Irodalmi Szemle, 1970
1970/3 - Fogarassy László: A Magyar Tanácsköztársaság történetének legújabb irodalmáról
minek következtében a szerző kénytelen az üldözöttek drámai harcának leírását egységbe foglalni a séma konstrukciós megfogalmazásával. A történelem mesterkélt helyzetmagyarázata azonban az emberi áldozatvállalás igaz leírásától természetellenes vádként válik el, így a közvetlen tapasztalati események sodrása történelmi regény benyomásával hat az olvasóra. Ha pedig a nemzetközi események konstrukciós szerkezete szoros tartozéka a kis népek jó vagy balsorsának, vagyis a nagy világszínijáték sémájában a helyi részletek csak az alapelgondolás igazolását szolgálhatják, akkor megszűnik a bírálatnak és a keresztkérdéseknek a jogosultsága, és egy igényesen védett üvegházi történelemszemlélet riasztja el az okvetetlenkedőket. Ennek a történelemnek a lapjai gondosan ki vannak készítve, határozottsága megnyer és bizonyít, meggyőz és átnevel mindaddig, amíg a makacs érdeklődés kíváncsisága az esztétika összhangját meg nem zavarja. Csatári Dániel műve befejező részének optimista alaphangja csak azokat nyugtathatja meg, akik nem keresik a különbséget az elmélet és a gyakorlat között, akiket kielégít a forradalmi ígéretek és a háború utáni nagy elhatározások emléke, akik az üvegházi történelemszemlélet szépen megkonstruált elrendezettségét az élet szilárd valóságának tekintik. Mind a múltból, mind a jelenből le kellett volna vonni a jövőre vonatkozó következtetéseket, mert a mozgalmi emberek háború alatti heroizmusa is az eredmények lemérésére kötelezi a szocialista történészt: „A marxizmusnak az a követelése, hogy az alapvető objektív törvényszerűségek felismerése útján meg kell változtatni a világot, illetve előre kell mozdítani a haladást, szükségszerűvé teszi, hogy a múltban érvényesült törvényekből a jelenre, illetve a jövőre megfelelő következtetéseket vonjanak le." Így sűríti egy mondatba Lederer Emma" a szocialista történetírónak azokat a teljességeit, amelyeket Csatári Dániel elmulasztott. Janics Kálmán 11 Lederer Emma: A történelem tudományossága. Budapest, 1968. 39. o. A Magyar Tanácsköztársaság történetének legújabb irodalmáról Tekintettel arra, hogy a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának ötvenedik évfordulójára nagyszámú, új kutatási eredményeket nyilvánosságra hozó könyv látott napvilágot — nem is szólva a különféle évkönyvekben, gyűjteményes munkákban és folyóiratokban megjelent, ugyancsak figyelemreméltó cikkekről — szükséges, hogy az olvasóközönséget tájékoztassuk, az idevonatkozó irodalomról. E kérdés specialistái ne tartsanak igényt bibliográfiai teljességre, mivel beszámolónk célja elsősorban útmutató jellegű. A csehszlovákiai történészek és a laikus olvasók is elsősorban Hajdú Tibor A Magyarországi Tanácsköztársaság [Kossuth Könyvkiadó, Bp. 462. o.) című monográfiáját fogják a kezükbe venni, amely Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom című munka szerves folytatása. A szerző az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének megbízásából írta művét. A rengeteg felhasznált forrásanyagból ki kell emelnünk Cunningham, Romanelli, Nagy Vince és számos történelmi szereplő nehezen hozzáférhető memoárjait. Talán csak az egyik csehszlovákiai történész adatait kellett volna óvatosabban kezelnie; a kritika az illető egyik újabb művét nyilvánvaló pontatlanságok miatt részben elmarasztalta. A szerzőnek magyar, csehszlovák, jugoszláv és osztrák levéltárak adatai rendelkezésre állottak, éppen ezért sajnálatos, hogy a román levéltárak a bukaresti pártarchívum kivételével még mindig hozzáférhetetlenek. A felhasznált forrásokat ismertető függelékben Hajdú Tibor többek közt hivatkozik Lakatos Géza és Andorka Rezső beszámolójára a gödöllői főhadiszállás életéről. A Gratz-féle gyűjteményes munkában viszont Andorka neve nem