Ipargazdaság, 1962 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1962-01-01 / 1. szám

4ж MTESz Ügyvezető Elnökségének felhívása az egyesületekhez Az MTESz Elnöksége 1900. év őszén — az MSzMP Politikai Bizottságának szeptemberi határozatai után — elhatározta, hogy szorgalmazni fogja a tudományos egyesületek és az MTESz központi munkájában az ötéves terv célkitűzéseihez kapcsolódó konkrét problémákkal való foglalkozást. Ezt a célkitűzést az MTESz V. Közgyűlésének határozata is tartalmazza. Az Ipargazdasági Bizottság a közgyűlés határozatának megfelelően az előző időszaknál nagyobb mértékben foglalkozik olyan kérdésekkel, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az iparvállalatok termelési és fejlesztési fel­adataihoz. 1961 elején határozta,­ el — a többi között — az­ üzemszervezés kérdéseivel foglalkozó munkabizottság megalakítását. A munkabizottság első feladatként kidolgozta a ,,Jelentés az üzemszervezés helyzetéről az iparban” című tanulmányt, amelyet lapunk novemberi számában már ismertetett. A tanulmányt az Ügyvezető Elnökség november 2-án tartott ülésén elfogadta és az MTESz keretében e témakörben folytatandó társadalmi tevékenység irányelveként jelölte meg. Az Ügyvezető Elnökség felkérte az egyesületek vezetőségét, hogy megfelelő intézkedésekkel biztosítsák az Üzemszervezési Munkabizottság tanulmányának feldolgozását az egyesületi munkában, illetve az üzemszer­vezés kérdéseivel való foglalkozás továbbfejlesztését a­z egyesületi munka­ keretében. Az egyesületi vezetőségek által hozandó intézkedéseknél az Elnökség az alábbi javaslatok figyelembe vételét kérte : 1. Az egyesületek üzemgazdasági szakosztályai (bizottságai) dolgozzák fel a tanulmányt a konkrét egye­sületi teendők maghatározása céljából. Az Elnökség úgy véli, hogy a tanulmányban foglalt megállapításokkal és intézkedési javaslatokkal az egyesületi szakemberek teljes mértékben egyetértenek. Ezért az egyesületi feldol­■­gozás célja elsősorban az lehet, hogy megállapítsák, milyen arányban érvényesek a tanulmány megállapításai és következtetései az egyesületi profilnak megfelelő iparágakban, továbbá milyen konkrét munkával járulhat­ hozzá az egyesület a jelentésben foglalt elgondolások megvalósításához. Az egyesület keretében működő üzemszervezési szakbizottság, vagy munkabizottság dolgozza, ki, hogy az egyesület profiljába tartozó iparágakban melyek a­ legsürgősebben megoldandó üzemszervezési feladatok, illetve milyen feladatok megoldására hívják fel az irányító szervek figyelmét és ezekhez milyen segítséget nyújthat az egyesület. Amennyiben az egyesület keretében üzemszervezési kérdésekkel jelenleg nem foglalkoznak, az Elnökség javasolja, hogy megfelelő munkabizottságot állítsanak fel. 2. A munka legelső szempontjaként az ügyvezető Elnökség azt javasolja, hogy az egyesületi szakemberek tanulmányozzák az illetékes minisztériumok területén folyó üzemszervezési munkát , értékeljék a kialakult hely­zetet, és a társadalmi tevékenységet a legszorosabban hangolják össze a minisztérium területén és a vállalatoknál folyó konkrét munkával. Fő feladatnak azt tekinti az Elnökség, hogy tevékenységével az ipar területén már folyó munkát segítse és javaslatai annak továbbfejlesztését szolgálják. 3. A tanulmány kifejtette az üzemszervezési munka komplex jellegét. Éppen ezért szükséges, hogy az egye­sületi munkabizottságokban elegendő számban vegyenek részt a termelést jól ismerő műszaki szakemberek. 4. Célszerűnek látszik, hogy az egyesületek megfelelő módon minél előbb ismertessék az egyesületi tagokkal és vállalati dolgozókkal az üzemszervezés kérdésével kapcsolatban folytatott munka eredményét. Ezért javasolják az egyesületeknek, hogy előadások vagy ankétok szervezése útján ismertessék az előterjesztett jelentést és az ehhez kapcsolódóan kidolgozásra kerülő konkrét iparági anyagokat. ■5. A Műszaki Élet és az Ipargazdaság folytatólagosan foglalkozik a megküldött jelentésben szereplő elvi kérdésekkel. Ajánlatosnak látszik, hogy az egyesületi lapok is rendszeresen tárgyalják az üzemszervezés kérdéseit , ismertessék a központilag kidolgozott anyagokat, továbbá azokat az iparági anyagokat is, amelyeket a fentiek szerint az egyesületi szakbizottságok állítanak majd össze. 6. Amennyiben a tanulmány feldolgozásához az egyesületnek konzultációs segítségre van szüksége, az Ipargazdasági Bizottság keretében működő Üzemszervezési Munkabizottság tagjai az egyesület rendelkezésére fognak állni. Az Elnökség kéri, hogy az egyesületek ilyen igényeiket jelentsék be. ipargazdaság­­­i

Next