Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)

2023 / 1. szám - Petőfi

Petőfivel foglalkozni nem irodalomtudományos belügy Szilágyi Márton egyetemi tanárral az MTA doktorával az ELTE BTK XVIII-XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetőjével az Irodalomismeret című folyóirat főszerkesztőjével az Irodalomtörténet című folyóirat szerkesztőbizottságának tagjával a Petőfi-jelenség tudományos kritikájáról az életműkuta­tás történetéről és kortárs feladatairól beszélgettünk. Miből fakad Petőfi egyedülálló népszerűsége? Mennyire árnyékolja le a szélesebb közönség körében az életmű irodalmi értékeire vonatkozó ismereteket a szerző alakját övező kultusz? Nehezen megválaszolható kérdés Petőfi vonzerejének titka. Már csak azért is, mert ez történeti feltételek­től is függ, azaz aligha arról van szó, hogy az 1840-es évektől egészen máig mindig ugyanazt jelentette mindenkinek Petőfi. A változó érdeklődés konstans elemeiről összegző módon keveset tudhatunk­­ arról persze többet (bár ezt is inkább kaleidoszkópszerűen), hogy egyszerre mennyi mindent jelenthetett külön­böző értelmezőknek ez az életmű. S nem is mindig csak az életmű, hiszen legalább ennyire a (vélt vagy valós) személyiség állt az érdeklődés homlokterében, s ez is olyan módon, hogy fontosabbnak bizonyult az a funkció, amelyet éppen a Petőfi-nével jelez­hető fenomén látszott megjeleníteni... Ebben persze mindig szerepet játszott az írói életmű is, de Petőfi hatása nem egyszerűen irodalmi szövegek befogadd­­á­sát jelentette. Éppen ezért nem gondolom azt, hogy az az irodalmi kultusz, amelynek a magyar irodalomban­­­s a legkiterjedtebb formáját alighanem Petőfi kapcsán­­ tanulmányozhatjuk (előképként legföljebb Csoko­­­­nai lenne említhető), feltétlenül elhárítandó, torzító Krisztina Molnár Nem gondolom azt, hogy az irodalmi kultusz, amelynek a magyar irodalomban a legkiterjedtebb formáját alighanem Petőfi kapcsán tanulmányozhatjuk [...], feltétlenül elhárítandó, torzító nehézséget jelentene. szemével farkasszemet nézni” Petőfi Sándor 5

Next