Ikarus, 1984 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1984-09-13 / 19. szám

A KÖZLEKEDÉS BEF­OL­YÁSOLJA A KÖZHANGULATOT A főváros dolgozó lakosságából mind­össze minden századik ember lakik 600 méternél közelebb a munkahelyéhez. Naponta ezért hatalmas tömegek „áram­lanak" keresztül-kasul a városban. Az uta­zók legnagyobb része, 85 százaléka, tö­megközlekedési eszközök segítségével megy a munkahelyére. Ezért is igaz az az állítás, hogy: „közlekedés nagymértékben befolyásolja a közhangulatod". — A tömeg­­közlekedésről fővárosunkban Európa egyik legnagyobb vállalata, a 25 ezer dol­gozót alkalmazó BKV foglalkozik. A BKV-nak 3660 járműve van és ezek éven­ként 8,8 milliárd kilométert futnak. A Magyarország című hetilapban meg­jelent információ szerint: „A BKV ille­tékesei szerint valós remény csak a szolgál­tatás színvonalának megtartása lehet. A szűkösebb erőforrások csak erre adnak le­hetőséget." Vajon a nagy egészben, a fővároson be­lül, milyen a XVI. kerület tömegközleke­dése? Kerületünk lakói könnyen vagy nehezen tudják-e megközelíteni munkahe­lyeiket, a bevásárlási és kultúrközpon­­tokat? A kerületi tanács végrehajtó bizottsága ezt a kérdést folyamatosan napirendjén tartja, és a tanács és a BKV vezetői leg­alább évente egyszer áttekintik a közle­kedés időszerű kérdéseit. Ezen felül a vég­rehajtó bizottság bizonyos időszakonként meghívja a BKV vezetőjét, hogy tájékoz­tatást adjon a XVI. kerület tömegközle­kedéséről. A három évvel ezelőtt megtartott tájé­koztatója fő mondanivalója az volt, hogy mit hogyan fejlesztett a BKV, hány új járatot állított be a korábbi években; az idén a kialakult és lényegesen nem válto­zott helyzetről adtak képet és a lakosság által sürgetett megoldásokról szóltak. A tájékoztató szerint a kerületben tizen­egy autóbuszvonal van, 97 járművel. Az autóbuszmegállók száma 161. Jelentős for­galmat bonyolít le a gödöllői HÉV is. A tömegközlekedéssel ellátott útvonalak hossza a kerületben 56 kilométer. Önmagukban ezek a számok nehezen értékelhetők. Ha azonban például tíz évvel ezelőtti helyzethez viszonyítunk, nagy fej­lődést állapíthatunk meg. Viszonylag gyor­san eljuthatunk a belvárosba, és jobban megközelíthetjük a kerület különböző pontjait is. A BKV természetesnek tartja, hogy a tömegközlekedés hálózatának hossza függ a terület beépítettségének fokától, így ez aligha lehet olyan sűrű, a ritkábban lakott kerületben, mint például a főváros köz­pontjában. A három évvel ezelőtti helyzethez képest most csak kisebb változásokról, fejlesztés­ről lehet beszélni, így arról, hogy 176-os gyorsjáratot ideiglenes jelleggel indították, a kerület kérésére. Később a cinkotai te­metőnél új megállót létesítettek, majd ez a járat végleges lett. A 130-as szóló autó­buszokat csuklósok váltották föl. Több autóbuszt osztottak be a 76-os, 44-es és a 144-es 77-es vonalakra. A tájékoztató említette, hogy foglalkoz­nak az Ostoros út és Szlovák úton indí­tandó autóbuszjárattal. Ismerik azt a pa­naszt, hogy mivel a 77-es járat vonalát megváltoztatták körülményes az utazás az Egyenes utcai lakótelep és a Thököly út között. A Centenárium lakótelep igényét jogosnak ítélték, megállapítva, hogy a 44-es autóbusszal ezek megközelíthetők, de „az autóbusz-megállóhelyek a buda­pesti átlagnál lényegesen nagyobb gyalog­lással érhetők el". Kétféle megoldást dol­goztak ki a lakótelepiek érdekében: mó­dosítják a gyorsjáratú 44-es vonalát vagy 44/a gyorsjáratú betétjáratot indítanak. A tervezet készítői figyelembe vették, hogy az Örs vezér téri végállomás már telített, nincs mód új indulási helyek kialakítására. A tanáccsal való megegyezés után beve­zetik az egyik vagy másik megoldást. Szó volt a tájékoztatóban a kerületben lévő HÉV-megállók korszerűsítéséről is. A vb tagjai számos kérdést tettek föl és vitatták az előterjesztést. A vb ezek után a BKV tájékoztatóját tudomásul vette és fölkérte a BKV vezetőségét, hogy a fölve­tett kérdéseket vizsgálják ki és azokról is adjanak a vb-nek tájékoztatást. Ez azóta már megtörtént és a BKV vezérigazgatója a következő tájékoztatást adta a végrehajtó bizottságnak A tervezett 75-ös autóbuszvonalat június 28-án újra bejárták. A cinkotai HÉV-meg­álló és Újpalota között tervezett autó­buszok közlekedésének elvi akadálya nincs. Az indításhoz azonban az újpalotai végállomáson (Erdőkerülő utcában) épít­kezni kell. A tervezést és a költségek elő­teremtését megkezdték. A 77-es autóbusz Lándzsa utcai megálló­ját a kialakult forgalmi csomópont és a jelzőlámpa felszerelése miatt helyezték át. Ha a 77-esnek a 44-es, a 45-ös és 46-os autóbuszokkal azonos a megállójuk, akkor a 77-esek a föltorlódó járművek miatt nem tudnának a balra kanyarodás érdekében sávot váltani, illetve akadályoznák a Veres Péter út forgalmát. A 77-es autóbusz meg­állójában a kért utasvárót a kerületi tanács megrendelésére elkészítik. A 99-es autóbuszok a csúcsidőben 9—10 percenként közlekednek. Kihasználtságuk ilyenkor is 80 százalékos. A jelenlegi kö­rülmények között nincs mód a járatok sűrítésére. A régi szentmihályi HÉV delta-vágány­kapcsolatára forgalmi zavarok esetén szük­ség lehet a szerelvények fordításához. Meg­szüntetése csak akkor célszerű, ha megépül a cinkotai járműtelepen a tervezett delta vágánykapcsolat. A HÉV-megállók felújítását megkezdték. A Mátyásföld alsó, a Mátyásföld repülőtér, a Sashalom és Imre utcai megállókat már tatarozták is. A BKV vezetőségének tájékoztatása sze­rint nem indokolt, hogy fedett utasvárót építsenek a Cinkota—Cistelepi megállónál. A napi forgalom 150—160 fő. A BKV ezért ezt a beruházási tervében nem is szerepelteti, a kerületi tanács azonban saját beruházásaként megépítheti. 9- 1- Új járat indul: a 75-ös A CENTENÁRIUMI LAKÓTELEP ÉRDEKÉBEN IS INTÉZKEDNEK Csöndes ember Korbélyi Gyula, de a véleményét is szereti elmondani. 1957-ben lépett be a budapesti gyárba. Azóta egy helyen dolgozik, az idegenáru ellenőrzési osztályon, itt meo-csoportvezető. Tagja a Béke Szocialista Brigádnak, a Vállalat Kiváló Brigád­jának. Idén tavasszal másodszor kapta meg a Kiváló Dolgozó kitüntetést. (Fotó: Farkas Katalin) LABDARÚGÁS A második és harmadik fordulót is vereség nélkül vette a budapesti Ikarus. Hazai környezetben ugyanis, nem kisebb ellenféllel mérkőztünk, mint a tavaly későn hajrázó, s végül az ezüstér­met megszerző Oroszlányi Bányász együttesével. Ez a csapat a tavaszi 17 mérkőzésből 28 (!) pontot volt képes szerezni, így a legjobb volt... Másik ellenfelünk ismét egy újonc volt, ezúttal a Gödi TSZ SE, annak otthonában, csakúgy, mint két héttel előtte, akkor a Honvéd Szondi SE otthonában játszottunk — Székesfehérvárott. Most kevesebb, de még mindig sikerrel! VASAS IKARUS—OROSZLÁNYI BÁNYÁSZ 1:1 (0:1) Mátyásföld, 250 néző. Ikarus: Koós — Tóth, Rédei, Őri, Szekulopu­­losz, Darányi, Hajduska, Hideg, Nagy B. Horváth, Bárdi (Zathureczki). Edző: Kóczián Antal. Szünet után erősebben rohamozott az Ikarus, Hidegnek egyenlítési alkalma volt, s még további gólokra is tellett volna, de a csapat ezúttal csak büntetőből talált a hálóba. Szekulopulosz 11-esből elért gólja viszont a döntetlent jelentette a nagy ellenféllel szemben. Jó: Rédei, Darányi, Horváth. GÖDI TSZ SK-VASAS IKARUS 1:1 (10) Göd, 400 néző. Ezen a mérkőzésen szerencsétlen körülmények között kaptunk gólt. Amikor Dunai III. lövése után kipattant a labda, a résen levő Vanda R. bevágta a hálóba. A második játékrészben jobb volt az Ikarus, ám a hazaiak foggal-körömmel védekeztek. A találkozó utolsó percei meghozták számunkra az egyenlítést. A 86. percben azonban Horváth gólja az egyik pontot jelentette. Sport 1977-78 1. Kistext 2. Vasas Ikarus 3. FTC 1978-79 1. Vasas Ikarus 2. Vác 3. BKV Előre 1979-80 1. BKV Előre 2. Vasas Ikarus 3. Vác 1980-81 1. Vasas Ikarus 2. FTC 3. Vasas 1981-82 1. 22. sz. Volán 2. Vasas Ikarus 3. Vác 1982 -83 1.22. sz. Volán 2. FTC 3. BKV Előre 1983-84 1. FTC 2. 22. sz. Volán 3. Vasas Egyébként a tavalyi bajnokságban az Ikarus a 4., az ideiben pedig a már említett 10. helyen végzett. Közben megkezdődött az 1984—85. évi bajnokság. Csapatunk a Diósd vendégeként szerzett egy pontot. Kezdetnek nem is rossz! DIÓSD-VASAS IKARUS 1:1 TEKÉZÉS Nem mindennapi hátránnyal indult az új bajnokságban a férfi szakosztály két csapata. Májustól szeptemberig nem volt pályájuk, nem volt edzési lehetőségük, ráadásul alaposan „meggyengültek". A pályák felét szeptember elején birtokba vehették a csapatok, sokat azonban nem segített ez már az első fordulóra való felkészülésben, hiszen szeptember 4-én játszották az első mérkőzést Újpesten, a Chinoin ellen! Gyakorlatilag tehát közel négyhavi kényszerpihenővel, esélytele­nül érkeztek a mérkőzésre... A tartalékcsapat is, hiszen Szabó Márton a csapat új szakosztályvezetője, (akit saját kérésére mentettek föl edzői megbízatása alól, más elfoglaltsága miatt), és Krémer József edző, (akit a távozó edző helyére fölkértek) — a Budapesti Teke Szövetségnél kérvé­nyezték az SE Elnöksége jóváhagyásával, hogy az első hat bajnoki mérkőzést mindkét csapattal csak idegenben játszhassák. Ehhez az illetékesek hozzájárultak, így tehát két csapattal érkeztek az Ikarus tekézől. Hiányzott a legjobbak közül Ferencz, aki tanulmányaira hivat­kozva, Maksai II, aki munkájára hivatkozva nem játszik — reméljük, csak egyelőre... Átigazolt Bereczky, s a nyár folyamán „elveszett" Sallai is valahol... A tavalyi hatosból tehát Király, Bacsa és Eppel állt csak rendelkezésre. Tavaly 1:7 volt a vereség aránya és 136 fa mínusz. Most 3:5 és 29 fa hátrány(!), tartalékosan. A tartalékcsapat tavaly 2:6 arányban maradt alul — idén 3:5 lett az eredmény... Öt emberrel, mert a vaskalapos játékvezetők főszereplőkké váltak, s félórával a telefonon megbeszélt időpont előtt elkezdették a mérkőzést! A Chinoin csapata­­ természetesen könnyebben „viselte" a módosítást, hiszen csak tőlünk hiányzott egy játékos. Egyébként alaposan kitettek magukért a fiúk! Különösen dicsérhető Király és Springer az első csapatból, valamint Ballai (csapatkapitány) és Gurály a tartalékcsapatból. CHINOIN—VASAS IKARUS 5:3 (24172 388) Pontszerző: Király 441, Springer 412, Maksai I 396. A többiek: Eppel 386, Bacsa 382, Borbíró 371 fával. CHINOIN „B"—VASAS IKARUS „B" 5:3 (2370,1906) Pontszerző: Krémer 417, Ballai 402, (124), Gurály 402 (123), a többiek Kecse—Nagy 363, Alex 322 fával. A rovatot vezeti: KRÉMER JÓZSEF A 4 területi bajnokság Duna csoportjának állása: 1. Építők SC3 3 — 1 6- 06 2. Oroszlány3 2 1 — 7- 25 3. Ikarus3 1 2 — 6- 24 4. Budafok3 1 2 — 6- 24 5. Dömsöd3 2 — 1 6- 34 6. Érd3 2 _ 1 5- 34 7. Ráckeve3 2 _ 1 3- 34 8. MIM Vasas (Észt.)3 1 1 1 8- 53 9. Rákóczi SE (Tata)3 1 1 1 3- 23 10. Magyar Viscosa3 1 1 1 2- 13 11. Pénzügyőr SE3 1 1 1 5- 53 12. Kossuth KFSE3 1 1 1 2- 43 13. H. Bem SE (Cegléd)3 -2 1 1- 22 14. III. ker. TTVE3 1 2 1 0- 12 15. Dorog3 1 — 2 4- 62 16. Göd3 — 1 2 2- 61 17. BVSC3 — 1 2 2- 71 18. H. Szondi (Szfv.)3 — — 3 1-15— Régen nem rajtolt már ilyen biztosan a mátyásföldi gárda. Ennyit a bajnokságról! Játszottak hétközben a Magyar Népköztársa­sági Kupáért is a mieink. Teljesen egyenrangú ellenfelei voltak az NB 1-ből csak a „fehér asztal" mellett kiesett együttesnek, annak a Volán SC-nek, amelyik az NB 11-es listát e sorok írásakor veretlenül vezeti... VASAS IKARUS-VOLÁN SC 0:2 (0:0) Mátyásföld, 200 néző. A mérkőzésen csak a kapu előtti nagyobb rutin döntött a hetekkel ezelőtt még NB 1-es együttes javára. Az Ikarusnak nem kellett szégyenkeznie a mérkőzés után, hacsak bánkódnia nem, hiszen ha az első gólt az Ikarus éri el...! Csak így tovább, akkor a bajnokságban vigasztalást találnak a Kóczián-fiúk! De ugorjunk egy osztállyal lejjebb, s helyszínben 80 kilométernyit dél­nyugatra, Székesfehérvárra. Az együttes gondjai — úgy tűnik — nem oldódnak meg. Úgy hallottuk, hogy eddig sem elsősorban az együttessel, annak tagjaival voltak a nagyobb gondok — tehát a testtel —, hanem a vezetőséggel, a szakemberekkel! Legalábbis erről olvashattunk Sáfrán Ferenc tollából is, lapunk 15. számában, 1984. július 19-én. A döntetlen óta — két vereség érte a csapatot. PERKÁTA-SZÉKESFEHÉRVÁRI IKARUS 5:1 (4:0) Totálkáros első félidő után kiegyenlített játék: SZÉKESFEHÉRVÁRI IKARUS-ERCSI KINIZSI 12 (0:1) Ezen a mérkőzésen — hazai pályán is — tulajdonképpen a játékidő első felében ment kevésbé a fiúknak. A Fejér megyei bajnokság állása: 1. Mány3 2 1­­7-25 2. H. Toldi SE (Ercsi)3 2 1 — 7-25 3. Polgárdi3 2 1 — 6-35 4. Ercsi Kinizsi3 2 — 1 8-44 5. Székes1. MÁV Előre3 1 2 — 7-44 6. Etyek3 2­­1 6-54 7. Lajoskomárom3 1 1 1 6-63 8. Mór3 1 1 1 5-53 9. Perkáta3 1 1 1 8-93 10. Lovasberény3 1 1 1 5-63 11. Iváncsa3 1 1 1 4-63 12. Pusztavám3 1 1 1 3-53 13. Mezőfalva3 — 1 2 1-41 14. Seregélyes3 -1 2 4-81 15. Székest. Ikarus3 — 1 2 4-91 16. Tordas3 — — 3 2-5­ Most időben ugorjunk egyet — máris az öregfiúk bajnokságában találjuk magunkat. Megkezdődött. Az Ikarus sok szép szezon után egy szomorúbbat zárt, mindössze 10. lett a gárda. Feltétlen szeretnének fölzárkózni az élvonalhoz. De vizsgálódjunk csak. Már több 11 millióval Az ötödik ötéves tervben vállalati szinten 220 millió 273 ezer forint volt az újítások és találmányok utókalkulált gazdasági eredménye. A hatodik ötéves tervből még másfél év van vissza és már 231 millió 758 ezer forint utókalkulált megtakarítást értek el 1984. június 30-ig. Ez azt jelenti, hogy időarányosan több, mint 11 millió forint a többlet megtakarítás. „Csalkolom, kis kis­asszony.­" - köszönt rám a fehérvári gyár kísérleti üzemének hátsó bejárata előtt egy kékinges, öt­venes férfi (s közben majdnem az oszlophoz nyomott). Kétség kizárva nekem szólt az üdvözlés, mert rajtam kívül nő­nemű illető éppen nem volt a környéken. Gyor­san kiderült mitől ez a nagy barátkozás - jókora szeszhatás alatt volt az öreg. Órámra pillantot­tam, két óra volt, vége a munkaidőnek. Ilyenkor már illik kitámolyogni a gyárból Meg különben is, három szabad nap követ­kezik, pénteken már előre inni kellett az alkot­mánynapi ünnepre. De hol? Azt hiszem nem kell, hogy én soroljam, mindenki tudja a lehető­ségeket, ki sem kell lépni a gyárból. Tovább mentem, s közben arra gondoltam, mégiscsak rendes dolog volt az öregtől, hogy megvárta legalább a mun­kaidő végét. (De, hogy honnét ismerjük egymást, ez a mai napig titok maradt) -ke- Öl, AriLoftot!

Next