Irodalmi Szemle, 1973

1973/1 - Petőfi Sándor: Úti jegyzetek

úti jegyzetek Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy segédszerkesztő, ki díszes hivatalába bele unván, utazni ment. Nem titok, hát kimondom, hogy ez a segédszerkesztő én voltam. Történt az indulás ápr. 1. 1845. a pest-eperjesi gyorsszekeren. Ezt csak azért mondom el, nehogy valaki azt gondolja, hogy saját alkalmatosságomon utaztam legyen. Nem tartok equipage-t. A búcsú estéjét vagyis éjszakáját nagyszerűen vigadva töltöm a Vadászkürtben pajtásaimmal. Verset is csináltam erre az alkalomra, melyért az illetők közül egy pár bosszankodott, sőt meg is haragudott, hogy őket pajtásoknak nevezem, s nem bará­toknak. Most is csak azt mondom, kedves pajtásaim, hogy tempi passati, mikor én valakinek barátja voltam... tudni való azért, mert nem hiszem, hogy nekem barátom legyen. A Csízió is megjövendölte, hogy nem leszek szerencsés a barátságban ... pedig ez nem hazud; azt is megmondta, hogy híres ember leszek. A búcsúlakomán részt vett pesti pajtásaimon kívül egy pár vidéki költőkollégám is, kik azért voltak akkortájban Pesten, hogy magukat egyik másik divatlap-szerkesztő által levetessék. Hja, mikor az olyan szép, ha az embert Barabás lepingálja, s a szer­kesztők aztán küldik szét az egész két magyar hazá­j­á­nak némely helyére, s a közönség bámulva kiált föl: — Tehát ilyen ő?! Végre hajnalodott, a gyorssszekér előállt, s én elbúcsúztam pajtásaimtól, oly melegen, oly nehéz szívvel, mint valaha barát baráttól. Hejh, fiúk, hálát adhattok az istennek, ha olyan barátitok lesznek, amilyen pajtástok én vagyok. A szekér indult és én gondolatokba mélyedtem. — — Nem tudom, meddig mehettünk, meddig nem, mikor e rémítő kiáltás hatott füleimbe. — Megállj! A szekér rögtön megállott, ajtaja fölpattant, s előttem egy szilaj tekintetű ifjú termett, ki pisztolyt szegezve mellemnek, rivalít rám: — Meghalsz! — Kegyelem! — jajdultam föl, s reszketve, akadozva folytattam: — csak életemnek irgalmazz ... örömest odaadom erszényemet... bár tartalmastul sem ér sokkal többet, mintha egész üres volna, hisz én magyar költő vagyok... segédszerkesztő voltam, a Pesti Divatlapnál. . . aztán még eljöttemkor adósságot is fizettem .. . Tóth Gáspárnak tartoztam egy attila­i nadrág árával... a verseim sem igen kelnek, mindamellett, hogy szörnyen dicsérik. .. láthatod hát, hogy nem lehet sok pénzem ... de szívesen átadom, amim van, csak életemet ne bántsd! ... Ilyeneket habartam össze-vissza, mint afféle megijedt ember, míg a lélekzetből ki nem fogytam; a megtámadó ifjú ezt felelte hideg vérrel: — Nekem nem kell hitvány erszényed ... nekem életed kell, ármányos életed! Tudd meg, hogy én azoknak az ifjú lángelméknek egyike vagyok, kik verseket küldtek a Pesti Divatlapba, s akiket te gáládul kizártál az irodalomból. .. mert értésünkre

Next