Irodalmi Szemle, 2003
2003/1 - Pomogáts Béla: Kossuth Lajos alakja irodalmunkban (esszé)
Pomogáts Béla Kossuth Lajos alakja irodalmunkban A történelem nagy egyéniségeinek alakját „ércnél maradandóbban” mindig az irodalom szokta megörökíteni. A szobrokban ábrázolt hősök mindig ki vannak szolgáltatva az időnek, a történelemnek és a politikának: jól tudjuk, hogy Trianon után mennyi magyar történelmi alak szoborba öntött mását rombolta le a vak düh szerte a Kárpát-medencében, közöttük Fadrusz János egyik főművét, Mária Terézia királynő pozsonyi lovas szobrát is és még számtalan Kossuth-, Széchenyi- és Petőfi-szoboralakot. Volt idő, amidőn Kossuth Lajosnak a Romániához csatolt egykori magyar területeken mindössze egyetlen szobra állott: a nagyszalontai, amelyet a kisváros lakossága óvott meg a rombolástól. Máskülönben a most kétszáz esztendeje született Kossuthnak igen sok erdélyi, felvidéki szobra esett a pusztítás áldozatául, holott a régi Magyarországon a köztereken minden bizonnyal az ő ércbe öntött vagy kőbe faragott szobor másaival lehetett a leggyakrabban találkozni. A szobrokat le lehetett dönteni, össze lehetett törni, át lehetett faragni (erre is volt példa!), ezért az irodalom valóban „ércnél maradandóbb” módon („aere perennius” — Horatius) őrizheti meg egy-egy nagyszabású történelmi személyiség emlékezetét. Így volt ez mindig a mi irodalmunkban is, hiszen Szent István, Szent László, Hunyadi János, Mátyás király, Bethlen Gábor, Széchenyi István, Wesselényi Miklós és természetesen Kossuth Lajos alakját igen sok szépirodalmi mű örökíti meg. Most, hogy megpróbálok számot vetni ezzel az irodalommal, kissé furcsálkodva tapasztalom, hogy a költőket kevésbé foglalkoztatta Kossuth, holott az imént emlegetett nagy történelmi személyiségek szinte valamennyien egy kisebb kötetre való versre ihlették a magyar költészetet. Ezért azután most én is inkább a prózairodalom (és drámairodalom) Kossuth-képét próbálom rekonstruálni, elsősorban arra figyelve, hogy ez az irodalom milyen tükröt tartott történelmünk e kiváló személyiségének. Kossuth alakja kétségtelenül a nemzeti hagyományok romantikus vonulatához tartozik: személyiségét és államférfiúi tevékenységét legendák és mítoszok veszik körül. Jól mutatja alakjának „szakralizálását” a nép költészete, amely számtalan dalban, balladában tett tanúvallomást arról a ragaszkodásról, amelyet a magyarság tanúsított az 1848—1849-es forradalom és szabadságharc vezére iránt. Kossuth Lajos alakjának megjelenítése a népköltészetben mindazonáltal nem lehet ennek a kis dolgozatnak a feladata, különben is számos folklorista foglalkozott vele (így Zsilinszky Mihály 1868-ban, Benedek Elek 1882-ben.