Irodalmi Szemle, 1980

1980/3 - Mács József: Szélfúvásban III (regényrészlet)

Ságtól egészen megbabonázva közölte velem, hogy jön már. Most veri le a sarat a ba­kancsáról. — Elmenjek, vagy maradjak? — Menjen el, Faragóné. Most már nincs szükségem magára — mondtam, és kihúz­tam az asztalom fiókját. Kikészítettem az asztalra a szivaromat. Elég rokonszenves meg­jelenésű fiatalember jelent meg előttem. — Jó napot! — köszönt, és maga előtt tartotta a sapkáját. — Van szerencsém! De hamarabb is lehetett volna — húztam el a számat kelletlenül. — Hívatni tettszett, hát jöttem — mondta kissé megszeppenve. — Igen, igen — nyúltam a szivaromért, és megsodortam az ujjaim között. — Magad­tól nem is jöttél volna? — kérdeztem úgy, hogy rá se néztem. — Tetszik tudni, hogy a magamforma embernek mennyi a dolga. Azt se tudja, hol áll a feje — nézett rám szomorúan. — A nyakán van. Csak ott lehet. Neked is ott van, ahogy látom. És feje azért van az embernek, hogy legyen hol elraktároznia a halaszthatatlan kötelességeit — mondtam úgy, hogy már szemrehányás is volt a hangomban. — Tudom én azt — bátortalanodott el egészen. — Tudod te a fenét! Nem is úgy nézel ki, mint aki tudná. Ne mondd az első köteles­ségedet! De jól gondold meg és a sok közül jól válaszd ki, melyik az. Gondolkozási időt adok. Lásd, kivel van dolgod. A javadat akarom — pillantottam az órámra, ame­lyet akkor kaptam a megboldogult feleségemtől, amikor eljegyeztem. — Öt perc elég? — Elég — hangzott tompán a válasz. Látszott rajta, hogy emberére talált. — No, akkor ülj le szépen a fotelba. Úgy. És ne bámészkodj, mert sem Beneš képe, sem az íróasztalom, sem az iratszekrényem nem segít rajtad. A szőnyegem sem, hiába nézed. Gondolkozz! Erőltesd az eszed. És magadban bízz, ne pislogj rám, mert én nem segíthetek neked — okosítottam nagyvonalúan, mert már előre élveztem a helyzetet. — No, kezded már? — Igen. — Akkor rajta, öt perc múlva szólok. Uraim, látni kellett volna, hogy révült el a tekintete. Hogyan gondolkozott. Nem mert semerre nézni. Másokon is sikerrel alkalmaztam ezt a módszert. Az első köztár­saság vége felé egy csavargón, akit azzal gyanúsított Borzas Sándor, hogy ellopta tíz koronáját. Nem volt kis összeg. Tíz koronával már el lehetett menni a kocsmába. A panaszos sem volt könnyű ember. Örökké a pénzét számolgatta, és néha még a fele­ségét is gyanúba fogta. Nos hát, a Hargitai Gergőn is alkalmazott módszerrel úgy sarokba szorítottam a csavargót, hogy a végén még azt is bevallotta, amit nem lopott el. Egyszer még szökött katonát is hoztak az irodámba, a tábori csendőrök, akiknek az volt a dolguk, hogy a visszavonulás nagy folyamát mederbe tartsák. Vagyis az ország­úton. Mert ha arról letért, akkor a honvédek menekültek, amerre láttak, és nem álltak meg csak otthon vagy feljebb a hegyekben, a partizánoknál. Az a szökött katona, akit hozzám hoztak, némának tette magát. Uraim, ilyen is van. És úgy játszotta a szerepét, hogy még a katonaorvos is bedőlt neki. És nemcsak némának tetette magát. Süketnek is. Állítólag a légnyomás megsértette a dobhártyáját. Olyan nagyon sovány, harctéri kinézésű emberke volt. Elálló füllel, riadt tekintettel. Inkább néztem alföldi kubikosnak, mint honvédnek. Kiküldtem az irodából a tábori csendőröket, és amikor kettesben maradtunk, neki is azt mondtam: — Ide figyelj! Én most mindjárt nem akarok tőled semmit. Ülj le szépen a fotelba. Úgy. Helyezd kényelembe magad. És gondolkozz azon, melyik lehetőséget választod. Mert csak kettő adódik számodra. Az egyik, hogy megszólalsz és hazamégy. A másik, hogy néma maradsz, és soha nem látod meg az édesanyádat. Öt perc — mondtam, és az ujjaimmal is mutattam. — Ennyi áll a rendelkezésedre! Azt gondolják, uraim, hogy kivárta az öt percet? Tévednek. Másfél perc múlva már szép alföldies kiejtéssel könyörgött nekem. Engedjem haza. Az isten is megáld! Nem rajtam múlott, hanem a tábori csendőrökön. Ők meg nem eresztették haza. Vasra verve hurcolták valahová szegényt. Hargitait kemény fából faragták. Elég sokáig nézett révülten a semmibe. Nem sietett a válasszal. Azok közül való volt, akik jól megrágják, amit lenyelnek. Nekem meg nem

Next