Irodalmi Ujság, 1968 (19. évfolyam, 1-20. szám)

1968-09-15 / 15. szám

XIX. évfolyam 15. szám A MAGYAR ÍRÓK LAPJA 1968. szeptember 15. FEJTŐ FERENC Budapest 1956 - Prága 1968 MINDANNYIAN emlékezünk rá : 1956. november 4-én hajnali négy óra húsz perckor drámai felhívás hangzott fel a budapesti rádió hullámain : ’’Itt Nagy Im­re beszél, a Magyar Népköztársa­ság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándék­kal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kor­mány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ köz­véleményével.” A nyilatkozatot aztán megis­mételték angolul, franciául és oroszul. Hat óra két perckor Rádió Bu­dapest a következő felhívást su­gározta : ’’Figyelem ! Figyelem ! Fontos közleményt olvasunk fel. A ma­gyar kormány felkéri a szovjet hadsereg tisztjeit és katonáit, hogy ne lőj­jenek. Kerüljük el a véron­tást! Az oroszok barátaink és azok is maradnak.” És hét óra 25 perckor Rádió Budapest elhallgatott. Süket ma­radt egész 21 óra 7 percig. Ami­kor újra kezdte adásait, már a szovjet hadsereg ellenőrzése alatt állott. De már a kora reggeli órák­tól kezdve, egy másik állomás, amely a szovjet határhoz közel eső Szolnokról küldötte adásait, rendszeresen sugározni kezdte Ká­dár János kiáltványát, amelyben az új kormány megalakítását és Nagy Imre félreállítását hozták nyilvánosságra. Felesleges felidézni a folytatást. Néhány napos elkeseredett harc után visszaállt a rend Budapesten. Ma is uralkodik, és a szovjet csa­patokat sosem vonták ki az or­szágból. MEGISMÉTLI-E MAGÁT a történelem ? 1968. augusztus 21-én hajnali 4-kor Rádió Prága beje­lentette, hogy a Szovjetunió, Ma­gyarország, Lengyelország, Kelet- Németország és Bulgária egyesí­tett erői átlépték a csehszlovák ha­tárt. A közlemény hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnök, a kor­mány és a párt vezetői mit sem tudtak az akcióról. Felhívta a la­kosságot és a katonákat, hogy ne szegüljenek szembe fegyveresen az invázióval. Néhány órával később a szovjet híriroda deklarációt tett közzé, amelyben kijelentették, hogy a vállalkozásban résztvevő öt hatalom csak "segélykérésnek” tesz eleget, amelyet ”a kormány­nak, a nemzetgyűlésnek és a párt központi bizottságának egy cso­portja” intézett hozzájuk. A két esemény közötti hasonló­ság elképesztő. Prágában, mint ahogy Budapesten, a Szovjetunió meglepetésszerűen lépett közbe, minden előzetes figyelmeztetés nélkül. Csehszlovákiában, mint annak idején Magyarországon, olyan időpontban indítottak táma­dást, amikor már mindenki eny­hülésre számított. Magyarorszá­gon, az intervenció előestéjén, tár­gyalások indultak meg a’szívélyes légkörben” a szovjet főparancs­nokság képviselői és a magyar hadsereg vezetői között a szovjet csapatok visszavonását illetően. A csehszlovákiai intervenció tizenhét nappal a pozsonyi tárgyalások után következett be, amelyek vé­gén Brezsnyev és az öt ország vezetői nem átallották kijelenteni, hogy mennyire örülnek az újra megtalált harmóniának, és meg­sokszorozták nyilvános szeretet­­megnyilvánulásaikat Dubcekkel, Svobodával és a többi csehszlovák vezetővel szemben. Mindkét esetben a fait accompli megelőzte a magyarázkodást. Ami kockán forog, itt is, ott is, az egy kis ország joga a függetlenséghez, a saját helyzetéhez szabott intéz­ményekhez. Történelmi szempont­ból, tizenkétéves távolságban, Bu­dapest és Prága annak a fejlődés­nek az állomásai, amely Sztálin halála után a kelet-európai orszá­gokban megkezdődött. Desztálini­­zációs folyamat, a nemzeti érzel­mek és a demokratikus követelé­sek felébredése. Visszavonhatatlan folyamat, amelyet a Szovjetunió mégis megpróbál, a szocializmus és a világforradalom érdekeinek védelme ürügyén, megnehezíteni, minden eszközzel elfojtani, a ka­tonai beavatkozástól sem riadva vissza. A KÉT DRÁMA KÖ­­ZÖTT azonban nem egy különbség ta­pasztalható alakilag, tartalmilag és rezonanciájukat tekintve. Ma­gyarországon a Szovjetunió egye­dül lépett közbe. Csehszlovákiában hadműveleteiket a Varsói Egyez­mény négy más tagjával együtt vezették, az ötödik : Románia skartba volt téve. De az 1968-as intervenciónak ez a látszólagos nemzetközi jellege nem tudja álcázni a tényt, hogy 1968-ban a Szovjet Kormány, meg­torló hadjárata folyamán, sokkal kevésbé volt biztos a nemzetközi kommunista mozgalom támogatá­sában, mint 56-ban. A magyar felkelés vérbefojtásá­­hoz Kína megadta az áldását . 1968. augusztusában Peking meg­bélyegezte a Szovjetunió ’’imperia­lista agresszióját”, — sokkal éle­sebb szavakkal, mint akár Wa­shington, London vagy Párizs. Ti­rana ’’fasiszta típusú agresszióról” beszél . Románia tiltakozik, hisz csak imént írta alá a barátsági és segélynyújtási szerződést Cseh­szlovákiával, s ugyanúgy Jugo­szlávia, amelynek vezetője alig pár nappal az agresszió előtt ünnepé­lyes fogadtatásban részesült, mint a kis népek függetlenségének baj­­noka. A nyugati kommunista pártokat megrendítették az 56-os események, de anélkül, hogy le­­vonták volna belőlük a végső kö­vetkeztetéseket. 1968-ban nyíltan elítélik Moszkvát és nagy többsé­gükben támogatják a csehszlovák álláspontot. A nemzetközi kom­munista mozgalom nyolcvannyolc pártja közül alig tizenkettő helye­selte a szovjet akciót. Igaz, Fidel Castro, Ho Si-minh, Kim Ir Szen, érdekből vagy elmé­leti fanatizmusból, bravót kiáltott. De alig valószínű, hogy népeik követték őket ebben. És megbíz­ható értesülések szerint, Budapes­ten, Varsóban, Kelet-Berlinben, az intervenciós országok közvélemé­nye is, már amennyire meg tud nyilatkozni, ellene volt a szovjet akciónak. EGYÁLTALÁN NEM TÚLZÁS feltételezni, hogy Csehszlovákiára támadva, a Kreml mai meggyor­sították a világ­kommunizmus szétbomlását, amely a kínai sza­­kadár mozgalommal kezdődött.Az oroszok egészen különös fontossá­got tulajdonítottak annak a nem­zetközi konferenciának, amelyet novemberre hívtak össze, vala­mennyi kommunista párt részvé­telére számítva. Látványos tünte­tésnek szánták ezt a kongresszust, amely arra lett volna hivatva, hogy bebizonyítsa az egységet a marxi­­leniai doktrína alapján. A cseh­szlovákiai intervenció után nagyon csekély a valószínűség arra, hogy a konferencia egyáltalán összeül. S ha összeül, több lesz a hiányzó, mint a résztvevő, több a protestá­­lás, mint a megegyezés. Egy másik, ez esetben tartalmi differenciát is fel kell mérnünk. Magyarországon az intervenció egy a felkelés kellős közepén álló országban következett be. A Kreml azért lépett közbe, hogy megdönt­­sön egy kormányt, amely, szerin­te, csak részlegesen tartotta kezé­ben a helyzetet, és amely, ráadá­sul, megszüntette az egypártrend­­szert, felmondta a Varsói Szerző­dést. Valójában, Magyarországon a népi mozgalom nyíltan kommu­nistaellenes, s ha nem is ellenfor­radalmi, mindenesetre szenvedé­lyesen szovjetellenes jelleget öl­tött. A nép hangulatát látva, az oroszok reális veszélynek tekint­hették, hogy egyik csatlós államuk a nyugati táborba áll át. Cseh­szlovákiában erről szó sem volt. Felkelésnek még árnyéka sem mu­tatkozott, a rendbontásnak semmi jele, ezzel szemben helyén volt egy kommunista kormány, amely rendkívüli népszerűségnek örven­dett, mivel őszintén szakított a sztálinizmussal és mérsékelt refor­mokat kezdeményezett a nemzeti tradíciók szellemében, nyíltabban szólva : a több függetlenség érde­kében. Számos csehvel és szlovák­kal beszélgettem Prágában és Po­zsonyban a nyár folyamán, akik egyértelműen annak a meggyőző­désüknek adtak kifejezést, hogy ha történetesen szabad választáso­kat rendeznének az országban, Dubcek, Svoboda, Smrkovsky párt­ja megkapná a szavazatok több­ségét. Melyik kommunista kormány dicsekedhet ma ilyen népszerűség­gel ? Tény az, hogy a Csehszlo­vák Kormány teljesen kézben tud­ta tartani a helyzetet. A kommu­nista párt, természetesen egy meg­renovált kommunista párt, egye­dül volt hatalmon. És megerősí­tette hűségét a Varsói Egyezmény­hez, ha egyes katonai vezetők ki­fejezték is óhajukat az irányban, hogy a Paktum — a szovjet hege­móniának ez az eszköze — való­ban egyenlő felek közötti egyez­ménnyé alakuljon át. MOSZKVA puszta szándékok alapján fogta perbe Csehszlovákia vezetőit, de ennek az akciónak nyilvánvalóan nem volt semmi ko­moly alapja. És itt van talán a legnagyobb különbség 1956-hoz viszonyítva. Minden úgy tűnik, mintha a szovjet vezetők augusz­tus 21-én pánikból, fejüket veszt­ve cselekedtek volna,­­ minden­esetre: elvakultan, s teljesen hely­telenül informálva. Amennyire az aprólékos katonai előkészítés (ha­sonló, mint ami 56-ban volt meg­figyelhető) mutatja vezérkaruk szakértelmét, annyira leleplezi po­litikai előkészületlenségüket. 56- ban, mint előbb már jeleztük, mindjárt találtak Magyarországon a kormány felváltására kész cso­portot. 1968-ban, háromnapos lá­zas kutatás után, lemondtak ar­ról, hogy cseh Kádárt találjanak, s végezetül kénytelenek voltak új­ra kapcsolatba lépni az öreg Svo­boda elnökkel, sőt Dubcekkel és munkatársaival is, akiket pedig még az előző nap árulóknak minő­sítettek. Szemére hányták annak idején Hruscsovnak, hogy ’’szubjektivis­­ta” volt, elítélték ’’rögtönzéseit”. Nos, ha az ötvenhatos magyar forradalom letörését a népek jogai ellen elkövetett bűnnek kell minő­síteni, amelyért Hruscsovot terheli a felelősség, technikailag szólva mégis ’’tökéletesebb bűn” volt ez, mint az,amelyet középszerű utódai követtek el Csehszlovákia ellen. Az új­ cári, új sztálini imperializ­mus visszataszító jellegét Brezs­nyev, Szuszlov és tanácsadóik, va­lamint Ulbricht, Gomulka, Kádár tetézték az ostobasággal, a ne­vetségességgel. Megannyi jelével egy, a hanyatlás korszakába lépett despotizmusnak. A Szabad Csehszlovák Rádió felhívásai a magyar katonákhoz A Szabad Csehszlovák Rádió ma­gyar nyelvű adásában augusztus 26-án 13.10-kor a hírek közlése után ezt olvasva be : Néhány őszinte szó a Magyar Nép­­köztársaság katonáihoz és polgárai­hoz : Ti, a Magyar Népköztársaság polgárai, akik számtalan úton-mó­­don személyesen is meggyőződhette­tek arról, ami itt történik, tudjátok, ismeritek ezeket a tényeket. Hazánk népei, nemzetei és nemzetiségei egy­ségesen, példátlanul egységen zár­kóztak fel a párt és az államvezetés, Csehszlovákia kommunista pártja akcióprogramja mögé. Nem igaz az, hogy behívták a szövetséges tan­kokat ! Élő cáfolata ennnek az állí­tásnak az a tény, hogy máig, a meg­szállás hatodik napjáig sem sikerül kollaboráns kormányt alakítaniok. Hol vannak hát azok, akik behívták őket ? Miért nem bújtak még elő ? Magyar katonák ! Tudjátok, tud­juk, hogy Ti sem tehettek semmi­ről. De ne lőjjetek ! Egyetlen ma­gyar katona se süsse el a fegyverét ! A magyar nép szörnyű, véres tragé­diák áldozata volt. Ne váljatok Ti is egy tragédia tevékeny részeseivé, szabad, független testvérnemzetek, ártatlan, békés emberek gyilkosai­vá ! A Szabad és Törvényes Csehszlo­vák Rádió magyar nyelvű adásában augusztus 27-én 11.30-kor a követ­kező adás hangzott el : Nehéz próbát állnak ki ezekben a napokban (szlovákiai) magyar polgártársaink is. Magyar polgártár­saink magatartása erősen hat a ha­tárainkon túlról jött magyar kato­nákra. Elég rájuk nézni és ez elárul mindent. Csak vállukat vonogatják, lesütik a szemüket, mentegetőznek. Többségük megértette a cselekedet értelmetlenségét és erkölcstelensé­gét. Láttam őket Érsekújvár körül tankjaikon, komorak voltak, kiéhe­zettek és csüggedtek. A közeli földe­ken kukoricacsöveket törtek és nyílt tűzön sütöttek. Idillikus kép lett volna, ha nem a tankok és a hazánk ellen irányuló ágyúcsövek alkotnák hozzá a kulisszát. És az emberben akarva-akaratlanul gondolatok kel­nek egy nép tragédiájáról, amely ebben az évszázadban hagyta, hogy a legszégyenteljesebb támadásra használják fel szomszédai ellen. Az első világháborúban a magyarok a Habsburgok oldalán küzdöttek és vesztettek. A második világháború­ban Hitler oldalán harcoltak a Szovjetunió ellen és a Donnál elvesz­tették egész hadseregüket. És most, ellenünk vonulnak, egy szocialista ország ellen, amellyel barátsági szer­ződést írtak alá és ez ma is érvény­ben van. A becsületes magyarok kezdik megérteni ezt a tényt, szá­mukra is kegyetlen az új történelmi lecke. Talán végre tanulnak belőle ! 1968. SZEPTEMBER 15-I LAPUNK T­A­RTALMÁBÓL Fejtő Ferenc : Agresszió Cseh­szlovákia ellen (1. old.) Péntek Endre : ’’Gazemberek cinkosai lettünk” (3. old.) Molnár Miklós : Marx és ami utána következett (4. old.) Nagy Lajos : Farkas és bárány (4. old.) Tardos Tibor : A fordítás örö­mei (5. old.) Aczél Tamás Ladányi László no­­velláskötetéről (5. old.) Cs. Szabó László : A költő háza (6-7. old.) Halász Péter : Színházi látcső (6-7. old.) Határ Győző : A leszboszi szere­lem himnusza (8. old.) Nyéki Lajos Vas István könyvé­ről (8. old.) Mikes György : Levelek Hatvany Lajoshoz (9. old.) Szirmai Károly novellája : Az Idő Múzeuma (9. old.) Dénes Tibor : Cleopatra orra (10. old.) Ignotus Pál : Bolyongás közben (11. old.) Josef Hanlik, Forrai Eszter és Major-Zala Lajos versei Az Idő Sodrában, Levelek a szerkesztőhöz, Glosszák, Hírek

Next