Irodalmi Szemle, 2006
2006/3 - Gyüre Lajos versei (Hózuhatag, Ha, Új tavaszi ima, Sándorom, Rongyemberek) - Pomogáts Béla: Nemzeti himnuszunk (esszé) - Kulcsár Ferenc versei (Puritán vers, Anyanyelv, Verseim, Kör, Sóhaj, Jézus-igenevek, Töredék, Cím nélkül, Édesanyám halálakor, Anyu, Cetli, Tökrészegen, Vallomás, Dal, Betegen, Halálom, Délután, Azt hitteir Sanzon, Kicsi ének, Szerelem, Ének Z.-nek) - Duba Gyula: Lexikonunk dicsérete (esszé) - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (4) (A Nyugat első nemzedékének további lírikusai: Füst Milán, Tóth Árpád, Juhász Gyula) (tanulmány) - OLASZORSZÁGI HUMANISTA KÖLTŐK VERSEIBŐL (2) - SZEMTŐL SZEMBEN - Duba Gyula: Katarakta (2.) (Fejezetek Az élet lehajló ága című regényből)
Pomogáts Béla cionalista és diktatórikus talaján született nemzeti himnuszairól ne is beszéljek!), tehát ezekre a himnuszokra gondolok, többnyire az uralkodó vagy a nemzet dicsőségét zengték, talán csak a magyar Himnusz értelmezte úgy a nemzeti történelmet, mint tragikus tapasztalatok sorozatát, amelytől egyedül az isteni kegyelem, tehát egy transzcendens várakozás válthatja meg a nemzetet. A magyar költészeti és költészettörténeti hagyomány, láttuk az imént, úgy értelmezte Kölcsey himnuszát, mint a magyarság közös tragédiákban bővelkedő történelmi sorsának költői lenyomatát, amelyet végül az imádság magaslatán bekövetkező megbékélés követ. Az azóta született ////wwwsz-értelmezések ezt a képet egészítették ki néhány fontos felismeréssel. Ezúttal két értelmezésre, Szörényi Lászlóéra és a Hollandiában élő Kibédi Varga Áronéra gondolok. Szörényi László A Hymnus helye a magyar és a világirodalomban című tanulmánya (amely az 1974-ben közreadott A Hymnus költője című kis füzetben került az olvasó elé) a költemény „aszimmetrikus szerkezetében” fedezi fel azt a sajátosságot, amely igen erőteljesen közvetíti a költő „üzenetét”. Az első és az utolsó szakasz közé zárt szerkezetben ugyanis három-három versszak utal a nemzeti történelem felemelkedő, majd pusztulást hozó korszakaira, az „áldás” és az „átok” történelmi következményeire. A hetedik szakasz nem illeszkedik ehhez a szerkezethez, ahogy Szörényi mondja, „nincs egyértelmű »történeti« megfelelője, hanem állóképben siratja a totálisra növekedett pusztulást és a szabadságküzdelmekben hozott véráldozat hiábavalóságát”. Az elemzés ennek a, ahogy mondja, „redundáns” költői felépítésnek az „aszimmetriáját” bemutatva von le következtetéseket a vers jelentésvilágát illetően. „Ebben a szerkezeti szabálytalanságban - olvasom Szörényinél - lelhetjük meg a vers eszmei kulcsát. Ugyanis ha teljes párhuzamosságban állna egymással az áldás és az átok következménye, a nép virágzása és pusztulása, a fohász akkor mintegy követeléssé fajulhatna: levezekeltük a múltat, Isten mintegy köteles helyreállítani a bűnbeesés előtti állapotot. Csakhogy Isten kegyelme Szent Ágoston és Kálvin teológiai felfogásában - és Kölcsey ezt tette magáévá - teljesen ingyenes, ki nem érdemelhető. Hozzá csak szánalomért esdekelhetünk, nem jogos jóvátételért. Az önmegváltás lehetetlen: ezt a költő az előző versszakban tisztázta. Mégis, a redundáns szakasz átbillenti az egyensúlyban lebegő mérleget, a szenvedés túlnyújtott mértéke lehetővé teszi, hogy nemcsak a múltat, de a jövendőt is történelme purgatóriumával levezekeltnek tudja a magyar, mikor az ingyen kegyelemért sóhajt - s ez már nem teológia.” Kibédi Varga Áron Retorika és strukturalizmus című tanulmányában (ez 1998-ban Pécsett Szavak, világok című kötetében jelent meg) Kölcsey költeményének elemzése révén mutatta be azt, hogy a retorikai hagyományok és szabályok miként érvényesülnek a klasszikus költői mű felépítésében. Ebben az értelemben a Himnusz a klasszikus (és Kölcsey korában még nagyon is eleven) retorikai hagyományok eljárásait használja fel. Az első versszak jellegzetes „exordium”, amely: