Irodalmi Ujság, 1968 (19. évfolyam, 1-20. szám)
1968-09-15 / 15. szám
XIX. évfolyam 15. szám A MAGYAR ÍRÓK LAPJA 1968. szeptember 15. FEJTŐ FERENC Budapest 1956 - Prága 1968 MINDANNYIAN emlékezünk rá : 1956. november 4-én hajnali négy óra húsz perckor drámai felhívás hangzott fel a budapesti rádió hullámain : ’’Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” A nyilatkozatot aztán megismételték angolul, franciául és oroszul. Hat óra két perckor Rádió Budapest a következő felhívást sugározta : ’’Figyelem ! Figyelem ! Fontos közleményt olvasunk fel. A magyar kormány felkéri a szovjet hadsereg tisztjeit és katonáit, hogy ne lőjjenek. Kerüljük el a vérontást! Az oroszok barátaink és azok is maradnak.” És hét óra 25 perckor Rádió Budapest elhallgatott. Süket maradt egész 21 óra 7 percig. Amikor újra kezdte adásait, már a szovjet hadsereg ellenőrzése alatt állott. De már a kora reggeli óráktól kezdve, egy másik állomás, amely a szovjet határhoz közel eső Szolnokról küldötte adásait, rendszeresen sugározni kezdte Kádár János kiáltványát, amelyben az új kormány megalakítását és Nagy Imre félreállítását hozták nyilvánosságra. Felesleges felidézni a folytatást. Néhány napos elkeseredett harc után visszaállt a rend Budapesten. Ma is uralkodik, és a szovjet csapatokat sosem vonták ki az országból. MEGISMÉTLI-E MAGÁT a történelem ? 1968. augusztus 21-én hajnali 4-kor Rádió Prága bejelentette, hogy a Szovjetunió, Magyarország, Lengyelország, Kelet- Németország és Bulgária egyesített erői átlépték a csehszlovák határt. A közlemény hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnök, a kormány és a párt vezetői mit sem tudtak az akcióról. Felhívta a lakosságot és a katonákat, hogy ne szegüljenek szembe fegyveresen az invázióval. Néhány órával később a szovjet híriroda deklarációt tett közzé, amelyben kijelentették, hogy a vállalkozásban résztvevő öt hatalom csak "segélykérésnek” tesz eleget, amelyet ”a kormánynak, a nemzetgyűlésnek és a párt központi bizottságának egy csoportja” intézett hozzájuk. A két esemény közötti hasonlóság elképesztő. Prágában, mint ahogy Budapesten, a Szovjetunió meglepetésszerűen lépett közbe, minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Csehszlovákiában, mint annak idején Magyarországon, olyan időpontban indítottak támadást, amikor már mindenki enyhülésre számított. Magyarországon, az intervenció előestéjén, tárgyalások indultak meg a’szívélyes légkörben” a szovjet főparancsnokság képviselői és a magyar hadsereg vezetői között a szovjet csapatok visszavonását illetően. A csehszlovákiai intervenció tizenhét nappal a pozsonyi tárgyalások után következett be, amelyek végén Brezsnyev és az öt ország vezetői nem átallották kijelenteni, hogy mennyire örülnek az újra megtalált harmóniának, és megsokszorozták nyilvános szeretetmegnyilvánulásaikat Dubcekkel, Svobodával és a többi csehszlovák vezetővel szemben. Mindkét esetben a fait accompli megelőzte a magyarázkodást. Ami kockán forog, itt is, ott is, az egy kis ország joga a függetlenséghez, a saját helyzetéhez szabott intézményekhez. Történelmi szempontból, tizenkétéves távolságban, Budapest és Prága annak a fejlődésnek az állomásai, amely Sztálin halála után a kelet-európai országokban megkezdődött. Desztálinizációs folyamat, a nemzeti érzelmek és a demokratikus követelések felébredése. Visszavonhatatlan folyamat, amelyet a Szovjetunió mégis megpróbál, a szocializmus és a világforradalom érdekeinek védelme ürügyén, megnehezíteni, minden eszközzel elfojtani, a katonai beavatkozástól sem riadva vissza. A KÉT DRÁMA KÖZÖTT azonban nem egy különbség tapasztalható alakilag, tartalmilag és rezonanciájukat tekintve. Magyarországon a Szovjetunió egyedül lépett közbe. Csehszlovákiában hadműveleteiket a Varsói Egyezmény négy más tagjával együtt vezették, az ötödik : Románia skartba volt téve. De az 1968-as intervenciónak ez a látszólagos nemzetközi jellege nem tudja álcázni a tényt, hogy 1968-ban a Szovjet Kormány, megtorló hadjárata folyamán, sokkal kevésbé volt biztos a nemzetközi kommunista mozgalom támogatásában, mint 56-ban. A magyar felkelés vérbefojtásához Kína megadta az áldását . 1968. augusztusában Peking megbélyegezte a Szovjetunió ’’imperialista agresszióját”, — sokkal élesebb szavakkal, mint akár Washington, London vagy Párizs. Tirana ’’fasiszta típusú agresszióról” beszél . Románia tiltakozik, hisz csak imént írta alá a barátsági és segélynyújtási szerződést Csehszlovákiával, s ugyanúgy Jugoszlávia, amelynek vezetője alig pár nappal az agresszió előtt ünnepélyes fogadtatásban részesült, mint a kis népek függetlenségének bajnoka. A nyugati kommunista pártokat megrendítették az 56-os események, de anélkül, hogy levonták volna belőlük a végső következtetéseket. 1968-ban nyíltan elítélik Moszkvát és nagy többségükben támogatják a csehszlovák álláspontot. A nemzetközi kommunista mozgalom nyolcvannyolc pártja közül alig tizenkettő helyeselte a szovjet akciót. Igaz, Fidel Castro, Ho Si-minh, Kim Ir Szen, érdekből vagy elméleti fanatizmusból, bravót kiáltott. De alig valószínű, hogy népeik követték őket ebben. És megbízható értesülések szerint, Budapesten, Varsóban, Kelet-Berlinben, az intervenciós országok közvéleménye is, már amennyire meg tud nyilatkozni, ellene volt a szovjet akciónak. EGYÁLTALÁN NEM TÚLZÁS feltételezni, hogy Csehszlovákiára támadva, a Kreml mai meggyorsították a világkommunizmus szétbomlását, amely a kínai szakadár mozgalommal kezdődött.Az oroszok egészen különös fontosságot tulajdonítottak annak a nemzetközi konferenciának, amelyet novemberre hívtak össze, valamennyi kommunista párt részvételére számítva. Látványos tüntetésnek szánták ezt a kongresszust, amely arra lett volna hivatva, hogy bebizonyítsa az egységet a marxileniai doktrína alapján. A csehszlovákiai intervenció után nagyon csekély a valószínűség arra, hogy a konferencia egyáltalán összeül. S ha összeül, több lesz a hiányzó, mint a résztvevő, több a protestálás, mint a megegyezés. Egy másik, ez esetben tartalmi differenciát is fel kell mérnünk. Magyarországon az intervenció egy a felkelés kellős közepén álló országban következett be. A Kreml azért lépett közbe, hogy megdöntsön egy kormányt, amely, szerinte, csak részlegesen tartotta kezében a helyzetet, és amely, ráadásul, megszüntette az egypártrendszert, felmondta a Varsói Szerződést. Valójában, Magyarországon a népi mozgalom nyíltan kommunistaellenes, s ha nem is ellenforradalmi, mindenesetre szenvedélyesen szovjetellenes jelleget öltött. A nép hangulatát látva, az oroszok reális veszélynek tekinthették, hogy egyik csatlós államuk a nyugati táborba áll át. Csehszlovákiában erről szó sem volt. Felkelésnek még árnyéka sem mutatkozott, a rendbontásnak semmi jele, ezzel szemben helyén volt egy kommunista kormány, amely rendkívüli népszerűségnek örvendett, mivel őszintén szakított a sztálinizmussal és mérsékelt reformokat kezdeményezett a nemzeti tradíciók szellemében, nyíltabban szólva : a több függetlenség érdekében. Számos csehvel és szlovákkal beszélgettem Prágában és Pozsonyban a nyár folyamán, akik egyértelműen annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy ha történetesen szabad választásokat rendeznének az országban, Dubcek, Svoboda, Smrkovsky pártja megkapná a szavazatok többségét. Melyik kommunista kormány dicsekedhet ma ilyen népszerűséggel ? Tény az, hogy a Csehszlovák Kormány teljesen kézben tudta tartani a helyzetet. A kommunista párt, természetesen egy megrenovált kommunista párt, egyedül volt hatalmon. És megerősítette hűségét a Varsói Egyezményhez, ha egyes katonai vezetők kifejezték is óhajukat az irányban, hogy a Paktum — a szovjet hegemóniának ez az eszköze — valóban egyenlő felek közötti egyezménnyé alakuljon át. MOSZKVA puszta szándékok alapján fogta perbe Csehszlovákia vezetőit, de ennek az akciónak nyilvánvalóan nem volt semmi komoly alapja. És itt van talán a legnagyobb különbség 1956-hoz viszonyítva. Minden úgy tűnik, mintha a szovjet vezetők augusztus 21-én pánikból, fejüket vesztve cselekedtek volna, mindenesetre: elvakultan, s teljesen helytelenül informálva. Amennyire az aprólékos katonai előkészítés (hasonló, mint ami 56-ban volt megfigyelhető) mutatja vezérkaruk szakértelmét, annyira leleplezi politikai előkészületlenségüket. 56- ban, mint előbb már jeleztük, mindjárt találtak Magyarországon a kormány felváltására kész csoportot. 1968-ban, háromnapos lázas kutatás után, lemondtak arról, hogy cseh Kádárt találjanak, s végezetül kénytelenek voltak újra kapcsolatba lépni az öreg Svoboda elnökkel, sőt Dubcekkel és munkatársaival is, akiket pedig még az előző nap árulóknak minősítettek. Szemére hányták annak idején Hruscsovnak, hogy ’’szubjektivista” volt, elítélték ’’rögtönzéseit”. Nos, ha az ötvenhatos magyar forradalom letörését a népek jogai ellen elkövetett bűnnek kell minősíteni, amelyért Hruscsovot terheli a felelősség, technikailag szólva mégis ’’tökéletesebb bűn” volt ez, mint az,amelyet középszerű utódai követtek el Csehszlovákia ellen. Az új cári, új sztálini imperializmus visszataszító jellegét Brezsnyev, Szuszlov és tanácsadóik, valamint Ulbricht, Gomulka, Kádár tetézték az ostobasággal, a nevetségességgel. Megannyi jelével egy, a hanyatlás korszakába lépett despotizmusnak. A Szabad Csehszlovák Rádió felhívásai a magyar katonákhoz A Szabad Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásában augusztus 26-án 13.10-kor a hírek közlése után ezt olvasva be : Néhány őszinte szó a Magyar Népköztársaság katonáihoz és polgáraihoz : Ti, a Magyar Népköztársaság polgárai, akik számtalan úton-módon személyesen is meggyőződhettetek arról, ami itt történik, tudjátok, ismeritek ezeket a tényeket. Hazánk népei, nemzetei és nemzetiségei egységesen, példátlanul egységen zárkóztak fel a párt és az államvezetés, Csehszlovákia kommunista pártja akcióprogramja mögé. Nem igaz az, hogy behívták a szövetséges tankokat ! Élő cáfolata ennnek az állításnak az a tény, hogy máig, a megszállás hatodik napjáig sem sikerül kollaboráns kormányt alakítaniok. Hol vannak hát azok, akik behívták őket ? Miért nem bújtak még elő ? Magyar katonák ! Tudjátok, tudjuk, hogy Ti sem tehettek semmiről. De ne lőjjetek ! Egyetlen magyar katona se süsse el a fegyverét ! A magyar nép szörnyű, véres tragédiák áldozata volt. Ne váljatok Ti is egy tragédia tevékeny részeseivé, szabad, független testvérnemzetek, ártatlan, békés emberek gyilkosaivá ! A Szabad és Törvényes Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásában augusztus 27-én 11.30-kor a következő adás hangzott el : Nehéz próbát állnak ki ezekben a napokban (szlovákiai) magyar polgártársaink is. Magyar polgártársaink magatartása erősen hat a határainkon túlról jött magyar katonákra. Elég rájuk nézni és ez elárul mindent. Csak vállukat vonogatják, lesütik a szemüket, mentegetőznek. Többségük megértette a cselekedet értelmetlenségét és erkölcstelenségét. Láttam őket Érsekújvár körül tankjaikon, komorak voltak, kiéhezettek és csüggedtek. A közeli földeken kukoricacsöveket törtek és nyílt tűzön sütöttek. Idillikus kép lett volna, ha nem a tankok és a hazánk ellen irányuló ágyúcsövek alkotnák hozzá a kulisszát. És az emberben akarva-akaratlanul gondolatok kelnek egy nép tragédiájáról, amely ebben az évszázadban hagyta, hogy a legszégyenteljesebb támadásra használják fel szomszédai ellen. Az első világháborúban a magyarok a Habsburgok oldalán küzdöttek és vesztettek. A második világháborúban Hitler oldalán harcoltak a Szovjetunió ellen és a Donnál elvesztették egész hadseregüket. És most, ellenünk vonulnak, egy szocialista ország ellen, amellyel barátsági szerződést írtak alá és ez ma is érvényben van. A becsületes magyarok kezdik megérteni ezt a tényt, számukra is kegyetlen az új történelmi lecke. Talán végre tanulnak belőle ! 1968. SZEPTEMBER 15-I LAPUNK TARTALMÁBÓL Fejtő Ferenc : Agresszió Csehszlovákia ellen (1. old.) Péntek Endre : ’’Gazemberek cinkosai lettünk” (3. old.) Molnár Miklós : Marx és ami utána következett (4. old.) Nagy Lajos : Farkas és bárány (4. old.) Tardos Tibor : A fordítás örömei (5. old.) Aczél Tamás Ladányi László novelláskötetéről (5. old.) Cs. Szabó László : A költő háza (6-7. old.) Halász Péter : Színházi látcső (6-7. old.) Határ Győző : A leszboszi szerelem himnusza (8. old.) Nyéki Lajos Vas István könyvéről (8. old.) Mikes György : Levelek Hatvany Lajoshoz (9. old.) Szirmai Károly novellája : Az Idő Múzeuma (9. old.) Dénes Tibor : Cleopatra orra (10. old.) Ignotus Pál : Bolyongás közben (11. old.) Josef Hanlik, Forrai Eszter és Major-Zala Lajos versei Az Idő Sodrában, Levelek a szerkesztőhöz, Glosszák, Hírek