Intézeti Szemle 2. (1973.)
KOZMA ENDRE: FONETIKA, FONOLÓGIA, KIEJTÉS OKTATÁS 1.) Az idegen nyelvek oktatásának gyakorlatában és az idegen nyelvi oktatás elméleti alapjait vizsgáló, évszázados tapasztalatokat és a legkorszerűbb tudományos eredményeket egyaránt hasznosító metodikában az idegen nyelvi kiejtés oktatása és ennek módszertana nem a legelőkelőbb helyet foglalja el. Még inkább elmondható ez a külföldiek magyar nyelvi oktatásáról és az ezzel kapcsolatos módszertani ismeretekről. Elméletben és gyakorlatban is, a napi oktatómunka során aligha tagadja valaki a helyes kiejtés megtanításának fontosságát. Ennek ellenére szinte tehetetlenül figyeljük Intézetünkben azokat a fonetikai természetű problémákat, amelyek az első magyarul kiejtett szavaktól a záróvizsgán elhangzó, gondosan fogalmazott mondatokig kísérik hallgatóink túlnyomó részét, köztük a legtehetségesebbeket is. Igaz -hallomásból tudom történtek korábban kísérletek tantervvel szentesített, rendszeres, önálló kiejtésoktatásra. Nem tudom, milyen eredmények születtek volna az alatt a néhány év alatt, amióta ez az oktatási forma megszűnt, ha megjavultak volna a feltételei, tökéletesedtek volna módszerei. Az itt ott hallott érvek, ellenérvek és tények alapján azonban talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy az esetleges, meglehet jelentős részeredmények ellenére, kiejtésoktatásunk egésze megoldatlan, sokak számára úgy tűnhet, megoldhatatlan lenne ma is. "Blán előbbre tarthatnánk, ha a gyakorlati kudarcok nem szegik kedvét néhány, hajdan lelkesen dolgozó fonetikusunknak, akik akkoriban biztató kezdetet jelentő, értékes dolgozataikkal ösvényt próbáltak vágni a kiejtés oktatás dzsungelében. Sokéves adóssága Intézetünknek, hogy ezek a munkák a legtöbb oktató számára ma hozzáférhetetlenek, a fiatalabbak számára jobbára ismeretlenek is.