Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)

2023 / 1. szám - Petőfi

E toposz az irodalom társadalmi közegét olyan kölcsönhatások hálójává teszi, amelyben sokkal inkább érvényesülnek az irodalom úgymond kívülről, más társadalmi kommunikációs formák - mindenekelőtt a politika, a közoktatás, a morál és a gazdaság metszete - felől történő leírásai, mint azok az önleírások, amelyeket az irodalom alkot saját magáról, vált, hogy az irodalom politikai kisajátítási kísérle­teit sokkal hatékonyabbá tudja tenni. E toposz az iro­dalom társadalmi közegét olyan kölcsönhatások hálójává teszi, amelyben sokkal inkább érvényesül­nek az irodalom úgymond kívülről, más társadalmi kommunikációs formák - mindenekelőtt a politika, a közoktatás, a morál és a gazdaság metszete - felől történő leírásai, mint azok az önleírások, amelyeket az irodalom alkot saját magáról. Ezek a külső leírások persze legitimálják is az irodalom rendszerét érvé­nyes társadalmi szegmensként, ám ennek eseten­ként nagy ára van: az igen leegyszerűsített, redukált leírások épp azt az összetettséget, sűrű, mindig újra más arcot mutató értelemrendszert, épp a másként is lehetséges érzésének a­­ modernitás számára oly nagy jelentőségű­­ megtapasztalását teszik lehetet­lenné, illetve nyilvánítják érvénytelennek, netán egye­nesen károsnak vagy veszedelmesnek, ami az iroda­lom felvilágosodás utáni időszakának egyik legfőbb tétje és eredménye volt. Az irodalom külső leírásainak további fontos eleme, hogy az irodalom (megfelelő) politikai szerepválla­lása, pontosabban a hegemón hatalom legitimációs és önnön status quóját megerősíteni kívánó törekvései közt nemhogy nincs ellentmondás, de ez valójában az irodalom fejlődésének szerves folyománya. A hata­lom elkülönült társadalmi rendszereként működő modern politika, mely ugyanakkor e legitimációs folyamatban morális érvekkel és értékítéletekkel él (a 20. század során időnként a vallással, időnként pedig pusztán a nacionalizmus „szekuláris vallásá­val" egylényegűnek tüntetve fel ezeket az értékeket), így nem is tekinthető különállónak az irodalom és egyéb művészetek rendszerétől. Sőt, amennyiben az irodalom ilyen pozíciót vindikálna magának, az e külső, kollektív identifikációs célokat is szolgáló leírás nézőpontjából per definitionem nem lehet más, mint csupa fosztóképzőkkel leírható hívság (magyartalan, nemzetietlen, erkölcstelen, értéktelen, értelmetlen), üresség, mely minél előbb megszüntetendő. E toposz - azaz az irodalom kollektív önmegerő­sítést célzó törekvéseinek tematizálása - amint a Petőfi-kultuszok történetének vizsgálata számta­lan kiváló publikációban bemutatta már, nagymér­tékben épít a „váteszköltő” Petőfi alakjára. A Petőfi politikai nézeteinek és működésének kérdésével fog­lalkozó újabb tanulmányokból kiindulva, Petőfi poli­tikai tevékenységét elemezve és politikai tárgyú írá­sait verseivel összevetve a költő pályafutása sokkal ◄ < Weintrager Adolf: Felhős tanya, olaj, farost, SOx 67 cm, 1986 (forrás: Ihletőnk: Petőfi. A Petőfi Szülőház és Emlékmú­zeum képzőművészeti katalógusa) ▼ Bujdosó Ernő: Petőfi­­ikon, 1983 (forrás: PIM, HUNGART © 2023) szemével farkasszemet nézni” Petőfi Sándor

Next