Irodalmi Szemle, 2001

2001/1-2 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Cselényi László: A Péterek irodalma (Lengyel Péter, Hajnóczy Péter, Nádas Péter, Esterházy Péter) (miniportré)

Kortárs magyar irodalom Cselényi László A Péterek irodalma A Péterek irodalma — így nevesítette valaki, már évekkel ezelőtt a magyar próza legújabb virágzásának időszakát. Tény, hogy a magyar irodalom hét (nyolc?) évszázada alatt soha nem sikerült még a prózának utolérnie, mi több, megelőznie a költészetet. Ma, a század(s ezred)forduló éveiben, évtizedeiben, ez valóság lett. S az is tény, hogy e nemzedék legkiválóbb alkotói a Péterek — Esterházy és Nádas mindenekelőtt, de Lengyel és a korán elhunyt Hajnóczy is az élvonalába tartozik az újabb magyar prózának. Ahogy az erdélyi Bodor Ádám és Szilágyi István, a vajdasági Gion Nándor vagy a mi Grendel Lajosunk is ugyanúgy ez élvonalba tartozik, mint a tőlük is fiatalabb Krasznahorkai, Márton és Darvasi László (nota bene: ez viszont, mint látjuk, a Lászlók irodalma), ám róluk majd máskor és másutt számolunk be. Lengyel Péter Cseréptörés — Mellékszereplők „Bárán János nem ismerte az apját. Nem ismerte a saját életét sem. Nem az övé volt az arca. Nem alakult ki a kézírása”. E megdöbbentő személyleírással kezdődik a regény, az utóbbi esztendők egyik legfontosabb magyar könyve, az új magyar próza egyik legtöbbet ígérő szerzőjének alkotása. Kicsoda Bárán János? Az író nem is titkolja, hogy önnön alteregója, mint ahogy később megjelent, de előbb írott regénye, a Melléksze­replők is kulcsregény. Lengyel Péter, s nyilván Bárán János is, 1939-ben született, a II. világháború kirobbanásának évében. A regény voltaképpen arról szól, hogy „hősünk felnőtt már, túl van a harmincon, amikor emlékezetében gondolatokban végigjárja a gyerekkort, mert rádöbben, hogy hiányzik életéből a múlt, az első mozdulatoknak, szavaknak az ideje, amit az ember megőriz, tagad vagy vállal, amiből fölépíti énjét, önmagát, és elhatározza, hogy utánajár eltűnt emlékeinek, annak, amit a mondat „apja eltűnt háborúban” magában rejt. Elindul hát megkeresni a múltját. Az „eltűnt idő nyomában?” Igen, Lengyel vállalkozása jellegzetesen prousti mozdulat, hatvan esztendővel az A la recherche du temps perdu megírása után. S két világháború terhével a nagy francia és a mai magyar író között. Ahogy nyomoz apja halálának tanúi után. S ahogy végül is rászánja magát a „nagy utazásra” („hogy ez a gyermeki boldogság valóságos boldogsággá váljon” — idézi mottóként Semprunt), hogy saját szemével lássa apja halálának színterét „abban a nagy országban”.

Next