Irodalmi Ujság, 1967 (18. évfolyam, 1-22. szám)

1967-01-15 / 1. szám

1987. január 15. i emlék REMENYIK ZSIGMOND edzem, hogy 1 trafikos kis­­t volt az író ty Máriának i lány volt. laknak a tele­eg azt mond­­ijam, Száj la­ki atesvérem. A gánya. — A év­e, közeli velük fijam, éd’sapámnak, unokatesvéri­­id? Remenyik írod. imömben, de gtól, e kései­n forgatta a volt. Szinte tágtól”, hogy író feleségé­ről a család­inak” hívták, t. így szólí­­, és így em­­rora, Mária idők folya­­ink. De azt, azt mindig­­ tőle. Lehet­­sigmond írói BAN talál­­, frontot hi­­etlenül meg­onulta után, ny utcai fa­­lben, az óvó­helyen, mert ott élt akkor még az egész ház. Zsiga bácsinak egy di­­ványa volt a fal mellett, úgy közép­tájon és fölötte könyvespolc, talán 8-10 könyvvel. Öccse és Dormánd felől érdeklődött, hogy mit tudunk róluk s hogyan mehetett át ott a front és mikor ? Aztán a haza­menetelről beszéltünk. Ő elmondta az első világháború utáni körül­ményes utazásait, ecsetelve a ve­szedelmeket. Mária közben meg­kínált bennünket frissen sült ma­­cokkal, krumplis pogácsával. Szin­te újjászülettünk ettől a tőrőlsza­­kajtott hazai elemózsiától. KÉSŐBB, 54-55 ben kétszer ta­lálkoztam Zsiga bácsival színház­ban. Mindkét alkalommal egyedül volt. A dohányzóban, a szünetek­ben beszélgettünk. A második szín­házi esten Sarkadi Imre egyik pa­raszt tárgyú drámáját néztük. Utoljára a szabadságharc előtti napok egyikén voltam lakásukon. Ekkor láttam sudár szép kis őzike lányukat. Halásznadrágban állt előttem, ahogy Mária bemutatott a lánykának engem, az ismeretlen rokont. Zsiga bácsi íróasztala mel­lett ültem, mely éppen olyan volt, mint Szabó Lőrinc íróasztala, olyan ”kecskelábú”-féle, mint az ivókban volt valaha, betyáros. De ennek két széles deszka formájú lába volt. Még ma is előttem van dol­gozó szobája. Verseimből elolva­sott ott nyomban, talán hármat­­négyet. Aztán Ignotus Pál és Weöres Sándor került szóba. Meg­ígérte, hogy majd bemutat Ignotus Pálnak. ÉS MOST itt van előttem édesanyám egyik levele, amit évek­kel ezelőtt, 1963. április 4-én kelte­zett. Befejező sorai így hangza­nak : ’’...csak még anyit, hogy meg­halt Remenyik Bandi az iró megmérgezte magát gyógy­szerei többet vett be a kelőnél mikor bélmosást adtak neki azt mondta ha meg halok vigyenek haza Dormándra édes anyámat had nyugodjak egy sírba haza is hozták itt temetők el rengeteg koszovót kapót nagy temetése volt.” Nem Bandi volt ő. De szüleim, ha emlegették a Remenyik csalá­dot, tanyájuk került mindig szó­ba, ami közel volt a mi tanyánk­hoz és akkor csak a Remenyik ’’Bandi” kifejezés járta. De hogy miért és honnan vették a ”Ban­­dit”, akár a ’’Lacit” is, ma sem tudom. De így került édesanyám soraiba is Bandi néven Remenyik Zsigmond neve. Előttem van most is a ház, a kúria, a kocsibejáró mögötti gaz­dasági udvar, ahová néha-néha beláttam a nyitott kapun. Ott bal­lagnak a lovak a ház előtt a por­ban, s ha egy-egy autó elhúzott mellettünk, ’’felhőkben” úsztunk az úton sokáig. Látom a Román Sándor csárdáját is : kocsibeállója tele van vásárosokkal, teknő­fara­gó cigányokkal. Ott szállt meg a meszes kocsi is és a vándor dró­tostól is, amíg a falut szolgálta. Látom a Csörsz-árkot is, ami ’’abonyiasan” mondva ’’Cseszárok”. Jó füvében még fociztam is. Látom Füzesabony alatt a gőz­malomnál a Laskó gyerekkorom­beli pallóhídját, amin átzörgött a kocsink és a malom körül a millió verébfészekkel és lármás verebek­kel megrakott topolyafákat, s lá­tom a dormándig futó ’’gyepet”, a marhalegelőt a gémes gubakút­tal. És örültem annak, hogy ne­künk is van egy csárdánk , a Ge­­lej, hogy Abonynak is van egy régi ’’állomása”, mint a Román Sándor csárdája, ami olyan, úgy fest, mintha a lovasfutár, vagy a pos­takürtös világból maradt volna meg. De a miénk külömb : Petőfi Sándor is megszállt benne. S látom magam előtt Remenyik Zsigmond szép, fehérszakállas ar­cát is. Betegség ölte-e meg, vagy valóban megmérgezte volna ma­gát, nem tudom. Csak annyit tu­dok, hogy sem Dormándon, sem Budapesten nem fogunk többé ta­lálkozni. SÁRI GÁL IMRE ÜVEG ég alatt hová lenéz a nap í le sem néz már megnyugtató homályban leven él mélyén hol látni kezd a vak ilok közt ahol e nagyon más világ van fekszem puha ágyon és körüllengenek ínyok és növények s gyors hívó mozdulattal ne sok szörny tekintetük meleg imbor állkapcájuk szűz vízbefúltakat fal­lig én zöldelek s szakállerdőm között lemnek sűrű bokrán apró csigák legelnek ■.ívem házát disznóhal bitorolja fiad kiknek szeme megütközött ínyei bőrötök csupa arany sziporka aljátok legendám visszhangzó kutak mellett ! Irodalmi Újság Z­ XISTA -LENINISTA INTÉZETBEN azt hajtogatják, hogy Sztálinról nem szabad rosszat mondani, hogy Sztálin nem volt egye­dül. Ez azonban így hamis. Ha az autóbusz balesetet okoz, ezért vezetője felelős. Sztálin magára vállalta, hogy egyedül irányítja az országot, s vétke ezért megbocsájthatatlan. Árnyaltabban kellene kifejteni azt is, milyen tényezők határozták meg Churchill, Schulenberg, Haider és Raeder magatartását. (E két utóbbi, tudjuk, Hitler vezérkarában ellenezte a Szovjetunió megtámadását.) Ter­mészetesen ezeket az embereket nem a ha­zánk iránt táplált szerelme vezette. Hitler viszont a német tisztikart könnyedén meg­győzte, amikor bejelentette : ”A Vörös Had­sereget lefejezték. Vezetőinek 80 %-át likvi­dálták. A Vörös Hadsereg ma gyengébb, mint valaha.” Ez az az alapvető tényező, ami elhatározásra bírta : meg kellett indítania a h­áborút, mielőtt még az eltávolított vezetők helyére új káderek kerültek volna. A becsüle­tére adó történésznek legyen annyi bátor­sága, hogy kimondja az igazságot. Roscsin (a Marxista-Leninista Intézet ré­széről) : Nem értek egyet Gyeborinnal a Tassz-híriroda kommünikéjét illetően. Szerin­­tem nem diplomáciai fogásról, hanem bűn­ről van szó. Ez a hír morálisan lefegyverezte a lakosságot. Sztálin és környezete mindent elkövetett, hogy a szovjet népet készületlenül érje a háború. Amikor Kuznyecov június 17-én Malenkovnak bejelentette, hogy a szovjet flotta készületi állapotban van, ez utóbbi gúnyosan így válaszolt neki : ’’Maga teljesen úgy viselkedik, mintha holnap kitörne a háború”. Zsdanov, aki szintén jelen volt a találkozón, valamivel komolyabban visel­kedett, de végül ő sem tett semmit. Malenkov ezután Kuznyecov készenléti intézkedéseit lerendelte. Melnyikov (a Szovjet Tudományos Akadé­mia Történelemtudományi Intézetének tagja) : Ha Gyeborinnak hiszünk, Nyekrics könyvében túlbecsülte Sztálin hibáit. Szerintem viszont éppen fordított a helyezet. Nyekrics Sztálin hibáit alábecsülte. De térjünk ki most egy olyan kérdésre, amiről ma még rendkívül nehéz szólni mert az egész ügyet súlyos tabuk veszik körül. Hitler és Molotov 1940. novemberi berlini tárgyalásairól akarok szólni. A körülményekre mindnyájan jól emlékszünk. A Barbarossa­­terv előkészítése már a vége felé járt, s a német hadosztályokat már kezdték a szovjet határ felé átirányítani. A hitleri diplomácia a Balkánon és Finnországban szorgalmasan dolgozott. Hitler, hogy ezeket az előkészülete­ket leplezze a Szovjet Kormány előtt, talál­kozót javasol a legfelsőbb szinten. A nép­biztosok tanácsának elnöke, Molotov erre Berlinbe utazik. Hitler a világ újrafelosztásá­nak általános tervével áll elő. Molotov magá­nak követeli a Dardanellákat, Bulgáriát, Ro­mániát és Finnországot. Hitler nem óhajt részletes vitába bocsájtkozni, mert attól tart, hogy a kiszivárgó hírek eljuthatnak jövendő szövetségesei fülébe is. Válasza csupán annyi, hogy felajánlja Molotovnak : csatlakozzék a Szovjetunió a Róma-Berlin-Tokio tengelyhez. Vasziljenko (a Marxista-Leninista Intézet részéről) : Ha tárgyilagosan nézzük a helyze­tet, minden lehetőségünk meglett volna arra, hogy ellenálljunk a német támadásnak. Sztá­lin azonban mindent elrontott. Később, hogy a szégyenletes vereségeket valahogy mégis igazolja, azzal a nevetséges elmélettel állt elő, hogy a támadó fél mindig jobban fel van ké­szülve a háborúra. Kuljis : Ha arról vitatkozunk, hogy Sztálin felelőssége teljes vagy csak részleges volt, még mindig a személyi kultusz sémáiban gon­dolkodunk. Akkor még mindig úgy látjuk, hogy Sztálin egyedül cselekedett. A kér­dést alaposabban kell megvizsgálnunk. Hogyan irányította kormányunk, amelynek Sztálin állt az élén, az ország sorsát ? Hogyan védte meg népünket a veszéllyel szemben ? Méltó volt-e tisztéhez ez a kormány ? A válasz : nem. Elemeznünk kell azt a folya­matot, ami a szerepéhez méltatlan Sztálint a párt és az állam korlátlan hatalmú vezé­révé tette. Nyegyin : Nyekrics könyve jó munka. Ere­detileg nem akartam felszólalni, de a vita olyan fordulatot vett, hogy most mégis kény­telen vagyok fellépni az emelvényre. Két éven át én voltam az, aki a hírszerző szol­gálat jelentéseit továbbítottam Sztálinnak és Molotovnak. Valamennyi jelentés a kezemen ment át. Azt én sem vitatom, hogy Goljikov hamis információkat adott. De nem itt van a kutya elásva. Goljikov ’’hitelre méltó” je­lentéseit ilyen vagy olyan formában egész saj­tónk átvette. Sztálint viszont elvből csak azok az információk érdekelték, melyeket Goljikov ’’hamisnak” minősített. Sztálin tehát minden­ről tudott, s politikájának lényege éppen az volt, hogy ennek ellenére nem tett semmit. Történelmi irodalmunkban rendre az olvas­ható : 1941. május 5-én Sztálin azért vállalta a kormányfői tisztséget, hogy a ’’haza vé­delmét megszervezze”. Valójában semmi nem jogosít fel arra, hogy ezt a formulát használ­juk. Sztálin semmit nem tett a Szovjetunió védelmi potenciáljának megerősítésére. Min­den okunk megvan arra, hogy úgy véljük : Sztálin nem a haza védelmének megszervezé­sére lett kormányfő, hanem azért, hogy Hit­lerrel tárgyalhasson. Szlezkin (a Szovjet Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének tagja) : Én tizenkilenc éves koromban a fronton voltam, s 1941. júniusában részt vettem a harcokban. Habozás nélkül állíthatjuk, hogy Sztálin tet­tei bűnösek voltak. A személyi kultusz, a provokációk és a megtorlások valóságos Cir­culus viciosust alkottak. Mindenki arra töre­kedett, hogy főnöke kedvébe járjon, csak olyan információkkal szolgáljon, melyek an­nak tetszhetnek. Senki nem akart egyéni véle­ményének hangot adni. Mindez felmérhetet­len károkat okozott az országnak. Valamilyen módon mindnyájan bűnösek vagyunk, s ha másért nem, legalább azért, hogy nem mer­tük kimondani, amit magunkban gondoltunk. S mennél feljebb megyünk a hierarchiában, a felelősség is úgy nő. Az igazságot elhallgatni csak azért, hogy kiváltságainkat megőrizzük, s ez annál súlyosabb vétek, minél magasabb a rangunk. A legfőbb bűnös Sztálin. Meg­lehet, hogy az 1939-es paktumra szükség volt , de vétkes könnyelműség volt ebben a szerző­désben bizakodni, s főleg a fasizmus elleni harcot leállítani. Márpedig Sztálin volt az, aki ezt elrendelte. Jakir (a Szovjet Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének tagja) (6) : Az előttem felszólalók közül többen ’’Sztálin elvtársiról beszéltek. Ez a kifejezés pontat­lan. Sztálin nem volt senkinek sem az elv­társa, s nekünk sem az. Sztálin fegyver­zetünk fejlesztését megakadályozta azzal, hogy számos kiváló szakembert likvidált, köztünk tüzérségünk megteremtőit : Ihomi­­rovot, Lannemannt, a ’’Katyusa” feltalálóját, Kurcsevszkijt, Behaurit. S meg kellene vizs­gálnunk a koncentrációs táborok kérdését is. Például gazdasági szempontból is. Háború­ban álltunk, s ép, egészséges emberek milliói, a katonai és gazdasági élet Specialistái kon­centrációs táborokban sínylődtek. Maga a felügyeletük jelentős erőket foglalt le. Teljégin : Nyekrics nem kezelte elég kriti­kával a külföldi forrásokat, s az emlékiratok­ban is mindent készpénznek vett. Egy hang a teremből : Na és ami a mi em­lékezetünket illeti ! ? Teljégin : A mi emlékeink között is sok ostobaság akad (nevetés a teremben), és arra is hadd figyelmeztessek, hogy ezeken az emlékeken nyilvánvaló nyomot hagytak a hruscsovi korszak túlzásai is. (Mozgolódás a teremben.) (6) Annak a Jakir tábornoknak a fia, akit Tuhacsevszkijjel együtt végeztek ki. Petrovszkij (a Történelmi Levéltár munka­társa) : Emlékeztetnem kell arra, hogy a fa­sizmus már Lenin életében jelentkezett. Mus­solini hatalomátvételére, Kapp puccsára cél­zok többek között. Lenin legfőbb ellenségnek a fasizmust jelölte meg. Sztálin azonban nem törődött ezzel az útmutatással, s ő azt han­goztatta, a szociáldemokrácia a legfőbb ellen­ség. Elmélete széles körben elterjedt, s megosztotta a földkerekség sokmilliós mun­kásosztályát. A fasizmus hatalomrajutását ez tette lehetővé. Sztálin tehát bűnöző. Boltyin : Petrovszkij elvtárs, ebben a te­remben és ezen az emelvényen meg kell válo­gatnunk szavainkat. Kommunista vagy ? Petrovszkij : Igen. Boltyin : Mert én nem ismerem pártunk­nak egyetlen olyan szövegét, direktíváját, ha­tározatát sem, amely szerint Sztálint bűnöző­nek kellene tekintenünk. Petrovszkij : A párt XXII. Kongresszusa határozatot hozott, hogy vétkei, a párt ellen elkövetett bűnei miatt Sztálin holtestét tá­volítsák el a Vörös téri mauzóleumból. Sztá­linról tehát mondhatom, hogy bűnöző. Sznyegov : Nyekrics könyve tisztességes és hasznos munka. Ha a harc előestéjén fejet­lenség uralkodik a csapaton, ha a fegyverhez nem találják a lőszert ha a felderítők és az őrszemek alszanak, a vereség elkerülhetetlen. Az ilyen csapatnak a vezetőjét a legfelsőbb parancsnokság rendeletére általában főbe­lövik, s ezt mindenki magától értetődőnek tartja. Sztálin egyszerre volt a legfelsőbb pa­rancsnok és ennek a csapategységnek a ve­zetője , ez a fejét vesztett csapat pedig or­szágunkra hasonlított. Sztálin megérdemelte volna, hogy őt is főbelőjjék. Ehelyett ma többen megkísérlik, hogy tetteit történelmileg igazolják. Miért van az, hogy Nyekrics Sztálint fele­lősségre vonó könyvét most ilyen gyorsan kell megbírálni s esetleg elítélni is ? Az is­mert történelemhamisító I. Petrov művéről, ahol Sztálin teljesen valótlan érdemeiről ol­vashatunk, miért nem rendezünk már évek óta vitát ? Miért akarta Gyeborin Sztálint igazolni ? Amikor Hitler Lengyelország megtámadására készült, Sztálin segítette terve megvalósításá­ban. (7) A Szovjetunióban lévő összes lengyel kommunistát kivégeztette, s a lengyel kom­munista pártot törvényen kívül helyezte. Miért nevezték Lengyelország negyedik felosztását felszabadító expedíciónak ? Hogyan lehet­ egyszerre kommunistának lenni s béké­sen beszélni arról a Sztálinról, aki elárulta és eladta a kommunistákat, aki a XVII. kong­resszus küldötteit és az ott megválasztott Központi Bizottság tagjait szinte kivétel nél­kül likvidálta, aki elárulta a spanyol köztár­saságot, Lengyelországot s úgyszólván a világ összes országának kommunistáit ? Gyeborin : Nem azt tűztem ki magam elé, hogy Sztálint igazoljam vagy megvédjem. A személyi kultusz kérdését viszont alaposabban kellene megvizsgálnunk. Azt, amit Sznyegov Lengyelországról mond, nem először halljuk, ám ezeket a megjegyzéseket eddig mindig ellenségeink tették meg. Olyan állítások ezek, melyeket, többek között, egy nyugat-német történész, Jacobson professzor könyvében ol­vashatunk. Mindenesetre furcsa, hogy éppen az ő nézeteit osztja Sznyegov is. Sznyegov elvtárs, megmondanád nekünk végre, melyik táborhoz is tartozol ? Sznyegov : Én a kolymai táborból való vagyok ! (8) Gyeborin : Ezt bizonyítani is kellene tudni. Egy hang a teremből : Telefonszám is kellene talán ? Mint a régi szép időkben ? (A hallgatóság nem engedi Gyeborint szó­hoz jutni.) Nyekrics : Köszönöm a hozzászólók észre­vételeit. Bizonyára Gyeborin sem úgy gondol­kodik, ahogy ezt a többiek feltételezik. A vita hevében előfordul, hogy véleményünket túloz­va fogalmazzuk meg. A háború első szakaszá­nak tragédiájáért, a súlyos vereségekért Sztá­lin a felelős. Viszont az is elfogadhatatlan, hogy feletteseinknek hamis információkat ad­junk csak azért, mert ezek tetszenek nekik. A sztálinizmus megszületésében nekünk, egy­szerű embereknek is szerepünk volt. Sztálin be akarta csapni Hitlert. De ehelyett végül olyan kalandba keveredett, amely katasztrófá­hoz vezetett. Sznyegov : Én először azt hittem, hogy tudományos vitára hívtak meg. Csak később vettem észre, hogy Gyeborin tudományos bizonyítás helyett olyan érvekkel él, mint amilyenek 1937 táján voltak divatban. De ma már nem lehet minket a koncentrációs tá­borokkal ijesztgetni, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Megváltoztak az idők, a múlt nem térhet vissza többé. (Taps.) (7) Sznyegov szemmel láthatóan bizonyos­nak tartja az augusztus 23-i ’’titkos megegye­zés” létét, amely lehetővé tette, hogy Német­ország nyugodtan megtámadja Lengyelorszá­got, majd a Szovjetunió szállította fegyverek­kel háborút indítson Franciaország és Anglia ellen. (8) A sztálini korszak egyik legszomorúbb emlékű koncentrációs táboráról van szó, melyet Északkelet- Szibériában állítottak fel a Kolyma folyó partján.

Next