Irodalmi Szemle, 1975
1975/1 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Fogarassy László köszöntése - Chmel, Rudolf: A szlovákiai magyar irodalomtudomány újabb termése
mának a problémáit, ennek az irodalomnak az értelmét, lényeg- és küldetéskérdéseit. Ezeknek a problémáknak persze nem föltétlenül kell a minőség kérdéseivel érintkezniük, elvégre kisebb formációkban is mindenekelőtt a szerzőre , annak alkotó egyéniségére, a mű minőségére esik a hangsúly. „Hogy egy bizonyos körülhatárolt területen élünk, még nem jelenti azt, hogy szükségszerűen regionális irodalomtípust kell teremtenünk. A nemzeti irodalmak létező regionális ágai sincsenek eleve provincializmusra és peremhelyzetre kárhoztatva, nem kell az ún. központi irodalom különös keretének vagy hátterének lenniük.” (O. Čepan: Néhány kérdés a központ és a periféria irodalmának témájához. Slovenské pohľady, 1970/6, 32. 1.) Hadd hivatkozzunk rögtön egy kézzelfogható példára: Fábry Zoltánt nem a kizárólagossága, nem a magányossága vagy az elszigeteltsége tette a szlovákiai magyar kultúra legismertebb és legnagyobb személyiségévé, hanem az, hogy egész ténykedésével túl akart nőni a helyi határokon és helyi ügyeken. S tette mindezt annak a nem egyszerű nemzetiségi sorsnak az ellenére is, amellyel csak nehezen vetett számot. Fábry is tudta, hogy a szlovákiai magyar irodalmat nem lehet valami a priori jóindulattal értékelni, hogy nincs és nem is lehet magyar író, aki magyar íróként ugyan nem állja meg a helyét, de mint csehszlovákiai magyar író megjárja. Csak azért, mert magyar! Bizonyára valahol itt, ebben a felfogásban rejlenek a problémák, s nem olyan egyszerű kihámozni belőlük a lényeget. De ha a föntiekből indulunk ki, akkor az egyetlen és legfőbb kritérium a minőség ismérve, az érték ténye lesz. Az irodalomtudományra vonatkoztatva: a szakmai és eszmei igényesség; ez persze nem zárja ki a módszerek különféleségét, ha azok az irodalmi jelenségekben, korszakokban, alkotókban, művekben stb. valami újat fedeznek föl. A szlovákiai magyar irodalomtudománynak az ilyen új fölfedezésre többféle lehetősége van. Emellett több forrásból is merít, de a visszhangja vagy hatása nem mindig arányos ezzel. Tekintsünk el most a nyelv és a bizonyos fokú elszigeteltség kérdéseitől, s vizsgáljuk a témát tulajdonképpeni tárgyán keresztül. Ez és ennek az eredményei önmagukban megmutatják, hogy a szlovákiai magyar irodalom vajon önálló jelenség-e, s hogy miképp töltődik fel a magyarországi, illetve a szlovák és cseh irodalomtól stb. Úgy tűnik, hogy a szlovákiai magyar irodalomtudomány — főleg a Madách kiadó prezentálja ezt — a hazai magyar irodalom állapotából indul ki. Más szóval: azt adja ki, amit ez az irodalom fel tud neki kínálni. Nem kevés ez, de nem is sok. Persze a problémák nem a mennyiségből adódnak. E téren, úgy vélem, nincsenekakadályok. A módszerek különbözősége a szerzők különbözőségéből fakad, a problémáknak abból a sokaságából ered, amelyek ez előtt az irodalom előtt — és részben mögötte — állnak. De ennek ellenére is, ha az utóbbi évek szlovákiai magyar irodalomtudományi kutatásait globálisan akarjuk értékelni, akkor bizonyos módszertani, anyag- és forrásbeli másneműség az, amire fölfigyelünk. Mindez persze nem csupán ennek a területnek a jellegzetessége. E másneműség többek között a témáknak és feladatoknak abból a sokaságából is következik, amit a hazai magyar irodalomtudomány be akar fogni: szinkron és diakron módszerrel vizsgálja a magyar irodalmat, a szlovákiai magyar írásbeliség történetét és jelenét s a magyar-szlovák irodalmi kapcsolatok különféle alakulásának a kérdéskörét. Főleg ezen az utóbbi területen belül azonban többé-kevésbé a fordulat előtti múlt talaján mozog, s az újabb irodalom — főként az utóbbi félszázad vizsgálatába csak elvétve vonja be az összehasonlító irodalomtudomány szemléletét. Már az elmondottakból is kitűnik, hogy az a teher, amit a szlovákiai magyar irodalomtudománynak viselnie kell, még egy nagyobb és differenciáltabb, irodalom számára is nehéz, s hogy feladatait ennek az irodalomtudománynak így csak erejét meg nem haladó részterületekre kell korlátoznia, olyan kérdésekre és személyiségekre, amelyekhez és akikhez gyakrabban visszatér. Örvendetes, hogy mind mennyiségben, mind minőségben egyre inkább gazdagodnak ezek a területek. A könyvkiadványok mellett elsősorban az Irodalmi Szemle utóbbi évfolyamain mérhető le ez az irányzat. Koncsol László és Zalabai Zsigmond néhány tanulmányára, esszéjére és kritikájára, idősebb és ifjabb szerzők — Turczel Lajos, Csanda Sándor, Duba Gyula, Tőzsér Árpád, Mészáros László és mások