Irodalmi Szemle, 1969
1969/1
Maurice Henry Maurice Henry, ahogy az Breton szürrealista csoportjának egykori tagjához illik, sokoldalú művész, költő, kritikus, festő, szobrász, rajzoló, gagman, forgatókönyvíró, rendező, fényképész és újságíró. Kétségtelen azonban, hogy mint humorista-rajzoló a legnépszerűbb. E számunkban bemutatott humorisztikus rajzaihoz barátja, Eugéne Ionesco magyarázó szövegét közöljük. „Köztudomású, hogy Maurice Henry barátom nagy humorista-rajzoló. Humora: a szokatlan és a szatíra keveréke. Ez annyit jelent, hogy ismert rajzain realizmus és kritika, a lehetséges és a lehetetlen, emberség és embertelenség találkozik. Rajzokat és anekdotákat alkot. Rajza sokszor az anekdotát csak illusztrálja, amely néha keserű, néha kegyetlen, máskor egyszerűen csak komikus, nevetséges.“ „Maurice Henry szokatlan s egyben józanul hideg rajzainak ijesztő jellegét részben a szerző szürrealista múltja magyarázza.“ „Képeinek s nonfiguratív alakjainak ijesztő és szörnyű jellege abból adódik, hogy szögek és háromszögek, csúcsok és élek , hajlékonyság, kényelem és báj nélküli vonalak konstrukciójaként hatnak. A láthatár itt kicsi. Ismeretlen bolygóról jött embertelen világ ez, durva, szókimondó és könyörtelen, szenvtelenül, küldetésszerűen gyilkoló, mint a kés vagy a kard, mindenesetre olyan tárgyak vagy tárgy lények, amelyek vágnak, szúrnak, itt vannak, hajításra készen várnak, de egyelőre visszafogottan mozdulatlanok... A veszedelem fenyegetőn közel van, a fejünk fölött lebeg és érthetetlen. Hová szökjünk előle? Maurice Henry egyik rajzának ez a címe: »A sivatag — lakott.« »Sajnos!« — tesszük mi hozzá. Ez annyit jelent: a veszély mindenhol jelen van.“ Ez a világ mindennek ellenére — bár érthetetlenül — kompakt. Struktúrái, elemei összefüggnek. Van itt tér is, sok tér és levegő. De ez a levegő a mi számunkra belélegezhetetlen. Értjük viszont, hogy ha nekünk túl kemény is, más lények számára belélegezhető.“ „A rejtett (mert ellenőrizhetetlen) erők csak a kikerülhetetlen jelre várnak, hogy megsemmisíthessék a világunkat, vagy rákényszerítsék, hogy magát megsemmisítse. S a mi világunktól érthetetlenül különböző másik világ már itt van, készen arra, hogy az előbbi helyébe lépjen. Lehetséges viszont, hogy ez a világ mindennek ellenére is a mi világunk. Annak idején a szürrealista festők képeinek szimbólumai is egy másik világ jeleinek tűntek. Most egyre inkább úgy látjuk, hogy a nonfiguratív festészet, amennyiben a megismerhetőt, tehát a valóságban létezőt realizmusnak nevezhetjük, olvasható. Látjuk, hogy Maurice Henry világa kétségtelenül a mi világunk, tudatosítjuk, hogy ezek a fenyegetések belőlünk erednek, hogy ez a világ bennünk van, legyen bár ellenőrizhetetlen és érthetetlen.“ Eugéne Ionesco, 1962