Irodalmi Szemle, 2018
2018/5 - Orcsik Roland: Az ismeretlen tükre. Danilo Kiš nyelvi szilánkjai (tanulmány)
az a level.” A masik dokumentum az edesapja által keszitett Jugoszlav hazai es nemzetkozi autobusz-, hajó- és repülőforgalmi menetrend, és még tobb kisebb dokumentumot idézhetünk, ezek mind a prousti emlekezettechnikaval hozzak parhuzamba Kis prozafolyamat. Amennyiben Kis teljes „családi cirkuszát” vesszük figyelembe, akkor levonhatjuk a következtetést, hogy nincs mindentudó, domináns nezopont, amely elmeséli a családtörténetet, ehelyett különbozd nezopontú fragmentumokkal találkozunk. Időrendben a Kert, hamu címu regény jelent meg először, 1965- ben, és már itt találkozni azzal a reflexiós elbeszeloi modszerrel, amely az egész trilógiát meghatározza majd: nem pusztán a regények között különböznek az elbeszeloi modszerek, hanem magukban az egyes darabokban is gyakori a nézopontváltás. A Korai bánat (1969) címu kisregényben a többnyire gyerekszemmel mondott torténeteket sokszor megszakitják a felnottkori reflexiók, illetve az E/3-as elbeszeloi szólamok (már a nyito, a balkani Kosava szelrol szold fejezet is ilyen). Ezt a folkalizációt a trilogiai zaro darab, a Fovenyora (1972) radikalizálja majd, amikor is a kihallgatást bemutató részekben sokszor nem világos, ki az, aki kérdez, ki az, aki válaszol. Az elbeszelői identitás elbizonytalanítasa összefüggésbe hozható a trilogia nyelvfilozófiájával, illetve a családtörténet rekonstruálhatosaganak problemajaval. A NYELV: FORDITAS Amikeppen nincs tokeletes elbeszeloi nezopont, az elbeszelt tortenetek is ketsegesek, hianyosak, toredekesek, emiatt a csaladtortenet lezaratlan. Hasonloan ervenyes ez a nyelvre is, a hiany poetikaja pedig a kabbalisztikus „tökeletes ” „Pescanik je dakle, antropoloski roman u tom smislu sto on pokusava na osnovu tog jednog jedinog pisma, tog sturog dokumenta, da rekonstruise citav jedan svet, »jucerasnji svet«, na nacin na koji naucnici rekonstruisu flora i faunu dalekih geoloskih razdoblja a na osnovu jedne jedine kosti. U ovom slucaju, ta kost - to je to pismo.” (Kis, 1995, 207)