Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)
2023 / 1. szám - Petőfi
E toposz az irodalom társadalmi közegét olyan kölcsönhatások hálójává teszi, amelyben sokkal inkább érvényesülnek az irodalom úgymond kívülről, más társadalmi kommunikációs formák - mindenekelőtt a politika, a közoktatás, a morál és a gazdaság metszete - felől történő leírásai, mint azok az önleírások, amelyeket az irodalom alkot saját magáról, vált, hogy az irodalom politikai kisajátítási kísérleteit sokkal hatékonyabbá tudja tenni. E toposz az irodalom társadalmi közegét olyan kölcsönhatások hálójává teszi, amelyben sokkal inkább érvényesülnek az irodalom úgymond kívülről, más társadalmi kommunikációs formák - mindenekelőtt a politika, a közoktatás, a morál és a gazdaság metszete - felől történő leírásai, mint azok az önleírások, amelyeket az irodalom alkot saját magáról. Ezek a külső leírások persze legitimálják is az irodalom rendszerét érvényes társadalmi szegmensként, ám ennek esetenként nagy ára van: az igen leegyszerűsített, redukált leírások épp azt az összetettséget, sűrű, mindig újra más arcot mutató értelemrendszert, épp a másként is lehetséges érzésének a modernitás számára oly nagy jelentőségű megtapasztalását teszik lehetetlenné, illetve nyilvánítják érvénytelennek, netán egyenesen károsnak vagy veszedelmesnek, ami az irodalom felvilágosodás utáni időszakának egyik legfőbb tétje és eredménye volt. Az irodalom külső leírásainak további fontos eleme, hogy az irodalom (megfelelő) politikai szerepvállalása, pontosabban a hegemón hatalom legitimációs és önnön status quóját megerősíteni kívánó törekvései közt nemhogy nincs ellentmondás, de ez valójában az irodalom fejlődésének szerves folyománya. A hatalom elkülönült társadalmi rendszereként működő modern politika, mely ugyanakkor e legitimációs folyamatban morális érvekkel és értékítéletekkel él (a 20. század során időnként a vallással, időnként pedig pusztán a nacionalizmus „szekuláris vallásával" egylényegűnek tüntetve fel ezeket az értékeket), így nem is tekinthető különállónak az irodalom és egyéb művészetek rendszerétől. Sőt, amennyiben az irodalom ilyen pozíciót vindikálna magának, az e külső, kollektív identifikációs célokat is szolgáló leírás nézőpontjából per definitionem nem lehet más, mint csupa fosztóképzőkkel leírható hívság (magyartalan, nemzetietlen, erkölcstelen, értéktelen, értelmetlen), üresség, mely minél előbb megszüntetendő. E toposz - azaz az irodalom kollektív önmegerősítést célzó törekvéseinek tematizálása - amint a Petőfi-kultuszok történetének vizsgálata számtalan kiváló publikációban bemutatta már, nagymértékben épít a „váteszköltő” Petőfi alakjára. A Petőfi politikai nézeteinek és működésének kérdésével foglalkozó újabb tanulmányokból kiindulva, Petőfi politikai tevékenységét elemezve és politikai tárgyú írásait verseivel összevetve a költő pályafutása sokkal ◄ < Weintrager Adolf: Felhős tanya, olaj, farost, SOx 67 cm, 1986 (forrás: Ihletőnk: Petőfi. A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum képzőművészeti katalógusa) ▼ Bujdosó Ernő: Petőfiikon, 1983 (forrás: PIM, HUNGART © 2023) szemével farkasszemet nézni” Petőfi Sándor