szemben. Nem pontos ez így. Az Ikarus az utóbbi években olyan beruházási tevékenységet folytatott, amelynek nem az volt a célja, hogy munkaerőt takarítson meg, hanem hogy minőséget javítson. Jó példa erre a tényező és az alapozó. Ezeknek a beruházásoknak a célja, hogy a korrózió védettségünk javításával elérjük az egymillió kilométeres élettartamot. Ezzel nem takarítunk meg munkaerőt. Sőt ahhoz, hogy jobb legyen a fényezés, a technológia kényszerpályára kerüljön, valamivel több ember is kell. Ezekkel a beruházásokkal tehát nem azt akartuk elérni, hogy például még 50 órával csökkentsük a ráfordított munkaidőt. Ilyen célt a 300—400-as családdal szemben fogalmaztunk meg. Már a tervezés első időszakában azt mondtuk a konstruktőröknek és technológusoknak, hogy körülbelül 300 órából kell az új típust kihozni. Az új autóbusz így lesz versenyképes termelékenységével is. A következő időszakban kell úgy beruházni, hogy a munkaigényességet csökkentsük, mégpedig elsősorban a nehéz és az egészségre ártalmas munkákon. Ezekre egyébként sem fogunk létszámot kapni. Az pedig nem igaz, hogy a közúti jármű második programja nem volt létszám-megtakarító. Ennek a programnak a megvalósításával jutottunk el 13 ezer autóbusz gyártásához úgy, hogy a ráfordítási idő pl. egy 260-asnál 360 óra. Ehhez kellettek például azok a berendezések, készülékek, amelyek a busz 1-ben láthatók, így a különböző vázállítók. A 180-ashoz vagy az 556-os autóbuszokhoz képest 100—200 normaórát takarított meg a vállalat. Nem látja-e helyzetünket borúsnak a szocialista piacon? — Egyelőre a szocialista országok igényeit nem tudtuk kielégíteni 1982-ben sem, és nem tudjuk az idén sem. A gazdaságpolitikai előrejelzések szerint a KGST országokkal való kereskedelem valószínűleg nem bővül egy-két százaléknál jobban a következő években. Vajon nem okoz ez majd gondot nekünk, ikarusosoknak is? — Véleményem szerint a szocialista országok autóbuszok iránti igénye nem fog csökkenni. Ezekben a gazdaságokban, az ismert pénzügyi nehézségek miatt, nem nagyon jut beruházási eszköz a kapacitásuk tervezett bővítésére. Véleményem szerint ezért 1985-ig tovább nő a vásárlási igényük. Azután pedig már a szakosításoknak megfelelően, megközelítőleg a jelenlegi mennyiségben tudunk Ikarus autóbuszt értékesíteni. Keresik az Ikarus buszt Milyen most az Ikarus piaci helyzete? — Ha kiindulunk a hatodik ötéves terv készítésekor készített előrejelzésekből, akkor azt látjuk, hogy ma a magyar fizetőképes kereslet magasabb, a szocialista piac felvevő képessége nagyobb a tervezettnél. A nem rubel elszámolású fizetőképes kereslet viszont a vártnál kedvezőtlenebbül alakult. Sem 1981-ben, sem 1982-ben nem tudták teljesíteni az előirányzott tőkés exportot. Igaz, hogy a tőkés tervszámok rögzítésekor alapvetően az elvárásokból indultak ki, és nem a piaci helyzetből. Közismert, hogy a népgazdaság külgazdasági helyzete a tervezettnél kedvezőtlenebb, ennek politikai és pénzügyi okai vannak. Nincs annyi fizetőképes kereslet, mint amennyi igény lenne vásárlásra. Az autóbuszokat is sok afrikai ország venné, de nem tudnak fizetni. Az Ikarus a jól fizető területeken — az Amerikai Egyesült Államokban, Kuvaitban, Irakban — bent tudott maradni, és növekedett is. Olyan új piacokra is bekerültünk, mint Algéria, Szíria. Az Ikarus tőkés piaci pozíciója a jól fizető országokban valamicskét javult, de ahhoz, hogy a hatodik ötéves tervben előírtaknak meg tudjunk felelni, olyan nagyságrendű üzletre lenne szükség, mint 1980—81-ben a törökországi volt. ffj Nem hisszük el a jót, kételkedünk az eredményben Beszéltünk eddig a szervezésről, termelésről, a kereskedelemről, tehát több nagyon fontos kérdésről. E beszélgetéskört milyen gondolatokkal szeretné befejezni? — Kicsit érthetetlen a vezetőség számára, hogy a dolgozók nem kötődnek eléggé a vállalathoz. Az Ikarus pedig kiemelkedő termékű cégek kategóriájába tartozik. Az ország exportjának jelentős részét adja. Sok nemzetközi elismerést kap. S ami igazán nem utolsó, hogy olyan keresetet biztosít, amit számos vállalat irigyel. Ilyen helyzetben azt várnánk, hogy a vállalat dolgozói jobban elismerjék az eredményeket. Nemcsak ikarusi jelenség ez. Hiszen úgy látszik, hogy a dolgozók manapság kevésbé kötődnek a nagyvállalatokhoz. — Annyiban érzem ezt sajátosan ikarusinak, hogy itt mást várnánk. Az Ikarust ugyanis más ipari vállalatok elismerik vagy irigykednek rá, a határokon kívül is. Termékünk olyan kelendő, hogy az autóbusz -világpiacon nagyon jelentős a részesedésünk. A közhangulat itt nálunk mégsem egészen jó. Pesszimisták az emberek. — Inkább azt mondanám, elégedetlenek. Indokolatlanul elégedetlenek. Nem arról van szó, hogy ne adjunk hangot azoknak a rendezetlenségeknek, szervezetlenségeknek, amelyek főleg a fizikai területeken befolyásolják kedvezőtlenül a folyamatos anyagellátást, a munkát, a kereseti lehetőségeket. A jövőben is beszélni kell ezekről, de az eredmények elismerése is hozzá tartozik a tárgyilagossághoz. Az is van annyi, mint hiba. Ha mi az eredményekről írunk, azt mondják, hogy túlozunk, lakkozunk. — Jó, térjünk vissza az őstémánkhoz. Hát most azzal lakkozunk, hogy megmondjuk, hogy a bérek 11 százalékkal nőttek? ! Ez a 11 százalék — ami a magyar iparban a nagyvállalatok között kiugróan jó — összhangban az elvégzett munkával. Ez mégiscsak valami. A vállalatok többsége ennek felét sem tudja biztosítani. Hasonló eredményt érhetünk el 1983-ban is. — Van ilyen összefüggés. Az áremelés mindenkit érint az országban, de ennek kompenzálását a vállalatok közül csak az tudta tisztességesen megoldani, aki az áremelést meghaladó keresetnövekedést biztosított. Ezt az eredményt végeredményben mégiscsak ott kell értékelni, becsülni, ahol ez megvalósult, nem ott, ahol ezt nem érték el. Vannak, akik elmentek, mert máshol jobban kereshetnek. De akad, aki már vissza is jött. Itt is van egy kérdés, amit mindannyiunknak helyre kell tenni. Egy olyan közegbe, ahová Pesten 1200, Fehérváron 1000 ember jár be a környező falvakból, mindig lesz X vagy Y fő, aki jobb lehetőséget talál és nem jár be messziről. Az is teljesen kézenfekvő, hogy esetenként mindenki tud egy példát mondani, olyanról is, aki 7—8 ezer forintot keresett itt, többet kapott másutt. No, de kérem szépen Magyarországon állami iparban 7—8 ezer forintot keresni, az a jó keresetek közé tartozik. Abból pedig, hogy 50—80 vagy 100 ember nagyobb jövedelemért el tud menni máshová, ne következzék az, hogy az itt maradt 10 200 ember ne legyen megelégedve. Országos összefüggések Ha ennek a hangulatnak az okát kutatjuk, azt látjuk, hogy az emberek rendkívül sokat dolgoznak. Bizony sokszor idegesek. Ilyenkor nem is veszik észre az eredményeket. Aztán talán országos gondok is érzékelhetők a háttérben. Mert igaz, hogy 11 százalékkal nőtt a dolgozók átlagkeresete, de ezt nem mindenki érzi. Van, akinek a bér növekedése nem haladja meg az árak növekedését. Valósághűen A többség mégiscsak valahogy jól értékeli a helyzetet, mert nem megy el a vállalattól, bár ha elégedetlen is. Azért is emelem ki ezeket a gondolatokat, mert a budapesti Pártbizottságon az első félév értékelésekor is elhangzott, hogy az egész iparral kapcsolatban általában sok az elmarasztaló és általánosító kritika. Méhes Lajos miniszter legutóbbi beszédét is ezzel kezdte. Ebben a minisztérium is hibás, mert nem gondoskodott arról, hogy a kiugró vagy az átlagosnál jobb teljesítmények megfelelő nyilvánosságot kapjanak. Én azt is mondom, hogy ennél a vállalatnál, meg máshol is, a bajok, a nehézségek mellett azért eredmények is vannak. A valósághű értékelésének jogos részei a panaszok is, de talán túlragozzuk azokat. Mert a mi vállalatunk is 16,5 milliárd forintot hozott, ebben a létszámhelyzetben, ebben az ellátási helyzetben, közben beruháztunk, közben voltak ezek az átszervezések és az ipar hozott 102,2 százalékot, mi 112-t, hát tessék megmondani, ez nem eredmény? Nem az én eredményem, hanem akik lent elégedetlenkednek. Hát nem az ő munkájuk eredménye, hogy 1100 busszal jött le több, s ebben a nehéz helyzetben is el lehetett adni? Hát ez semmi? ! — gerendás ferenc —