Irodalmi Szemle, 1973
1973/3 - Fried István: Janko Kráľ és Petőfi Sándor
Chalupkával levelezett. Tudjuk, hogy a szlovák törekvéseknek lelkes támogatója, J Palárik 1857-ben is gazdag ügyvédként és földbirtokosként emlegeti, aki házában hely ad a szlovák művelődés szervezőinek és könyvtáruknak, és a szlovák törekvések g£ hasági ügyeinek vezetését, szervezését önként vállalja. Tegyük hozzá, hogy érdeke az irodalom, olvasta például Byront. 1844-ben a lengyel emigráció több ágense keres föl; olyanok akik a szlovák radikálisokkal akartak kapcsolatot létesíteni. S ne feljük: 1845-ben lett ügyvédbojtára Janko Král. Következik-e ezekből az adatokból, hogy Jókai ismerte a szlovák poétát? Esett ismerhette-e? A kutatás feltételezi, hogy jogászkodása éveiben Jókai írt egy vígjáték a pánszlávnak vélt agitátorokról. Még az sem bizonyos egészen, hogy Jókai valóta megírta ezt a vígjátékot, ugyanis tétova említéseken kívül nincsenek erről perden adataink. De ha megírta, abban esetleg Králról írt volna-e? Jókai szinte minden lényeges művének alapötleteit őrzik noteszei. Ezeket a notesz két két kötetben jelentette meg az akadémiai kritikai kiadás. Nos, bennük bőséges találkozunk Štúr, Kollár, Húrban és más szlovákok nevével, csak éppen Králéval ne Kráľ érdekes, színes, lenyűgöző egyénisége nem tükröződött volna-e Jókai valamely szlovák tárgyú művében, ha valóban ismerték volna egymást? Vajon Vrchovský érdé volt-e, hogy a tüzes magyarként ismert Jókai s a szlovák nemzeti érzéssel telítettül megismerjék egymást? Vajon Vrchovský Janus h arca (a joviális, szelíd, mely magyar portrékból néz felénk, és a radikális reformer, mely a szlovák adatokb bontakozik ki) nem inkább amellett szól, hogy az egyébként is nyugtalan életmód folytató, éjszakánként hazajáró, kéziratokat égető s még a mesterrel, Štúrral szembe is — a szociális kérdések háttérbe szorítása miatt — türelmetlen Krált nem is akar bemutatni a Szomorú napok című regényre készülő ifjú magyar írónak. Sem a Szmorú napok, sem az Akik kétszer halnak meg (melyet pedig Beniczky Lajos alak ihletett, azé a Beniczkyé, aki a szlovák irodalomnak kiváló ismerője volt, s aki emlé irataiban „pánszláv kommunistákként beszél Janko Králról) szlovák figuráiban ne ismerhetjük föl költőnket, másokról szól ott. De nézzük tovább adatainkat! Tudunk arról, hogy Král néhány „darabot“ magyar is megírt. E nyilatkozatból többen következtetnek arra, hogy magyar versekről va szó, s ez nem elképzelhetetlen. Mint ahogy az is figyelemre méltó tény, hogy Kr szerint a szlovák nemzeti mozgalomnak a magyarral együtt kell haladni, el kell ismétetnie önmagát a magyarokkal, tőlük elválni értelmetlenség. Mindez valóban bizonyít, hogy Král — mint arra a szlovák kutatás rámutat — figyelte a magyar politika társadalmi-nemzeti életét Pesten. Az is igaz, hogy 1848 februárjának elején Pesti tartózkodott. Ám még ebből nem következik, hogy március 15-én is itt volt. Hogy ismerte a magyar törekvéseket, abban nem állt egyedül. A Pesti Hírlap rendszeres beszámolókat közölt a szlovák eseményekről, állandóan glosszázta a Slovensk Národnje Novinit, másutt, más lapokban Štúrékról gyakran közöltek híreket. Természtesen a szlovákok is számon tartották a magyar lapok híranyagát ha szükségesvel vitatkoztak a közleményekkel. A kapcsolatok jellege egyoldalú volt, tudniillik a szlovákok nem fordítottak, hiszen értették a magyar verseket, a magyar fél pedig csak polémikus cikkeket, verseket ültette át magyarra, hogy a közvéleményt — olyko egyoldalúan — tájékoztassa. Ám a helyzet nem ilyen egyszerű! A Nemzeti Ujsá konzervatív tudósítója (1847. II. 590. szám) kényszeredetten számol be a zólyon választásról: „a magyar ajkúak“ Štúrra szavaztak, míg a magyar jelölt többnyire szlovák szavazókat mondhatott magáénak. Az országgyűlésen Stúr egyik — igen hatásos a magyar törekvésekkel igen csak rokon — beszédéhez Kossuth Lajos gratult elsőnek. Azt hiszem, Jozef Petrovič pontosan jellemzi a helyzetet: „Minden jel arrall, hogy Štúrék jól ismerték a kortárs magyar irodalmat, és szláv tájékozódása ellenére kapcsolatban is álltak vele, igyekeztek lépést tartani annak fejlődésével. Most sem deklarálták ezt a viszonyt, s ez természetes és érthető.“ (Kortárs 1973. 1. szám Egészítsük ki ezt avval, hogy a Kisfaludy Társaság egy gyűlésén Erdélyi János mutatt be a Szeberényi-fivérek által fordított szlovák népdalokat, s ülésén jelen volt Told Ferenc, Vörösmarty Mihály és Czuczor Gergely is. Ez az ülés kilátásba helyezte gyűjtés kiadását. S ezt még azzal tesszük teljessé, ha elmondjuk, hogy Székács Józse és Toldy Ferenc révén a cseh, illetve szlovák világ olyan képviselőivel is kapcsolatb került a magyar írótársadalom, mint Ján Kollár, Palacký, Hanka. Természetes, hog