Irodalmi Szemle, 1975
1975/9 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Tinódi Sebestyén Kassán
évek történelmi eseményeinek megéneklését, a másodikba különböző hadakozások epizódjait. A korhoz nem kapcsolódó epikus verseit elhagyja (Jázon és Medea, Zsigmond császár krónikája), s egyes nevezetes eseményekről az első rész nyomdába adása idején, Kolozsvárott szerez éneket, hogy fontos történelmi események a kötetből ki ne maradjanak. Tinódi az első hazánk területén történt harcról szóló históriás énekét Nagyszombatban írta, 1544-ben, Az szálkai mezőn való viadalról címmel. A kor történetírói közül megemlékezik az eseményről Verancsics Antal, Istvánffy Miklós pedig a Tinódinál is megtalálható részletességgel írja le. A Léva és Párkány között az év augusztusában aratott kisebb jelentőségű győzelem híre: „szívet adott” a nagy vereségeket szenvedett keresztényeknek, s bizonyára a szenzáció erejével hatott a törökellenes küzdelemről tárgyaló országgyűlésen is. A török hódítás után a király kezén megmaradt országrészt Tinódi egy jellegzetes metaforával fél gallérnak nevezi a vers hazafias és lírai hangú beveztésében. Jól érizték az török császár hatalmát. Itt Magyarországban oly nagy birodalmát, Mely nagy gazdagsággal bírja Buda várát, Ez országnak hatta nektök fél gallérát. Nagy veszedelmeket az Budából tesznek, Kin szegíű magyarok igen veszíkölnek ... Tinódinak a kompozíció nem volt erős oldala, az ének elején a töröknek Miskolc vidékén folytatott rabló portyázását is előadja, „summázva”: „Dúlá, felégető Miskolcnak városát, Ő mind felrabolá jó rész tartományát, Onnan ő elhozza négyezer rabokat, Kikkel ő hajtata számtalan barmokat.” A nyolcadik strófában, minden átmenet nélkül tér rá az esztergomi török tisztek tervére, akik arra kérik a basát, hogy öt hónapja elmaradt alatájukat (zsoldjukat) keresztény területen való rablással pótolják. Ezerötszáz török rajtaüt Léván, a várost felgyújtják, s már a vár kapuját „kezdék bevágni", amikor Balassi Menyhért egy ingben, de szablyával elkergeti őket. A zsákmánnyal hazafelé vonuló törököt először csak Balassi követi, majd a hírt meghallva eléjük megy Párkányba Nyári Ferenc a surányi vitézekkel, később csatlakoznak a komáromiak és sellyei „morvaiak” is (feltehetően morva katonák). Az így felszaporodott keresztény sereghez Nyári szónoklatot intéz: amíg a csata el nem dőlt, senki foglyot sem zsákmányt ne szerezzen, „ki ezt nem fogadja, annak feje essék!” Az Ipoly mentén az oldalába kerülnek a töröknek, majd „Száguldva a vízen ők által zörgenek, Nagy vakmerőképpen rájok öklelének, Az terekek futamának, rettenének, Lovagok, gyalogok sok helben veszének. Ezen a vítézök örömben valának, Kit bennök érének, sokat nyakazának.” „Ezután Balassa az Nyári Ferenccel, Nagy vígan lakának mind a vitézökkel.” A négyes című tizenkettes strófákban szerzett históriás énekben a szerző elsősorban az események hiteles megörökítésére törekszik, de költői részletek is találhatók benne. Ilyen például Nyári Ferencnek, majd az esztergomi basának katonáihoz szóló buzdító beszéde, s költői tömörséggel fejezi ki az Ipolyon átvágtató fegyveres lovasok rohamát az idézett „általzörgének” kifejezés. Balassi Menyhértet, a költő Bálint nagybátyját, akit a róla szóló Komédia Balassa Menyhárt árultatásáról c. dráma csupán egyoldalúan, rablóként és árulóként jellemez, Tinódi más oldaláról mutatja be: bátor, példamutató kapitányként. 1548-ban, „az kincses Kassában” írta Tinódi Varkucs Tamás idejében lett csaták Egerből című históriás versét, amely számos esemény között néhány szlovákiai vonatkozású epizódot is megemlít. Bevezetésében hosszan sorolja fel, délről északra haladva a magyar és török végvárakat, mint például: „Sőt Komárom, Semte és Nitra vagyon, Léva, Surán, Ság, Drégely, Csévvár vagyon...” Csak a 65. sorban kezdi előadni Varkucs Tamás egri kapitányságának történetét, summázó módszerrel csupán a csatákra összpontosítva figyelmét. Előadásából megtudjuk, hogy a török kétszer is indított rablóportyát Lelesz vidékére: először Gyeffer aga Gyöngyösből, de Varkucs lovasai „egy szoroson” rájuk törtek, s a rabokat kiszabadították, másodszor a hatvani aga. Ezek ellen Varkucs egri és salgói lovasokat küldött, akik „Igen mennek, apci mezőre jutának, Terekekkel ott szemben találónak, Útközőnek, ott erősen vívónak”, végül eze