Irodalmi Szemle, 1973
1973/10 - Arató Endre: Fábry Zoltán Petőfiről
nem lehetne uralmon, ha demokratikus politikát folytatna. Azt akarják, hogy Csehszlovákia távolodjék el Franciaországtól és a Szovjetuniótól és nézzen más szövetségesek után. Németországhoz a tömegek tiltakozása miatt nem lehetett közeledni, ezért tett Hodža gesztusokat Magyarország felé, egy a haladással szembenálló Duna völgyi szövetség létrehozása érdekében. E politika magába foglalta a szlovákiai magyar kisebbség megnyugtatására, a helyzetének javítására tett ígéreteket. Eddig azonban — olvashatjuk cikkében — a nemzetiségi kiegyezésnek csak egy konkrét eredménye van: a pozsonyi képviselőtestület beleegyezett abba, hogy Petőfi szobrát ismét felállítsák. „Sovány eredmény, ha meggondoljuk, hogy nincs messze az a pillanat, amikor a külellenség a nemzetiségi tömegek demokrácia-szeretetét próbára fogja tenni.“ Publicistánk — még maradjunk a szobroknál — gyakran hivatkozott — s mindig más összefüggésben, írásai célkitűzéseinek megfelelően — a kommunista pártig eljutott szlovákiai magyar ifúsági mozgalom, a Sarló egy demonstratív lépésére, amikor a fiatalok 1930-ban „a dunai államok színeivel ékesített és vörös szalaggal átkötött koszorújukat“ elhelyezték Petőfi pesti szobrán. Az egyik — s időrendben első — ilyen írásában a szlovákiai jobboldal e lépést ellensúlyozó vállalkozására, az ún. Szentiváni Kúriára utal, amely Szentivány József nevéhez fűződött, aki a sokszínű szlovákiai magyar szellemi élet képviselőit a jobboldaltól egészen a baloldalig a csehszlovák helyzettel megbékélő polgári jobboldal vezetése alatt akarta egyesíteni. Másodszor, 1938 júniusában ugyancsak a Magyar Napban a Csehszlovákiát érő egyre erősödő fasiszta támadások közepette e „naiv, de becsületes“ demonstráció emlékét azért újította fel, hogy rávilágítson a kelet-európai népek fasizmussal szembeni összefogásának szükségességére. Látnoki szavaiban az előretört Harmadik Birodalom hódításai felett érzett keserűség már-már pesszimizmusba torkollott, nem utolsósorban a Horthy-Magyarország magatartása miatt, amelyet élesen elítélt. „A dunai népek testvérisége — olvashatjuk megrázó és meggyőző cikkében — nem szökhetett virágjába, a gyűlölet vetését ma mindenütt a német fasizmus aratja. A mai magyar ifjúság nem ismeri közvetlen szomszédait, házatáját, a kötelező realitást, messzebb néz és légüres térben társalog. De ez a messzenézés, mely a közvetlen szomszédok feje fölött, messzi távoli vizeken vél horgonyt vetni, vétkes könnyelműség és gőgös vakság... Aki szólni mer és tenni mer, az a Sarlótól a Márciusi Frontig: hazaáruló. Jó magyar ma csak az lehet, aki szomszédot tud gyűlölni és negligálni, hogy a nevető harmadik — a német fasizmus — learassa vetésének, a mesterségesen felfokozott dunai gyűlöletnek és elidegenítésnek gyümölcsét: a német Középeurópát, az Ostraumot, ahol cseh és magyar, szerb és román egyformán — szolga! Tegnap a dunai népek testvérkoszorúját, a Sarló hódolását, a szlovenszkói magyarság történelmi sorsüzenetét lökték le a szoborról, ma a Kémeri Imrék birtokolják a szobrot, hogy holnap, amikor a budai várra felszökik a horogkereszt, végleg ledönthessék és elföldeljék azt a Petőfit, aki önmarcangoló kínnal döbbentett a tegnap és ma végzetesen közös árulására és szégyenére: Ha urad jön, térdepelj le szépen, S csókold meg a korbácsot kezében, S várd el békén, míg reád halált szól fis kirúg a nemzetek sorából!“ 1938 júniusában a fasizmus elleni kassai manifesztációs gyűlésen a köztársaságot védő magatartássá nőtt a Sarló fiataljainak évekkel korábbi lépése. „Rákóczitól Kossuthig, Petőfitől Adyig minden igaz magyar álma Közép-Európa megbékélése, e táj képeinek testvérisége volt.“ Ezt fejezte ki a sarlósok budapesti Petőfi-koszorúja, amelyben „a vörös szalag kötötte egységbe a dunai népek nemzetiszín szalagjait.“ A sarlósok e lépése több volt egyszerű demonstrációnál: „ez a szlovenszkói újarcú magyarság kollektív hangja volt, mely nem akart bűnrészes és bűnismétlő lenni. Innen már csak egy lépés a mai antifasiszta íróig, aki nem kerget álmot és a testvéri muszájt sem színesítheti dallá és szépséggé, mert sikoltva és figyelmeztetve ordítja ez utolsó órán monoton közép-európai parancsát: el a német csizmamilitarizmustól, el a testvérgyilkoló fasizmustól.“ S harmadszor már a fasizmus győzelme utáni éjszakában, 1939-ben a Sarló volt vezetőjét, Balogh Edgárt idézve e „szegényes és mégis nagyszerű étettel akarja fel