Állami Főgimnázium, Ipolyság, 1941

Iskolánk nevéről. Intézetünk neve a múltban többször megváltozott. Alapításakor, 1913-ban neve állami főgimnázium volt; a cseh megszállás idején 1919-től állami magyar tannyelvű reálgimnázium lett; a felszabadulást követően a m. kir. áll. gimnázium címet viselte 1942. április 21-ig, fákkor kapta meg intézetünk mai elnevezését. Neve most: m. kir. állami Szondy György-gimnázium. Szondy György az Ipolysághoz közel eső Drégelyvárnak volt hős védője. 1552-ben Ali basa 10.000 emberrel és sok ágyúval ostromolta meg a kicsi és gyenge Drégelyvárát. Szondy 150 hős katonájával védte a várat a török túlerővel szemben. Az ellenség csábító ígéreteinek nem adva hitelt, a vég­sőkig kitartott. Két kedvelt apródját gazdag ajándékokkal a basa oltalmába küldte, ő pedig a rommá lett várban hű és elszánt vitézeivel hősi halált halt. A lovagias Ali basa hőst megillető módon temettette el. Szondy hősies­ségét költőink is megénekelték. 1885-ben Hont vármegye a hercegprímás emeltette Szondy-kápolna felszentelésekor ünnepelte dicső emlékét. A derék, becsületes és igazi magyar hős Iln­ét hirdesse beszédesen a drégelyi vár romjain kivül mostantól fogva intézetünk neve is-a kései utó­doknak, az örökké küzdelmes és az európai kultúra végvári vártáján álló magyarságnak. II. Intézetünk múltja. Ipolyság és környéke társadalmának többször megismételt kérésére a V. e. VI. 1913. évi május hó 7-én kelt 82299. sz. rendeletével 1913. szep­tember 4-én megnyitotta az ipolysági főgimnáziumot. Az iskola I—11. osztállyal ideiglenes otthonban a Monti Kaszinó helyiségeiben nyílt meg. Telke ugyan szólt az intézetnek a rozsnyói székeskáptalan adománya folytán, az épület ügye azonban anyagi fedezet hiányában csak később, közvetlenül a világháborút megelőző időkben haladt kedvezően előre ; a világháború kitörésekor az építkezés előkészületeit, sajnos, be kellett szüntetni. Az 1918. évi forradalom alatt és az azt követő átmeneti időben több­ször szünetelt az intézetben a tanítás. Végre bizonytalan várakozás után a csehszlovák kultuszkormány 1919. október 21-én kelt 56.401. sz. rendeletével a főgimnázium négy alsó osztályát állami intézetként átvette, a négy felső osztályt egyelőre csak magántanfolyam keretében engedélyezte. A főgim­názium a cseh megszállás idejében 1922. évtől kezdve a csehszlovák iskola­szervezetnek megfelelően fokozatosan reálgimnáziummá szerveződött át. Az 3

Next