Irodalmi Szemle, 1984

1984/6 - Kmeczkó Mihály: Apuka vizsgázik (mese)

rúan. — Annak azonban mégis örülök, hogy meglátogattál, még ha madárka képében? is... Biztosan megviselt az éhség... Mivel tömhetném degeszre azt a pöttöm­bögyö­­det? Kenyérmorzsával? Sajttal? ... — Kiszi-köszi, nem vagyok éhes. — Netán van valami egyéb kívánságod? Csilla madárka erre füttyentett egyet — de milyet?! Mint a nádszál: vékonyat és­ egyeneset! Aztán tovább csacsogott: — Most, hogy már fütyülni is tudok, sokszor akarok madárka lenni, de nem ilyenkor­­télen. Nagyapa azt mondta, hogy nyáron a Szilicei-fennsíkon minden ember madárrá­ változik. A madarak meg emberré ... — És az mire jó nekik? Csilla madárka úgy elcsodálkozott ezen a kérdésen, hogy majd kiesett a köröndi tányérból. Csak nagy nehezen sikerült megkapaszkodnia egy sárgabarna sávban. Aztán megcsóválta borzas kis fejét, és úgy nézett rám, mintha még sohasem látott volna. Amikor pedig újra megszólalt, olyan rekedt volt a hangja, mint egy beteg dudáé: — Ha az ember madárrá változik, oda repülhet, ahová akar. Nem kérnek tőle sem­­igazolványt, sem útlevelet, de még csak pénzre sincs szüksége ... — Ezt értem, de a madárnak mire jó, hogy emberré változhat?! — Mert nyáron mindenütt sok az élelem — oktatgatott türelmesen Csilla madár. — Ilyenkor az emberré vált madarak degeszre eszik magukat, s ha télen újra vissza­változnak madárrá, már elég naponta egyetlen fenyőmagocskát lenyelniük, egyetlen gyöngyharmatot kortyolniuk, s baj nélkül kihúzhatják tavaszig . .. — Mért nem nyárig? — vetettem oda komolytalanul. — Mert tavasszal már két fenyőmagot ehet a madárka, és két gyöngyharmatot kor­­tyinthat rá. Egészen addig, mígnem egy nap eljön az ideje, hogy három szemet egyék, és három gyöngyöt igyék ... — És átváltozzon emberré ... — Az ember meg madárrá — tette hozzá Csilla madár elégedett hangon. — De az hogy lehet, hogy te a tél kellős közepén változtál át madárkává?! — kér­dezősködtem tovább. — Mert az első átváltozásnak azon a napon kell megtörténnie, amikor az ember megtanul fütyülni — hangzott a tudálékos válasz. — És a madárnak mit kell megtanulnia ahhoz, hogy emberré változzék? — Meg kell tanulnia fiókát költeni. — És aki ezt nem tanulja meg? — Az örökre madár marad — csicseregte Csilla madár olyan hangsúllyal, mintha már legalább három fiókát kiköltött volna. — No és te mi szeretnél lenni inkább: ember vagy madár? — szedtem elő mel­lényzsebemből a keresztkérdést, miközben egy hamiskás mosolyt rejtettem a baj­szom alá. Csilla madár beszédesen a szemembe nézett. Csak nézett, nézett... Egy fia hang­ sem buggyant ki a csőrén. Már-már gyanakodni kezdtem, hogy nem tartja válaszra méltónak a kérdésemet, amikor végre ünnepélyes méltósággal mégiscsak megszólalt: — Én ember akarok lenni. — Itt váratlanul elhallgatott. Aztán füttyentett egy hullámosat, majd zengő emberi hangon folytatta: — De olyan ember, mint a madár!­ — Hát az meg milyen?! — néztem álmélkodva az én kicsi madaramra, miközben a bajszom alól kiguruló kacagást belegyömöszöltem a szakállamba, akár egy titkos, perselybe. Csilla madár felállt a fészkében, méltóságteljesen kidüllesztette picike hegyét­, a szeme pedig felragyogott, akár a hajnalcsillag: — Az a madár mindenhová el tud repülni, és mindenhonnan hazatalál... — Azt látom. Különben nem lennél itt — öltöttem fel a legkomolyabb ábrázato­­mat.. . — Azért vagyok itt — csivitelte —, hogy megmondjam, miből fogsz felelni holnap.. — Azt senki sem tudhatja — siettem az ellenvetéssel. — Csak én! — csicseregte rekedten. — Te sem tudhatod. — A madarak mindent tudnak!

Next