Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (2)
Fonod Zoltán ler/Ádám viszony az új értelmezésben már érdektelen. Tőzsér a II. felvonás álomjeleneteiben (ez több mit fele az egész műnek!) eredeti megoldást választ, „benépesíti” a verses drámát azokkal a nobilitásokkal, akik ez idő szerint Prága és a császári udvar előkelőségeinek számítottak. Nagy műgonddal felépített jelenetekről van szó, melyekben Arany Prága „másik” arca, a tobzódó, erotikával fűszerezett város képe tárul elénk. (A fekete mise című első jelenet eleve jelzi, csoportos nemi kicsapongás, orgia tanúi lehetünk. Persze, van itt törvényszéki tárgyalás, Markéta, Wagner és Az elszámolás címmel jelenet is. Ez utóbbiban Faustus sorsa teljesedik be, Wagner pedig egy beszélő papagáj, mely a szótárkészítés nagyobb dicsőségére magyarul is „beszél”. Mellesleg: Goethe Faustjában - aligha véletlenül! - a tudós szolgáját hívják így!) Művelődéstörténeti attrakciónak is beillik, ahogy a költő megidézi a kort. Azzal indul a „fekete mise”, hogy a kórus felfedi a titkot: „Faustus sorsát, a rosszat s a jót” kívánják „eljátszani”. „Lucifer fekete misére / hívta össze fő-fő ördögeit, / s a „gonosz Lilitet, Adám apánk / első asszonyát” (akiből démon lett). Faustus „panaszt akar emelni Mefisztó ellen”, mert az egyezség ellenére „pénzt / keveset és nőt, hitványát” kapott, s a „tudás meg inkább kín, mint gyönyör”. A nagy trió, Lucifer (az ördög, a pokol ura), Madáchnál „a tagadás ősi szelleme” meg Faustus (az 1587-es frankfurti Faust-buch szerint), a tudós és a mágus (aki eladja lelkét az ördögnek) és Mefisztó (az ördög Goethe ,,Faust”-jában) a filozófiai és kortörténeti fejtegetéseket követően (ez utóbbiak nemcsak a nő ágyéka körüli bölcsességek, hanem a kor visszásságait is felmutató oknyomozások, szerelmi háromszöggel, gyilkossággal, rózsakeresztes lovagokkal és mindig, mindenütt csábító nőkkel tarkítva!) Faustus tolmácsolásában még Luther híres pontjai is megemlítődnek („egy vérmes barát / szerelemre, nőre-asszonyra vágyik./ Feleségül vesz egy tüzes apácát,/ s a tettéből százévnyi dráma lesz”). Meg a saját hitvallása: „Nekem a nő / közeg, élni csak nőben tudok”). Még „egy cseh Dictionár” lehetősége is napirendre kerül, bizonyítandó, hogy Szenes Molnár példája (szótárügyben!) követésre talált. Majd „a terepen celebrált misét” követően (egy garniszálló és nyilvános ház helyszínén vagyunk) - miután Faustus és Lucifer a maguk módján megoldják a lét, lélek és vallás keresztkérdéseit - az „új feladat” reményében a „levegőbe emelkednek”. (Faustus az élvezetekért cserébe eladta lelkét az ördögnek, így annak rabszolgája lett.) A költő meg a kórus - mitteli eszközökkel - megoldja a jövőt: „lélek, ha nem az Úr vonja ki / a testből, nem találja helyét./ Nem veszi be ég, kilöki pokol / egyik parttól a másikig botol,/ s kárhozatnál rosszabb hely a között”. (Egy jelenet, Molnár találkozása Báthory Zsigmonddal,59 vélhetően dramaturgiai okok miatt kimaradt a kötetből.) Molnár búcsúja Prágától, barátaitól (III. felvonás) megindítóan szép gondolatokat invokál. Elmegy, mielőtt Faustus vagy Kepler sorsára kényszerülne, mert úgy vendégeskedett Prágában, mint a Tragédia Adámja, kívül maradt a „sodráson”. Mintha az allegóriák függvényében élne, arra okította Prága, hogy „természetében” maradjon, s „a mindenkori két út között a lehető harmadik”-at válassza. „Pozsony.