Irodalmi Szemle, 1967
1967/2 - HAGYOMÁNY - Varga Rózsa (Magyarország): Írók, intellektuel-mozgalmak és az antifasiszta egységfront
ta publicisztikáját Fábry Zoltán, itt és ekkor bontakozott ki Forbáth Imre költészetének legpozitívabb szakasza, s a Magyar Naphoz kapcsolódva alakul át a fiatal Berkó Sándor elégikus magánlírája közösségi, harcos, antifasiszta költészetté. Állandó munkatársként szerepelt a lapban Sellyei József és Morvay Gyula, s a kitűnő publicisták egész sorát — Vass László, Rácz István, Ilku Pál, Bodnár István, Vadász Ferenc, Cseresnyés Sándor, Háber Zoltán stb. — szólaltatta meg. A nem kommunista értelmiségnek az aktív antifasisztákhoz való csatlakozásában — a CSKP hathatós szociális és nemzetiségi érdekvédelmi politikáján, szinte szövetség felajánlásán túl — jelentős szerepe volt a francia intellektuel-mozgalom iránti érdeklődésének is, amely elvetette arra a felismerésre, hogy a kultúra, a humanizmus, a haladás korszerű szolgálata a fasizmussal szemben csak a kommunistákkal közösen vállalt harcban lehetséges. Vass László például, aki a Magyar Napnál hosszú időn át Dókus Dénes álnéven szerepelt, önleleplezésekor elmondta: elhatározására, a kommunistákhoz való csatlakozásra Romain Rolland példája késztette. Az író hetvenedik születésnapja alkalmából vidéki kultúregyesületekben előadásokat tartott munkásságáról, s ennek következetes végiggondolása, értékelése indította meg benne a belső kényszert, hogy nyíltan vállalja a kommunistákkal a közös harcot. Párizsban óriási tömegtüntetéssel, s szerte a világon ünnepségekkel, előadásokkal ünnepelték Rollandot 70-ik születésnapja alkalmából. „Barbusse temetésével együtt ez volt a legnagyobbszabású megmozdulás, melyet az újabb korban író tiszteletére rendeztek“ — írja Rollandról szóló könyvében Dobossy László. Csehszlovákiában mindig is nagy kultusza volt, 1936-os ünneplése az elkötelezett irodalom, a cselekvő, harcos humanizmus vállalását jelentette. Az Új Korszak című tanügymozgalmi lap ünnepi számmal köszöntötte az írót. Romain Rolland Gorkijjal közös fényképét küldte viszonzásul a lap szerkesztőinek, Czabán Samunak és Ilku Pálnak: „Szívből köszönöm kedves bajtársaim üdvözletüket... Csodálom hűségüket a nemzetközi igazságosság és igazság szent ügye iránt. Türelem és hit!" — írja többek közt harcostársi biztatással az író. A Magyar Nap élénk figyelemmel kísérte, s a tanulságlevonás igényével elemezte a francia értelmiség viszonyát a kommunista párthoz és a népfrontpolitika kialakulásában s népszerűsítésében betöltött szerepét. A győzelmet hozó májusi francia választások után a lap több számon keresztül teljes egészében ennek a kérdésnek szentelte egész kultúrrovatát. Kiindulásként Ernst Tollernak a moszkvai írókongresszuson elmondott szavait idézi: „Fontos, hogy tágasan nyitva hagyjuk a kapukat mindazoknak a művészeknek és íróknak, akik bátran a fasizmus ellen küzdenek még akkor is, ha műveik nem is felelnek meg minden ideológiai követelményünknek. Mert ezeknek a művészeknek a művei átfogják azokat a polgári és intellektuális rétegeket, az ifjúság olyan részeit, amelyekhez a proletárművészet csak ritkán jut el. Ezek megrajzolják a polgári társadalom ürességét, kétségbeesését és fáradtságát, s gondolkodásra bírják a belátásra készeket. Ők is az új világ pionírjai.“ Ilyen politika eredményeként vállaltak a francia szellem legjobbjai közösséget a kommunista párt célkitűzéseivel. „Romain Rollanddal az élen, Louis Aragon, André Malraux, J. Richard Block, Jean Cassu, Victor Margueritte, Pierre Abraham, Lefebvre, Giono — hogy csak párat említsünk azok közül, akik a világirodalom síkján már eddig is jelentékeny területet biztosítottak maguknak, mind a baloldalra, a népfront mellé sorakoztak fel.“ A felsorolásból önként adódott a csehszlovákiai helyzettel való összevetés, a magyar írók és művészek helyzetének, magatartásának, a szellemi élet összképének felmérése. A kép nem túlságosan kedvező. „Tudom, hogy nem párizsi divatcikk a francia népfront, és kultúrpolitika — írja összegezésként Lőrincz Gyula —, nem lehet azt máról holnapra Szlovenszkóra importálnunk.“ Nemcsak az értelmiség egysége, hanem a francia népfront baloldali kultúrmozgalma is követendő példa volt. Riportot közöltek a párizsi „Maison de la Culture" előadó és kiállító művészeinek és nagyszámú közönségének szellemi légköréről. A francia népfront a „Kultúra Háza" és a Commune szerkesztőségével együtt a baloldali kultúrpolitika és kultúrmozgalom centruma volt. Itt