Irodalmi Magazin, 2014 (2. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 2. szám - Írók és alkotók a Nagy Háborúról 1914-1918
Franciaország -1914 nyara SZÁVAI JÁNOS Franciaország - hiába tartozott a győztes hatalmak közé - más tekintetben az első világháború egyik legnagyobb vesztese. A párizsi Panthéon emléktábláján 560 író neve szerepel, köztük a 27 éves korában elesett Alain- Fournier-é, aki egyetlen regényével beleírta magát az irodalomtörténetbe, de akiből, feltehetőleg, a század egyik nagy írója lett volna, ha túléli a háborút. Az egy éven át dúló verduni csatában, 1916-ban, közel egymillió katona vesztette életét, németek és franciák egyenlő arányban. A világháborúban Franciaország embervesztesége mintegy másfél millió halott, vagyis az aktív férfi lakosság 10 %-a. Ami azután a húszas években súlyos demográfiai problémákat hozott. 1871-ben a porosz—francia háború (Maupassant remek novelláiból is tudjuk) fájdalmas vereséget és Elzász-Lotharingia elveszítését hozta a franciáknak. A nacionalista közbeszéd évtizedeken át sulykolta a revízió prioritását, ezért aztán 1914 nyarán a többség lelkesen fogadta a francia-német háború kitörését: számukra bekövetkezett a revans órája. Egy ilyen lelkendező jelenettel kezdődik például Louis-Ferdinand Céline regénye, az Utazás az éjszaka mélyére; a főhős, a diák Ferdinand a háború kitörésének pillanatában önkéntesnek áll. Lelkesedése azonban hamar lelohad; a háború elképesztő kegyetlenségét a regény groteszk víziókkal érzékelteti. „Az ezredes is halott volt. A robbanás az árokpartra dobta, az oldalán feküdt, a küldönc, a gyaloghuszár karjában, aki szintén bevégezte. Ölelkeztek most és mindörökké, csakhogy a huszárnak hiányzott a feje, a helyén egy lyuk tátongott tele vérrel, és ez a vér úgy fortyogott, akár a fazékban a lekvár.” Céline 1931-es regényének csak az első fejezetei szólnak a „nagy háborúról”, de ezek a fejezetek adják az alapozást; ha az élet utazás az éjszaka mélyére, akkor az irányt éppen 1914 szabja meg. Céline maga, még 1914-ben súlyosan megsérült a harctéren. Roger Martin du Card viszont, aki a gépkocsizó szolgálathoz volt beosztva , élelmet és muníciót szállítottak a frontra - ép bőrrel megúszta. Egy 1915-ös levelében írja: „Tegnapelőtt csak a csoda mentett meg: az egyik gránát húsz méterrel mögöttem, a másik tőlem három méterrel balra csapódott be, de szerencsére ugyanabba az árokba, ahol én magam is meglapultam, ez védett meg.” Egy másik levelében pedig, amely szintén színész barátjának szól: „Iszonyú dolgokat láttam, kedves Copeau, sohasem hittem volna, hogy ilyesmi még lehetséges [...] Az iszonyat, a könyörület és a kétségbeesés itt minden más érzést elnyom.” Vagyis a fiatal francia író ugyanarra jut, mint vele egy időben, de a másik oldalon, Bécsben, Időszerű gondolatok a háborúról című 1915-ös esszéjében Sigmund Freud: elképzelhetetlen számára, hogy a századelőn civilizáltnak hitt Európában ilyesmi lehetséges. Az iszonyatnak és a kétségbeesésnek ezekből az érzéseiből indul ki majd Martin du Gard, amikor közvetlenül a háború után, 1920-ban belefog nagyszabású regényciklusába, A Thibault családba. 1922-ben jelenik meg az első két kötet, az utolsó, az 1918-ban játszódó Epilógus majd csak 1940-ben. Az első hat kötetben leírtak a 20. század elején játszódnak, s — mint Németh László írta annak idején — egyértelműen a korabeli polgárság széles spektrumú képét adják. De mindaz, amit ezekben a kötetekben olvashatunk, a konzervatív katolikus Oscar Thibault, orvos fia, Antoine Thibault s a bölcsész és lázadó Jacques Thibault, a másik oldalon pedig a könnyelmű szélhámos Fontanin, s felesége, Thérése, képzőművész fiuk, Dániel, s lányuk, Jenny egybefonódó sorsának története, tulajdonképpen csak előkészítés a ciklus hetedik s terjedelmében az egésznek csaknem a felét adó kötetéhez, az 1914 nyarához. Martin du Gard nem magát a rettentő háborút írja le, hanem egyrészt a tágabban, és még inkább a szorosabban vett előzményeket, másrészt pedig az Epilógusban a következményeket, vagyis Dániel nyomorékságát, és Antoine harci gáz mérgezését, amely kikerülhetetlenül az orvos halálához vezet. A nagy kérdés, amelyet Martin du Gard felvet a következő: szükségszerű volt a háború kitörése, vagy elkerülhető lett volna? Ezekre próbál felelni az 1914 nyara nyolcvanöt fejezete, amelyek pontosan meghatározott intervallumban, június 28. és augusztus 10-e között játszódnak. Vagyis negyvennégy olyan nap alatt, amelyeknek rendkívüli fontosságát épp a részletezésnek ez a módszere mutatja. Martin du Gard mintája Lev Tolsztoj volt, a Háború és béke, vagyis az a fajta regény, mely történelem és ember kapcsolatát, a történelembe vetett ember sorsát fogalmazza meg. Ennek megfelelően futnak párhuzamosan a regényben a közéleti és a magánéleti események. Az 1914 nyarában ott van az eseménytörténet is: a főszereplők ilyen vagy olyan módon kapcsolatba kerülnek a közélet szereplőivel, külügyminisztériumi tisztviselőkkel, szocialista pártmunkásokkal, forradalmárokkal, vagyis mindazokkal, akik befolyásolni próbálják az események alakulását. Háborúpártiakkal és pacifistákkal, ugyanis a korabeli baloldal, pontosabban annak egyik szárnya minden tőle telhetőt megtesz, hogy Franciaország elkerülhesse a háborút. Az egyik fejezet, Jacques szemszögéből, a szocialista vezér, Jean Jaurés meggyilkolását írja le. Ugyanakkor a regény fontos szereplőinek a magánélete is fordulatosan, iz- 122 2014/2 IRODALMI MAGAZIN