Irodalmi Szemle, 1974
1974/6 - Fábry József: A Petőfi Sándor partizánosztag harcai Szlovákiában
a Petőfi Sándor partizánosztag harcai Szlovákiában. Körülbelül ezren, különböző nemzetek fiai, táboroztunk Kijev mellett a szvjatosinói partizántáborban, hogy harcolhassunk a német fasiszta megszállók és cinkosaik ellen. Türelmetlenül vártuk — sokan közülünk már átestek a partizánharc tűzkeresztségén — újabb bevetésünket. Végül szeptember közepén — Nógrádi Sándor elvtárs, a partizántábor magyar vezetője jelenlétében — közölték: szó lehet róla, hogy Szlovákia területére repüljünk. Nógrádi elvtárssal együtt behívtak Kijevbe, az ukrán partizánstábra a részletkérdések, a földet érés utáni teendők megtárgyalására. Azzal váltunk el, hogy az elgondolással egyetértenek, de még jóvá kell hagyatni az arra illetékesekkel, és a jóváhagyás után rövidesen sor kerül bevetésünkre. Néhány nap múlva közölték, hogy a hadsereg parancsnoksága egyetért az elgondolással, készüljünk fel a közeli indulásra. Egy nappal az indulás előtt közölték a már előre kiválogatott kilenc szovjet és tíz magyar önként jelentkezővel, hogy repülőgéppel a szlovák felkelés területére repülünk azzal a feladattal, hogy a salgótarjáni, ózdi iparvidékra támaszkodva, magyar területen fejtsünk ki partizántevékenységet. A csoport szovjet parancsnoka Vaszil Kozlov, volt repülő őrnagy, politikai helyettese Vaszil Vaszin, leningrádi származású kapitány lett, a törzsparancsnok pedig Popov, az Ural hegység vidékéről származó kapitány. A magyarok közül parancsnoknak Grubics Zoltán századost, a magyar hadsereg volt századparancsnokát, komisszárnak pedig engem jelöltek ki. A magyarok között volt még Ráti János nyírlövői magyar szakaszvezető, Pataki Pál, a Kassa melletti Miglécnémetből származó parasztfiú, tizedes, Gyenes József Gyöngyös környéki kőbányász, szakaszvezető, Csizmadia István nagybáni parasztfiú, tizedes, Dajkó Ferenc, rimaszombati tisztviselő, zászlós, Lővey Zoltán zászlós, miskolci lakos, Koppány zászlós, tanító és Horváth István visz neki napszámos. Már alig vártuk az indulás napját, óráját, percét. Végre elkövetkezett 1944. szeptember 19. Miután alaposan átismételtük a harci feladatokat, teherautóra szálltunk, és elindultunk a repülőtér felé. Megfogadtuk ugyan, hogy a táborból való távozásunk alkalmával nem adunk le díszsorozatokat géppisztolyainkból, egyrészt, mert a töltényekre később nagy szükségünk lesz, másrészt, hogy kerüljük a feltűnést; egy-két jókedvű szovjet elvtárs ennek ellenére kilőtt néhány rövid sorozatot, amikor autónk kigördült a búcsúztatók gyűrűjéből. A repülőtéren megkaptuk az ejtőernyőket. Nógrádi elvtárstól kemény kézszorítással, öleléssel búcsúztunk, és beszálltunk a repülőgépbe. Felbúgtak a motorok és a magasba emelkedtünk. Este 8—9 órakor elértük a Kárpátok gerincét. Az ablakon át láttuk lenn a földön a minket kereső német légvédelmi ágyúk tüzét. Nem sikerült eltalálniuk. Repülőgépünk tovább szállt, míg végre, körülbelül egy-másfél órai repülés után megpillantottuk a Besztercebánya melletti Kordéháza határában levő háromszögben rakott máglyákat — elértük a kijelölt helyet. Itt csoportonként ugrottunk ki a repülőgépből, nehogy nagyon szétszóródjunk. Én a második csoportba kerültem. Mivel a máglyák * Az írást az Együtt, egymásért c. dokumentumkötetből közöljük, melyet Balázs Béla válogatásában jelentet meg a Madách Könyvkiadó. Fábry József