Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - LÁTÓHATÁR - Závada, Vilém: A föld küszöbén (vers)

megkel idővel mint élesztő a tésztában s hólyagként csak az emberek gőgje pukkan szét s a gőg tüze elsöpretik mint a korom Föllobban az ember mint a gyufa s kialszik Boldogság szerelem a füstben szertefoszlik A világ nem bucsús lakomák színhelye nincs megnyugvás benne s pihenés se Csak a holtpontokon ama kurta percek tenger dagálya s a pálya között föld megnyílása s bezárulása között Az inga két mozdulata között a között ami már végleg elmúlt s ami még meg sem érkezett Ám a rögöktől és síroktól göröngyös föld évente újra éled szűz szépségében Virágok jönnek ki belőle mint házból a nők Az éjszaka ölében mindig mozog valami úgy születik az élet mintha nem fenyegetne a halál fogába fogott fejjel vagy császármetszéssel S fem­szóval hirdessék azt ma már ami csak a jövő zenéje S a mag­sírba helyezve ezer éve zöld explózisban tavasszal kirobban s lengenek a szélben lehorgasztott fővel az érett kalászok mint a lovak farka Ha mennydörög és villámlik az égbolt neki messziről a föld ereje válaszol Izzik lobog a síkon sárgulnak a nyárban Fölnyújtóznak egymásnak tőrt szegeznek A pőre kard hüvelyéből kiröppen Kurtán s fényesen mennydörgi igazát Hétszeres visszhangot ver a hegyekben is Cselényi László fordítása

Next